2017. szeptember 24., vasárnap

A budapesti lehúzásról egyszer és mindenkorra





Fél évvel ezelőtt Tarlós Pista bá hirtelen előállt azzal, hogy az ő feleségét megbüntették egy kamerával felvett autós manőver miatt, amin ő megdöbbent és felháborodott, mivel - ahogy mondta - felmerült benne a gyanú, hogy ebben a városban kérem szépen lehúznak pénzre embereket méltatlan módon. Azóta a szemét budapestiek megálomgyilkolták minden magyar ember olimpiáját, de lebonyolítottak egy már-már szikár módon takarékos vizes világbajnokságot, és közben éli hálátlan világát ez a város, és hallgatja, ahogy a vezető politikusai időnként beszólnak neki, időnként megbüntetik ezért-azért, és most legutóbb az egész országot egy falusi országnak nevezte a főnök, ahol az erőtartalékok is falun vannak.

Álljunk már meg egy múló pillanatra, merengjünk már el egy cseppet Budapest felett, mert istibizi kezdem felhúzni magam lassan, de biztosan azon, ami már megint zajlik. Mi ez a bosszúhadjárat, szégyenpadra ültetés, cikizési hullám és - nevezzük néven - ocsmány basztatás Budapest ellenében? Mi bajotok van nektek a fővárossal? Tudom, hogy az utolsó csepp mindig pici, és ez még annak is banális, tudom azt is, hogy kampány van, de most eldurrant az agyam.

Budapest az ország gazdasági teljesítményének felét termeli egyedül, más szavakkal Magyarország Budapest nélkül összeomlik. A főváros nem csak a gazdaság motorja, a kultúra és művészetek, a világhoz való kapcsolódásunk, az innováció, és még egy sor fontos terület központja, szíve és lelke. Lendületben tartja és húzza magával az országot. Teljesen felesleges érvelni a fontossága mellett, aki ebben az országban él, és nem agyhalott, az pontosan tudja, mit jelent Budapest Magyarország számára.

Ehhez képest egy 1998 óta (kisebb szünetekkel) tartó politikai bosszúhadjáratban él ez a város, amelyben megalázóan beszélnek és viselkednek vele, botrányosan irányítják, ezer csövön keresztül lehúzzák pénzre a várost és az itt élőket, és még ugatnak is nekünk állandóan. Kurvára unom. Tényleg, kurvára unom.

Helyezzük először kontextusba magunkat, mert Budapestre előszeretettel mondják, hogy ömlik a pénz, meg nekik mindenük van. Kezdjük azzal, hogy a gondjaink milyen "szintűek": Először is 30 év alatt nem sikerült basszátok meg egy körgyűrűt építeni. Nem sikerült ugyanennyi idő alatt összekötni a repteret a várossal (!!), se vonaton (el se kezdd), se metróval, egy buszt (mondom újra bmeg: egy buszt) indított a város közvetlenül a reptérre - 2017-ben. A vasútállomások korszerűtlen, gusztustalan putrik, egyiknek a homlokzatát kétségkívül egyszer rendbe hozták és lefestették 30 év alatt, az elővárosi vonatközlekedés javult ugyan, de tudjuk, hogy hol is tarthatna. Sikerült egy metróvonalat építeni 4-5 metróvonal árából, a többi vonalból egyet felújítottak, az is nevetséges. Meggyulladó kocsik, köcsög ellenőrök, botrányos e-jegy és szervezés, és ezzel együtt a teljes tömegközlekedés még jónak is mondható.

A hatóságok kiskirályok, idióták, és bűnözők gyűjtőhelye. A várost és lakóit saját tulajdonának tekinti mindenki, és le is szarja mindenki mindkettőt. Minket naponta 20 jogcímen húznak le, basznak át, néznek hülyének. A lehúzás körbevesz bennünket, és együtt él velünk. Velünk van a nap 24 órájában, társunk a mindennapokban, annak valamennyi területén. Kilépünk az utcára, ha rossz helyen parkoltunk egy méterrel, akkor bizony máris elkezdődött a napi lehúzós játék. Sőt, újabban az önkormányzat már szabálytalan nyugtát helyez az automatába, és a bedobott pénz már be se folyik a nagy kasszába. Régen befolyt, és kilopták, ma már nem baszakodnak ilyen kisstílű ostobasággal, és azonnal ellopják. Zseniális. Mindezt úgy, hogy normál üzemben a parkolás drágább, mint Washingtonban, és kábé a duplája mondjuk Nürnbergnek. Ez az alap. Dehát az utolsó csekkünktől a benzin árában lévő adókon keresztül az életünk minden egyes részében el van ma már rejtve valami olyan költség (értsd: egy halom), amelyet közgazdászként is lehetetlen követni, így mi nem vagyunk sajnos meglepve. Mi naponta ezzel szórakozunk. Nincs jobb dolgunk. A postán, a kormányablakban, az önkormányzatnál. Bemegyek bárhová, és BÁRMIT akarok elintézni, akkor legyen az egy okmánybélyeg, egy nyomtatvány, egy ügyintézési díj, annak az árát ott helyben közli valaki, kötelező befizetni, és kész. Ráhatásom, választásom nincs. A hozzá kötelező iratokat, papírokat, dokumentumokat megjegyezni, beszerezni, elhozni négyszer épp elég meló ahhoz, hogy a végén bemondják, hogy hány ezer forintba kerül, és az ember kifizeti hang nélkül. Amúgy is lassan mindent kifizetünk hang nélkül.

A lehúzás pedig ott van minden elbontott útépítés után, ahol otthagynak egy 30-as táblát a sima úton, és kiáll a rendőr a bokor mögé. Meg a traffipaxos lámpákban. A lehúzás ott van minden parkolási cég ügyfélszolgálati irodájában, ahol azzal bohóckodnak, hogy eggyel arrébb lévő utca kódját üti be az ember a rohadt lehúzós parkolási applikációban, és az sajnos nem jó, ezért fizettem is parkolást, és meg is büntetnek. Ha lekésem bárminek a befizetési határidejét két nappal, lehúz és megbüntet a rendszer. Ha viszont az ELMÜ számla 4 hónapot késik, akkor simán mondhatja, hogy pardon, technikai probléma volt, az összesített 4 havi számla pedig kamatostul ennyi lesz, kedves lakó. Fizetési felszólítások jönnek, kedves Tarlós Pista bá, ismeretlen behajtó cégektől ebben a városban, össze-vissza, hogy aztán kiderüljön 2 heti telefonálás után, hogy valójában tévedés történt, sőt túlfizetésben van a számla, csak a rendszer azt mutatta egy hiba miatt, hogy tartozás van. Maguk el sem tudja képzelni, hogy egy normális embernek, mondjuk egy vállalkozással, mit kell elviselnie lehúzásban, az Önök városában. Mert még nem hívta fel soha a könyvelőjük pl. olyannal, hogy a pénzügyminisztérium kiadott egy új értelmezést (!!) erre a jogszabályra, és ez most 21.400 ft korrekcióba fog kerülni nekünk.

Lehúzós és fizetős már az M0, a sztráda bevezető szakasz, miközben nem épül a gyűrű. Ami épül, tízszeres áron épül. Amit meg építenek, abba sincs se beleszólásunk, se közünk hozzá. Szétbassza a vizes vébére a fél várost, a Szigetet, betonalapokat épít a Dunába, mobilgátat a Római partra, mindenhol valamelyik NER cimbora gigantikus építkezése folyik a mi pénzünkből, teljes döbbenet.

És akkor kiáll a Nagyfőnök, hogy még az ország erőtartaléka is falun van. Nyilván ezzel összhangban ő mindenesetre 200 milliárdért a budai Várba költözik épp. Gondolom azért kell tönkretenni a Városligetet, a múzeumokat összebaszni, a város összes fáját kivágni, hogy Budapestnek is legyen erőtartaléka. Nem is bánnám, ha mindenki elhúzna az édes anyjába falura, aztán ott okoskodna, ezt a várost meg visszaadná esetleg nekünk. Fel nem fogom, hogy ha az erő falun van, akkor miért néptelenednek el a falvak, és Pesten viszont miért 100 rongy 30 nm havi bérleti díja, de azért ugassuk csak Budapestet, meg a budapestieket.

Lázítsuk csak az országot a fővárosiak ellen, pattogjunk, szítsuk csak az ellentétet, szóljunk csak be minél többször, és legfőképp, büntessük Budapestet még több helyi adóval, még több közlekedési anomáliával, még több szemét hatósággal és helyi tolvajjal, még több lezárással, még több betonkeverővel a külső sávokban, még több tahó rendőrrel, aki szórakozásból szirénázik, és kölyköket meg hajléktalanokat basztat. Nyomassuk csak az ellenségeskedést, de közben lopjunk csak el tényleg minden forrást, amiből fejlődhetne a várost, nyomasszuk az embereket, üldözzük el őket innen, hiszen még csak néhány százezren mentek el.

Gyűlöljük csak az aranytojás tojó tyúkot, mert nem hajlandó elég nagy arányban ránk szavazni (hiszen ez minden bűne ugyebár), köpdössük és rugdossuk csak, ameddig csak fel nem áll, és bele nem nyúl a csőrével a szemgolyónkba, mintegy jelezve, hogy a kurva anyánkba kíván most már bennünket végleg.

Nevetséges, ami Budapest ellen zajlik. Idepakoltak nekünk egy homofób, korlátolt, szerencsétlen retró karikatúrát, akitől az a szervezési maximum, hogy a saját lakásától a városházáig megszünteti a buszsávokat. Idepakoltak nekünk olyan kerületi polgármestereket, akik több száz, több ezer önkormányzati lakást osztottak el a családtagjaiknak meg a haverjaiknak az arra jogosult és rászoruló emberek helyett. És még ügy sincs, nyomozás sincs, már a látszatra sem kell adnia az ügyészségnek, szevasztok, budapestiek. A szemetek láttára veszítik el a város vagyontárgyai közvagyon jellegüket. Ingatlanok, cégek, éttermek, szállodák, komplett háztömbök, irodakomplexumok, partszakaszok, gyárak, félsziget, folytassam? -  tűntek el Budapestről, Budapest vagyonából, mert mindenki a mi vérünket szívja. Menne le falura inkább mind, aztán ott lopkodjon 8 emeletes irodaházakat magának, hm?

Mit adjunk még, srácok? Mi a lófasz van még ebben a városban, amit nem loptatok el, nem kúrtatok szét, nem gyaláztatok meg? Náci hangulatú "német emlékmű" már van. 80 felesleges körforgalom is van. Mindenkinek rossz, teljesen elbaszott biciklis "közlekedési koncepció" is van. Térkövet lélegzünk a fák helyett, az is pipa. Viszont se gyorsforgalmi utunk, se új rakpart, se új bevezető utak, se kész M0 - köszi ezt is értjük. Van viszont újra lehúzós paraszt taxis, aki immár 25 perc alatt jön, mert nincs belőle elég. Nincs pincér, nincs asztalos, nincs nővér, nincs kórház a városban. A rendelők drámai állapotban, a mentősök szegények drámai állapotban, minden, ami egészségügy, és nem protekciós, meg fizetős, az csak meghalni jó.

A város szanaszét van, az emberek szanaszét vannak, ti meg falut éltetitek, bazmeg? Mindezt 7 éve folyamatosan, szünet nélkül, miközben előtte is egy idióta irányította a várost, miközben előtte és immár 30 (130) éve Budapest soha nem kaphatta meg az őt megillető támogatást és nyugalmat? Miközben mi vagyunk a rossz példa, a bezzeg gyerek, a mutogatni való ejnye?

Kurva életbe, a szemtelen úristenit. Mindenki csukja be a szemét, és képzelje el, milyen lehetne ez a város, és ezáltal milyen hatalmas gázfröccsöt jelentene Magyarország lendületében, ha Budapestet egy szakértő, tisztességes csapat menedzselné. Gondoljunk bele, mire lenne képes ugyanez a város, ha a 4-es metró számlájába befért volna, hogy a 3-as kimegy Kökiről a reptérre, ahonnan 15 percenként gyorsvonat indul oda-vissza a városba, ha 2x3 sávos lenne a komplett kész M0, és az M7, (meg ha lehetne Győrből Pécsre, és onnan Szegedre közvetlen sztrádákon menni), ha az új Városligetet a Hyde Park üzemeltetői terveztetnék újra.

