2017. december 8., péntek

Gyorselemzés a választások előtti ősz végén



Picit megállítottam az a hömpölygő info áradatot, amiben élünk, és a napokban adódott néhány üres órámban azon gondolkodtam, hol tartunk. Választások lesznek, ilyenkor a megelőző fél év amúgy is gyötrelem és pokol. Arra gondoltam nem ártana, ha számot vetnénk azzal, hogy milyen hely pillanatnyilag Magyarország, milyen hely az otthonunk, és milyen az életünk. A mindennapjaink. Már csak azért is, mert általam teljesen érthetetlen módon a magukat ellenzékinek mondó pártok, a bármilyen oldali értelmiség 90%-a, és egyáltalán a közvélemény még mindig azt latolgatja, hogy az előttünk álló szabad, demokratikus választásokon milyen listákkal, milyen százalékokkal, milyen szövetségekkel, és milyen kombinációkkal lehet megverni a Fideszt, vagy hogy minek mennyi az esélye. És én ezt egyáltalán nem értem.

Ma Magyarország egy parancs-, és/vagy tekintélyuralmi rendszerben működő, önerőből működésképtelen ország. Politikai és hatalomtechnikai példáink Oroszország és Törökország. Külpolitikai értelemben szorgos munkával a végtelenül arrogáns, ellenséges hangon uszító demokrácia-, és EU ellenes mélyszegény, pimasz kis fasiszta ország lettünk, aki nyíltan beállt az oroszok mögé. Innen indulunk. Lényegében a jelenleg ellenségnek kikiáltott Európai Unió lélegeztetőgépén éldegélünk, a drága IMF hitelt lecseréltünk még drágább orosz (és egyéb) hitelre, a nyugdíjlóvé eltűnt, további számon tarthatatlanul, elképzelhetetlenül és minden képzeletet felülmúlóan rettenetesen sok pénz temérdek csatornán szintén eltűnt 8 év alatt az amúgy sem káptalan közös kis éjjeliszekrényünkből, és mondom, ez még nem a helyzetkép, ez még csak a kiindulási alap, száraz tények, ugye a matekot viszonylag makacs tudománynak ismerjük meg, azaz hiába fordítja el a gyuri a grafikont 90 fokkal balra, hogy a főnök egy emelkedő nyilacskát lásson, mit van mit tenni, a sublótban ettől még nem lesz több a pénz.

Ma kérem teljesen normális, hogy polgármesterek feleségei, gyerekei tulajdonosok olyan cégekben, amelyek milliárdos állami megrendeléseket kapnak, sőt eu pályázatokat egyenesen rájuk írnak ki tömegben. Ma tök normális, mert 8 éve folyik ez a gyakorlat, hogy a G nap előtt annak, azóta meg ezeknek a cégeire, cégcsoportjaira írnak törvényeket - azaz eleve olyan szabályrendszert, amelyet 1 cég tud teljesíteni, és nyer meg mindent, évekig. Ma már teljesen elfogadott és normális, hogy egy demokráciában független tisztségek, posztok, pozíciói, cégek, szervezetek a kormány részeként működnek. Az Apeh/NAV nem egy független intézmény, aki az ország minden tagjára érvényes szabályokat érvényesít, hiszen az ország közös pénzéért, az adóvagyonért felel, hanem ezt egy mérsékelt képességű államtitkár intézi egy minisztériumból, parancsra, simán. A Nemzeti Bankot, a Főügyészt, a Köztársasági Elnököt nem is említve. Minden közjogi méltóság kiherélve, minden intézmény kiherélve. Teljesen elfogadott tény és oké, hogy ez itt egy zárt, feudális berendezkedésű ország lett, amelyik kifelé kitette a tüskéit, amelyiket belül pedig mára mindenki az Orbán és a Matolcsy családok tulajdonának tekint, és ahol most kuss van. 2017 végére a bírói kar felzabálása az utolsó szimbolikus bástya azon demokratikus intézmények közül, amelyek egy demokráciát fenntartanak. Magyarul most van mindenféle értelemben vége, gyerekek. Kör bezárult, ablak becsuk, mindenkit üdvözlök 1972-ben.

Abban a világban, ahol én speciel simán szarba kerülhetek egy ilyen poszttal, és ezen mindenki gondolkodjon el szerintem, hogy ez mélységében megint mit jelent. Hogy úgy küldöd iskolába a gyereket, hogy van, amit nem mondhat ott. És nemcsak a gyerek a suliban, hanem te is a munkahelyeden. Elérkezett ismét végérvényesen az a világ, ahol a magyarok lemondtak az egyéni szabadságjogaik egy részéről. Hosszan, könyveket lehetne teleírni arról, hogy miért, meg mit reméltek cserébe, és az a biztonság, védelem, meg nyugalom, amit ígértek, az vajon van-e, mert amúgy nincs, de ez a poszt nem erről szól.

Arról szól, hogy káosz van, és fel kéne ébredni, el kéne kezdeni gondolkodni. Hogy normális-e kvázi beletörődni abba, hogy bármiféle beleszólás az életünkre még szimbolikusan sem maradt a kezünkben. Hogy normális-e 5 hónappal a választások előtt, hogy nem az a dilemma, hogy ez mit mond és az mit ígér, hanem hogy ezeket is megvették-e, és azokat is, vagy azoknak csak a felét. Van egy nyíltan fasiszta elemekkel gazdagított eszköztárból építkező autokratikus kormányunk, akiknek számosságát tekintve legnagyobb ellenfele az a párt, aki 3 éve listát kért a magyar országgyűlésben egy random napi felszólalásban az országgyűlésben helyet foglaló zsidó képviselőkről. És nem mellesleg most épp ezt a Jobbikot kellene sajnálnunk, mert amúgy épp abszolút fasiszta eszközökkel pont kicsinálják, mert nem tud elszámolni a pártfinanszírozással. És aki vádolja, az az a kormánypárt, aki évente 100 milliárd forint fölött (!!) költ a Fidesz és a főnök népszerűsítésére. És mintha ez tök normális lenne az egész ország számára.

Miközben az internet korában 2 hónappal később tudjuk meg, hogy egy tanár Ferihegyen lebukott nyáron egy általa elvitt 11 éves kisfiúval, akinek szexképeket küldözgetett korábban, akivel Londonban akart új életet kezdeni, és az iskolaigazgató szerint ez a tanár magánügye. Tessék, pardon, mivan? És ez csak egy sima napi hír, egy a százból. Olyan országban élünk, ahol gyerekeket 1 évre adminisztratív okokból elvesznek nevelőszülőktől. Ahol évente több tízezer ember hal meg kórházi fertőzésekben vagy egész egyszerűen megelőzhető problémák, nevetséges, szégyenteljes okok miatt. Ahol a határon előbb magyar nyelvű papírokkal szopatnak, majd vállalhatatlan körülmények és bánásmód mellett tartanak menekülteket. Olyan helyen élünk, ahol nem építenek liftet a most épülő metróba, és kiállhat a főpolgármester, és belemondhatja egy mikrofonba, hogy azért, mert ők úgysem tömegközlekednek. És főpolgármester marad, mert ebben az országban teljesen mindegy, hogy mit csinálsz, mondasz, tettél, vagy derült ki rólad, maradsz a helyeden. Itt helyükön maradtak emberek olyan, de olyan ügyek után, hogy az a következő önálló könyv. Olyan helyen élünk, ahol nincs CT a kórházban, meghal egy kislány, és ki lehet állni erről cinikusan mellébeszélni egy százötven milliárdos vizes vébé előestéjén, és tényleg senki sem szégyelli magát. Ki lehet állni hárommillió létminimum környékén vagy alatta élő emberrel, és hetvenezer mindig éhes gyerek mellett, és el lehet büszkén költeni dolgozószobára húszmilliárdot, és az a ráncos ocsmány boszorkány beleröhögheti a mikrofonba, hogy nincsenek szegény gyerekek, és nem hal meg ott helyben a szégyentől. Olyan helyen élünk, amelynek  Soros György 1984 óta kb. 110 milliárd forint értékben adományozott az alapítványokon keresztül, és ő a sátán. És olyan helyen élünk, ahol Mészáros Lőrinc - mit tesz Isten - egyetlen év (!) alatt kb ugyanennyi pénzzel lett gazdagabb közbeszerzéseken keresztül. Itt járhat a zánkai gyerektábor vezetője milliós bérleményből dolgozni, itt a nemzeti vagyonkezelő vezérigazgatójának Aston Martinja van, meg lakóparkja, és eladhat magának komplett háztömböket minden további nélkül a mi vagyonunkból - egészen hajmeresztő, szinte Rejtő Jenői figurák és megoldások a szemünk előtt, bár ezzel megsértem az írót, akit egy még ennél is undorítóbbá torzult patkány-Magyarország ölt meg. A miniszterelnök veje hivatalos delegációkban tárgyalgat olajügyekben a Közel-Keleten, de átvilágítani nem kell. A CIA által körözött bűnöző a legmagasabb körökben welcome, a vő meg kastélyokat vásárol sorban, amiből olykor árva gyerekeket kell szétköltöztetni az országba úgy százötvenet, mert ebben a körben és ezekben a magasságokban mások a szabályok, más a világ, más a valóság, az egy másik Magyarország.

Csak ránk pont más szabályok vonatkoznak. Mi pont itthon volnánk, és minket ez viszont tönkretesz. Tönkreteszi az életünket a kiszámíthatatlanság, az aljasság, a felkorbácsolt gyűlölet és fröcsögés, a háborús hangulat, a döbbenetes rasszizmus. És kurvára nem vagyok rá kíváncsi, az az igazság. Kurvára unom, hogy ebben a ziháló kocsmai hangulatban tartjátok ezt az egész országot. Kurvára utálom, hogy az utcán látom nőni az agressziót, a türelmetlenséget, és látom, hogy pontosan ezt akarjátok. Látom, hogy hergelitek az embereket, a hangulatot, és látom, hogy az a célja, hogy még feljebb menjen a pumpa. Sejtem, hogy a masterplan valahogy úgy lehet, hogy addig kell idegesíteni a népet, ameddig valaki felgyújt valamit. Gondolom az a terv, hogy legyen 50-100-150 barom, aki marhára bepipul valamin, és nagy balhét csinál. És akkor ki lehet vonulni, és minden szinten meg lehet védelmezni a magyarokat. Fifikás terv lenne, ha egyrészt nem az életünkkel történne itt a szórakozás, ha másrészt nem egy végtelenül aljas őrültség lenne, és főleg harmadrészt  - ha kordában tudnátok tartani, amit nem tudtok.


Itt már nem az a probléma, hogy ezek hazudnak, meg lopnak. Itt az a probléma, hogy a Soros-tervtől a Pallas alapítványokon keresztül az Európai Unióig olyan megdöbbentően együgyű hazugságokkal operál a kormány, és olyan sokkoló eredménnyel, hogy azon jóérzésű embernek elszorul a szíve.  Itt az a probléma, hogy tömegpszichózis és a sulykolt kommunikáció olyan manipulációhoz vezet, hogy ezek az emberek ezt élik valóságnak. Itt emberek milliói írd és mondd napi szintű stresszben, félelemben élnek attól, hogy bármelyik pillanatban befordulhat a sarkon egy csapat migráns, amelyik majd megerőszakolja őket, ráerőlteti a sária törvényeket, elveszi a munkahelyeket, és egy muszlim országgá változtat bennünket még azelőtt, hogy a következő sarokra érne. Emberek millióinak már ma az a tévképzete, hogy az Unió az ellenségünk. Hogy a demokrácia egy halott létforma, tovább kell lépni, és mi jó úton haladunk. Hogy a magyarok Európa és a világ előtt járnak, és megint kitaláltunk valamit mindenki előtt. Bennünket követnek, ahogy a vizes vébén is bennünket figyeltek.

Magyarország kettészakadt, és két alternatív valóságot él. Az egyikben a szemüket egyre kétségbeesettebben forgató, szigetszerű életet élő gondolkodó, normális emberek laknak, akik rémülten figyelik, ahogy az országukból egy élhetetlen, rasszista, fröcsögő, harcban álló, feudális és autokrata, ugyanakkor gyötrelmesen lecsúszott hely lett, a másikban szemüket dicsőségtől és becsvágytól forgató harciasan nevetgélő emberek laknak, akik azt hiszik, hogy ők pontosan tudják, mi történik, hogy ami történik, az jó nekik. Meg persze van a NER kegyeltek Magyarországa, akik pedig meg vannak győződve róla, hogy minden, amit kapnak, minden, amit el tudnak venni, minden, amit csak kitalálnak, jár nekik. Jár nekik akkor is, ha tudják, igazából hányan dolgoznak meg azért, amit végül ők kapnak, jár nekik akkor is, ha az ország nagyobb része iszonyú árat fizet ezért, jár nekik akkor is, ha ez a rendszer mindenki számára nyilvánvalóan véges erőforrásokkal bír és úgy kiszolgáltatja Magyarországot, ahogy még a kommunizmusban sem volt (fun fact: és persze pont ugyanannak szolgáltatják ki a tisztelt rendszerváltó urak). Jár nekik a pozíció, jár nekik a lopás, mert "más is lopott", jár nekik a társadalom totális lerombolása, demoralizálása, jár nekik ennek az országnak a le-ki-elrablása mindenestül, és fogalmam sincs, hogy miért.

De azt tudom, hogy itt szabad választások nem lesznek. És nem csak azért, amit TGM mond, mert nincsen szabad sajtó. Azért sem lesznek szabad választások, mert a Jobbikot el akarják lehetetleníteni karhatalmi eszközökkel, és józan ember nem csak arra gondol, hogy ilyen szabad választások előtt nem történik, hanem arra, hogy lehetséges, hogy az egészet megrendezték, Simicska átment a túloldalra, és támogatás címszóval rombol, aztán majd pacsi és bódottá. Mert olyan országban élünk, ahol ez simán megtörténhet. Azért nem lesznek szabad választások, mert az őrület, az irracionalitás, a téboly lett úrrá az országon. Azért nem, mert ahol tök normális, hogy kopaszokat küldenek egy választási irodába pofozkodni, ott per definíció nem lehetséges a szabad választás. Ahol a kormányzat az állampolgár pénzéből hazudozik az állampolgárnak migrációról, konzultációról, Európáról, Amerikáról, és általában mindenről, ott félretájékoztatott, megfélemlített emberek fognak az urnához járulni és fogalmuk sem lesz, miről szavaznak. Azért nem lesznek szabad választások, mert nagyságrendileg mintegy egymillió választópolgárnak titokban le kell majd fényképeznie a kis telefonjával a szavazólapját teljesen törvénytelenül, mert valahol egy fideszes kisfőnöknek kötelező lesz bemutatnia, kire szavazott, mert közmunkás, állami alkalmazott, kisvárosi/falusi megzsarolt kisember. És sokáig lehetett legyintgetni, hogy ez hazugság, de ma már nyugalommal kijelenhetjük, mert sok száz példát láttunk, hallottunk, hogy embereket bizony üldöznek és zsarolnak politikai meggyőződés miatt. Embereket már le is tartóztattak ebben az országban az elmúlt években meggyőződésük miatt. Alakoskodhatunk, de mindannyian tudjuk, hogy hogyan és kiket zsarolnak a munkájuk elveszítésével, a gyerekek iskolából történő kirúgásával, a pótlékok, a következő megbízás, a megélhetési lehetőségek megvonásával. Pontosan tudjuk, hogy működik a Fidesz zsarnoki ocsmány rendszere, pontosan tudjuk a környezetünkben, kik a kedvezményezettek, kik röhögnek rajtunk és mindenkin. 

Pontosan tudjuk, mert látjuk, hogy Ahmed H-t terrorizmusért ítélték el 10 évre, mert egy megafonban kiabált Röszkénél, a rendőrgyilkos Győrkös Istvánt, aki egy náci magánhadsereget vezetett, fejbelőtt egy rendőrt, őt nem terrorizmussal vádolják. Sem nem terrorizmus a náci hadsereg 100+ fegyvere, 18000+ éleslőszere, hanem erőszak előkészületének kísérlete, vagy valami más faszság. Ebben az országban az oroszok diktálta teljes káosz, és irányított téboly van, amelyben nem a Jobbik lett a Simicska csicskája, hanem Magyarország lett már megint a ruszkik csicskája, és a mi nagy antikommunista, rendszerváltó és demokrata vezérünkről feketén-fehéren kiderült, hogy nem hogy nem antikommunista, hanem BÁRMILYEN, ha az hatalmat ad a kezébe, hogy a rendszert visszafelé váltja, és visz vissza minket a szovjet szárnyak alá és kifelé Európából, és hogy demokrata-e, azt már a saját hívei sem mondják, nem is gondolják, hanem már úgy gondolják, hogy nem is kell annak lenni, mert az libernáci faszoknak való puha szar. 

Itt tartunk. Semmiféle szabad választások nem lesznek. Bizonyítékokkal alátámasztott tény, hogy a kormányzat Európát ellenségnek tekinti, az Unióból kifelé vezetik az országot. Tény, hogy nincs demokrácia, nincsen szabad gondolat, nincsen szabad sajtó és nincsen szabad vélemény. Erőszakos, aljas, gusztustalan egyszemélyi diktatúra van, amely idegenellenes, iszlámellenes, és antiszemita.  Tény, hogy háborús hangulat van, háborúra készülő, háborút vizionáló vezetői vannak Magyarországnak, akik a saját tulajdonuknak, illetve konkrétan Orbán Viktor tulajdonának tekintik ezt az országot, és ráadásul már azt is kommunikálják, hogy ez abszolút rendben is van így. 

Az Állatfarm utolsó fejezetéhez érkeztünk, ahol a 4 láb jó, a 2 láb pedig nem rossz, hanem jobb. Ahol már nem lehet megkülönböztetni a disznókat és az embereket, ahol a szovjet diktatúra alól kiszabadult Magyarország szépen lassan visszatagozódik a "Majorba", és újra a szovjet diktatúra része és szolgája lesz, és már csak néhány idiótának tartott, és idiótának mondott barom hangoztatja, hogy gyerekek, kurvára nem ide akartunk jönni, kurvára nem ezért zavartuk el egykor az embereket, kurvára nem ez volt a célunk, és nem ez volt megbeszélve. A többség már nem emlékszik erre, nem akar emlékezni erre, nem érdekli ez, sőt a többséget már idegesítik azok, akik önállóan, szabadon, normálisan, civilizáltan akarnak élni, mert a többség jobb szeret önállóság helyett összeterelt közmunkásokként, jobban szeret szolgaként, kiszolgáltatva, minden szabadságától megfosztva, parancsra élni. A többség jobban szereti, ha nem kell gondolkodni, hanem majd valaki megmondja, mi lesz. A többség nem szeret döntéseket hozni, jobb szereti, ha egy nagyfőnök eldönti a dolgokat. A többség nem szeret felelősséget vállalni az életéért, a többség jobban szeret felnőtt emberként lényegében gyámság alatt élni. Ahol nincs se kockázat, se lehetőségek, se döntések, se kérdések, se semmi nincs, csak előre meghatározott mennyiségű sör, előre meghatározott mennyiségű munka, előre leosztott, fixen szar élet, de legalább fix. Ez lett Magyarország 2017 végére. Ez lett a nagy rendszerváltó, demokrata álmainkból, ez lett a felzárkózunk Európához álmainkból. Ez lett a mostantól minden máshogy lesz álmainkból.

Kérdezte egy egész ország 1989-90 környékén, hogy na gyerekek most mihez kezdünk ezzel a fene nagy szabadsággal? Többé nem kérdés, egyszerűen nem kell nekünk. Levizsgáztunk, megmérettünk, és kedves Magyarország, könnyűnek találtattunk a szabadság és önállóság mérlegén.

Kellemes számolgatást kívánok a százalékokhoz, meg a választási szövetségekhez, meg hogy ki az igazi ellenzéki, ki a valódi orbán-váltó, ki a magyar, ki a komcsi, ki a náci, ki a jó és ki a rossz. Sőt, jó estét és jó szurkolást is kívánok mindehhez.


2017. november 21., kedd

Miért ilyen gyalázatos a szolgáltatások általános színvonala Magyarországon?




Egy újabb triviális téma, amire minden magyar ember rábólint, amit ismer, amiről mindenkinek van személyes tapasztalata. Én azért írnék róla mégis, mert egyrészt végtelenül idegesít és elszomorít, másrészt hiszek abban, hogy amiről beszélünk, azon változtatni is tudunk, harmadrészt azért, mert közhelyek helyett megpróbálom egészen konkrétan összefoglalni, mi okozza azt az érzést, hogy lemondóan vállat vonva elfogadod, hogy ennél nem lesz, talán nem is lehet jobb az az élmény, amikor a pénzedért kapsz valamit cserébe. 

Azt már tényleg unom szinte mindenhova leírni, hogy az általánosítás eleve hibás megközelítés, hogy mindenre van példa és mindig van kivétel. Én itt most azt a nagyon is gyakran tapasztalható jelenséget kívánom körbejárni, amikor a vásárlás élménye egy megalkuvásokkal teli középszerű élmény ahelyett, hogy örülhetnél normálisan annak, amit éppen kifizettél. 

A történelmi okok ismertek, a rendszerváltás előtt nem az volt a probléma, hogy a szolgáltatás rossz, hanem hogy nincs áru, amivel kapcsolódóan szolgáltatást nyújthatott volna bárki. Nem ahhoz volt szokva Magyarország, hogy csecse kis környezetben magas színvonalú kiszolgálást kap a vásárló, hanem a vásárlás örömét az okozta, ha kapható volt, amiért odamentél. Ehhez kapcsolódóan persze egy egész országot kellett (volna) rászoktatni arra, hogy immár van árucikk, immár nyitva is van a bolt, immár meg tudod venni, amit szeretnél, és immár a vásárlás élménye nem abból áll, hogy bemész, választasz, fizetsz és eljössz. A szomorú az, hogy 30 évvel a rendszerváltás után is a túlnyomó többség szentül hiszi, hogy még mindig ebből áll a vásárlás. Ezért ma már nem elsősorban történelmi, hanem sima emberi okai vannak annak, hogy a szolgáltatások általános színvonala gyötrelmes Magyarországon.

A gyötrelmes alatt azt értem, hogy állami intézményben nem is számítasz, és nem is számíthatsz olyasmire, hogy szolgáltatás. A Magyar Postánál az jelenti a szolgáltatás csúcsát, ha elvégzik azt a feladatot, amiért fizetsz, azaz odaér a leveled. Az egy szolgáltatás a Postánál, ha érkezik egy csomagod, ők pedig megengedik neked, hogy elmenj érte. Ha egy hivatalban megcsinálják neked, amiért odamész, és közben nem basznak le, oktatnak ki, nem hívnak vissza három alkalommal, az maga a szolgáltatás. Az építőiparban az jelenti a szolgáltatást, ha a megbeszélt időpontban megjelenik a mester. Ha nem ver át, ha igazat mondott, ha képes létrehozni egy derékszöget, ha meg tudja húzni a csavart, ha nem baszta össze a lakásodat mocsokkal, és a végén számla nélkül csak 20%-kal kér többet, mint eredetileg saccolta, akkor te ezt a mesterembert kiposztolod a Facebookra, hogy "csodát találtam". Azért elképesztő, nem? Ha egy autószerelő visszahív, ha nem is órára, de napra eltalálja, mikorra lesz kész a kocsi, ha nem cserél ki előre meg nem beszélt alkatrészeket, akkor ő egy megbízható szaki. Ha a privát takarítónő nem lopja el a csali ötezrest az éjjeliszekrényről, ha csak a szekrény és a fal között hagyta ott a pókhálót, ha csak hatot telefonált aznap és csak négyet cigizett, akkor ajánlani fogod őt a barátoknak.

Hihetetlen, hogy globális cégek magyarországi üzletei milyen "szolgáltatásokat" kínálnak, és neked mi mindent kell alapnak elfogadni. Azok a cégek, akik Hegyeshalmon túl valamiért tudnak világszínvonalon szolgáltatni, sőt, ha ott is így dolgoznának, bezárhatnának a francba. Magyarországon viszont teljesen normális, ha pl. rendelsz egy bútort, hogy az 6-8-10 hétre vállalják leszállítani egy olyan világban, amikor az Alibaba lassan a Szaturnuszról is leszállít neked bármit 10-12 nap alatt. Megdöbbentő, hogyha ez a bútor csak 1 hetes késéssel jön, a szállító miatt csak 1 egész napot kell kivenni szabira (9-16 között jövünk, uram), csak nem karcolja össze a padlót, amikor behozza, ha hajlandó (!) elvinni egy ezresért a köbméter csomagolóanyagot, ha nem cicceg és ugat vissza, akkor ő egy remek szolgáltató. Elképesztő, hogyha házhoz szállít bárki bármit, akkor az a színvonalas szolgáltató, aki nem szó nélkül trappol be sáros bakanccsal a nappalidba, ha nem tartja a markát jattért, ha tud köszönni. 

A magyarok kizárólag akkor tudnak szolgáltatni, ha a saját üzletükben saját maguk fogadják a vendéget/vásárlót. Ha a saját éttermében ott áll a tulaj, ő fog köszönni. Ha a saját kis üzletében vár a fodrászod, ő kedves lesz, mert nem hívod fel soha többet. A magyarok az ilyen egészen közvetlen kölcsönhatásokból értenek. Ha ő már nem a tulajdonos az étteremben, hanem a két pincér egyike, aki a környék lakóiból álló törzsközönséget szolgálja ki, már nagy eséllyel nem fogja érdekelni, hogy az ismerős pincérhez szívesebben megy vissza az ember, szívesebben ad jattot, szívesebben ajánlja másnak is, hogy ő ebből meg is tudna élni. Ha egy asztalos csinál neked egy bútort, nem arra fog gondolni, hogy a barátaid, a családod meg fogják kérdezni, ki csinálta ezt a szépet, és te ajánlani fogod, hanem ha szerinte szép nagy nappalid van, vagy szép környéken laksz, vagy olyan névjegyet adsz, vagy olyannak tűnsz, akkor neked bizony magasabb árat fog mondani a bútorra, mint amúgy mondana. 