Amennyi pénzt Budapesttől, Budapestből elloptak az utóbbi 20 évben, abból a pénzből a város szélére kihelyezett pályaudvarokon futna össze a teljes elővárosi vonathálózat, ami rákapcsolódik egy felszíni villamos és egy metróhálózatra, ami 2-3 millió emberhez méretezett, tiszta és biztonságos. Támogatott e-kocsik és megújuló energiával, egy halom parkkal és fával, új folyóparttal megtisztított városban ebédelnénk valami nyugodt helyen, és 1 euroért parkolnánk óránként.

De ez egy nagyon hosszú, és nagyon fájdalmas mese. Ideje lenne nagyon gyorsan leszállni Budapestről, és békén hagyni ezt a várost. A rohadt életbe.









2017. augusztus 11., péntek

Arányérzék, mértékletesség és önkritika, magyar testvéreim



Ha szándékosan időzítettem volna ezt a posztot a vizes vébé utáni napokra, akkor elmondhatnám, hogy lám, itt az tökéletes és aktuális példa, de ez a gondolatmenet több, mint 10 éves bennem. Képtelen vagyok szabadulni attól a rögeszmétől, hogy a magyarok egyik súlyos problémája a világban és az életben nem más, mint hogy teljesen másképp érzékelik saját magukat, az életüket, helyüket a világban, a magyarokat másokkal összehasonlítva, mint ahogy az a valóságban van.

Korábban elhessegettem magamtól ezt a gondolatot, hogy ugyan, megint csak a maró cinizmusom beszél belőlem, a túlzásaim, és rettenet szigorúságom édes hazámmal szemben, sőt volt olyan (rövid) korszakom is, amikor magam is elhittem, hogy a magyarok nagyobbak, mint amekkorák valójában.

Ez egy klasszikus hiba, úgy egyénileg, mint társadalmilag. Szeretjük magunkat szebbnek, okosabbnak, nagyobbnak látni, a fiúk ezenkívül még izmosabbnak is :) és ameddig ez nem több puszta tréfánál, addig gondom sincs vele, sőt, egy pontig kifejezetten motiváló tud lenni saját magunkkal, életünk egyes területeivel, kihívásaival kapcsolatban, ha elhisszük magunkról, hogy képesek vagyunk, hogy jobbak vagyunk, hogy többek vagyunk.

A gond akkor kezdődik, amikor össztársadalmi szinten, és évtizedeken át (vagy még tovább) gondolja magáról egy ország és annak népe, hogy ő több, hogy ő nagyobb, hogy ő más. Ez ugyanis torzulást eredményez. És a mai Magyarországon bizony lassan mást sem látunk, mint hogy torzult gondolatok, teljesen torzult önképek, teljesen torzult valóságok jelennek, jelentek meg a mi drága honfitársaink egyre nagyobb részének az agyában.


A magyaroknak rettenetes hiba úgy élni, és azt gondolni, hogy mi Németországnak, Angliának, meg az EU-nak egyenrangú erejű partnerei vagyunk egy tárgyalóasztalnál. Hogy majd mi odamondunk Amerikának. Hogy mi világgazdasági tényező vagyunk, hogy mi majd leigázzuk a világot minden sportágban, és teljesen felesleges azt hinni, hogy velünk foglalkozik a világ. Vagy akár Európa. Hogy rólunk szólnak a hírek. Nem szólnak, gyerekek. Nem hogy Amerikában nem szólnak, de Franciaországban sem, sőt igazából sehol és semmivel kapcsolatban. Minket nem "követ" a világ, mert mi láthatatlanul kicsik vagyunk. Az európai politika terén akkorák vagyunk, mint bármelyik korábbi KGST ország, kivéve Lengyelország és Románia, mert ők sokszorosak hozzánk képest. A tisztességes, valós önkép nem kisebbségi komplexus, hanem a realitás. Segítség abban, hogy mekkora nadrágot kell választanunk, mekkora elvárásaink lehetnek magunkkal szemben, és így tovább. Teljesen abszurd, hogy az utcán, a tévében, és a közösségi médiában egyre többen vallják őszintén azt, hogy Magyarország egy markáns tényező a világban, és majd mi megmutatjuk. Meg ránk oda kell figyelni. Nem akarok lehangoló lenni, de nem így van.

Lehet egy csoportmeccsen csodát csinálni Portugália ellen, de attól még ők nyerik az EB-t, mert a csodák mérete is testre szabott. Tőlünk az is nagy dolog volt, hogy ott voltunk, és ahhoz kellett volna felnőni, kedves hölgyeim és uraim. Talán ha már harmadszor-negyedszer leszünk ott, akkor a "Cristiano homosexual" üvöltözésénél méltóbbra, többre is fogja futni. A vizes vb kapcsán meg kivételesen nem szeretnék politizálni, de ott is ugyanez a probléma. Elkölt egy ország több millió létminimum alatt élővel 170 milliárd forintot egy világbajnokságra, aztán hetekig azt hazudja magának, hogy ránk figyel a világ. Srácok, az internet korában nem nehéz ezt ellenőrizni. Maradjunk annyiban, hogy amit az Eurosport nem közvetít naponta, azt a sporteseményt nem követi a világ. És ez 'csak' az "EURO"sport. Miért nem lehet magunkhoz méltó dolgokban gondolkodni? Miért nem lehet elfogadni, és büszkének lenni arra, amink van, azzal főzni, abból építkezni? Miért nem lehet a valóságot megélni, és miért kell nekünk egyfolytában hazudni magunkról, magunknak?

5 évig dolgoztam egy amerikai globális multinál, ami akkor kb 160 országban működött. Akkora volt a cég, hogy a magyar leányvállalatnál 400 (!) ember dolgozott, és 2002 körül volt valami 200 millió dollár (mai áron úgy 50mrd ft) az éves forgalom Magyarországon, a legnagyobb forgalmú magyarországi cégek között voltunk. Az anyacégünk éves forgalma akkoriban 85 milliárd dollár körül mozgott. Segítek, az 425-szörös szorzó. Ekkorák vagyunk. És elég jó buli volt ott dolgozni, nem nagyon szomorkodtunk, nem hápogott senki, hogy milyen igazságtalan ez. Nem akartunk a német leányvállalattal versenyezni, hanem tudtuk, hogy mi újság.

Azzal, hogy folyamatosan a (magyarok által itthonról elzavart) Nobel-díjasokra és a rengeteg olimpiai bajnokunkra hivatkozunk, amikor a magyarok általános teljesítménye a téma, hogy állandóan másnak akarjuk látni magunkat mind méretben, mind képességekben, az rengeteg kárt okoz. Másnak látjuk magunkat, ezért a hibáinkat sem látjuk, a céljainkat sem tudjuk helyesen megválasztani, ezért elérni is sokkal kevésbé tudjuk azokat. Ha tízszer akkorának képzeljük magunkat, mint a valóság, azzal minden téren rengeteg kudarcélményt okozunk magunknak. A kisebbségi komplexust a helyes önértékeléssel, tiszta önképpel és főleg a  fejlett önkritikával nem szabad, hatalmas hiba összekeverni.

Ha téves az önképünk, akkor hülyeségeket fogunk képzelni, abnormális dolgokat fogunk elvárni magunktól, társunktól, gyerekünktől, illetve az otthonunktól. Magyarországnak nem világmegváltó Toldi Miklósként kellene magára tekintenie, hanem előbb szedjük össze a kutyaszart, gyerekek, meg tanuljunk meg mondjuk frankón sávot váltani, rendben? Ne a magyar csillagközi utazást tervezgessük, amíg egy taxivállalatot sem tudunk rendesen működtetni szerintem. Ameddig önpusztító módon a csalást, a szabálykerülést, a másokkal/egymással kibaszást, és a kárörvendést tartjuk a legmenőbb magyar tulajdonságoknak, addig talán ne képzeljük magunkat "többre-hivatott" népnek, mert ez szánalmas, nyomorult önellentmondás. Ameddig kettőnél több magyar nem képes egyetérteni semmi másban, csak abban, hogy más magyarokkal hogyan kell kiszúrni, addig talán képzeletünkben ne más nemzetek, országok és népek elleni mocskos nagy győzelmekről álmodozzunk, mert előbb győzzük le magunkat, saját démonainkat, előbb tudjunk rendesen köszönni, dolgozni, sorban állni, és értékelni a becsületet, az alázatot, a szorgalmat. Ameddig a legnagyobb királyként tekintünk az adócsalókra, a munkakerülőkre, kormányzati kivételezettekre, ameddig ingyenélő senkiházi egyperces valóságshow hőseink vannak, és lenézzük, aki bejár reggel dolgozni, aki gyerekkel áll a buszmegállóban, aki tanár, aki orvos, addig ne akarjuk magunkat kurvára sikeres, meg hatalmas tehetségű országként látni.

Ameddig arra is képtelenek vagyunk, hogy más országok sikerreceptjeit, működő megoldásait átvegyük és alkalmazzuk, hanem helyette nyakatekert, méregdrága ostobaságokat találunk ki, mert "majd mi tudjuk", "nekünk ne ugasson senki", "nehogy már" és "azok hülyék", addig ne akarjunk világmegváltani lehetőleg.  Ameddig Magyarország mindössze abban világelső, hogy a nemzetközi összehasonlításban is tehetségesnek számító művészeit, tudósait, üzletembereit, start-up-jait itthonról minden más országnál nagyobb arányban elüldözi, lebuzizza, lezsidózza, le-nem-magyarozza, árulózza, gyűlöli, megbélyegzi, burzsujozza, és anyázza, addig ne nagyon verjük a mellünket a kurva nagy magyar tehetségre, meg nemzetre, hacsak nem az önpusztításban, és önáltatásban írták ki a versenyt.

Sokkal több alázat, sokkal több csend, sokkal több megértés, elfogadás, és sokkal több helyes önértékelés. Ezek az első lépések csak, nem a megoldás. Ameddig nagy számban a magyarok azt hiszik, hogy ők a világ legnagyobbjai, mert énekelve végig tudnak sétálni Marseilles utcáin, addig a magyarok láthatatlanok.

Egy nagyon régi barátom azt mondta egyszer, hogy "nem tudom se tisztelni, se komolyan venni azt, aki magát nem tiszteli és nem veszi komolyan". Nem általában a magyarokról mondta, de találóbb, pontosabb, kifejezőbb mondatot még életemben nem hallottam a problémáról, ami a magyarokat (szerintem évszázadok óta) sújtja.Tisztelni és komolyan venni magunkat. Érteni, elfogadni, helyesen látni magunkat. És egymást. Mert a másik magyar is része az életünknek akkor is, ha nem tetszik. Vagy elfogadjuk, hogy együtt élünk itt, vagy egyre szarabb lesz, ahogy jelenleg egyre szarabb akkor is, ha ezt letagadjuk bőszen. És vagy elfogadjuk magunkat olyannak és akkorának, amilyenek és amekkorák vagyunk, vagy egy keserű csalódásokkal teli kudarc lesz az egész életünk. És még csak érteni sem fogjuk, miért. Pedig nem olyan nehéz ez. Sem meglátni, sem megérteni, sem elfogadni. Megkönnyebbülés lenne. Csak neki kéne végre látni.

A vizsla ugyanis sosem képzeli magát bernáthegyinek. Nem hirdeti magáról, hogy ő nagyobb, jobb bernáthegyi a bernáthegyinél. Nem akarja a bernáthegyi életét élni. A vizsla ehelyett kimaxolja a vizslaságot annak minden jó és rossz tulajdonságával, és ettől egyedi, tökéletesen önazonos, megismételhetetlen, és legfőképp boldog.  Volna mit tanulnunk tőle.





2017. augusztus 1., kedd

A hozzászólások, beszélgetések, viták - megdöbbentő állapotban vagyunk



Előző posztom, amely egy összehasonlítás volt általában a hírhedt fasiszta rendszerek és a mai Magyarország között, érthetően a szokásosnál több véleményt, ellenvéleményt, és általában, kommentet eredményezett. Vártam is, számítottam is rá, szerettem volna erről (is) beszélgetni, vitázni, véleményt cserélni. Mások is próbálkoztak ezzel a poszt alatt, ám ezek a beszélgetések végül nem fejlődtek vitává (sőt!), viszont rávilágítottak egy újabb fájdalmas jelenségre, amit itthon olyan sokat tapasztalok, sok éve tapasztalom, sok területen és sok témában érzékelem, de ez az előző poszt most hihetetlenül élesen világította meg a problémát.

Nem vagyunk képesek vitázni egymással, nem tudunk és nem is akarunk beszélgetni. Csak egészen kicsi, egymást jól ismerő társaságokban látok erre rendszeres példákat, nyilvánosan nagyon ritka. Olvasom több online újság hozzászólásait, és ott is ugyanez a tapasztalatom, sőt ott még rosszabb.

Előzményként és elöljáróban röviden megismételném az unalomig ismert tényt - az országban lényegében a rendszerváltás óta, de legkésőbb 1998 óta a tudatos megosztásunk, polarizálásunk, egymástól elidegenítésünk zajlik. Már legalább 10 éve nem újszerű kommunikáció ez, hanem az élet természetes, alapvető része az, hogy mi és ti. Hogy kizárólag táborokban, zászlókban, szlogenekben gondolkodunk, sőt konkrétan kettő tábor van, többet nem vesz tudomásul, nem hisz és fogad el a közvélemény túlnyomó része. Átjárás van, de halk, hiszen zavarodott, és szégyenkezéssel teli majdnem minden irányban. De a legfontosabb, hogy a határok élesek legyenek, a másik táborról pedig ma már határtalan és gátlástalan mélységekben illik, lehet és kell beszélni. Sem megértés, sem empátia nincsen, sem megbocsátás (legalábbis szavakban) nincsen, szembenézés semmilyen oldalon semmivel sincsen, és így, ebből a pozícióból ugatunk egymásnak. Lényegében az élet minden területén. Az egykori mszp szavazó fintorogva megy be a dohányboltba és ha teheti, elkerüli a cba-t. Az átlag fideszes eleve lenéz mindent és mindenkit, aki nem oda tartozik nyilvánosan, felvállaltan, mint ő. A valóságtól sokszor teljesen elrugaszkodott példák, nyílt acsarkodás, a másik ellenségnek nevezése teljesen alap összetevők egy "beszélgetésben". Mert az indulat 20 éve egyre növekvő ütemben és mesterségesen pumpálva is nő, mára államilag támogatott habzó szájú gyűlöletkeltés megy, min csodálkozunk? Honnan és hogyan tudnánk egymással normálisan beszélni? Mondjuk egy 30 éves és egy 24 éves választó, akik gyerekkoruk óta ebben élnek, és amióta szavazóképesek, azóta kizárólag ez a közhangulat? Miről társalogjanak ők, és hogyan? Milyen mintát, milyen példát követve várjuk tőlük, hogy érvek mentén gondolkodjanak? (s persze jegyezzük meg, hogy mennyi és mennyi csillogóan okos, tehetséges, és értelmes kölyök van, nyilván...) Hiszen ma már nemhogy nem új dolog, hogy egy családot szabályosan szétszakít a politika, hanem többen vagyunk, akiknek van ilyen az ismeretségi körében, mint ahány embernek nincs. Elképzeltük például mostanában, hogy hány ma 16-18 éves gyerek/fiatal felnőtt van, aki konkrétan az egész gyerekkorát ebben a légkörben töltötte?. És erre adnék egy pillanatot, a jelentőségét, a társadalmi általános hangulatra gyakorolt hatását mintegy végiggondolandó.


Rettenetes azt nézni, ahogy szétesik ez az ország, ahogy szétestek és nap nap után szétesnek az emberek. Amilyen állapotban vannak úgy a mindennapokban. Teátrális, nagy szavak, de sajnos ez történik, nehéz érzékletesen másképpen megfogalmazni. Növekvő agresszió az utcán, boltban, belvárosban. Növekvő feszültség az ún. tömegben, növekvő elégedetlenség, ahogy az idő múlásával egyre többen érzik azt, hogy a lábukra léptek. Egyre nagyobb energiát kell a béke erőltetett fenntartására fordítani, és most itt nem politizálni szeretnék kivételesen, hanem szociológiai oldalról azt észrevenni, hogy a látszólag jó dolgok ellenére (és háta mögött) egyre nő a stressz, és ez nem túl megnyugtató, már aki érzékeli. Hiába a rengeteg turista, a csillogó felvételek, a tömött belváros, a tele strandok és vidéki szállodák, hiába a látszólagos nyári petyhüdt hangulat, én aggódva figyelem, hogy mi történik itt. Nem mellesleg azért, mert jön az ősz, a nagyszerű ünnepek és főleg ami manapság velük jár, választások előtti kampányidőszak, egyszóval kicsit gondolkodnunk kellene azt hiszem, méghozzá azon, hogyan is vagyunk mi így együtt magyarok, milyen állapotban is vagyunk, hölgyeim és uraim..


Nem hogy vitázni nem tudunk, hanem adott egy rideg rendszer, ami beágyazta magát az ország valamennyi részébe, valamennyi folyamatába, és amely rendszernek van egy úgynevezett jelszó-kód-szótár rendszere. Használ és sulykol kifejezéseket, amelyekkel adott időszakban uralja a közbeszédet, és az ettől eltérő gondolatok, kifejezések, mondatok, vagy ezen kódok bármely kritikája tulajdonképpen jelzi az ellenséget. Ennyire leegyszerűsítve működik a dolog, hogy senkinek se kelljen mérlegelni, hogy baráttal vagy ellenséggel áll szemben. Ha az ítélet megvan, akkor a rá vonatkozó fejezetekből lehet önteni az előre kész panelekből álló frázisokat, amelyre a másik oldalról megbízhatóan érkeznek az onnan pontosan ide való válaszok, és beszélgetés, érvek, vélemények, és gondolatok cseréje helyett készre főztük a fröcsögést, az anyázást, a mocskolódást, és a felfelé bólogatva leugatást.

Nagyjából ezen a ponton kellene észrevenni, hogy ez egyik félnek sem érdeke. A kormányoldalt támogatóknak kevésbé árt, mint a túloldalnak, de összességében senkinek sem jó. Az átlag magyar embernek pedig a legkevésbé jó, bármely oldalon állónak is vallja magát. Egy ellenségeskedésre épülő társadalom ugyanis szükségszerűen nem lehet boldog. Egy háztartásban sincs nyugalom, ha a felek nem tudnak tisztességes hangon, normális módon beszélni, vitázni, és megegyezni egymással bizonyos dolgokban. Egy országnak sincs jövője, amelyik nem tud egymással konszenzust teremteni bizonyos kérdésekben. Hiába korbácsolják ma már akkorára a veszekedést, mintha válni akarnának, ez egy országban kevéssé valósítható meg. Gondolom 3-4 millió embert nem akarnak elzavarni itthonról, egyik oldalon sem.

Felejtve minden politikát, kizárólag az emberekre koncentrálva azt kell mondjam, hogy non sense ostobaságok helyett el kéne kezdeni megegyezni bizonyos dolgokban. 30 év után újra elkezdeni beszélni egymással. Nyitni, felnyitni régen lezárt dobozokat és ládikókat, elővenni a nagymama szabályait, értékeit, és hozzáállását, és elkezdeni igazából beszélgetni egymással. Nem átcsábítani, nagyobbat ígérni, meg megpróbálni meggyőzni. Meg hazudozni, büszkén átverni, lenyomni, hatalmaskodni, elintézni, okosba csinálni, lefixezni, leügyezni, egymás torkán állni és még élvezni is.

Az élet alapvető dolgaiban kell tudni megegyezni. Egyesével. És nem úgy, hogy mindegyik mellé rögtön mindenki odailleszti a 30 éves sérelem-listáját, személyes sértettségét és azonnal befagyasztani a vitát, hanem leporolni mindent, elölről kezdeni mindent, nyugalmat erőltetni magunkra és nekilátni.

Nem jutunk sehova, ha a jelenleg magukat győztesnek tartók azt hiszik, hogy ezt a mostani állapotot még 30 évig élvezhetik zavartalanul. Ebben a jelenlegi rendszerben ugyanis - hiába hazudjuk önmagunknak, vagy egymásnak - nem megvalósítható a nagy többség békéje, és a béke hiánya szótári fogalom szerint a békétlenség. A zavargás, a hőzöngő tömegek, a mittomén milyen okból csapkodás és vagdalkozás. Ebben akartok élni? Komolyan? Annyira bonyolult megállapodni abban, hogy a gyerek tanára keressen jól, legyen megbecsült tagja a társadalomnak, cserébe magas színvonalon oktassa a kicsiket? Vagy hogy legyen CT vagy ne? Itt mindenkinek elmentek otthonról? Azon vitázunk, hogy legyen-e egy normális országban, akármilyen politikai hatalom esetén a legfőbb ügyész a miniszterelnök embere vagy ne? Ezen a szinten állsz, Magyarország? Bocsáss meg, de ez egy napközis csoportra lefordítva az a gyerek, aki a lányokat megveri a lekváros buktáért. Övé lesz, de megvetjük, és ha mindenki ezt fogja csinálni, ez az óvodai csoport egy élhetetlen szar lesz, ahonnan épeszű ember sietve távozik a gyerekével.

Ez, hölgyeim és uraim, nem szint. Ez nem életszínvonal. Az a társadalom, amelyik egy hetes előnyökre rendezkedik be és cserébe az egy éves előnyöket előre odadobja, az a létét teszi kockára aprópénzért, hamis csillogásért, álszent célokért, és az bukásra van ítélve. Én azt gondolom, van elég tisztességes ember ebben az országban, akinél elszakad a cérna egy ponton, és nem gyűlölni és ordítani kezdenek, hanem gondolkodni és együttműködni.

Úgy lehet civilizáltan bebizonyítani, hogy milyen értékek, milyen "muszáj-lista" mentén kívánunk élni. Úgy lehet minden kétséget kizáróan mindenki tudomására hozni, hogy miben értünk egyet, és ahhoz viszont mennyire ragaszkodunk. Egyszerű, életszerű, logikus és vállalható listát kell írnunk. Nem én fogom megírni, ne görgess sehova. Azoknak kell megírni, akik felismerik, hogy elég volt a fröcsögésből, elég volt a haragból, mint az élet legfőbb irányítójából, elég volt a panaszkodásból, a rinyából, a tehetetlenségből. Elég volt a hallgatásból, de bőgés helyett értelmezhető, élhető dolgokat mondjunk. 

Egy olyan világban élünk, ahol emberek - már elnézést - a fingjuk meggyújtásával százmillió nézőt tudnak produkálni. Nekem ne mondja senki, hogyha egy értő csapat összeül, egyre bővülő körben az alapvető elvárások minden aspektusát átbeszéli, megtervezi, létrehozza, és kommunikálja, akkor nem lehet megértetni ezzel az országgal, hogy a vesztébe rohan most, teljesen mindegy, hogy ki miben hisz. Közgazdasági, pénzügyi, társadalmi és szociális, európai és nagyhatalmi, de legfőképpen és elsősorban emberi szinten a totális vesztébe rohan. Egy nulla állapot felé, amely ma már bizarr módon jobb esetben 2 éven belül, rosszabb esetben 18 év múlva következik be, amikor a tömeg aránylag rövid idő alatt rádöbben, hogy milyen állapotban van, és hogy kitörhet ebből. Mert már annyira fog fájni.

Legkésőbb addigra, de inkább sokkal előbb készen kell lennünk egy nagyon átgondolt koncepcióval, ami mentén építkezni, tárgyalni, dolgozni, meg általában élni lehet. Ha senki más nem mond semmi használhatót, akkor talán nekünk kellene nekilátni, és hisztérikus jelenetek helyett nekiülni, nem?





2017. július 24., hétfő

A fasiszta rendszerek és a mai Magyarország összehasonlítása





A már nem velünk élő nagymamámnak, és a még nem velünk élő unokáinknak




Ez az írás nem politikai nyilatkozattétel. Nem ítélet, nem érzelmi alapú heveskedés, sem pedig nem indulatból írt pofon. Ez az írás gombostű. Gombostű, amelyet leszúrok ma, 2017 nyarán Magyarország térképére, Európa közepén, az emberiség történelmének talán leghosszabb békeidejének közepette, egy ártatlannak tűnő, csendes estén. Gombostű, amely szimpla tényeket kíván rögzíteni, a mellékelt véleményemmel együtt. Hogy milyen ma Magyarországon azokat az eseményeket látni és hallani, átélni, amiket átélünk, és ez vajon mit jelent az életünk szempontjából. Tartozom ezzel.