A szolgáltatások általános színvonala ott tart, hogyha beadod a ruhádat, kocsidat javítani, akkor szívesen válaszolnak neked, ha felhívod őket később, hogy mikor lesz kész, de ő nem hív fel, hogy tájékoztasson. Nem gondolkodik a fejeddel, nem érdekli, hogy te fizetsz, nem előzékeny, nem tesz egy lépés extrát sem érted. 30 évvel a rendszerváltás után is ritka kivétel, ha mosolyog valaki, ha hellyel kínál, ha helyetted gondolkodik. Hogy mennyire nem erre jár az agyunk, hogy mennyire nem a szolgáltatáson, a színvonal emelésén, az ügyfélélmény javításán gondolkodunk, arra sajnos a legjobb példa az, hogyha előveszed a tahó hangodat. Ha elkezdesz bárhol, bármilyen vásárlás közben pattogva utasításokat osztogatni, fenyegető bunkó paraszt módon követelőzni, ha elkezded kikérni magadnak. Azonnal tudja mindenki, mit kell csinálni, azonnal érti a hangot, a hangszínt, azonnal tud hibátlanul szolgáltatni. Ha a kaja házhozszállítót felhívod, hogy most akkor 10 percen belül vagy itt vagytok, vagy nem fizetem ki. Ha az üzletben kihívod a vezetőt, és számon kéred, akkor mindenki rögtön tud viselkedni, mosolyogni, rögtön megkínálnak egy pohár vízzel, rögtön nem olyan rugalmatlanok a szabályok, ha eddig minden kérésed akadályba ütközött, valahogy innentől minden elintézhető, ha eddig minden szarért fizetni kellett külön, innentől a fele ingyenes lesz, az ügyfél kedvére és kényelmére lesz, innentől megnyílnak az ajtók. 

Magyarország kevés kivételtől eltekintve továbbra is az utasításokból, a pampogásból, a felháborodott stílusból, és a barátságtalan hangból ért. Akkor tudja a bútorboltos, mit akarsz. Akkor vigyázzban áll a kőműves, akkor elő tudja szedni a lábzsákot a villanyszerelő, akkor azonnal lehet úgy is szállítani, így is fizetni, akkor persze még megoldható a dolog a héten is, akkor hogyne lenne ez az alkatrész is rendelhető, hát rosszul tudta a kolléga. 

Döbbenetesnek tartom, hogy amíg normálisan beszélsz, ameddig európai módon intézkedsz, ameddig szépen kéred, addig lenéznek, addig ignorálnak, addig hülyére vesznek, addig mozdulni sem akar. Ahogy előveszed a balkáni parasztot a fejedből, abban a pillanatban érvényessé válik a garancia, abban a pillanatban meg lehet oldani a dolgot, abban a pillanatban lesz abban a méretben is, és le is lehet vágni a széleket úgy, ahogy eredetileg kérted, és ahogy négyszer nem sikerült. Abban a pillanatban a pult túloldalán is "már látom, uram" a problémát, amit 40 perce magyarázol. Abban a pillanatban, amikor kiderül, hogy te fel/ki tudod hívni a főnököt, hogy rá tudsz tenni egy szaros emailre még 6 embert, hogy te nem szórakozol, amikor ezt kéred, hanem te ezért fizettél, ezért tök komolyan ezt most meg kell csinálni, nem lehet elhazudni, elfelejteni, áttenni jövő hétre, akkor mindenki fel tudja emelni a seggét, akkor hirtelen tudja kezelni az excel táblát, akkor már nem kell még egy pecsét és egy másik papírból is hoznod, akkor azonnal ki lehet javítani, és ki is lehet szállítani.

Soha nem értettem, hogy miért kell így élni. Soha nem értettem, miért jó ez bárkinek. Miért jó ez a gondolkodásmód, hogy amikor tőlem vásárolnak, akkor "jó az úgy", amikor én vásárolok, akkor "nehogy már". Miért nem lehet csak simán, normálisan, tisztességesen elvégezni, amiért ott vagyok, amire jelentkeztem, amiért felvettek, ami a dolgom. És ha ekkora teher, akkor egyrészt mi az anyámnak vagyok ott, másrészt mi a rinya, ha elküldenek. Mit hisztériázik mindenki ebben az országban, ha neki mennyit kell dolgozni, hogy ő miért nem keres többet, hogy bezzeg a másik, miközben az emberek jelentős része olyan színvonalú munkát végez, amiért komolyan egy fillér fizetést nem érdemelne meg. Ezért tudsz bármilyen ügyfélszolgálatot 40 perc alatt felhívni. Ezért állsz sorba éveket.

A macskaköves analógia a kedvencem, évek óta terjesztem, pontosan leírja azt, amit ebben az országban szolgáltatásnak hisznek. Magyarországon az emberek 90%-a úgy éli meg, úgy hiszi, hogyha egy macskaköves utcát leaszfaltoznak, az fejlesztés, az szolgáltatás, az egy remek előrelépés. Nem, barátom. Az az elvárható minimum. Macskaköves út 50 éves technológia, az előző rendszer mocskának maradéka. Nem szolgáltatás, hanem a legalapvetőbb minimum a befizetett adódért, hogy lecserélik. Ismerősömnél épp most fordult elő, hogy a Főgáz lekapcsolta egy lakásban a gázt, mert a társasházban valahol szivárgás volt. Szeptembertől november elejéig, 2 hónapig tartott a dolog. Nem volt gáz, tehát melegvíz, gáztűzhely, azaz a lakásból a fürdőszoba és konyha funkció ugrott. Én tajtékoztam, a társasházi lakók fele azt mondta, ez tök normális, hiszen meg kell csinálni. Kicsit kellemetlen. Ez ma a szolgáltatás, és az átlagembernek is ez az elvárása. Számlát közben nyilván fizetni kellett. Mindenki vonogatta a vállát, és persze az őrjöngés ellenére sem lehetett mit csinálni. Ez megy. 

Nem szabad ezt elfogadni, nem szabad így élni, nem szabad beletörődni, hogy ilyen múlt századi balkáni tahó körülmények közé szorítva éljünk. Nem szabad megengedni, hogy a szolgáltatók, és a szolgáltatások ilyen alkukra kényszerítsenek bennünket. Nem lehet, hogy a 21. században úgy éljünk, hogy Mallorcán autót és Marokkóban egy tevét is lehet foglalni 2 perc alatt a neten, de a UPC-t, a Telekomot vagy a Kikát 4,5 óra, mire felhívod. Nem lehet, hogy a világ másik végéről egy 2 dolláros kacat megvásárlásáról többször és jobban tájékoztatnak minket, mint a sarkon a 200.000 Ft értékben javított autónkkal kapcsolatban. Egyiket real time látjuk, hogy melyik kikötőből indult, melyik raktárba érkezett, a másikról kb 50.000 Ft-os kerekítéssel kapunk egyetlen telefont - akkor, amikor elkészült, és MOST lehetne indulni érte, uram. Mindezt persze a nagy gonddal kiválasztott, megbízható, gondos, rendes szervizünkben.

Én ezt elfogadhatatlannak tartom. Látom, hogy iszonyú lassan, és bizonyos helyeken van változás, de elkeserítőnek tartom, hogy sem eladóként, sem vevőként sem vagyunk képesek civilizáltan viselkedni. Nem értjük ezt az egész vásárlási szituációt, nem vagyunk képesek határok és korlátok között színvonalat nyújtani és elvárni. Eladóként beleszarunk az egészbe, vevőként pedig azt hisszük, a pénzért azt a jogot vásároljuk meg, hogy megalázzunk mindenkit, aki kiszolgál minket. Vevőként igénytelenek, türelmetlenek és parasztok vagyunk, eladóként olyan döbbenetesen rosszul értelmezzük az egész vásárlási folyamatot, mintha nem az első számú feladatunk lenne, hogy értsük azt. Vagy rámásznak az ember nyakára, haverkodni kezdenek, meg dumálgatni, esetleg mindjárt flörtölni, mintha én haverkodni jöttem volna, vásárlóként pedig nem tudjuk és nem akarjuk tisztelni, aki elad nekünk, de a szolgáltatásról sincs fogalmunk, amit épp igénybe akarunk venni. Vásárlóként a nyilvánvaló szabályokat is meg akarjuk kerülni. Bejöhet-e még ő is,  kaphatunk-e olyat is, ez benne van-e, az ingyen van-e, jár-e még ez is, tudnál-e hozni olyat is, tudjuk-e számla nélkül intézni, tudsz ugye "olyanról" számlát írni, nem gond-e ha most nincs nálam pénz, ha veszek kettőt ugye olcsóbban adod.

Érteni kellene lassan 30 év után, hogy már senkinek sincs kifogása, miért ilyen posztszocialista tapló gondolkodásmóddal áll hozzá ehhez az egészhez. Érteni kellene lassan, hogy ez a szemlélet mindenkinek rossz, mindkét oldalnak rossz, és mivel minden eladó valahol máshol vevővé válik ugyebár, ez a gondolkodás hamar körbeér, és mindenki tapasztalhatja ennek áldását. 

Ameddig ezt nem ismerjük fel, ameddig nem kezdjük el tömegesen, szisztematikusan és következetesen megváltoztatni ezt eladóként, és követelni vevőként, addig be kell érnünk ezzel az 1981-es színvonallal, ezzel a borzasztó, lehangoló, fárasztó, felesleges és mindenkinek rossz szemlélettel, addig semmi sem fog változni és addig ez mindannyiunknak rossz lesz. Ideje lenne talán nekilátni.




2017. szeptember 24., vasárnap

A budapesti lehúzásról egyszer és mindenkorra





Fél évvel ezelőtt Tarlós Pista bá hirtelen előállt azzal, hogy az ő feleségét megbüntették egy kamerával felvett autós manőver miatt, amin ő megdöbbent és felháborodott, mivel - ahogy mondta - felmerült benne a gyanú, hogy ebben a városban kérem szépen lehúznak pénzre embereket méltatlan módon. Azóta a szemét budapestiek megálomgyilkolták minden magyar ember olimpiáját, de lebonyolítottak egy már-már szikár módon takarékos vizes világbajnokságot, és közben éli hálátlan világát ez a város, és hallgatja, ahogy a vezető politikusai időnként beszólnak neki, időnként megbüntetik ezért-azért, és most legutóbb az egész országot egy falusi országnak nevezte a főnök, ahol az erőtartalékok is falun vannak.

Álljunk már meg egy múló pillanatra, merengjünk már el egy cseppet Budapest felett, mert istibizi kezdem felhúzni magam lassan, de biztosan azon, ami már megint zajlik. Mi ez a bosszúhadjárat, szégyenpadra ültetés, cikizési hullám és - nevezzük néven - ocsmány basztatás Budapest ellenében? Mi bajotok van nektek a fővárossal? Tudom, hogy az utolsó csepp mindig pici, és ez még annak is banális, tudom azt is, hogy kampány van, de most eldurrant az agyam.

Budapest az ország gazdasági teljesítményének felét termeli egyedül, más szavakkal Magyarország Budapest nélkül összeomlik. A főváros nem csak a gazdaság motorja, a kultúra és művészetek, a világhoz való kapcsolódásunk, az innováció, és még egy sor fontos terület központja, szíve és lelke. Lendületben tartja és húzza magával az országot. Teljesen felesleges érvelni a fontossága mellett, aki ebben az országban él, és nem agyhalott, az pontosan tudja, mit jelent Budapest Magyarország számára.

Ehhez képest egy 1998 óta (kisebb szünetekkel) tartó politikai bosszúhadjáratban él ez a város, amelyben megalázóan beszélnek és viselkednek vele, botrányosan irányítják, ezer csövön keresztül lehúzzák pénzre a várost és az itt élőket, és még ugatnak is nekünk állandóan. Kurvára unom. Tényleg, kurvára unom.

Helyezzük először kontextusba magunkat, mert Budapestre előszeretettel mondják, hogy ömlik a pénz, meg nekik mindenük van. Kezdjük azzal, hogy a gondjaink milyen "szintűek": Először is 30 év alatt nem sikerült basszátok meg egy körgyűrűt építeni. Nem sikerült ugyanennyi idő alatt összekötni a repteret a várossal (!!), se vonaton (el se kezdd), se metróval, egy buszt (mondom újra bmeg: egy buszt) indított a város közvetlenül a reptérre - 2017-ben. A vasútállomások korszerűtlen, gusztustalan putrik, egyiknek a homlokzatát kétségkívül egyszer rendbe hozták és lefestették 30 év alatt, az elővárosi vonatközlekedés javult ugyan, de tudjuk, hogy hol is tarthatna. Sikerült egy metróvonalat építeni 4-5 metróvonal árából, a többi vonalból egyet felújítottak, az is nevetséges. Meggyulladó kocsik, köcsög ellenőrök, botrányos e-jegy és szervezés, és ezzel együtt a teljes tömegközlekedés még jónak is mondható.

A hatóságok kiskirályok, idióták, és bűnözők gyűjtőhelye. A várost és lakóit saját tulajdonának tekinti mindenki, és le is szarja mindenki mindkettőt. Minket naponta 20 jogcímen húznak le, basznak át, néznek hülyének. A lehúzás körbevesz bennünket, és együtt él velünk. Velünk van a nap 24 órájában, társunk a mindennapokban, annak valamennyi területén. Kilépünk az utcára, ha rossz helyen parkoltunk egy méterrel, akkor bizony máris elkezdődött a napi lehúzós játék. Sőt, újabban az önkormányzat már szabálytalan nyugtát helyez az automatába, és a bedobott pénz már be se folyik a nagy kasszába. Régen befolyt, és kilopták, ma már nem baszakodnak ilyen kisstílű ostobasággal, és azonnal ellopják. Zseniális. Mindezt úgy, hogy normál üzemben a parkolás drágább, mint Washingtonban, és kábé a duplája mondjuk Nürnbergnek. Ez az alap. Dehát az utolsó csekkünktől a benzin árában lévő adókon keresztül az életünk minden egyes részében el van ma már rejtve valami olyan költség (értsd: egy halom), amelyet közgazdászként is lehetetlen követni, így mi nem vagyunk sajnos meglepve. Mi naponta ezzel szórakozunk. Nincs jobb dolgunk. A postán, a kormányablakban, az önkormányzatnál. Bemegyek bárhová, és BÁRMIT akarok elintézni, akkor legyen az egy okmánybélyeg, egy nyomtatvány, egy ügyintézési díj, annak az árát ott helyben közli valaki, kötelező befizetni, és kész. Ráhatásom, választásom nincs. A hozzá kötelező iratokat, papírokat, dokumentumokat megjegyezni, beszerezni, elhozni négyszer épp elég meló ahhoz, hogy a végén bemondják, hogy hány ezer forintba kerül, és az ember kifizeti hang nélkül. Amúgy is lassan mindent kifizetünk hang nélkül.

A lehúzás pedig ott van minden elbontott útépítés után, ahol otthagynak egy 30-as táblát a sima úton, és kiáll a rendőr a bokor mögé. Meg a traffipaxos lámpákban. A lehúzás ott van minden parkolási cég ügyfélszolgálati irodájában, ahol azzal bohóckodnak, hogy eggyel arrébb lévő utca kódját üti be az ember a rohadt lehúzós parkolási applikációban, és az sajnos nem jó, ezért fizettem is parkolást, és meg is büntetnek. Ha lekésem bárminek a befizetési határidejét két nappal, lehúz és megbüntet a rendszer. Ha viszont az ELMÜ számla 4 hónapot késik, akkor simán mondhatja, hogy pardon, technikai probléma volt, az összesített 4 havi számla pedig kamatostul ennyi lesz, kedves lakó. Fizetési felszólítások jönnek, kedves Tarlós Pista bá, ismeretlen behajtó cégektől ebben a városban, össze-vissza, hogy aztán kiderüljön 2 heti telefonálás után, hogy valójában tévedés történt, sőt túlfizetésben van a számla, csak a rendszer azt mutatta egy hiba miatt, hogy tartozás van. Maguk el sem tudja képzelni, hogy egy normális embernek, mondjuk egy vállalkozással, mit kell elviselnie lehúzásban, az Önök városában. Mert még nem hívta fel soha a könyvelőjük pl. olyannal, hogy a pénzügyminisztérium kiadott egy új értelmezést (!!) erre a jogszabályra, és ez most 21.400 ft korrekcióba fog kerülni nekünk.

Lehúzós és fizetős már az M0, a sztráda bevezető szakasz, miközben nem épül a gyűrű. Ami épül, tízszeres áron épül. Amit meg építenek, abba sincs se beleszólásunk, se közünk hozzá. Szétbassza a vizes vébére a fél várost, a Szigetet, betonalapokat épít a Dunába, mobilgátat a Római partra, mindenhol valamelyik NER cimbora gigantikus építkezése folyik a mi pénzünkből, teljes döbbenet.

És akkor kiáll a Nagyfőnök, hogy még az ország erőtartaléka is falun van. Nyilván ezzel összhangban ő mindenesetre 200 milliárdért a budai Várba költözik épp. Gondolom azért kell tönkretenni a Városligetet, a múzeumokat összebaszni, a város összes fáját kivágni, hogy Budapestnek is legyen erőtartaléka. Nem is bánnám, ha mindenki elhúzna az édes anyjába falura, aztán ott okoskodna, ezt a várost meg visszaadná esetleg nekünk. Fel nem fogom, hogy ha az erő falun van, akkor miért néptelenednek el a falvak, és Pesten viszont miért 100 rongy 30 nm havi bérleti díja, de azért ugassuk csak Budapestet, meg a budapestieket.

Lázítsuk csak az országot a fővárosiak ellen, pattogjunk, szítsuk csak az ellentétet, szóljunk csak be minél többször, és legfőképp, büntessük Budapestet még több helyi adóval, még több közlekedési anomáliával, még több szemét hatósággal és helyi tolvajjal, még több lezárással, még több betonkeverővel a külső sávokban, még több tahó rendőrrel, aki szórakozásból szirénázik, és kölyköket meg hajléktalanokat basztat. Nyomassuk csak az ellenségeskedést, de közben lopjunk csak el tényleg minden forrást, amiből fejlődhetne a várost, nyomasszuk az embereket, üldözzük el őket innen, hiszen még csak néhány százezren mentek el.

Gyűlöljük csak az aranytojás tojó tyúkot, mert nem hajlandó elég nagy arányban ránk szavazni (hiszen ez minden bűne ugyebár), köpdössük és rugdossuk csak, ameddig csak fel nem áll, és bele nem nyúl a csőrével a szemgolyónkba, mintegy jelezve, hogy a kurva anyánkba kíván most már bennünket végleg.

Nevetséges, ami Budapest ellen zajlik. Idepakoltak nekünk egy homofób, korlátolt, szerencsétlen retró karikatúrát, akitől az a szervezési maximum, hogy a saját lakásától a városházáig megszünteti a buszsávokat. Idepakoltak nekünk olyan kerületi polgármestereket, akik több száz, több ezer önkormányzati lakást osztottak el a családtagjaiknak meg a haverjaiknak az arra jogosult és rászoruló emberek helyett. És még ügy sincs, nyomozás sincs, már a látszatra sem kell adnia az ügyészségnek, szevasztok, budapestiek. A szemetek láttára veszítik el a város vagyontárgyai közvagyon jellegüket. Ingatlanok, cégek, éttermek, szállodák, komplett háztömbök, irodakomplexumok, partszakaszok, gyárak, félsziget, folytassam? -  tűntek el Budapestről, Budapest vagyonából, mert mindenki a mi vérünket szívja. Menne le falura inkább mind, aztán ott lopkodjon 8 emeletes irodaházakat magának, hm?

Mit adjunk még, srácok? Mi a lófasz van még ebben a városban, amit nem loptatok el, nem kúrtatok szét, nem gyaláztatok meg? Náci hangulatú "német emlékmű" már van. 80 felesleges körforgalom is van. Mindenkinek rossz, teljesen elbaszott biciklis "közlekedési koncepció" is van. Térkövet lélegzünk a fák helyett, az is pipa. Viszont se gyorsforgalmi utunk, se új rakpart, se új bevezető utak, se kész M0 - köszi ezt is értjük. Van viszont újra lehúzós paraszt taxis, aki immár 25 perc alatt jön, mert nincs belőle elég. Nincs pincér, nincs asztalos, nincs nővér, nincs kórház a városban. A rendelők drámai állapotban, a mentősök szegények drámai állapotban, minden, ami egészségügy, és nem protekciós, meg fizetős, az csak meghalni jó.

A város szanaszét van, az emberek szanaszét vannak, ti meg falut éltetitek, bazmeg? Mindezt 7 éve folyamatosan, szünet nélkül, miközben előtte is egy idióta irányította a várost, miközben előtte és immár 30 (130) éve Budapest soha nem kaphatta meg az őt megillető támogatást és nyugalmat? Miközben mi vagyunk a rossz példa, a bezzeg gyerek, a mutogatni való ejnye?

Kurva életbe, a szemtelen úristenit. Mindenki csukja be a szemét, és képzelje el, milyen lehetne ez a város, és ezáltal milyen hatalmas gázfröccsöt jelentene Magyarország lendületében, ha Budapestet egy szakértő, tisztességes csapat menedzselné. Gondoljunk bele, mire lenne képes ugyanez a város, ha a 4-es metró számlájába befért volna, hogy a 3-as kimegy Kökiről a reptérre, ahonnan 15 percenként gyorsvonat indul oda-vissza a városba, ha 2x3 sávos lenne a komplett kész M0, és az M7, (meg ha lehetne Győrből Pécsre, és onnan Szegedre közvetlen sztrádákon menni), ha az új Városligetet a Hyde Park üzemeltetői terveztetnék újra.

Amennyi pénzt Budapesttől, Budapestből elloptak az utóbbi 20 évben, abból a pénzből a város szélére kihelyezett pályaudvarokon futna össze a teljes elővárosi vonathálózat, ami rákapcsolódik egy felszíni villamos és egy metróhálózatra, ami 2-3 millió emberhez méretezett, tiszta és biztonságos. Támogatott e-kocsik és megújuló energiával, egy halom parkkal és fával, új folyóparttal megtisztított városban ebédelnénk valami nyugodt helyen, és 1 euroért parkolnánk óránként.

De ez egy nagyon hosszú, és nagyon fájdalmas mese. Ideje lenne nagyon gyorsan leszállni Budapestről, és békén hagyni ezt a várost. A rohadt életbe.









2017. augusztus 11., péntek

Arányérzék, mértékletesség és önkritika, magyar testvéreim



Ha szándékosan időzítettem volna ezt a posztot a vizes vébé utáni napokra, akkor elmondhatnám, hogy lám, itt az tökéletes és aktuális példa, de ez a gondolatmenet több, mint 10 éves bennem. Képtelen vagyok szabadulni attól a rögeszmétől, hogy a magyarok egyik súlyos problémája a világban és az életben nem más, mint hogy teljesen másképp érzékelik saját magukat, az életüket, helyüket a világban, a magyarokat másokkal összehasonlítva, mint ahogy az a valóságban van.

Korábban elhessegettem magamtól ezt a gondolatot, hogy ugyan, megint csak a maró cinizmusom beszél belőlem, a túlzásaim, és rettenet szigorúságom édes hazámmal szemben, sőt volt olyan (rövid) korszakom is, amikor magam is elhittem, hogy a magyarok nagyobbak, mint amekkorák valójában.

Ez egy klasszikus hiba, úgy egyénileg, mint társadalmilag. Szeretjük magunkat szebbnek, okosabbnak, nagyobbnak látni, a fiúk ezenkívül még izmosabbnak is :) és ameddig ez nem több puszta tréfánál, addig gondom sincs vele, sőt, egy pontig kifejezetten motiváló tud lenni saját magunkkal, életünk egyes területeivel, kihívásaival kapcsolatban, ha elhisszük magunkról, hogy képesek vagyunk, hogy jobbak vagyunk, hogy többek vagyunk.

A gond akkor kezdődik, amikor össztársadalmi szinten, és évtizedeken át (vagy még tovább) gondolja magáról egy ország és annak népe, hogy ő több, hogy ő nagyobb, hogy ő más. Ez ugyanis torzulást eredményez. És a mai Magyarországon bizony lassan mást sem látunk, mint hogy torzult gondolatok, teljesen torzult önképek, teljesen torzult valóságok jelennek, jelentek meg a mi drága honfitársaink egyre nagyobb részének az agyában.


A magyaroknak rettenetes hiba úgy élni, és azt gondolni, hogy mi Németországnak, Angliának, meg az EU-nak egyenrangú erejű partnerei vagyunk egy tárgyalóasztalnál. Hogy majd mi odamondunk Amerikának. Hogy mi világgazdasági tényező vagyunk, hogy mi majd leigázzuk a világot minden sportágban, és teljesen felesleges azt hinni, hogy velünk foglalkozik a világ. Vagy akár Európa. Hogy rólunk szólnak a hírek. Nem szólnak, gyerekek. Nem hogy Amerikában nem szólnak, de Franciaországban sem, sőt igazából sehol és semmivel kapcsolatban. Minket nem "követ" a világ, mert mi láthatatlanul kicsik vagyunk. Az európai politika terén akkorák vagyunk, mint bármelyik korábbi KGST ország, kivéve Lengyelország és Románia, mert ők sokszorosak hozzánk képest. A tisztességes, valós önkép nem kisebbségi komplexus, hanem a realitás. Segítség abban, hogy mekkora nadrágot kell választanunk, mekkora elvárásaink lehetnek magunkkal szemben, és így tovább. Teljesen abszurd, hogy az utcán, a tévében, és a közösségi médiában egyre többen vallják őszintén azt, hogy Magyarország egy markáns tényező a világban, és majd mi megmutatjuk. Meg ránk oda kell figyelni. Nem akarok lehangoló lenni, de nem így van.

Lehet egy csoportmeccsen csodát csinálni Portugália ellen, de attól még ők nyerik az EB-t, mert a csodák mérete is testre szabott. Tőlünk az is nagy dolog volt, hogy ott voltunk, és ahhoz kellett volna felnőni, kedves hölgyeim és uraim. Talán ha már harmadszor-negyedszer leszünk ott, akkor a "Cristiano homosexual" üvöltözésénél méltóbbra, többre is fogja futni. A vizes vb kapcsán meg kivételesen nem szeretnék politizálni, de ott is ugyanez a probléma. Elkölt egy ország több millió létminimum alatt élővel 170 milliárd forintot egy világbajnokságra, aztán hetekig azt hazudja magának, hogy ránk figyel a világ. Srácok, az internet korában nem nehéz ezt ellenőrizni. Maradjunk annyiban, hogy amit az Eurosport nem közvetít naponta, azt a sporteseményt nem követi a világ. És ez 'csak' az "EURO"sport. Miért nem lehet magunkhoz méltó dolgokban gondolkodni? Miért nem lehet elfogadni, és büszkének lenni arra, amink van, azzal főzni, abból építkezni? Miért nem lehet a valóságot megélni, és miért kell nekünk egyfolytában hazudni magunkról, magunknak?

5 évig dolgoztam egy amerikai globális multinál, ami akkor kb 160 országban működött. Akkora volt a cég, hogy a magyar leányvállalatnál 400 (!) ember dolgozott, és 2002 körül volt valami 200 millió dollár (mai áron úgy 50mrd ft) az éves forgalom Magyarországon, a legnagyobb forgalmú magyarországi cégek között voltunk. Az anyacégünk éves forgalma akkoriban 85 milliárd dollár körül mozgott. Segítek, az 425-szörös szorzó. Ekkorák vagyunk. És elég jó buli volt ott dolgozni, nem nagyon szomorkodtunk, nem hápogott senki, hogy milyen igazságtalan ez. Nem akartunk a német leányvállalattal versenyezni, hanem tudtuk, hogy mi újság.