Nem vagyok vallásos zsidó. Nem tartom az ünnepeket, nem eszem kósert, viszont disznóhúst igen.  Röviden megmagyarázom, mit jelent nekem a zsidóságom. Nekem nem Istent, vagy a vallást jelenti. Nekem a családomat jelenti. A szokásainkat. A mosolyainkat. Az életünk értékei közül sokat, a történetünket, a hagyományainkat, a tiszteletet, az összetartást. Magyar vagyok. Magyarabb nem lehetnék. Szétválasztani a kettőt olyan "kérés" vagy "ötlet" mintha azt kérdeznék, a jobb lábam kell, vagy a bal. Döntsem el, melyik az enyém. Nincs ilyen, és pont. A zsidóság nekem közösséget jelent, közös történetet jelent, jelent közös fájdalmakat, megértést. Egy biccentést egy idegentől a Kern koncerten. Egy mosolyt egy tárgyaláson. Egy megértő összenézést az utcán. Nem indít el bennem fanatizmust semmilyen irányba. Nem választ le, nem választ szét, nem oszt meg. Sőt. Ellenkezőleg. A zsidóságom magától értetődő része az öntudatomnak, és mivel gondolkodó ember vagyok, őszintén megbeszéltem saját magammal, hogy ez mit jelent nekem a szokásaimban, mit jelent nekem az életformámban, mit jelent nekem a mindennapjaimban. Mi az, ami őszintén jön, természetes, és mi nem az. Ami nem én vagyok. Nem pózolok, nem beszélek erről, nem vagyok képmutató. Nekem a zsidóságom elsősorban a családom, és a mi történetünk. Erről (is) szól a mai poszt.

----***---

Mindig azt mondtad nagymama, hogy ezekről a dolgokról nem nagyon beszélünk. Persze akkor még gyerekek voltunk. Amikor nagyobbak lettünk, emlékszem, kérdeztünk titeket a bátyámmal, hogy hogyhogy nem láttátok, mi következik, hogyhogy nem menekültetek el a világ végére? Csendesen azt mondtad, az sosem olyan egyszerű, kisfiam. Egyrészt az ember nehezen hiszi el, hogy ami történik, nem már a legrosszabb, mert szeretnénk mindig azt hinni, ezután jobb lesz. Ilyenek vagyunk, hiszünk a jóban, optimisták vagyunk. Másrészt a valódi okok csak ezután kezdődnek.

Nem fért sosem a fejembe. Nem bírtam elhinni, hogy az ember a nyilvánvalót miért nem látja, és csomagol, és húz a francba. Nem akartam elfogadni, hogy ül az ember, és tűri a rosszat, a gyötrést, a megaláztatást. És itt húzzunk is egy vonalat, egy fontos vonalat, mielőtt megint kitör a hiszti. Ma Magyarországon nincsenek zsidótörvények, sem marhavagonokba nem zsúfolnak embereket. Írnám automatikusan, hogy és gettókba se zárnak, de ott már megáll az ujjam a billentyű felett. Nem, mi? Meg hogy nem kínoznak embereket, nem börtönöznek be politikai alapon. Aztán másnap elolvasom, hogy a határon mit enged meg magának a rendőrség paprika spray-vel, és egyéb eszközökkel, hogy letartóztatják civil szervezetek vezetőit, hogy elhurcolják a 18 éves "hacker" srácot.. És a szemöldök csak húzódik beljebb és beljebb. Jó, de gázkamrák sincsenek, hallom szinte az érvet, legyen elég a hisztériakeltésből, meg az állandó nácizásból meg fasisztázásból. Nem, itt tényleg nem tartunk. De ahol tartunk, arról az előzőekben leírtak miatt kötelességemnek tartom jelt adni. Hogy baj van. És hogy szerintem miért.

Azzal kezdtem, hogy ez itt ma nem politikai véleménynyilvánítás. Hanem tények. A fájdalmasan reális kérdés pedig az, hogy akkor hogyan is áll Magyarország a fasizmussal jelenleg. Szeretnék ide másolni egy képet, alá pedig bizony fordítással egybekötött magyarázatot is adok. Hogy ne légből kapjuk az állításainkat, hogy támasszuk alá, amit mondunk.

A fasizmus ugyanis nem a gázkamrákkal kezdődik, hanem azzal végződik. És mivel a világégés érintette a komplett civilizált világot, plusz a Hitleré távolról sem az egyetlen eset ugye, így adódtak néhányan, akik ezen totalitárius rendszerek tanulmányozásával foglalkoztak. A politikatudománnyal foglalkozó Lawrence W. Britt például írt egy cikket 2003-ban ("Fascism Anyone?," Free Inquiry, Spring 2003, page 20), amelyben 14 ismérvet, jelet sorol fel, amely fasiszta rendszerekre jellemző. Tette ezt Hitler (Németország), Mussolini (Olaszország), Franco (Spanyolország), Suharto (Indonézia) és Pinochet (Chile) rendszereinek részletes elemzése után. Én azt gondolom, ezen jelek jelenléte külön-külön nem jelent feltétlenül és automatikusan fasizmust, sőt azt is megkockáztatom, hogy együttes jelenlétük sem garantálja azt. Mindössze arra szorítkozik, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy amelyik országban ebből a listából több, vagy esetleg valamennyi "elem" megtalálható, ott nagy eséllyel valamilyen  típusú autokrácia, vagy abszolút totalitárius rendszer épül, vagy épült.

A fotó egyébként idén januárban hódított a neten, amikor egy amerikai nő az egyik Holocaust múzeumból posztolta a képet. Azóta a közösségi médiában már nyilván láttam a magyar változatát is.

Én ugyanis arra vállalkozom most, hogy a szubjektív véleményemmel kiegészítve megmutassam, mi valósul ezekből meg ma az otthonomban, Magyarországon. Kiemelten fontosnak tartom aláhúzni, hogy nem azt gondolom, hogy a jelenlegi kormányzat kifejezetten üldözné a zsidókat, vagy az alábbi lista megvalósuló tételei kifejezetten a zsidók ellen valósulnának meg, vagy akár zsidó fókusszal. Ami megvalósul, minden magyar ember ellenében valósul meg.



1. Folyamatos és erős nacionalizmus - azt gondolom, 2017-ben Magyarországon ez nem kérdés. Ellenség Brüsszel, ellenség a bevándorló, ellenség a "külföldről támogatott civil", de a fő üzenet, hogy a magyarok mindenekfelett, és a magyarok veszélyben vannak.

2. Az emberi jogok megvetése -  Bezáratott civilek, ingatlanért utcára hajigált árva gyerekek, szegregáció, éheztetett fogyatékkal élő magatehetetlen emberek, évi több ezer kórházi fertőzés okozta felesleges haláleset  - és ez csak a felszín. És csak a mikroméretű példák. Döbbenetes lista, és sajnos ha akarom, napestig írhatom. És mennyi mindenről nem tudunk... Fontos itt kiemelni, hogy az emberi jogok kérdésében nem számít jó pontnak, ha az az élet sok területén adott, vagy érintetlen, vagy olyan, amilyennek lennie kéne, hiszen ez az alap. Ha számottevő pontján az életnek fellelhető a hiánya, az önmagában jelenti a problémát.

3. Ellenségek/bűnbakok megnevezése, mint összekovácsoló erő - világos beszéd, az ellenségkép kialakítása, az ellenség pontos megnevezése mindig a hasonló rendszerek egyik alapja. Liberálisok, civilek, fiatalok, Brüsszel, Soros, migránsok - a mai magyarok bőséges ellátást kapnak gyűlölhető és retteghető ellenségekből. Ezek hivatottak az egyetlen megmentő karámjába terelni a népet, az egyetlen ember elé, aki Magyarországot távol tudja tartani mindazon rettenetes szörnyektől, amik azt éjjel-nappal fenyegetik.

4. A katonaság fennhatósága - milyen érdekes, hogy más totális rendszerek legstabilabb alapja a katonaság, a magyar rendszernek egyelőre a leggyengébb pontja. Nincs sorkötelezettség sem (ennek itthon, belpolitikai értelemben elég kockázatos is lenne a visszavezetése) Helyette a rendőrség, a TEK, a titkosszolgálatok, és a többi 46 féle, teljesen követhetetlen hatóság persze fenntartja a kényszerített látszatrendet, és fő funkciójaként természetesen a folyamatos fenyegetettség érzését mindenkiben. És mellette már folyamatosan megy a "határvadászok"-tól kezdve a tartalékos katonaság bővítése, az idióta iskolai lövészettől a katonai iskolák számának bővítése, a Ludovika agyon tömése pénzzel, az egész militáns hangulat, meg hazug honvédő maszlag kommunikálása mind-mind alátámasztja a tételt, hogy a hadsereg, és az erőszakszervezetek hatalma, fontossága egyre fontosabb ma Magyarországon, de ha szigorúan az a kérdés, hogy a hadsereg irányítása és fennhatósága alatt áll-e az ország, vagy ezzel tartják-e kézben a hatalmat, a válasz nem.

5. Nyílt szexizmus - itt fontos megjegyezni, hogy Britt nem úgy értelmezi, hogy a fasiszta rendszer eleve kizárja, vagy minden ponton lekezeli a nőket, hanem úgy értelmezi, hogy a fasiszta kormányokban általában feltűnően nagyon kevés nő van, vagy egyáltalán nincsen. Nos, ilyen értelemben ez ma speciel tökéletesen megvalósul a teljesen "nőtlen" magyar kormányban. A fasiszta rendszerek amúgy egyes pontokon kapcsolódnak pl feminista szervezetekhez, vannak akár nőket tömörítő tagozataik, de ugyanakkor nyilván el kell mondani, hogy a mai értelemben vett egyenjogú, egyenrangú nők helyzete temérdek helyen sérül, vagy nem létezik ezekben a rendszerekben. Itthon ma tényszerűen csak arra kell gondolni, hogy egyrészt a kormány részéről mindenféle női szerepek, princípiumok és szolidabb, vagy direktebb utalások azért érkeznek arról, hogy a nőnek hol van a helye. A társadalomban amúgy is jelen lévő, polgárjogi mozgalmak előttről itt maradt, és közép-kelet európai szokásokkal jól elkeveredett megkülönböztetések, szexista megnyilvánulások, viselkedési minták és egy sor elfogadhatatlan tény a nők mai helyzetében az továbbra is abszolút jelen van (és undorító is).

6. Ellenőrzött tömegmédia - ugye egy sort se kellene írni róla? 2017-ben minden országos lefedettségű rádió állami kézben van, a kormányzati média tévétől óriásplakátig, internettől újságokig teljes letámadásban van, amióta újra hatalomra került. TV2, Népszabadság, Lőrincnél mai hír szerint 192 (!!) féle újság, Origo, teljes Habony és Vajna birodalom, közmédia évi 78 milliárdból - és semmi nem elég. A mindenki másnak a kinyírása továbbra is abszolút élő szándék, úgyhogy valóban nem kell részletezni a kérdést, hogy létezik-e manapság ellenőrzött tömegmédia. Más se létezik.

7. Nemzetbiztonsági rögeszme - a szerző eredeti értelmezésében annyit tesz, hogy az adott fasiszta rendszer állandóan a nemzetbiztonsági kockázatra, a haza megtámadására hivatkozik, és ezen fenyegetettségre hivatkozva kér és ad magának felhatalmazásokat. Magyarországon 2015-ben megemelték a hivatalos terrorfenyegetettségi szintet, a különleges állapotot többször meghosszabbították, és közben a kormány egész pályás kommunikációs kampányt indított országszerte. Később más érdekekhez is kapcsolódva elfogadták a rendeleti költségvetési törvényt, azaz lényegében bármilyen, a közös vagyonból történő pénzköltéshez semmilyen parlamenti jóváhagyás nem kell, sőt egyszemélyi döntések születnek életfontosságú, az egész országot érintő kérdésekről - a kommunikációs előnyeiről nem is beszélve, hiszen egy non-stop félelem/gyűlöletkeltő plakátkampánnyá vált Magyarország

8. Vallás és kormányzat összefonódik - a szekularizáció a keresztény országok egyik legnagyobb fegyverténye és eredménye volt az elmúlt néhány száz évben. A lista szerzőjének meglátása szerint az általa megfigyelt rendszerekben nem ennek visszafordítása a cél érthetően, hanem jellemzően az adott kormányzat a vallást is beemeli a kormányzat eszközei közé, azaz az emberek hitét és vallási meggyőződését is igyekszik a saját hatalmának kiterjesztése, megtartása érdekében felhasználni. Mint ahogy bármit. Ez pedig az álszent magyar álkeresztény doktrínában tökéletesen megtalálható. Az egész, politikailag jelentéktelen, erőtlen, bábokkal feltöltött KDNP jelenléte a kormányban semmi más, csak egy műkeresztény reality show az így megnyerhető szavazók felé, a nemlétező kereszténydemokraták látványos kirakatembere miniszterelnök helyettesi pozícióban pedig mindennek a tételnek a fényes bizonyítéka. Arról már tényleg nem is beszélve, amikor Erdő Péter bíboros kormányzati parancsra megtagadja az egyház segítségét a menekültektől, vagy hogy a magyarországi keresztény vezetők, és kormánytagok felváltva szabályosan és szó szerint gazembernek, szenilis vénembernek nevezik nyilvánosan a római pápát, mert az a menekültek segítésére szólít fel. Bayer Zsolt egészen megdöbbentő sértéseiről már komolyan nem is beszélve.