Azzal, hogy folyamatosan a (magyarok által itthonról elzavart) Nobel-díjasokra és a rengeteg olimpiai bajnokunkra hivatkozunk, amikor a magyarok általános teljesítménye a téma, hogy állandóan másnak akarjuk látni magunkat mind méretben, mind képességekben, az rengeteg kárt okoz. Másnak látjuk magunkat, ezért a hibáinkat sem látjuk, a céljainkat sem tudjuk helyesen megválasztani, ezért elérni is sokkal kevésbé tudjuk azokat. Ha tízszer akkorának képzeljük magunkat, mint a valóság, azzal minden téren rengeteg kudarcélményt okozunk magunknak. A kisebbségi komplexust a helyes önértékeléssel, tiszta önképpel és főleg a  fejlett önkritikával nem szabad, hatalmas hiba összekeverni.

Ha téves az önképünk, akkor hülyeségeket fogunk képzelni, abnormális dolgokat fogunk elvárni magunktól, társunktól, gyerekünktől, illetve az otthonunktól. Magyarországnak nem világmegváltó Toldi Miklósként kellene magára tekintenie, hanem előbb szedjük össze a kutyaszart, gyerekek, meg tanuljunk meg mondjuk frankón sávot váltani, rendben? Ne a magyar csillagközi utazást tervezgessük, amíg egy taxivállalatot sem tudunk rendesen működtetni szerintem. Ameddig önpusztító módon a csalást, a szabálykerülést, a másokkal/egymással kibaszást, és a kárörvendést tartjuk a legmenőbb magyar tulajdonságoknak, addig talán ne képzeljük magunkat "többre-hivatott" népnek, mert ez szánalmas, nyomorult önellentmondás. Ameddig kettőnél több magyar nem képes egyetérteni semmi másban, csak abban, hogy más magyarokkal hogyan kell kiszúrni, addig talán képzeletünkben ne más nemzetek, országok és népek elleni mocskos nagy győzelmekről álmodozzunk, mert előbb győzzük le magunkat, saját démonainkat, előbb tudjunk rendesen köszönni, dolgozni, sorban állni, és értékelni a becsületet, az alázatot, a szorgalmat. Ameddig a legnagyobb királyként tekintünk az adócsalókra, a munkakerülőkre, kormányzati kivételezettekre, ameddig ingyenélő senkiházi egyperces valóságshow hőseink vannak, és lenézzük, aki bejár reggel dolgozni, aki gyerekkel áll a buszmegállóban, aki tanár, aki orvos, addig ne akarjuk magunkat kurvára sikeres, meg hatalmas tehetségű országként látni.

Ameddig arra is képtelenek vagyunk, hogy más országok sikerreceptjeit, működő megoldásait átvegyük és alkalmazzuk, hanem helyette nyakatekert, méregdrága ostobaságokat találunk ki, mert "majd mi tudjuk", "nekünk ne ugasson senki", "nehogy már" és "azok hülyék", addig ne akarjunk világmegváltani lehetőleg.  Ameddig Magyarország mindössze abban világelső, hogy a nemzetközi összehasonlításban is tehetségesnek számító művészeit, tudósait, üzletembereit, start-up-jait itthonról minden más országnál nagyobb arányban elüldözi, lebuzizza, lezsidózza, le-nem-magyarozza, árulózza, gyűlöli, megbélyegzi, burzsujozza, és anyázza, addig ne nagyon verjük a mellünket a kurva nagy magyar tehetségre, meg nemzetre, hacsak nem az önpusztításban, és önáltatásban írták ki a versenyt.

Sokkal több alázat, sokkal több csend, sokkal több megértés, elfogadás, és sokkal több helyes önértékelés. Ezek az első lépések csak, nem a megoldás. Ameddig nagy számban a magyarok azt hiszik, hogy ők a világ legnagyobbjai, mert énekelve végig tudnak sétálni Marseilles utcáin, addig a magyarok láthatatlanok.

Egy nagyon régi barátom azt mondta egyszer, hogy "nem tudom se tisztelni, se komolyan venni azt, aki magát nem tiszteli és nem veszi komolyan". Nem általában a magyarokról mondta, de találóbb, pontosabb, kifejezőbb mondatot még életemben nem hallottam a problémáról, ami a magyarokat (szerintem évszázadok óta) sújtja.Tisztelni és komolyan venni magunkat. Érteni, elfogadni, helyesen látni magunkat. És egymást. Mert a másik magyar is része az életünknek akkor is, ha nem tetszik. Vagy elfogadjuk, hogy együtt élünk itt, vagy egyre szarabb lesz, ahogy jelenleg egyre szarabb akkor is, ha ezt letagadjuk bőszen. És vagy elfogadjuk magunkat olyannak és akkorának, amilyenek és amekkorák vagyunk, vagy egy keserű csalódásokkal teli kudarc lesz az egész életünk. És még csak érteni sem fogjuk, miért. Pedig nem olyan nehéz ez. Sem meglátni, sem megérteni, sem elfogadni. Megkönnyebbülés lenne. Csak neki kéne végre látni.

A vizsla ugyanis sosem képzeli magát bernáthegyinek. Nem hirdeti magáról, hogy ő nagyobb, jobb bernáthegyi a bernáthegyinél. Nem akarja a bernáthegyi életét élni. A vizsla ehelyett kimaxolja a vizslaságot annak minden jó és rossz tulajdonságával, és ettől egyedi, tökéletesen önazonos, megismételhetetlen, és legfőképp boldog.  Volna mit tanulnunk tőle.





2017. augusztus 1., kedd

A hozzászólások, beszélgetések, viták - megdöbbentő állapotban vagyunk



Előző posztom, amely egy összehasonlítás volt általában a hírhedt fasiszta rendszerek és a mai Magyarország között, érthetően a szokásosnál több véleményt, ellenvéleményt, és általában, kommentet eredményezett. Vártam is, számítottam is rá, szerettem volna erről (is) beszélgetni, vitázni, véleményt cserélni. Mások is próbálkoztak ezzel a poszt alatt, ám ezek a beszélgetések végül nem fejlődtek vitává (sőt!), viszont rávilágítottak egy újabb fájdalmas jelenségre, amit itthon olyan sokat tapasztalok, sok éve tapasztalom, sok területen és sok témában érzékelem, de ez az előző poszt most hihetetlenül élesen világította meg a problémát.

Nem vagyunk képesek vitázni egymással, nem tudunk és nem is akarunk beszélgetni. Csak egészen kicsi, egymást jól ismerő társaságokban látok erre rendszeres példákat, nyilvánosan nagyon ritka. Olvasom több online újság hozzászólásait, és ott is ugyanez a tapasztalatom, sőt ott még rosszabb.

Előzményként és elöljáróban röviden megismételném az unalomig ismert tényt - az országban lényegében a rendszerváltás óta, de legkésőbb 1998 óta a tudatos megosztásunk, polarizálásunk, egymástól elidegenítésünk zajlik. Már legalább 10 éve nem újszerű kommunikáció ez, hanem az élet természetes, alapvető része az, hogy mi és ti. Hogy kizárólag táborokban, zászlókban, szlogenekben gondolkodunk, sőt konkrétan kettő tábor van, többet nem vesz tudomásul, nem hisz és fogad el a közvélemény túlnyomó része. Átjárás van, de halk, hiszen zavarodott, és szégyenkezéssel teli majdnem minden irányban. De a legfontosabb, hogy a határok élesek legyenek, a másik táborról pedig ma már határtalan és gátlástalan mélységekben illik, lehet és kell beszélni. Sem megértés, sem empátia nincsen, sem megbocsátás (legalábbis szavakban) nincsen, szembenézés semmilyen oldalon semmivel sincsen, és így, ebből a pozícióból ugatunk egymásnak. Lényegében az élet minden területén. Az egykori mszp szavazó fintorogva megy be a dohányboltba és ha teheti, elkerüli a cba-t. Az átlag fideszes eleve lenéz mindent és mindenkit, aki nem oda tartozik nyilvánosan, felvállaltan, mint ő. A valóságtól sokszor teljesen elrugaszkodott példák, nyílt acsarkodás, a másik ellenségnek nevezése teljesen alap összetevők egy "beszélgetésben". Mert az indulat 20 éve egyre növekvő ütemben és mesterségesen pumpálva is nő, mára államilag támogatott habzó szájú gyűlöletkeltés megy, min csodálkozunk? Honnan és hogyan tudnánk egymással normálisan beszélni? Mondjuk egy 30 éves és egy 24 éves választó, akik gyerekkoruk óta ebben élnek, és amióta szavazóképesek, azóta kizárólag ez a közhangulat? Miről társalogjanak ők, és hogyan? Milyen mintát, milyen példát követve várjuk tőlük, hogy érvek mentén gondolkodjanak? (s persze jegyezzük meg, hogy mennyi és mennyi csillogóan okos, tehetséges, és értelmes kölyök van, nyilván...) Hiszen ma már nemhogy nem új dolog, hogy egy családot szabályosan szétszakít a politika, hanem többen vagyunk, akiknek van ilyen az ismeretségi körében, mint ahány embernek nincs. Elképzeltük például mostanában, hogy hány ma 16-18 éves gyerek/fiatal felnőtt van, aki konkrétan az egész gyerekkorát ebben a légkörben töltötte?. És erre adnék egy pillanatot, a jelentőségét, a társadalmi általános hangulatra gyakorolt hatását mintegy végiggondolandó.


Rettenetes azt nézni, ahogy szétesik ez az ország, ahogy szétestek és nap nap után szétesnek az emberek. Amilyen állapotban vannak úgy a mindennapokban. Teátrális, nagy szavak, de sajnos ez történik, nehéz érzékletesen másképpen megfogalmazni. Növekvő agresszió az utcán, boltban, belvárosban. Növekvő feszültség az ún. tömegben, növekvő elégedetlenség, ahogy az idő múlásával egyre többen érzik azt, hogy a lábukra léptek. Egyre nagyobb energiát kell a béke erőltetett fenntartására fordítani, és most itt nem politizálni szeretnék kivételesen, hanem szociológiai oldalról azt észrevenni, hogy a látszólag jó dolgok ellenére (és háta mögött) egyre nő a stressz, és ez nem túl megnyugtató, már aki érzékeli. Hiába a rengeteg turista, a csillogó felvételek, a tömött belváros, a tele strandok és vidéki szállodák, hiába a látszólagos nyári petyhüdt hangulat, én aggódva figyelem, hogy mi történik itt. Nem mellesleg azért, mert jön az ősz, a nagyszerű ünnepek és főleg ami manapság velük jár, választások előtti kampányidőszak, egyszóval kicsit gondolkodnunk kellene azt hiszem, méghozzá azon, hogyan is vagyunk mi így együtt magyarok, milyen állapotban is vagyunk, hölgyeim és uraim..


Nem hogy vitázni nem tudunk, hanem adott egy rideg rendszer, ami beágyazta magát az ország valamennyi részébe, valamennyi folyamatába, és amely rendszernek van egy úgynevezett jelszó-kód-szótár rendszere. Használ és sulykol kifejezéseket, amelyekkel adott időszakban uralja a közbeszédet, és az ettől eltérő gondolatok, kifejezések, mondatok, vagy ezen kódok bármely kritikája tulajdonképpen jelzi az ellenséget. Ennyire leegyszerűsítve működik a dolog, hogy senkinek se kelljen mérlegelni, hogy baráttal vagy ellenséggel áll szemben. Ha az ítélet megvan, akkor a rá vonatkozó fejezetekből lehet önteni az előre kész panelekből álló frázisokat, amelyre a másik oldalról megbízhatóan érkeznek az onnan pontosan ide való válaszok, és beszélgetés, érvek, vélemények, és gondolatok cseréje helyett készre főztük a fröcsögést, az anyázást, a mocskolódást, és a felfelé bólogatva leugatást.

Nagyjából ezen a ponton kellene észrevenni, hogy ez egyik félnek sem érdeke. A kormányoldalt támogatóknak kevésbé árt, mint a túloldalnak, de összességében senkinek sem jó. Az átlag magyar embernek pedig a legkevésbé jó, bármely oldalon állónak is vallja magát. Egy ellenségeskedésre épülő társadalom ugyanis szükségszerűen nem lehet boldog. Egy háztartásban sincs nyugalom, ha a felek nem tudnak tisztességes hangon, normális módon beszélni, vitázni, és megegyezni egymással bizonyos dolgokban. Egy országnak sincs jövője, amelyik nem tud egymással konszenzust teremteni bizonyos kérdésekben. Hiába korbácsolják ma már akkorára a veszekedést, mintha válni akarnának, ez egy országban kevéssé valósítható meg. Gondolom 3-4 millió embert nem akarnak elzavarni itthonról, egyik oldalon sem.

Felejtve minden politikát, kizárólag az emberekre koncentrálva azt kell mondjam, hogy non sense ostobaságok helyett el kéne kezdeni megegyezni bizonyos dolgokban. 30 év után újra elkezdeni beszélni egymással. Nyitni, felnyitni régen lezárt dobozokat és ládikókat, elővenni a nagymama szabályait, értékeit, és hozzáállását, és elkezdeni igazából beszélgetni egymással. Nem átcsábítani, nagyobbat ígérni, meg megpróbálni meggyőzni. Meg hazudozni, büszkén átverni, lenyomni, hatalmaskodni, elintézni, okosba csinálni, lefixezni, leügyezni, egymás torkán állni és még élvezni is.

Az élet alapvető dolgaiban kell tudni megegyezni. Egyesével. És nem úgy, hogy mindegyik mellé rögtön mindenki odailleszti a 30 éves sérelem-listáját, személyes sértettségét és azonnal befagyasztani a vitát, hanem leporolni mindent, elölről kezdeni mindent, nyugalmat erőltetni magunkra és nekilátni.

Nem jutunk sehova, ha a jelenleg magukat győztesnek tartók azt hiszik, hogy ezt a mostani állapotot még 30 évig élvezhetik zavartalanul. Ebben a jelenlegi rendszerben ugyanis - hiába hazudjuk önmagunknak, vagy egymásnak - nem megvalósítható a nagy többség békéje, és a béke hiánya szótári fogalom szerint a békétlenség. A zavargás, a hőzöngő tömegek, a mittomén milyen okból csapkodás és vagdalkozás. Ebben akartok élni? Komolyan? Annyira bonyolult megállapodni abban, hogy a gyerek tanára keressen jól, legyen megbecsült tagja a társadalomnak, cserébe magas színvonalon oktassa a kicsiket? Vagy hogy legyen CT vagy ne? Itt mindenkinek elmentek otthonról? Azon vitázunk, hogy legyen-e egy normális országban, akármilyen politikai hatalom esetén a legfőbb ügyész a miniszterelnök embere vagy ne? Ezen a szinten állsz, Magyarország? Bocsáss meg, de ez egy napközis csoportra lefordítva az a gyerek, aki a lányokat megveri a lekváros buktáért. Övé lesz, de megvetjük, és ha mindenki ezt fogja csinálni, ez az óvodai csoport egy élhetetlen szar lesz, ahonnan épeszű ember sietve távozik a gyerekével.

Ez, hölgyeim és uraim, nem szint. Ez nem életszínvonal. Az a társadalom, amelyik egy hetes előnyökre rendezkedik be és cserébe az egy éves előnyöket előre odadobja, az a létét teszi kockára aprópénzért, hamis csillogásért, álszent célokért, és az bukásra van ítélve. Én azt gondolom, van elég tisztességes ember ebben az országban, akinél elszakad a cérna egy ponton, és nem gyűlölni és ordítani kezdenek, hanem gondolkodni és együttműködni.

Úgy lehet civilizáltan bebizonyítani, hogy milyen értékek, milyen "muszáj-lista" mentén kívánunk élni. Úgy lehet minden kétséget kizáróan mindenki tudomására hozni, hogy miben értünk egyet, és ahhoz viszont mennyire ragaszkodunk. Egyszerű, életszerű, logikus és vállalható listát kell írnunk. Nem én fogom megírni, ne görgess sehova. Azoknak kell megírni, akik felismerik, hogy elég volt a fröcsögésből, elég volt a haragból, mint az élet legfőbb irányítójából, elég volt a panaszkodásból, a rinyából, a tehetetlenségből. Elég volt a hallgatásból, de bőgés helyett értelmezhető, élhető dolgokat mondjunk. 

Egy olyan világban élünk, ahol emberek - már elnézést - a fingjuk meggyújtásával százmillió nézőt tudnak produkálni. Nekem ne mondja senki, hogyha egy értő csapat összeül, egyre bővülő körben az alapvető elvárások minden aspektusát átbeszéli, megtervezi, létrehozza, és kommunikálja, akkor nem lehet megértetni ezzel az országgal, hogy a vesztébe rohan most, teljesen mindegy, hogy ki miben hisz. Közgazdasági, pénzügyi, társadalmi és szociális, európai és nagyhatalmi, de legfőképpen és elsősorban emberi szinten a totális vesztébe rohan. Egy nulla állapot felé, amely ma már bizarr módon jobb esetben 2 éven belül, rosszabb esetben 18 év múlva következik be, amikor a tömeg aránylag rövid idő alatt rádöbben, hogy milyen állapotban van, és hogy kitörhet ebből. Mert már annyira fog fájni.

Legkésőbb addigra, de inkább sokkal előbb készen kell lennünk egy nagyon átgondolt koncepcióval, ami mentén építkezni, tárgyalni, dolgozni, meg általában élni lehet. Ha senki más nem mond semmi használhatót, akkor talán nekünk kellene nekilátni, és hisztérikus jelenetek helyett nekiülni, nem?





2017. július 24., hétfő

A fasiszta rendszerek és a mai Magyarország összehasonlítása





A már nem velünk élő nagymamámnak, és a még nem velünk élő unokáinknak




Ez az írás nem politikai nyilatkozattétel. Nem ítélet, nem érzelmi alapú heveskedés, sem pedig nem indulatból írt pofon. Ez az írás gombostű. Gombostű, amelyet leszúrok ma, 2017 nyarán Magyarország térképére, Európa közepén, az emberiség történelmének talán leghosszabb békeidejének közepette, egy ártatlannak tűnő, csendes estén. Gombostű, amely szimpla tényeket kíván rögzíteni, a mellékelt véleményemmel együtt. Hogy milyen ma Magyarországon azokat az eseményeket látni és hallani, átélni, amiket átélünk, és ez vajon mit jelent az életünk szempontjából. Tartozom ezzel.

Nem vagyok vallásos zsidó. Nem tartom az ünnepeket, nem eszem kósert, viszont disznóhúst igen.  Röviden megmagyarázom, mit jelent nekem a zsidóságom. Nekem nem Istent, vagy a vallást jelenti. Nekem a családomat jelenti. A szokásainkat. A mosolyainkat. Az életünk értékei közül sokat, a történetünket, a hagyományainkat, a tiszteletet, az összetartást. Magyar vagyok. Magyarabb nem lehetnék. Szétválasztani a kettőt olyan "kérés" vagy "ötlet" mintha azt kérdeznék, a jobb lábam kell, vagy a bal. Döntsem el, melyik az enyém. Nincs ilyen, és pont. A zsidóság nekem közösséget jelent, közös történetet jelent, jelent közös fájdalmakat, megértést. Egy biccentést egy idegentől a Kern koncerten. Egy mosolyt egy tárgyaláson. Egy megértő összenézést az utcán. Nem indít el bennem fanatizmust semmilyen irányba. Nem választ le, nem választ szét, nem oszt meg. Sőt. Ellenkezőleg. A zsidóságom magától értetődő része az öntudatomnak, és mivel gondolkodó ember vagyok, őszintén megbeszéltem saját magammal, hogy ez mit jelent nekem a szokásaimban, mit jelent nekem az életformámban, mit jelent nekem a mindennapjaimban. Mi az, ami őszintén jön, természetes, és mi nem az. Ami nem én vagyok. Nem pózolok, nem beszélek erről, nem vagyok képmutató. Nekem a zsidóságom elsősorban a családom, és a mi történetünk. Erről (is) szól a mai poszt.

----***---

Mindig azt mondtad nagymama, hogy ezekről a dolgokról nem nagyon beszélünk. Persze akkor még gyerekek voltunk. Amikor nagyobbak lettünk, emlékszem, kérdeztünk titeket a bátyámmal, hogy hogyhogy nem láttátok, mi következik, hogyhogy nem menekültetek el a világ végére? Csendesen azt mondtad, az sosem olyan egyszerű, kisfiam. Egyrészt az ember nehezen hiszi el, hogy ami történik, nem már a legrosszabb, mert szeretnénk mindig azt hinni, ezután jobb lesz. Ilyenek vagyunk, hiszünk a jóban, optimisták vagyunk. Másrészt a valódi okok csak ezután kezdődnek.

Nem fért sosem a fejembe. Nem bírtam elhinni, hogy az ember a nyilvánvalót miért nem látja, és csomagol, és húz a francba. Nem akartam elfogadni, hogy ül az ember, és tűri a rosszat, a gyötrést, a megaláztatást. És itt húzzunk is egy vonalat, egy fontos vonalat, mielőtt megint kitör a hiszti. Ma Magyarországon nincsenek zsidótörvények, sem marhavagonokba nem zsúfolnak embereket. Írnám automatikusan, hogy és gettókba se zárnak, de ott már megáll az ujjam a billentyű felett. Nem, mi? Meg hogy nem kínoznak embereket, nem börtönöznek be politikai alapon. Aztán másnap elolvasom, hogy a határon mit enged meg magának a rendőrség paprika spray-vel, és egyéb eszközökkel, hogy letartóztatják civil szervezetek vezetőit, hogy elhurcolják a 18 éves "hacker" srácot.. És a szemöldök csak húzódik beljebb és beljebb. Jó, de gázkamrák sincsenek, hallom szinte az érvet, legyen elég a hisztériakeltésből, meg az állandó nácizásból meg fasisztázásból. Nem, itt tényleg nem tartunk. De ahol tartunk, arról az előzőekben leírtak miatt kötelességemnek tartom jelt adni. Hogy baj van. És hogy szerintem miért.

Azzal kezdtem, hogy ez itt ma nem politikai véleménynyilvánítás. Hanem tények. A fájdalmasan reális kérdés pedig az, hogy akkor hogyan is áll Magyarország a fasizmussal jelenleg. Szeretnék ide másolni egy képet, alá pedig bizony fordítással egybekötött magyarázatot is adok. Hogy ne légből kapjuk az állításainkat, hogy támasszuk alá, amit mondunk.

A fasizmus ugyanis nem a gázkamrákkal kezdődik, hanem azzal végződik. És mivel a világégés érintette a komplett civilizált világot, plusz a Hitleré távolról sem az egyetlen eset ugye, így adódtak néhányan, akik ezen totalitárius rendszerek tanulmányozásával foglalkoztak. A politikatudománnyal foglalkozó Lawrence W. Britt például írt egy cikket 2003-ban ("Fascism Anyone?," Free Inquiry, Spring 2003, page 20), amelyben 14 ismérvet, jelet sorol fel, amely fasiszta rendszerekre jellemző. Tette ezt Hitler (Németország), Mussolini (Olaszország), Franco (Spanyolország), Suharto (Indonézia) és Pinochet (Chile) rendszereinek részletes elemzése után. Én azt gondolom, ezen jelek jelenléte külön-külön nem jelent feltétlenül és automatikusan fasizmust, sőt azt is megkockáztatom, hogy együttes jelenlétük sem garantálja azt. Mindössze arra szorítkozik, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy amelyik országban ebből a listából több, vagy esetleg valamennyi "elem" megtalálható, ott nagy eséllyel valamilyen  típusú autokrácia, vagy abszolút totalitárius rendszer épül, vagy épült.

A fotó egyébként idén januárban hódított a neten, amikor egy amerikai nő az egyik Holocaust múzeumból posztolta a képet. Azóta a közösségi médiában már nyilván láttam a magyar változatát is.

Én ugyanis arra vállalkozom most, hogy a szubjektív véleményemmel kiegészítve megmutassam, mi valósul ezekből meg ma az otthonomban, Magyarországon. Kiemelten fontosnak tartom aláhúzni, hogy nem azt gondolom, hogy a jelenlegi kormányzat kifejezetten üldözné a zsidókat, vagy az alábbi lista megvalósuló tételei kifejezetten a zsidók ellen valósulnának meg, vagy akár zsidó fókusszal. Ami megvalósul, minden magyar ember ellenében valósul meg.



1. Folyamatos és erős nacionalizmus - azt gondolom, 2017-ben Magyarországon ez nem kérdés. Ellenség Brüsszel, ellenség a bevándorló, ellenség a "külföldről támogatott civil", de a fő üzenet, hogy a magyarok mindenekfelett, és a magyarok veszélyben vannak.

2. Az emberi jogok megvetése -  Bezáratott civilek, ingatlanért utcára hajigált árva gyerekek, szegregáció, éheztetett fogyatékkal élő magatehetetlen emberek, évi több ezer kórházi fertőzés okozta felesleges haláleset  - és ez csak a felszín. És csak a mikroméretű példák. Döbbenetes lista, és sajnos ha akarom, napestig írhatom. És mennyi mindenről nem tudunk... Fontos itt kiemelni, hogy az emberi jogok kérdésében nem számít jó pontnak, ha az az élet sok területén adott, vagy érintetlen, vagy olyan, amilyennek lennie kéne, hiszen ez az alap. Ha számottevő pontján az életnek fellelhető a hiánya, az önmagában jelenti a problémát.

3. Ellenségek/bűnbakok megnevezése, mint összekovácsoló erő - világos beszéd, az ellenségkép kialakítása, az ellenség pontos megnevezése mindig a hasonló rendszerek egyik alapja. Liberálisok, civilek, fiatalok, Brüsszel, Soros, migránsok - a mai magyarok bőséges ellátást kapnak gyűlölhető és retteghető ellenségekből. Ezek hivatottak az egyetlen megmentő karámjába terelni a népet, az egyetlen ember elé, aki Magyarországot távol tudja tartani mindazon rettenetes szörnyektől, amik azt éjjel-nappal fenyegetik.

4. A katonaság fennhatósága - milyen érdekes, hogy más totális rendszerek legstabilabb alapja a katonaság, a magyar rendszernek egyelőre a leggyengébb pontja. Nincs sorkötelezettség sem (ennek itthon, belpolitikai értelemben elég kockázatos is lenne a visszavezetése) Helyette a rendőrség, a TEK, a titkosszolgálatok, és a többi 46 féle, teljesen követhetetlen hatóság persze fenntartja a kényszerített látszatrendet, és fő funkciójaként természetesen a folyamatos fenyegetettség érzését mindenkiben. És mellette már folyamatosan megy a "határvadászok"-tól kezdve a tartalékos katonaság bővítése, az idióta iskolai lövészettől a katonai iskolák számának bővítése, a Ludovika agyon tömése pénzzel, az egész militáns hangulat, meg hazug honvédő maszlag kommunikálása mind-mind alátámasztja a tételt, hogy a hadsereg, és az erőszakszervezetek hatalma, fontossága egyre fontosabb ma Magyarországon, de ha szigorúan az a kérdés, hogy a hadsereg irányítása és fennhatósága alatt áll-e az ország, vagy ezzel tartják-e kézben a hatalmat, a válasz nem.