9. A gazdasági hatalom megvédése - hasonló rendszerekben az üzleti, ipari, gazdasági "arisztokrácia" tagjai a kormányzati hatalom ismerősei, barátai, családtagjai közül kerülnek ki. Magyarországon ez csak a kiindulási alap. Nálunk a kormányzati hatalom maga a gazdasági arisztokrácia. Sok esetben nem is titkolt saját cégek, iparágak bekebelezése történik, a haveroknak, családoknak szétosztás a minimum. Először gyerekek nevére íratott lakásokkal kezdődött, mára gyerekek nevére íratott szállodaláncoknál, kastélyhálózatoknál, és cégcsoportoknál tartunk. Egyesek meg a saját nevükön futnak a parlamentben, és haver/barát néven futnak a gazdasági életben. Ebben a kérdésben Magyarország speciel már most is inkább tananyag, ha hasonló rendszerek vizsgálata a téma.

10. Szakszervezetek elnyomása - egyfelől minden szervezett érdekérvényesítő szervezet veszélyt jelent a totális hatalomra, másrészt a munkahelyi szakszervezetek, a munkavállalói érdekvédők ezek közül is a legveszélyesebbek, hiszen a legnagyobb közösségeket tömörítik, azaz rengeteg szavazóról, vagy éppen ellenszavazóról van szó. A jelenlegi kormány több ponton is magától függővé tette a munkavállalók komoly részét a sosem látott méretű közigazgatással, közhivatalokkal, emellett eszeveszett tempóban (egyéb okok miatt is) államosít, plusz ott a közmunka program, és ezen mindegyikében a munkavállalók feudális függőségben élnek, azaz nemhogy érdekérvényesítés nincs, hanem tudjuk, hogy a Facebook-ra sem posztolhatja, amit gondol. Kiherélt, megvett, káderekkel feltöltött patyomkin szakszervezetek is persze vannak mutiba, de valós tevékenységet nem végeznek. Ennek ellenére, vagy talán ennek is köszönhetően az utóbbi néhány évben egyes szakszervezetek megerősödtek, és állják a sarat, sőt kiharcolnak maguknak fizetésemelést olykor, vagy sztrájkba lépnek, azaz az ő esetükben valós érdekérvényesítésről beszélhetünk akkor is, ha a kérdés összességében távolról sem megnyugtató.

11. Értelmiség és a művészetek lenézése - sajnos alig igényel magyarázatot, Magyarországon kritikus és számottevő független értelmiség évtizedek óta nem nagyon van, a jelen kormányzat alatt kifejezetten eltűnt. A lex-CEU volt talán az egyetlen jelentős ellenpélda, amikor ez az eltűnt és megszűnt értelmiség a korábbi halott állapothoz képest lassan megmozdult és hallható ellenkezésbe kezdett - mert ezúttal az akadémiai, tudományos, oktatási szabadság ellen került sor éles és könyörtelen támadásra. A művészetekről szót ejteni is fájdalmas - átvett, ellehetetlenített színházak, megszüntetett műhelyek, amíg a Magyar Művészeti Akadémia nevű szervilis félbolondokkal, valamint lopásra kínált milliárdokkal kicsempézett bohóc-szervezete a művészetek elleni megsemmisítő támadás egyik legcinikusabb jelensége. Valamely kivételt jelent a filmművészet, amelyben ugyan Andy Vajna személye, jelensége, egyéb üzletei súlyos árnyékot vetnek, ugyanakkor valóban értékes és jó filmekre is jut pénz. A kultúra lebecsülését pedig nem lehet kétségbe vonni ma itthon. Elég megnézni a kultúrára és pusztán a focira költött költségvetési szakadékokat, ha egyiknek sem ismernénk a beltörténetét Magyarországon, az akkor is elég beszédes volna.

12. A bűnözés és büntetés rögeszméje - ahol mindenki ellenség, ott a rendőrség minden típusának extra hatalom kell annak megfékezésére. A hasonló rezsimekben megfigyelhetőek ezen szervezetek túlhatalma, túlkapásai. Magyarországon remekül ismerjük ezt. Minden kritikus hang teljes erővel történő fenyegetése és/vagy üldözése a zöld mappás NAV alkalmazottól a festékdobálós tárgyalásig és a 18 éves hacker srác rabosításáig, ok nélkül letartóztatott civilekig és tüntetőkig - gyakorlatilag egyre szélesedő spektruma ismert a rendőrállam mindenféle megnyilvánulásának. Ugyanakkor üldözés ide, elnyomás oda, ezen a ponton a magyar valóságot nem egy nyugat-európai, hanem a totalitárius rendszerekhez hasonlítjuk éppen, és ebben a szemüvegben viszont meg kell adni, hogy Pride például 17 éve van (a közép-kelet európa régióban ez közel sincs mindenhol így ugyebár), hogy tüntetni lehet még az utcákon, és ha egy nagyon felbillent pályán is vagyunk, ha nagy a harag, még el tudja mondani, kifejezésre tudja juttatni azt a tömeg.

13. Kiterjedt korrupció és haverok helyzetbe hozása - ha valamit nem kell egyetlen magyarnak sem bemutatni, vagy magyarázni, akkor az ez a pont. A jelenlegi kormány ebben a témakörben is  tananyag lesz, az egész világot átfogó összehasonlításban is előkelő helyezést érne el a szervezettség, gördülékenység, és a méretek, számok.

14.Tisztességtelen választások - ez a fasiszta rendszerekben többféle módon jelenik meg, eszközei, trükkjei itt is változatosak. Nálunk a választási térkép egyoldalú átrajzolása, a választási törvény a Fidesz jelenlegi helyzete számára kedvezően történő átírása, a pártfinanszírozási szisztéma nevetségessé tétele az alapjai a tisztátalan választási csalásnak, de 2014-ben már a kamu ellenzéki pártok számára is komoly állami pénzeket ajánlottak fel kvázi ajándékba, hogy az ellenzéki szavazatokat szétdarabolják minél több riválisra. Emellett természetesen korrupcióval, nyilvánosság elől eltitkolt háttéralkukkal, fenyegetéssel is élnek az urak, hogy befolyásolják a várható eredményt. Arról már nem is beszélve, hogy minden, de tényleg minden elképzelhető ellenzéki jelöltre ma már automatikusan és minden gátlást nélkülözve ráront a habony-féle gyűlöletmédia, és lejáratókampány sorozatok készülnek, továbbá megjelenik a NAV, megjelennek az "ellenőrző hatóságok", tüntetések szervezőit és ellenzéki szimpatizánsokat rúgnak ki munkahelyekről, és így tovább, ameddig a szem ellát, kreatív módszerek egész tárháza.


Mit is mondhatnék összegzésként? Mindenki vessen számot, szálljon vitába és gondolja végig, a fenti lista és a magyar valóság nála hány ponton egyezik. Ez egy tanúsítvány, ha úgy tetszik. Aztán mindenki tesz vele, amit akar. Elismeri, elgondolkodik rajta, letagadja, ő dolga. A tények attól még tények maradnak, a fasiszta rendszerekre közösen jellemző ismérvek túlnyomóan nagy része megvalósul jelenleg Magyarországon.

Az kérdés inkább az, hogy ez kinek fér bele, és miért. És hogy ezt hogyan lehetséges Magyarországon 2 millió embernek eladni, és még mindig eladni? Mivel magyarázza, hogy ez még mindig jó neki? És meddig lesz az? A fasizmus esetünkben nem egy kifejezett csoportra támad. A fasizmus esetünkben egész Magyarországra támad, a létformánkra, a szabadságunkra, az életünk alapvető, meghatározó, döntő értékeire. Az alapokra, amelyek nélkül nincsen civilizált élet, csak ez a kivagyi alapú gyűlölködő, pökhendi, félelem alapú, teljesen kiszámíthatatlan élet van, amit jóérzésű ember kategorikusan elutasít.

És hogy mi köze mindennek a zsidósághoz? Hogy miért kellett leírnom hozzá, hogy honnan jöttem? Nos, nem azért, mert a zsidók már megint ki akarják sajátítani a bajt, és magukért hápognak. Khm. És nem is azért, mert már előre sajnáltatják magukat, vagy mert megint farkast kiabálva hisztériáznak, hogy felhívják magukra a figyelmet. Khm. És nem is azért, mert már megint valamiféle előjogokat hisznek magukénak. Khm. Annyi köze van, hogy ugyanabban a hajóban ülünk. Ugyanaz az országunk. Ugyanaz, megkockáztatom, az életformánkkal kapcsolatos alapvető elvárásaink listája. Azaz együtt vagyunk. Csak "mi" kódoltak vagyunk arra, hogy mindig figyeljünk, hogy legyen menekülési útvonalunk, hogy korán észrevegyük, ha baj van. Nem különbek vagyunk, hanem minket szinte valamennyiünket így neveltek. És megint hangsúlyozom, NEM azért, mert a holokauszt a mi "kiváltságunk", és csak minket érintett, és már megint a zsidók. Erre magam helyett hadd kérjek egy nálam avatottabb embert, hogy egy mondatban megmagyarázza a  kérdést:

“...Ahogy Elie Wiesel mondta, ‘Nem minden áldozat volt zsidó, de minden zsidó áldozat volt'"

Ezt a posztot azért írtam, mert figyelek. Mindenki helyett, akit nem így neveltek, aki nem tudja, nem tudhatja látni, aki nem akarja látni. Azért írtam, mert ha senki más, én akkor is látom. De sokan látják. Nekik is írtam, és azoknak írtam, akiket érdekel, milyen országban élnek. Akiket érdekel egy vélemény, amely száraz tények alapján azt mutatja, hogy azok a jelek, amelyek általában fasiszta berendezkedésű rezsimekben megtalálhatóak, sőt ezek együttes jelenléte adja a markáns gerincét az ilyen rendszereknek, azok a jelek 2017-ben majdnem mind megtalálhatók, sőt nagyon is aktív üzemben láthatók, sajnos érzékelhetők, összekapcsolódnak, egyre inkább meghatározzák ma Magyarországot.

Olyan országban élünk, ahol nyílt háborús retorika zajlik, ahol teljesen nyílt, agresszív és cinikus, ellenséges viszonyban él és dolgozik a kormány lényegében mindenkivel szemben, kül-, és belföldön, immár magukat a magyarokat is beleértve, mindenki ellenség. A kiváltságosokra nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak, bennünket pedig nevetséges törvények, szabályok, testületek, és szervezetek figyelnek, üldöznek, ellenőriznek, körülvesznek és fenyegetnek. Mellesleg horror pénzért, és horror pénz konstans elbirtoklása mellett. Teljesen egyértelmű szándék az ország elszigetelése, még függőbbé tétele egy új gazdához, a már kinevelt gazdasági, jogi, politikai és minden szintű hatalom megtartása bármilyen feltételek mellett. A hatalom birtoklásáról élet-halál kérdésként történő kommunikáció (legutóbb a tusványosi beszédben) nem azt feltételezi, hogy a jelenlegi kurzus egy sima választási vereséget elismerne és levonulna a térképről. Merjük kimondani az üzenet valódi értelmét, békés szándékkal és békés formában nem lesz kormányváltás. Nem én mondom, nekem mondják, megint aláhúznám.

Mindenki adjon számot a saját értékeiről, adjon számot arról, mi fontos, és mi megengedhető neki az életben. És aztán cselekedjen aszerint. Hogy a tükörbe, és a gyerekek szemébe tudjon nézni.






2017. július 18., kedd

Miért csodálatos az internet



Rengeteg - köztük remek - cikket olvastam arról, hogy az internet hogyan változtatta meg az életünket. Arányaiban különösen sok olyat, ami leírta, és a mai napig mindig leírja, miért rossz az internet. Miért káros, mi mindent tesz tönkre, és legfőképp miért és melyik része(i) veszélyes(ek). Sok tanulságos, megfontolandó, okos és igaz dolog, és sok képtelen baromság is volt közöttük. Egyvalami azonban, így nagyságrendileg 20 év után feltűnt: hogy baromi kevés szó esik arról, miért csodálatos az internet. Ezért - tőlem nem túl meglepő módon - úgy döntöttem, írok erről egyet magam.