5. Nyílt szexizmus - itt fontos megjegyezni, hogy Britt nem úgy értelmezi, hogy a fasiszta rendszer eleve kizárja, vagy minden ponton lekezeli a nőket, hanem úgy értelmezi, hogy a fasiszta kormányokban általában feltűnően nagyon kevés nő van, vagy egyáltalán nincsen. Nos, ilyen értelemben ez ma speciel tökéletesen megvalósul a teljesen "nőtlen" magyar kormányban. A fasiszta rendszerek amúgy egyes pontokon kapcsolódnak pl feminista szervezetekhez, vannak akár nőket tömörítő tagozataik, de ugyanakkor nyilván el kell mondani, hogy a mai értelemben vett egyenjogú, egyenrangú nők helyzete temérdek helyen sérül, vagy nem létezik ezekben a rendszerekben. Itthon ma tényszerűen csak arra kell gondolni, hogy egyrészt a kormány részéről mindenféle női szerepek, princípiumok és szolidabb, vagy direktebb utalások azért érkeznek arról, hogy a nőnek hol van a helye. A társadalomban amúgy is jelen lévő, polgárjogi mozgalmak előttről itt maradt, és közép-kelet európai szokásokkal jól elkeveredett megkülönböztetések, szexista megnyilvánulások, viselkedési minták és egy sor elfogadhatatlan tény a nők mai helyzetében az továbbra is abszolút jelen van (és undorító is).

6. Ellenőrzött tömegmédia - ugye egy sort se kellene írni róla? 2017-ben minden országos lefedettségű rádió állami kézben van, a kormányzati média tévétől óriásplakátig, internettől újságokig teljes letámadásban van, amióta újra hatalomra került. TV2, Népszabadság, Lőrincnél mai hír szerint 192 (!!) féle újság, Origo, teljes Habony és Vajna birodalom, közmédia évi 78 milliárdból - és semmi nem elég. A mindenki másnak a kinyírása továbbra is abszolút élő szándék, úgyhogy valóban nem kell részletezni a kérdést, hogy létezik-e manapság ellenőrzött tömegmédia. Más se létezik.

7. Nemzetbiztonsági rögeszme - a szerző eredeti értelmezésében annyit tesz, hogy az adott fasiszta rendszer állandóan a nemzetbiztonsági kockázatra, a haza megtámadására hivatkozik, és ezen fenyegetettségre hivatkozva kér és ad magának felhatalmazásokat. Magyarországon 2015-ben megemelték a hivatalos terrorfenyegetettségi szintet, a különleges állapotot többször meghosszabbították, és közben a kormány egész pályás kommunikációs kampányt indított országszerte. Később más érdekekhez is kapcsolódva elfogadták a rendeleti költségvetési törvényt, azaz lényegében bármilyen, a közös vagyonból történő pénzköltéshez semmilyen parlamenti jóváhagyás nem kell, sőt egyszemélyi döntések születnek életfontosságú, az egész országot érintő kérdésekről - a kommunikációs előnyeiről nem is beszélve, hiszen egy non-stop félelem/gyűlöletkeltő plakátkampánnyá vált Magyarország

8. Vallás és kormányzat összefonódik - a szekularizáció a keresztény országok egyik legnagyobb fegyverténye és eredménye volt az elmúlt néhány száz évben. A lista szerzőjének meglátása szerint az általa megfigyelt rendszerekben nem ennek visszafordítása a cél érthetően, hanem jellemzően az adott kormányzat a vallást is beemeli a kormányzat eszközei közé, azaz az emberek hitét és vallási meggyőződését is igyekszik a saját hatalmának kiterjesztése, megtartása érdekében felhasználni. Mint ahogy bármit. Ez pedig az álszent magyar álkeresztény doktrínában tökéletesen megtalálható. Az egész, politikailag jelentéktelen, erőtlen, bábokkal feltöltött KDNP jelenléte a kormányban semmi más, csak egy műkeresztény reality show az így megnyerhető szavazók felé, a nemlétező kereszténydemokraták látványos kirakatembere miniszterelnök helyettesi pozícióban pedig mindennek a tételnek a fényes bizonyítéka. Arról már tényleg nem is beszélve, amikor Erdő Péter bíboros kormányzati parancsra megtagadja az egyház segítségét a menekültektől, vagy hogy a magyarországi keresztény vezetők, és kormánytagok felváltva szabályosan és szó szerint gazembernek, szenilis vénembernek nevezik nyilvánosan a római pápát, mert az a menekültek segítésére szólít fel. Bayer Zsolt egészen megdöbbentő sértéseiről már komolyan nem is beszélve.

9. A gazdasági hatalom megvédése - hasonló rendszerekben az üzleti, ipari, gazdasági "arisztokrácia" tagjai a kormányzati hatalom ismerősei, barátai, családtagjai közül kerülnek ki. Magyarországon ez csak a kiindulási alap. Nálunk a kormányzati hatalom maga a gazdasági arisztokrácia. Sok esetben nem is titkolt saját cégek, iparágak bekebelezése történik, a haveroknak, családoknak szétosztás a minimum. Először gyerekek nevére íratott lakásokkal kezdődött, mára gyerekek nevére íratott szállodaláncoknál, kastélyhálózatoknál, és cégcsoportoknál tartunk. Egyesek meg a saját nevükön futnak a parlamentben, és haver/barát néven futnak a gazdasági életben. Ebben a kérdésben Magyarország speciel már most is inkább tananyag, ha hasonló rendszerek vizsgálata a téma.

10. Szakszervezetek elnyomása - egyfelől minden szervezett érdekérvényesítő szervezet veszélyt jelent a totális hatalomra, másrészt a munkahelyi szakszervezetek, a munkavállalói érdekvédők ezek közül is a legveszélyesebbek, hiszen a legnagyobb közösségeket tömörítik, azaz rengeteg szavazóról, vagy éppen ellenszavazóról van szó. A jelenlegi kormány több ponton is magától függővé tette a munkavállalók komoly részét a sosem látott méretű közigazgatással, közhivatalokkal, emellett eszeveszett tempóban (egyéb okok miatt is) államosít, plusz ott a közmunka program, és ezen mindegyikében a munkavállalók feudális függőségben élnek, azaz nemhogy érdekérvényesítés nincs, hanem tudjuk, hogy a Facebook-ra sem posztolhatja, amit gondol. Kiherélt, megvett, káderekkel feltöltött patyomkin szakszervezetek is persze vannak mutiba, de valós tevékenységet nem végeznek. Ennek ellenére, vagy talán ennek is köszönhetően az utóbbi néhány évben egyes szakszervezetek megerősödtek, és állják a sarat, sőt kiharcolnak maguknak fizetésemelést olykor, vagy sztrájkba lépnek, azaz az ő esetükben valós érdekérvényesítésről beszélhetünk akkor is, ha a kérdés összességében távolról sem megnyugtató.

11. Értelmiség és a művészetek lenézése - sajnos alig igényel magyarázatot, Magyarországon kritikus és számottevő független értelmiség évtizedek óta nem nagyon van, a jelen kormányzat alatt kifejezetten eltűnt. A lex-CEU volt talán az egyetlen jelentős ellenpélda, amikor ez az eltűnt és megszűnt értelmiség a korábbi halott állapothoz képest lassan megmozdult és hallható ellenkezésbe kezdett - mert ezúttal az akadémiai, tudományos, oktatási szabadság ellen került sor éles és könyörtelen támadásra. A művészetekről szót ejteni is fájdalmas - átvett, ellehetetlenített színházak, megszüntetett műhelyek, amíg a Magyar Művészeti Akadémia nevű szervilis félbolondokkal, valamint lopásra kínált milliárdokkal kicsempézett bohóc-szervezete a művészetek elleni megsemmisítő támadás egyik legcinikusabb jelensége. Valamely kivételt jelent a filmművészet, amelyben ugyan Andy Vajna személye, jelensége, egyéb üzletei súlyos árnyékot vetnek, ugyanakkor valóban értékes és jó filmekre is jut pénz. A kultúra lebecsülését pedig nem lehet kétségbe vonni ma itthon. Elég megnézni a kultúrára és pusztán a focira költött költségvetési szakadékokat, ha egyiknek sem ismernénk a beltörténetét Magyarországon, az akkor is elég beszédes volna.

12. A bűnözés és büntetés rögeszméje - ahol mindenki ellenség, ott a rendőrség minden típusának extra hatalom kell annak megfékezésére. A hasonló rezsimekben megfigyelhetőek ezen szervezetek túlhatalma, túlkapásai. Magyarországon remekül ismerjük ezt. Minden kritikus hang teljes erővel történő fenyegetése és/vagy üldözése a zöld mappás NAV alkalmazottól a festékdobálós tárgyalásig és a 18 éves hacker srác rabosításáig, ok nélkül letartóztatott civilekig és tüntetőkig - gyakorlatilag egyre szélesedő spektruma ismert a rendőrállam mindenféle megnyilvánulásának. Ugyanakkor üldözés ide, elnyomás oda, ezen a ponton a magyar valóságot nem egy nyugat-európai, hanem a totalitárius rendszerekhez hasonlítjuk éppen, és ebben a szemüvegben viszont meg kell adni, hogy Pride például 17 éve van (a közép-kelet európa régióban ez közel sincs mindenhol így ugyebár), hogy tüntetni lehet még az utcákon, és ha egy nagyon felbillent pályán is vagyunk, ha nagy a harag, még el tudja mondani, kifejezésre tudja juttatni azt a tömeg.

13. Kiterjedt korrupció és haverok helyzetbe hozása - ha valamit nem kell egyetlen magyarnak sem bemutatni, vagy magyarázni, akkor az ez a pont. A jelenlegi kormány ebben a témakörben is  tananyag lesz, az egész világot átfogó összehasonlításban is előkelő helyezést érne el a szervezettség, gördülékenység, és a méretek, számok.

14.Tisztességtelen választások - ez a fasiszta rendszerekben többféle módon jelenik meg, eszközei, trükkjei itt is változatosak. Nálunk a választási térkép egyoldalú átrajzolása, a választási törvény a Fidesz jelenlegi helyzete számára kedvezően történő átírása, a pártfinanszírozási szisztéma nevetségessé tétele az alapjai a tisztátalan választási csalásnak, de 2014-ben már a kamu ellenzéki pártok számára is komoly állami pénzeket ajánlottak fel kvázi ajándékba, hogy az ellenzéki szavazatokat szétdarabolják minél több riválisra. Emellett természetesen korrupcióval, nyilvánosság elől eltitkolt háttéralkukkal, fenyegetéssel is élnek az urak, hogy befolyásolják a várható eredményt. Arról már nem is beszélve, hogy minden, de tényleg minden elképzelhető ellenzéki jelöltre ma már automatikusan és minden gátlást nélkülözve ráront a habony-féle gyűlöletmédia, és lejáratókampány sorozatok készülnek, továbbá megjelenik a NAV, megjelennek az "ellenőrző hatóságok", tüntetések szervezőit és ellenzéki szimpatizánsokat rúgnak ki munkahelyekről, és így tovább, ameddig a szem ellát, kreatív módszerek egész tárháza.


Mit is mondhatnék összegzésként? Mindenki vessen számot, szálljon vitába és gondolja végig, a fenti lista és a magyar valóság nála hány ponton egyezik. Ez egy tanúsítvány, ha úgy tetszik. Aztán mindenki tesz vele, amit akar. Elismeri, elgondolkodik rajta, letagadja, ő dolga. A tények attól még tények maradnak, a fasiszta rendszerekre közösen jellemző ismérvek túlnyomóan nagy része megvalósul jelenleg Magyarországon.

Az kérdés inkább az, hogy ez kinek fér bele, és miért. És hogy ezt hogyan lehetséges Magyarországon 2 millió embernek eladni, és még mindig eladni? Mivel magyarázza, hogy ez még mindig jó neki? És meddig lesz az? A fasizmus esetünkben nem egy kifejezett csoportra támad. A fasizmus esetünkben egész Magyarországra támad, a létformánkra, a szabadságunkra, az életünk alapvető, meghatározó, döntő értékeire. Az alapokra, amelyek nélkül nincsen civilizált élet, csak ez a kivagyi alapú gyűlölködő, pökhendi, félelem alapú, teljesen kiszámíthatatlan élet van, amit jóérzésű ember kategorikusan elutasít.