Ahhoz, hogy az internet létezését, annak erejét és jelentőségét fel tudjuk mérni, kontextusba kell helyeznünk magunkat. Esetemben ugyebár '76-os évjáratként mondhatjuk, hogy kb. 20 éves voltam, amikor az e-mail, és a world wide web először megjelent az életemben. Azaz totálisan internet mentes gyerekkorom volt, filterek és hashtag-ek, posztok, share-ek, like-ok, sőt szelfik és lolcsi nélkül. Tudom, döbbenet. Azt is tudom, hogy az utolsó ilyen generáció vagyok. Meg azt is tudom, hogy isteni szerencse, hogy nem volt Facebook meg Instagram a kölyökkoromban...És azt is, hogy pontosan ezek miatt valószínűleg az utolsók között leszek, akinek 20-25 év múlva valahol, valakinek a hátsó kertjében még parkolni fog egy öreg benzines kocsija, kézi váltóval. Majd elgurulok az egyetlen városszéli kúthoz néha, és kimegyek a határba, ahol még nem önvezető autók járnak.

Ezzel együtt szögezzük le az ellentétes hírek áradatában egészen nyugodtan, hogy az internet csodálatos. 20 év alatt megszokhatatlan, hihetetlen mennyiségű és minőségű hír, esemény, kép, hang és film jutott el hozzám, és röviden, szabatosan annyit mondhatnék, hogy imádtam bazmeg. És imádom a mai napig. Először is teljesen más minőségű, radikálisan, alapjaiban megváltozott kapcsolattartást jelent a családommal. Ahogy mindig is akartam, egész életemben. Korlátlan, ingyenes, azonnali, magától értetődő. A családomat bármikor, bárhol, bármi miatt azonnal akarom látni, tudni, érezni. Pont. Innentől lényegében mást nem is kellene tudnia az egész hálónak meg technológiai robbanásnak a számomra, de ez csak a kezdet. Az interneten megtalálok mindent, ami elképesztő akkor is, ha ez ma már nevetséges állítás :) Én abból a korosztályból származom, ahol a rádiós kívánságműsorban a temérdek, de tényleg elmondhatatlan mennyiségű szar zene között egyesével kellett rádiós magnóval kazettára felvennem a kedvenc számaimat, ha ugyan éppen lejátszotta aznap a rohadék műsorvezető. És nem pofázott mondjuk bele...Én, aki az egész fiatalkorát CD boltokban töltötte, vadászva a leértékelt meg muszáj lemezekre - na most képzelj engem a Spotify-on. Havonta egy mozijegy áráért. A youtube-on a Zenebutik után. Az E-bayen a Triál és a Skála után. Folytassam?

Az internet csodálatos. A világ számomra érdekes hírei, általam választott nyelven, a világ bármelyik újságírójától, azaz valamennyi újságírójától. Magamfajta ember megköszöni az ilyesmit. Könyvtárból, lexikonokból, barátoktól és szülőktől kikeresett, megkérdezett, és ellesett infók után a Wikipedia és a többi online tudástár. A barátaimmal, az ismerőseimmel szintén egy teljesen más minőségű kapcsolattartás, mennyi és mennyi emberről tudhatom végre, hogy mi van velük. Elég 3 havonta 4 sort váltani olykor, mert  ez is sokkal több, mint korábban, amikor senki nem írt meg kézzel nemhogy ennyi levelet, egyet sem. Mert levélben nem írtál 4 sort, viszont 45 sort nem tudtál miről írni. És ezért nem írtál meg - hiába nevetgélsz, senki sem írta meg:) - egy levelet régi barátoknak. Ilyen volt a világ, így működött. Az alsó tagozatos osztálytársaid közül nem sokkal tartottad a kapcsolatot 25 évesen. Nincs ezzel semmi gond, ez volt a világ, illetve így volt eddig. Most pedig tudod, mi van velük. Ha akarod, egyébként. És ez a lényeg. Itt az első banánhéj. Hogy mit tudsz, azaz mire és kire vagy kíváncsi. Más szóval hogy mire használja, aki használja az internetet.

Ugyanis én értem, hogy folyamatosan arról cikkeznek, hogy eláraszt az információ, meg követhetetlen, meg álinformáció, meg dezinformáció, meg félinformáció, meg tudnodkell.hu. Lassítsunk. Értem én, tudok mindegyikről. Figyelek is. De azért köszönettel ott a józan eszem. Amit inkább használok. Ajánlom mindenkinek, elég hatásos. Az internetet is meg kell, és tessék is megtanulni használni. Új minden, oké. Nekem is. Mindenkinek, kivéve a '90 után születetteket, mert nekik olyan az internet, mint neked a benzin. Van, és kész. Ettől még a használatát nem egy agysebészet megtanulni. De nem is szabad azt hinni, hogy tanulás nélkül is megy mindenkinek. Nekem például egy gondolat segített elég sokat néhány évvel ezelőtt, nem guglizom most le, hogy kitől, és nem is idézem, de valahogy így szólt:

"Ha visszautaznál az időben 60 évet, és egy mai okostelefont a kezébe adnál egy akkori embernek, mit mondanál hozzá? Hogy mi ez? Mert ugye mondhatnád például, hogy ezzel az eszközzel 3 kattintással elérhető az emberiség által felhalmozott valamennyi, valaha megalkotott, és megőrzött tudás jelentősen túlnyomó többsége egy helyen. És hogy mire használjuk a mindennapokban? Cicás videókat nézünk rajta, és vadidegen emberekkel lényegtelen dolgokról vitatkozunk."


Elgondolkodtató, nem? Megrendítő belegondolni, hogy az emberiség civilizáltabb részének csúfolt nagyobbik fele, aki pörög a neten, az milyen bizonyítványt állít ki magáról. Itt egy eszköz, amin korábban elképzelhetetlen gyűjteményeket és felhalmozott tudást lehet találni, megszerezni, használni, élvezni, és még annyi, de annyi mindent a világon, vásárolni, helyeket megnézni, és nevetni, minden mennyiségben nevetni a rettenet mennyiségű hülyeségen - és az emberiség jelentős része mégis mivel foglalkozik a neten... És félreértés ne essék, nem a csúnya internet teszi ilyenné az internetet. A felhasználóknak van erre igénye...

Erre adok egy kis időt, végiggondolni. A felhasználó, a 21. századi homo sapiens az, amelyik úgy gondolta, hogy az internet akkor szóljon arról, hogy robban, lángol, fröcsög, tocsog, behány, besír, beég, beházasodik, bezárkózik egy villába, beájul a félelemtől pénzért, és így tovább. Aztán összezizzen minden szakember, és megállapítja, hogy ez biz káros. Nos, döbbenet, de valóban az. Ráadásul több milliárd ember ízlését nem is fogjuk kedd délutánig megoldani, úgyhogy én azt gondolom, hogy egyénenként az épeszű szelekció az, amivel megóvja magát a normális ember ettől a szartengertől. Végül is a tévécsatornák többsége is teljesen felesleges, és nem is nézem. Nem olyan bonyolult ez.

Viszont belegondoltál, hogy a világ ötleteiből, megvalósult fejlesztéseiből, vagy a világ tehetséges embereiből mennyivel nagyobb százalék jut el közvetlenül hozzád? Ez milyen kurva jó, nem? Hogy egy csomó zseniális ember, aki a világ minden szegletében a világ minden művészeti ágában, szakmájában, stb alkot, annak te egyre nagyobb és nagyobb részét élvezheted, láthatod, és tudhatsz róla. A hétköznapi életedet pedig felsorolni is nehéz. A térképtől a parkolásig, lényegében az életed minden szükséges kiegészítője online, ezért másodpercre, méterre, forintra ellenőrizni tudod, rengeteg időt, pénzt spórolsz, és lehet kérem ezen nyafogni, de például a kényelem nem ugyanaz a liga. Hogy mást ne mondjak, hogy miért csodálatos az internet, mert nem járok bankba és postára. Aki élt az internet előtt, annak ha csak ez az egy dolog eszébe jut, elbőgi magát a hálától, barátom. Ja, és nem mellesleg itthonról dolgozom. Itthonról tárgyalok. Mesebelien gyönyörű. Itthonról intézek iszonyatosan sok mindent. Ugyanis imádok itthon lenni. Amennyit csak lehet, az enyéimmel, a szeretteimmel vagyok. Ha ezt az időt növelni lehet azzal, hogy én hülyeségek helyett elintézek egy eszement nagy halom tennivalót online, akkor nincs kérdés.

Ezért csodálatos az internet. Mert olyan, mint a filmek. Aki gondolja, nézzen horrort. Isten bizony, semmi gondom vele. Én speciel nem vagyok erre kíváncsi. Mert készülnek gyönyörű filmek is. Meg elgondolkodtató, meg izgalmas, tanulságos, és vidám filmek. Elég sokféle film van ugyebár, amit azonnal néznék, szíves örömest. A web ugyanígy van. Én igyekszem a szebbik felét vizsgálni, mert a végtelennek a fele is végtelen, amennyire emlékszem. Befogadhatatlan mennyiségű zseniális dolog helyett nem töltöm az időm rettegéssel, őrjöngéssel, és felesleges baromsággal. A hülyeségből pont annyit fogyasztok, amennyi pótolja azt, hogy tévét viszont évek óta, és soha többet nem nézek a sportközvetítéseken kívül, mert okafogyottá vált, és amit nyújt, az fos. Nem bontom ki, fos.

Online a szabadság is végtelen, tehát a magamnak összeállított kis alkalmazások, oldalak listája is pontosan olyan, amit szeretek, kicsit sem más, kicsit sem alkalmazkodik, kicsit sem megy messzebb, mint azt szeretném. És így egyáltalán nem félelmetes az internet. Nekem nem. Hanem csodálatos, és kimeríthetetlen. Ezért nem pánikolni kell tőle, hanem megtanulni használni, és a káros hatásaira pedig figyelni. Mert nyilván továbbra is kézzel jegyzetelek a füzetembe, mert nem akarok elfelejteni írni. De ettől még nem parázom attól, hogy már a hangommal is tudok sms-t írni, hanem kurvára imádom. A dilemma ugyanaz, mint a gyerek-fog-e-papír-alapú-könyvet-olvasni kérdésnél. Ha te fogsz, ő is fog.

Ennyire egyszerű ez.





2017. június 14., szerda

Csak egy perc az egész, avagy miért baszakodsz az időmmel?!



Régóta figyelem, régóta "élvezem" ezt a számomra teljesen bizarr gondolkodásmódot, illetve annak mindenféle szituációkban tapasztalható áldását. Régóta gondolkodom is rajta, hogy lehet az, hogy másokat nem őrjít meg azonnal. Persze látom, hogy sokakat velem együtt idegesít, de valahogy mintha a magyarok nagy mennyiségben inkább azonosulnának ezzel a szörnyűséggel, mintsem kikérnék maguknak, és kategorikusan, minden élethelyzetben visszautasítanák.

De mi is ez a jelenség? Meglepő, de pontosan az, ami a poszt címe. Az egymás idejével történő baszakodás, amikor valaki boltban, utcán, parkolóban, moziban, színházban, vagy bárhol minden előzmény és egyeztetés nélkül hirtelen döntést hoz az én időmről, az időbeosztásomról, arról, hogy én most egy kicsit várakozni fogok, mert az ugyan sem nem értelmes, sem nem logikus, se nem etikus, sőt olykor nem is jogszerű, de neki így kényelmesebb, és az nem szempont, hogy én is itt vagyok, én ugyanis szükségszerű elszenvedője leszek az ignoráns taplóságnak, ha akarom, ha nem. Ez az egyik olyan dolog az életben, amit sem megérteni, sem elfogadni nem vagyok képes, viszont minden egyes alkalommal rácsodálkozom, és elképedek, hogy ezt hogyan találta ki, aki éppen csinálja. Amióta célzottan figyelek erre, kiderült, hogy az életünk megrázóan sok helyzetében fordul ez elő, éppen azért, mert a magyarok valamiért beletörődnek abba, hogy naponta 5-10-20 perc arra megy el, hogy valaki a saját kényelme, célja érdekében egész egyszerűen akadályozza a többieket.

Leggyakoribb típuspéldái a forgalomban figyelhetők meg. Amikor a taxis szűk utcában kiteszi a kettős indexet előtted, fizettet, utas kiszáll, te meg vársz. Az áruszállító fuvarozó, aki megáll az utcában, int neked, hogy csak egy perc, és levesznek 30 rekesz kólát, vagy két kanapét. És te megőrülsz. Amikor a múltkor a Sparban az előttem lévő néni ismerősként üdvözölte a pénztárost, miközben a szalagra tette a holmit, tudtam, mi következik. Neveltetésem miatt megvártam, hogy csak udvariassági hogy-vagy-Klárikám lesz, vagy csacsogni is kezdenek - a néni pedig nyilván habozás nélkül, mosolyogva és hosszan sztorizni kezdett úgy, hogy mindannyian 20 perce álltunk sorba. A hatodik mondatánál szóltam közbe, hogy bocsássanak meg, de ezt most itt ugye nem gondolják komolyan, miközben tizennégyen állunk sorban? A két idős hölgy pedig ahelyett, hogy elnézést kért volna, előbb meglepődött, majd legyilkolt engem a tekintetével, a pénztáros meg ezután (mert sokszor vásárolok ott) 3 hónapig láthatóan emlékezett rám, de ami a legdurvább, hogy láthatóan egyik sem értette, hogy mit vétettek.

Miért hisszük azt, hogy mások idejével jogunkban áll baszakodni? Miért hisszük azt, hogy a "csak 1 perc" az rajtunk kívül álló vadidegen emberek életébe ugyanúgy belefér, mint a miénkbe? Miért gondoljuk azt, hogy ha mi beterveztünk egy gyors megállást a forgalomban, akkor a körülöttünk haladó 4-5-50 autónak is bele kell, hogy férjen egy kis pauza? Miért rendelkezünk állandóan más idejével? Ki tudhatja, hogy én nem épp egy beteg rokonhoz, síró gyerekhez, ideges ügyfélhez rohanok? És ha sehova se rohanok, akkor is milyen alapon dönt úgy valaki, hogy én az ő puszta döntése miatt várakozni fogok, és kész? És legyen világos, nem arról szól, hogy 2-3 percet nem tudok várni. A döntés idegesít, hogy vad idegen emberek, akik magasról szarnak rám, azok ne rendelkezzenek az időmmel. Ahogy a pénzemmel sem, az eszközeimmel sem. Ez magától értetődő kellene, hogy legyen. Nekem speciel az, és az általam jólnevelt kultúrembereknek tartott kisebbségnek ez valamiért szintén az.

Miért int nekem az ügyfélszolgálaton a kisasszony, miután kivártam a sorszámmal a sorom és ott ülök előtte, hogy még egy kis plusz türelmet kér, hogy a hallhatóan privát telefont kényelmesen végigmondja, aztán befejezze? Mi a szar közöm van hozzá, hogy te árut hoztál ebbe a boltba, barátom, és EZ ok számodra, hogy szabálytalanul megállj, feltarts engem, és mindenkit? Vagy a szálloda előtt a külső sávban megállj a mikrobusszal, hogy leszálljon 14 ember? Miért nem lehet Magyarországon elintézni, hogy erőszakos telefonos értékesítők, akiknek nem adtál engedélyt, akiket megkértél, utasítottál, felszólítottál ötvenszer, hogy hagyjanak már békén, azok ne hívogassanak kéthetente? Hogy lehet még 2017-ben is az a napi gyakorlat, hogy 3 pénztár van nyitva egyenként 25 emberrel a sorban, 9 pénztár meg zárva? Egyáltalán hogy van az, hogy mindenkinek van egy pillanatnyilag kurva fontos oka arra, hogy ott és akkor az írott és íratlan szabályokat felrúgja, és a körülötte lévők idejét egyoldalú döntéssel kicsit használja? Miért kell nekem tökéletesen idegen, rendszerint barátságtalan emberekhez alkalmazkodnom olyan szituációban, amikor bizarr módon maga a szituáció is úgy alakult ki, hogy ő éppen nem alkalmazkodik sem hozzám, sem a szabályokhoz, sem az illemhez, sem senkihez és semmihez?

Mi az, hogy valaki elállja az utat bevásárlókocsival, közben telefonál, és fel van háborodva, ha kocsistul-gyerekestül udvariasan odébb teszem 1 métert? Mi az, hogy a kapum elé parkol a postás a retkes furgonnal, és integet, hogy "csak bedobja ezt a 4 dobozt és már megy is", csak egy pillanat? Hogyhogy az egész városban kivétel nélkül minden építkezésen betonkeverők és dömperek kettős indexelnek a külső sávban, és ők várakozhatnak ott akár órákat is, hatalmas és teljesen indokolatlan dugókat okozva úgy, hogy én 3 percre sem állhatok meg, mert basztatni kezd a rendőr? Miért gazdálkodik valaki az én időmmel, és én miért nem csinálok ilyet másokkal? Én miért tudok civilizáltan parkolni? Én miért gondolom természetesnek, hogy inkább sétálok egy dobozzal 200-400-600 métert a kis utcából, minthogy a Körút külső sávját leállítsam 1 percre (amitől azonnal dugó alakul ki), csak azért, hogy a célállomás előtt kiugorhassak a cuccommal? Én miért tudom arrébb vinni a boltban a vásárolt holmimat, hogy ameddig csomagolok, más már fizethessen, és nem kényszerítek rá mindenkit, hogy végignézze a zacskózást, mert nekem úgy kényelmesebb? Vagy ha zacskózok, nagyon sietek, és elkészülök időben? Én miért nem csacsogok a mozi büfénél, miután fizettem, meg dobálom a hajam, vagy mondok még egy csöcsös poént a kislánynak, hanem megyek onnan, mert sor van mögöttem? Miért van ennyi ignoráns pöcs ebben a városban, és miért nem veszik észre az emberek, hogy napi 15 perc az havonta 6-7 óra, évente pedig 3 teljes nap (!) nettó idő, amit magunk/szeretteink helyett arra fordítunk, hogy bunkó idegenek parasztságára várakozunk teljesen feleslegesen?

Számomra megdöbbentő ez a szellemi mélység. És ez ezer helyen megfigyelhető. Más helyeken azért van dugó, mert az úthálózathoz képest sok a kocsi. Itt azért van dugó, mert minden nagy kereszteződésben bent áll keresztben a paraszt, és mutogat neked, aki a zöld lámpánál sem tudsz menni miatta. Pedig felfestették sárgával, már sok helyen rendőr is van, de a magyar az nem képes. Az akkor sem enged be maga elé, ha utána 14 méterrel indexel jobbra, és leparkol. És ahelyett, hogy maga elé engedett volna, neked végig kell várni a parkolást, mert ő magyar. Itthon teljesen természetes, hogy a zsákutcánkban csatornát cserél a Vízművek, 1 hónapot késik persze a munkával, a melósok meg egyik reggel leborítanak mintegy 6 tonna kavicsot az úttest teljes szélességében, elzárva 30 kocsit a külvilágtól, és akkor várunk. Mindjárt elvisszük, uram. Mondom maga eszénél van, ember? A fuxos művezető nyilván egy luxusdzsippel jön, a kapum elé áll, amikor indulnék dolgozni, bocsánat, elmenne ezzel, uram? Persze, csak egy perc. Mondom nem egy perc, hanem most azonnal. De barátságtalan az úr. Mondom egyáltalán nem vagyok barátságtalan, csak megmondaná, maga pontosan ki a búbánatos úristen, hogy egyáltalán a kapum elé áll, és aztán még én, és az ügyfelem várakozzunk magára? Megyek uram. És ez napi szinten megy a városban. Magamon kívül 10.000 esetből talán kétszer láttam olyat, hogy valaki plafonig lakott bevásárlókocsival maga elé engedett egy kölyköt, akinél egy sportszelet meg egy víz volt, pedig nem kell agykutatónak lenni, hogy rájöjjön valaki, hogy az úgy logikus. A magyarnak nem az. Vársz bazmeg, én pedig leszarom. A magyarok nagy részének ez a gondolatmenet a természetes. Az teljesen mindegy, hogy mindenki számára ésszerűbb, logikusabb, kellemesebb és főleg barátságosabb módon is lehetne együtt közlekedni, vásárolni, moziba menni, étteremben, vagy szórakozóhelyen létezni, és egyáltalán, együtt élni - no, az nem érdekel senkit. Sőt, ahogy a magyarokról szóló hízelgő állítás mondja, a magyarok jelentős része isten bizony tényleg boldog, ha a másiknak rossz. Ha nem fér fel a buszra, de én még igen, ha már nem engedik be, de engem még igen, ha ő nyomorog, de nekem nagy helyem van, ha én még le tudok parkolni, de úgy, hogy a másik már ne férjen el, akkor úgy fogok parkolni. Nem egyszer fordult elő, hogy parkolóban kértem egy embert, hogy odaadom a százast, és adja nekem a bevásárlókocsit. Tízből nyolcan odaadják, de volt, aki megrázta a fejét, visszatolta a kocsit a helyére, kivette a százasát, én meg álltam, hogy ez biztos kandi kamera bazmeg.

Félreértés ne essék, nem idióta vagyok, és rengeteg helyzet van, ahol szó nélkül állok és várok. Gyerekek, idősek, sérültek, persze. Sőt elég, ha valaki normálisan odaint, odaszól két szót, elnézést kér, vagy ilyesmi  - és máris megértő az ember. Mert ekkor nem helyette döntenek, hanem megkérik udvariasan, hogy most várjunk mind 2 percet. És onnantól nyilván minden oké. De hogy emberek random élethelyzetekben döntést hozzanak az amúgy is nagyon drága időmről láthatóan minden értelmes indok nélkül, az viselhetetlen. Azért az, mert tahó paraszt dolog. Mert egyikünknek sincs elég ideje, és senkinek sem engedem meg, hogy rendelkezzen az enyémmel, ahogy én sem rendelkezem másokéval, csak rendkívül indokolt esetben. Az pedig nem indokolt eset, hogy te üdítőt szállítasz, és így kényelmesebb. Meg sok címed van. Leszarom. Nem a te hibád, hanem a tirpák főnöködé, én tudom, mert ő meg is büntet téged, ha késel, és úgy állítja össze az útitervet, hogy másképp lehetetlen megoldanod. Csak én hadd szarjak már magasról arra, hogy mindenki szerint a szabályok rá pont nem érvényesek, mert rám pedig igen. És véletlenül egy olyan szakmában dolgozom, ahol többek között belvárosi, nehéz helyszínekre adott esetben hatalmas nagy, olykor 4-5 teherautóval viszünk színpadot, fényt, hangot, 4 tonna ételt, 500 széket, és még néhány "egyéb apróságot" - és valamiért nem álljuk el az egész utat 6 órán át. Hanem hajnalban és éjszaka dolgozunk, igenis kifizetjük az éjszakai meg extra költségeket, igenis rászánjuk az extra időt, pedig én is utálok hajnalban kelni, ezek a srácok pedig 24 órában dolgoznak, és mégis így csináljuk, mert nem blokkolunk egy háztömböt és a környék összes utcáját, mert ilyen nincs. Mert ilyet nem csinálunk. Mások pedig valamiért azt gondolják, hogy nekik joguk van délután kettőkor leállítani egy sávot, egy parkolót, elállni az utat, és ügyintézni, dolgukat végezni, vagy mittomén, mit csinálni.

Én is, és minden normális állampolgár így is lehetetlenül sok szabályhoz alkalmazkodunk. A gyerek iskolájától az adóhatóságig, az ügyféltől a postai nyitvatartásig mindenhez mi alkalmazkodunk, ezek a rendszerek sem nem túl rugalmasak, sem nem arra vannak kitalálva, hogy majd ők alkalmazkodjanak hozzám és mindenkihez. Úgyhogy nagyon megköszönném, ha minden önjelölt fuvaros, meg bolti eladó, meg minden barom, aki azt hiszi, hogy ő is rendelkezhet velem és az időmmel, sürgősen átállítaná az agyát, továbbá a leghatározottabban követelem ettől a következetlen, igazságtalan és gusztustalan rendszertől, hogy ha már vannak szabályok, azok legyenek érvényesek mindenkire.