És hogy mi köze mindennek a zsidósághoz? Hogy miért kellett leírnom hozzá, hogy honnan jöttem? Nos, nem azért, mert a zsidók már megint ki akarják sajátítani a bajt, és magukért hápognak. Khm. És nem is azért, mert már előre sajnáltatják magukat, vagy mert megint farkast kiabálva hisztériáznak, hogy felhívják magukra a figyelmet. Khm. És nem is azért, mert már megint valamiféle előjogokat hisznek magukénak. Khm. Annyi köze van, hogy ugyanabban a hajóban ülünk. Ugyanaz az országunk. Ugyanaz, megkockáztatom, az életformánkkal kapcsolatos alapvető elvárásaink listája. Azaz együtt vagyunk. Csak "mi" kódoltak vagyunk arra, hogy mindig figyeljünk, hogy legyen menekülési útvonalunk, hogy korán észrevegyük, ha baj van. Nem különbek vagyunk, hanem minket szinte valamennyiünket így neveltek. És megint hangsúlyozom, NEM azért, mert a holokauszt a mi "kiváltságunk", és csak minket érintett, és már megint a zsidók. Erre magam helyett hadd kérjek egy nálam avatottabb embert, hogy egy mondatban megmagyarázza a  kérdést:

“...Ahogy Elie Wiesel mondta, ‘Nem minden áldozat volt zsidó, de minden zsidó áldozat volt'"

Ezt a posztot azért írtam, mert figyelek. Mindenki helyett, akit nem így neveltek, aki nem tudja, nem tudhatja látni, aki nem akarja látni. Azért írtam, mert ha senki más, én akkor is látom. De sokan látják. Nekik is írtam, és azoknak írtam, akiket érdekel, milyen országban élnek. Akiket érdekel egy vélemény, amely száraz tények alapján azt mutatja, hogy azok a jelek, amelyek általában fasiszta berendezkedésű rezsimekben megtalálhatóak, sőt ezek együttes jelenléte adja a markáns gerincét az ilyen rendszereknek, azok a jelek 2017-ben majdnem mind megtalálhatók, sőt nagyon is aktív üzemben láthatók, sajnos érzékelhetők, összekapcsolódnak, egyre inkább meghatározzák ma Magyarországot.

Olyan országban élünk, ahol nyílt háborús retorika zajlik, ahol teljesen nyílt, agresszív és cinikus, ellenséges viszonyban él és dolgozik a kormány lényegében mindenkivel szemben, kül-, és belföldön, immár magukat a magyarokat is beleértve, mindenki ellenség. A kiváltságosokra nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak, bennünket pedig nevetséges törvények, szabályok, testületek, és szervezetek figyelnek, üldöznek, ellenőriznek, körülvesznek és fenyegetnek. Mellesleg horror pénzért, és horror pénz konstans elbirtoklása mellett. Teljesen egyértelmű szándék az ország elszigetelése, még függőbbé tétele egy új gazdához, a már kinevelt gazdasági, jogi, politikai és minden szintű hatalom megtartása bármilyen feltételek mellett. A hatalom birtoklásáról élet-halál kérdésként történő kommunikáció (legutóbb a tusványosi beszédben) nem azt feltételezi, hogy a jelenlegi kurzus egy sima választási vereséget elismerne és levonulna a térképről. Merjük kimondani az üzenet valódi értelmét, békés szándékkal és békés formában nem lesz kormányváltás. Nem én mondom, nekem mondják, megint aláhúznám.

Mindenki adjon számot a saját értékeiről, adjon számot arról, mi fontos, és mi megengedhető neki az életben. És aztán cselekedjen aszerint. Hogy a tükörbe, és a gyerekek szemébe tudjon nézni.






2017. július 18., kedd

Miért csodálatos az internet



Rengeteg - köztük remek - cikket olvastam arról, hogy az internet hogyan változtatta meg az életünket. Arányaiban különösen sok olyat, ami leírta, és a mai napig mindig leírja, miért rossz az internet. Miért káros, mi mindent tesz tönkre, és legfőképp miért és melyik része(i) veszélyes(ek). Sok tanulságos, megfontolandó, okos és igaz dolog, és sok képtelen baromság is volt közöttük. Egyvalami azonban, így nagyságrendileg 20 év után feltűnt: hogy baromi kevés szó esik arról, miért csodálatos az internet. Ezért - tőlem nem túl meglepő módon - úgy döntöttem, írok erről egyet magam.

Ahhoz, hogy az internet létezését, annak erejét és jelentőségét fel tudjuk mérni, kontextusba kell helyeznünk magunkat. Esetemben ugyebár '76-os évjáratként mondhatjuk, hogy kb. 20 éves voltam, amikor az e-mail, és a world wide web először megjelent az életemben. Azaz totálisan internet mentes gyerekkorom volt, filterek és hashtag-ek, posztok, share-ek, like-ok, sőt szelfik és lolcsi nélkül. Tudom, döbbenet. Azt is tudom, hogy az utolsó ilyen generáció vagyok. Meg azt is tudom, hogy isteni szerencse, hogy nem volt Facebook meg Instagram a kölyökkoromban...És azt is, hogy pontosan ezek miatt valószínűleg az utolsók között leszek, akinek 20-25 év múlva valahol, valakinek a hátsó kertjében még parkolni fog egy öreg benzines kocsija, kézi váltóval. Majd elgurulok az egyetlen városszéli kúthoz néha, és kimegyek a határba, ahol még nem önvezető autók járnak.

Ezzel együtt szögezzük le az ellentétes hírek áradatában egészen nyugodtan, hogy az internet csodálatos. 20 év alatt megszokhatatlan, hihetetlen mennyiségű és minőségű hír, esemény, kép, hang és film jutott el hozzám, és röviden, szabatosan annyit mondhatnék, hogy imádtam bazmeg. És imádom a mai napig. Először is teljesen más minőségű, radikálisan, alapjaiban megváltozott kapcsolattartást jelent a családommal. Ahogy mindig is akartam, egész életemben. Korlátlan, ingyenes, azonnali, magától értetődő. A családomat bármikor, bárhol, bármi miatt azonnal akarom látni, tudni, érezni. Pont. Innentől lényegében mást nem is kellene tudnia az egész hálónak meg technológiai robbanásnak a számomra, de ez csak a kezdet. Az interneten megtalálok mindent, ami elképesztő akkor is, ha ez ma már nevetséges állítás :) Én abból a korosztályból származom, ahol a rádiós kívánságműsorban a temérdek, de tényleg elmondhatatlan mennyiségű szar zene között egyesével kellett rádiós magnóval kazettára felvennem a kedvenc számaimat, ha ugyan éppen lejátszotta aznap a rohadék műsorvezető. És nem pofázott mondjuk bele...Én, aki az egész fiatalkorát CD boltokban töltötte, vadászva a leértékelt meg muszáj lemezekre - na most képzelj engem a Spotify-on. Havonta egy mozijegy áráért. A youtube-on a Zenebutik után. Az E-bayen a Triál és a Skála után. Folytassam?

Az internet csodálatos. A világ számomra érdekes hírei, általam választott nyelven, a világ bármelyik újságírójától, azaz valamennyi újságírójától. Magamfajta ember megköszöni az ilyesmit. Könyvtárból, lexikonokból, barátoktól és szülőktől kikeresett, megkérdezett, és ellesett infók után a Wikipedia és a többi online tudástár. A barátaimmal, az ismerőseimmel szintén egy teljesen más minőségű kapcsolattartás, mennyi és mennyi emberről tudhatom végre, hogy mi van velük. Elég 3 havonta 4 sort váltani olykor, mert  ez is sokkal több, mint korábban, amikor senki nem írt meg kézzel nemhogy ennyi levelet, egyet sem. Mert levélben nem írtál 4 sort, viszont 45 sort nem tudtál miről írni. És ezért nem írtál meg - hiába nevetgélsz, senki sem írta meg:) - egy levelet régi barátoknak. Ilyen volt a világ, így működött. Az alsó tagozatos osztálytársaid közül nem sokkal tartottad a kapcsolatot 25 évesen. Nincs ezzel semmi gond, ez volt a világ, illetve így volt eddig. Most pedig tudod, mi van velük. Ha akarod, egyébként. És ez a lényeg. Itt az első banánhéj. Hogy mit tudsz, azaz mire és kire vagy kíváncsi. Más szóval hogy mire használja, aki használja az internetet.

Ugyanis én értem, hogy folyamatosan arról cikkeznek, hogy eláraszt az információ, meg követhetetlen, meg álinformáció, meg dezinformáció, meg félinformáció, meg tudnodkell.hu. Lassítsunk. Értem én, tudok mindegyikről. Figyelek is. De azért köszönettel ott a józan eszem. Amit inkább használok. Ajánlom mindenkinek, elég hatásos. Az internetet is meg kell, és tessék is megtanulni használni. Új minden, oké. Nekem is. Mindenkinek, kivéve a '90 után születetteket, mert nekik olyan az internet, mint neked a benzin. Van, és kész. Ettől még a használatát nem egy agysebészet megtanulni. De nem is szabad azt hinni, hogy tanulás nélkül is megy mindenkinek. Nekem például egy gondolat segített elég sokat néhány évvel ezelőtt, nem guglizom most le, hogy kitől, és nem is idézem, de valahogy így szólt:

"Ha visszautaznál az időben 60 évet, és egy mai okostelefont a kezébe adnál egy akkori embernek, mit mondanál hozzá? Hogy mi ez? Mert ugye mondhatnád például, hogy ezzel az eszközzel 3 kattintással elérhető az emberiség által felhalmozott valamennyi, valaha megalkotott, és megőrzött tudás jelentősen túlnyomó többsége egy helyen. És hogy mire használjuk a mindennapokban? Cicás videókat nézünk rajta, és vadidegen emberekkel lényegtelen dolgokról vitatkozunk."


Elgondolkodtató, nem? Megrendítő belegondolni, hogy az emberiség civilizáltabb részének csúfolt nagyobbik fele, aki pörög a neten, az milyen bizonyítványt állít ki magáról. Itt egy eszköz, amin korábban elképzelhetetlen gyűjteményeket és felhalmozott tudást lehet találni, megszerezni, használni, élvezni, és még annyi, de annyi mindent a világon, vásárolni, helyeket megnézni, és nevetni, minden mennyiségben nevetni a rettenet mennyiségű hülyeségen - és az emberiség jelentős része mégis mivel foglalkozik a neten... És félreértés ne essék, nem a csúnya internet teszi ilyenné az internetet. A felhasználóknak van erre igénye...

Erre adok egy kis időt, végiggondolni. A felhasználó, a 21. századi homo sapiens az, amelyik úgy gondolta, hogy az internet akkor szóljon arról, hogy robban, lángol, fröcsög, tocsog, behány, besír, beég, beházasodik, bezárkózik egy villába, beájul a félelemtől pénzért, és így tovább. Aztán összezizzen minden szakember, és megállapítja, hogy ez biz káros. Nos, döbbenet, de valóban az. Ráadásul több milliárd ember ízlését nem is fogjuk kedd délutánig megoldani, úgyhogy én azt gondolom, hogy egyénenként az épeszű szelekció az, amivel megóvja magát a normális ember ettől a szartengertől. Végül is a tévécsatornák többsége is teljesen felesleges, és nem is nézem. Nem olyan bonyolult ez.

Viszont belegondoltál, hogy a világ ötleteiből, megvalósult fejlesztéseiből, vagy a világ tehetséges embereiből mennyivel nagyobb százalék jut el közvetlenül hozzád? Ez milyen kurva jó, nem? Hogy egy csomó zseniális ember, aki a világ minden szegletében a világ minden művészeti ágában, szakmájában, stb alkot, annak te egyre nagyobb és nagyobb részét élvezheted, láthatod, és tudhatsz róla. A hétköznapi életedet pedig felsorolni is nehéz. A térképtől a parkolásig, lényegében az életed minden szükséges kiegészítője online, ezért másodpercre, méterre, forintra ellenőrizni tudod, rengeteg időt, pénzt spórolsz, és lehet kérem ezen nyafogni, de például a kényelem nem ugyanaz a liga. Hogy mást ne mondjak, hogy miért csodálatos az internet, mert nem járok bankba és postára. Aki élt az internet előtt, annak ha csak ez az egy dolog eszébe jut, elbőgi magát a hálától, barátom. Ja, és nem mellesleg itthonról dolgozom. Itthonról tárgyalok. Mesebelien gyönyörű. Itthonról intézek iszonyatosan sok mindent. Ugyanis imádok itthon lenni. Amennyit csak lehet, az enyéimmel, a szeretteimmel vagyok. Ha ezt az időt növelni lehet azzal, hogy én hülyeségek helyett elintézek egy eszement nagy halom tennivalót online, akkor nincs kérdés.

Ezért csodálatos az internet. Mert olyan, mint a filmek. Aki gondolja, nézzen horrort. Isten bizony, semmi gondom vele. Én speciel nem vagyok erre kíváncsi. Mert készülnek gyönyörű filmek is. Meg elgondolkodtató, meg izgalmas, tanulságos, és vidám filmek. Elég sokféle film van ugyebár, amit azonnal néznék, szíves örömest. A web ugyanígy van. Én igyekszem a szebbik felét vizsgálni, mert a végtelennek a fele is végtelen, amennyire emlékszem. Befogadhatatlan mennyiségű zseniális dolog helyett nem töltöm az időm rettegéssel, őrjöngéssel, és felesleges baromsággal. A hülyeségből pont annyit fogyasztok, amennyi pótolja azt, hogy tévét viszont évek óta, és soha többet nem nézek a sportközvetítéseken kívül, mert okafogyottá vált, és amit nyújt, az fos. Nem bontom ki, fos.

Online a szabadság is végtelen, tehát a magamnak összeállított kis alkalmazások, oldalak listája is pontosan olyan, amit szeretek, kicsit sem más, kicsit sem alkalmazkodik, kicsit sem megy messzebb, mint azt szeretném. És így egyáltalán nem félelmetes az internet. Nekem nem. Hanem csodálatos, és kimeríthetetlen. Ezért nem pánikolni kell tőle, hanem megtanulni használni, és a káros hatásaira pedig figyelni. Mert nyilván továbbra is kézzel jegyzetelek a füzetembe, mert nem akarok elfelejteni írni. De ettől még nem parázom attól, hogy már a hangommal is tudok sms-t írni, hanem kurvára imádom. A dilemma ugyanaz, mint a gyerek-fog-e-papír-alapú-könyvet-olvasni kérdésnél. Ha te fogsz, ő is fog.

Ennyire egyszerű ez.