Logikus emberként ugyebár azt sem tartanám túlzásnak, ha pl. a Belváros forgalmát úgy szerveznék meg, hogy tízkor ne legyen kukásautó a Rákóczin, hogy a köztéri virágokat az Andrássyn meg a járdát ne délben locsolgassák (eszem áll meg télleg) vagy hogy az áruszállítás hajnal és késő délután között korlátozott legyen, de persze nem lehet túlzásokba esni egy olyan városban, ahol egy tetű útfelbontást nem tudnak rendesen elvégezni, ahol a rendőr nézi bambán a kereszteződésben a káoszt, mintha nem pont ő lenne ott azért, hogy azt megszüntesse (és esküszöm a napokban a Mogyoródi - Pillangó utca sarkon nem működő lámpánál full káosz dugó, és 50 méterrel odébb a kereszteződés irányában állt egy rendőr traffipax-szal...), ahol minden szirénás autó kedve szerint használja a megkülönböztető jelzést, ahol egy csomó mindenki egyenlőbb a többieknél, és egyébként is, ahol az egész rendszer a korrupcióra, az idiotizmusra, a dilettantizmusra, és a szervilizmusra épül. Sokat nem lehet várni tőlük értelemszerűen.

Azt azonban még így is elvárnám, hogy néhány alapvető szabályt tartasson már be mindenkivel a hatalom. Vagy én is megállok a körúton a belső sávban legközelebb szükség esetén, kiszállok pisilni egyet a sínekre, aztán majd mondom kocsinak-villamosnak, hogy baszod, csak egy perc. Kíváncsi lennék, mit szólna a tisztelt közönség.

Ne legyünk már ennyire rohadtul közömbösek, figyeljünk már oda egy picit egymásra. Nem olyan megerőltető, isten bizony.



2017. április 28., péntek

The Moneyman




Látom, sőt tisztán érzem az igényt, és jeleket sem látok rá, hogy valaki lecsapna a magas labdára, hát vállamra veszem ezt is, és megírom a szinopszisát az első frankó magyar szuperhősös mozinak. Az nem megy bazmeg, hogy az egész világon évek, sőt lassan évtizedek óta tarolnak a mindenféle hero-filmek, és a magyar hős meg sehol. Amikor mindegyik tök bugyuta sablonokról szól, a miénknek pedig lehetne értelme, mondanivalója! Nekünk sokkal emberibb témáink volnának, amelyek az utcán hevernek és akkor pont erről nem készül film?

Én ezt nem tűrhetem ezt tovább, úgyhogy tessék, tálcán kínálom, mert ez fontos téma. Nem vagyok önző ember, az ilyen hiányosságokat kötelesség pótolni, a magyar nemzeti büszkeség pedig megérdemli a példaképet. Sajnálkozás helyett lássunk is hozzá.



(az angol nyelvű megnevezések kizárólag azért vannak, mert az angol nyelvű piacokra is gondolni kell a forgalmazásnál)

The Moneyman

Lawrence, a jól fésült, de félénk fiatalember csendesen teszi a dolgát a falu egyik verőfényes verandájú házában. Kis szerelő dobozát emeli, nem csúsztatja, illedelmesen elfordulva krákog, ha a plomba alól kiszökő poros levegő megköhögtetné. Igényes a munkájára, nem siet, mert alapos. Ahogy elköszön, még a tőle megszokott fura kis meghajlás közben is a papírokra gondol, mindent helyesen töltött-e ki, megfelelően pecsételte-e a jótállást, nem szűnt meg pörögni az agya egy percre sem. Nem forgott bonyolult dolgok körül, de Larry-t nem is olyan fiúnak ismerték, aki a komplikált dolgok iránt különösebben fogékony lett volna. A cirkók világa lekötötte őt, bámulattal adózott a pici alkatrészek olyan könnyed együttműködésének, egy titokként tekintett erre a tudásra.  Gondolhatnak ezek róla, amit akarnak, ők baromira nem tudják, ha kinyitnak egy csapot, mitől jön a melegvíz. Ő bezzeg bármikor becsukott szemmel is maga előtt látta a kombi zümmögő takarólemeze mögött élő teljes varázslatot. Fel tudta volna sorolni a falu összes kazánját, azok összes hibájával, egyenként. Na, ezt ki csinálja utána?

Csak azért, mert egyszerűen szeretek élni, még nem vagyok egyszerű - szokta mondogatni magának. Harmincas évei végén lévő, életerős férfi volt, fiatal felesége, gyermekei mind felnéztek rá. Apa sokat hallgat, mondták egymás között. De végtelenül jó ember, tették hozzá mindig. Nélkülözniük sosem kellett, Larry szorgalma mindig megterítette az asztalt. De ezzel együtt őszintén be tudta vallani magának, hogy a pénz idegesítette. Feszélyezte. Ideges lett tőle. Legyen elég, se több, se kevesebb. Nem fontos. Több saját bölcsessége is volt, fiatal kora ellenére. Már a falucska vezetője volt, amikor rájött, hogy ezekért választották őt. Pedig mennyit töprengett rajta, miért pont én? Hát pont engem? Hát ezért, Larry. Azért téged választottak, szinte egy emberként, mert a jellem, a tartás, a jövőkép, az hiányzott nagyon, és ez benned olyan magától értetődően egyesült.


Lássuk be, álomélete volt, amikor megtörtént. Fel kellett mennie a városba tárgyalni, meg bankot intézni, és a fémdetektoros kapunál történt, a bankban. Tisztán látta, ahogy az elektromosság kígyózó villáma a nagy széf kapujától indulva átvillan a bankon és belecsap a fémkapuba. Az egész testét megemelve rázta meg egy soha nem tapasztalt erejű ütés - azonnal elájult. Egy mentős nővér mosolyára tért magához, búvárharang mélységből hallotta az elnyújtott, lassított kérdést, hogy: - jóóóóól vaaaaannn uuraaaaammm???

Nem a kórházi zárójelentés volt a furcsa, amelyben rendellenességnek nyoma sem volt (sőt!), hanem amikor kiderült, hogy rajta kívül teremtett lélek nem látott, nem hallott, és nem is tapasztalt semmit a bankfiókban. Mindenki elmesélte, hogy teljesen váratlanul a detektoros kapuban állva ő egyszer csak felkiáltott, hogy "ezt ne" és elájult. Egy nő sokkot kapott, egy gyakornok riasztógombot nyomott, és a bankfiók biztonsági őre új pacemakert kap, de ezen kívül más senki szerint nem történt. Lawrence magán kívül volt. Csak a felesége hitt neki. Ő mindig hitt neki. Támasza volt ebben az érthetetlenül nagy bajban.

Hiszen csak hitte, hogy ez volt a baj. Pedig ezzel éppen hogy csak elkezdődött. Napokon belül. Elkezdett csörögni a telefonja. Egy üzleti lehetőség. Aztán egy másik. Támogatás a falunak. A csapatnak. A cégének. Larry semmit nem értett. Kettő héten belül felvett egy titkárnőt, aztán egy helyettest, aztán egy ügyvezetőt, aztán még egyet, aztán vett a városban egy irodát, és még nem telt el két hónap. Először azt hitte, picit még szerencsésebben alakulnak a dolgok, de aztán hamar rádöbbent, hogy nem normális, ami történik. A legbelső, legszörnyűbb félelme kezdett el megvalósulni. Amióta megcsapta a bank kapuban az a valami, mágnesként kezdte el vonzani a pénzt. Amikor tudatosult benne, akkor életében először nagyon, de nagyon, sosem látott módon ideges lett.

Elmész a fenébe, mondta magának, nincs neked képességed, te hülye vagy. Aznap az elmúlt 6 éves teljes szervizforgalmának a harmincegyszeresét kitevő új megbízás érkezett. Remegve ült az irodai vécén, szakadt róla a víz. Ez nem igaz. És csörgött a telefon, pittyent a mail. Némán zokogva vette fel, távoli hangokat hallott, mi történik itt?! Teljes pánikban volt.

Csomagolt, elutazott. Családjának azt mondta, üzleti út lesz, de elbújt egy másik faluban, ahol térerő sincs, wifi sincs. Három nap múlva többszáz millió forintos tétellel nagyobb összeg várta a bankszámláján, mint amikor elutazott. És 410 olvasatlan levele volt. Ömlik hozzám a pénz, ez most már biztos, gondolta. Kitörölte a könnyet a szeméből, lecsitította a másfél hete szaladó gyomrát, lehűtötte a fejét, és gondolkodni kezdett. Igaz ez? Az. Csak özönlik? Bazmeg, hát özönlik, amikor alszom, akkor is. Hát, Larry, akkor neked lett valami képességed abban a bankban, amit nem látott senki, nem érzékelt senki, csak te. Akkor ott történt ez, más lehetőség elképzelhetetlen. Két érthetetlen, fizikailag lehetetlen dolog nem történik egyszerre, véletlenül. Egy sem történik soha, de kettő? És mindkettő a pénzről szól? Pont amit utálok? Mit lehet tenni? Most akkor megbolondultam? Vagy szuperhős lettem? - kérdezte magától. Mint Pókember, csak én nem mászom a falon, meg ugrálok, hanem vonzom a pénzt, akármit is csinálok? Mit is csinált Pókember, amikor rájött, hogy szuperképessége van? Nos, nem azonnal menteni kezdte az embereket, hanem visítva ugrált a tetőkön, nem igaz? - vigyorra szaladt a szája, egyre jobb kedve volt. Akkor a kurva életbe, gondolta magában, akkor a kurva életbe, én pedig életemben először költeni kezdem ezt a rohadt pénzt. Lássuk, elapad-e a pénzözön!

{ 18 hónappal később }


Egy koperi kikötő bérleteseknek fenntartott oldalán csendesen kluttyog a hajó fenekére felcsapó víz, majdnem felébreszti a hősünket, akinek arcszíne a napon, majd a vacsora asztalnál töltött, egyaránt kissé túl sok óra nyomait tükrözte a délutáni árnyékban. Ezek a koktélok hiába drágák, éppolyan szarok, gondolta, nem először. De legalább a telefont már nem ő vette fel. Hogyisne, amikor valójában 7 telefonról beszélgetünk, amelyek napi 16 órában csengenek. És ha csengenek, akkor csengetnek is, ha érted. Nem a kezdeti tíz-, meg százmilliókról beszélek, ahogy indult. Százmilliárdos tételben zakatolt. Szóval nem, kurvára nem állt le, le se lassult, sőt sokszorosára gyorsult az egész pénz-téboly. Larry először a faluban, majd a megyében, nagyjából ezzel egyidőben pedig az egész országban ismertté vált, mint vállalkozó, és mint gazdasági csoda. Megvett egy üzletet, és annak nyolcvannégyszeres lett a következő évi forgalma. Gondolt egy szállodára, hónap végére egy szállodalánca volt. Már nem idegesítette, sőt már a vállát sem vonogatta. Egy időben hülyéskedni kezdett olyasmivel, hogy tökéletesen random iparágakból, mint ásványvíz gyártás, meg klímaberendezés forgalmazása, cégeket vásárolt, hogy kipróbálja, mi lesz. Piacvezető mindegyik. Tehetetlen volt. Vett földet, évtizedekre előre megvették, amit még el sem vetett. Vett tévécsatornát, ömleni kezdtek a hirdetők, a nézettség az egekben, a sztárok előre köszöntek. Igazából egy ponton elvesztette a fonalat. Úgyis mindegyik megy. Nem is tudta, hány cége van. Vagy hogy mit csinálnak. Nem mindegy? Csak csinálják. Mese volt, talán a világ minden emberének a legszebb mese lett volna, kivéve Larryt. Akit idegesített a pénz. Belátta, mert ahogy a kedvenc Vaillant kombi cirkóját, úgy persze ezt az egész rendszert is átlátta, tudta, hogy akármit csinál, jönni fog a pénz, hát hasznossá tette magát. Ehhez értett.

És hogy beteljesítse a szuperhős szerepét? Nos, Larry nem egyesével mentette a lelkeket. És nem olyan valószerűtlen idióta helyzetekből, hogy lehajít a gonosz egy busznyi gyereket a hídról. Ki hiszi ezt el? Larry családokat, falvakat, városokat, és megyéket mentett meg. Ha már szuperhős vagyok, legyek is méltó ahhoz, gondolta. És munkát adott a népeknek, utat épített nekik, házakat, játszótereket, életet épített nekik. Ha már hozzá ennyi jött, mennie is soknak kell, gondolta, és visszaadott belőle. Ha már neki ilyen aránytalan képessége lett, akkor abból más is kapjon. Nem sajnálta ő senkitől.

Mert "Legyen elég, se több, se kevesebb. Nem fontos." - gondolt az idei plusz százmilliárdra, és mégis kiitta azt a koktélt.