2013. május 29., szerda

A Magyarkodás Napja




Arra gondoltam, hogy valamelyik ártalmatlan nyári szombatot, amikor úgyis hatalmas családi-nap dömping van, kijelölhetnénk a csodálatos Magyarkodás Napjának. A rendezvény lényege az lenne, hogy meghirdetnénk egy csomó programot mondjuk a Városligetben, hogy ott ország-világ apraja és nagyja megtalálja a neki leginkább való szórakozást.

Érkezéskor az egész környéken lehetne például tök nyugiban tilosban parkolni. Zebrán, mozgássérült helyen, 2 parkolóhelyen - mindenhol és mindenhogy! A rendezvényen ingyen lehetne kutyát bérelni, akit el lehetne vinni fél órára járdára, lépcsőre, kocsibeállóra kakiltatni. A parkolónak volna olyan része, ahová előre odaállítanánk nagyon bunkó módon kocsikat, hogy ezen lehessen dühöngeni. Sőt, hostessektől lehetne kérni ajándék kulcsot a rendezvény logójával, amivel meg is lehetne húzni ezeket. Ínyencek és extrém sportokat kedvelők kapnának pajszert, lenne felfeszítő-, és/vagy autórádió-kiemelő, valamint céltalanul, haszon nélkül rongáló verseny is.

A Liget másik részén kellemes kávéházi környezetben fröccs, sör, és szörpök társaságában lehetne egymást sértegetni, becsapni, illetve az itt összegyűlteket irigyelhetnénk, gyűlölhetnénk kedvünkre, vagy esetleges szenvedéseik és nehézségeik iránt viseltethetnénk példátlan közönnyel. Pontgyűjtő kártyáinkat egyes állomásokon lepecsételnék a fenti témákban - értékes nyereményekért!

A gyerekjátszó területén aztán önzéstől kiközösítésig, durva erőszaktól a szociopata viselkedésformákig mindenre biztathatnánk az édes kis lurkóinkat, hogy aztán az étkezősátorban hajmeresztően egészségtelen ételeket együnk megdöbbentő áron. A finom ebéd mellett remek kiegészítő játékokban vehetünk részt, úgy is, mint sorban előre furakodás, lökdösődés, táskával/gyerekkel pofátlan helyfoglalás, esetleg zsebtolvajkodás a nagyon gyakorlott vendégeknek.

Egészségügyi sátrunkban le lehetne adni feleslegessé vált nagyszülőket, magatehetetlen családtagokat, hajléktalan sorsra szánt, vagy hiányukból nekünk egyéb módon anyagi előnyöket kovácsoló hozzátartozókat. Aláírhatna és hazugsággal/erőszakkal alá is írathatna mindenki hivatalos papírokat. Ezen kívül mindenféle adózási-, hagyatéki-, biztosítási-, és ingatlanos csalásokban felkészült szakemberek nyújtanának értékes segítséget, hogy vendégeink a magyar állammal, egymással, vagy bárkivel szemben jogtalan, törvénytelen, és erkölcstelen előnyöket élvezhessenek.

Az egész fesztivál területén zsonganának a boltosok, az árusok, a portékájukat erre a napra a szokásosnál is rosszabb minőségben, de cserébe ritka unottan kínálgató kereskedők - velük a rosszul visszaadástól a gyerek kezében azonnal széteső játék minősége fölötti üvöltözésig mindenféle fantasztikus kalandokban lehetne részünk. Kedvünkre alázhatnánk meg az eladót, aki cserébe rejtegetés nélkül gyűlölhetne minket végre. Mi mondhatnánk, hogy azonnal, ő meg büszkén, hogy nincs a méret. Micsoda felejthetetlen szórakozás az egész családnak!

Apa korlátok nélkül politizálhatna, és adhatna kamu számlát a körhintásnak javításról áfáért, aki persze kamu nyugtatömböt használva verné át az összes vendéget, akik hálából rágót ragasztanának az összes ülésre, amit amúgy is vízfestékkel kent le a haver unokaöccse gyorsba', lehetne mindenkinek nyugdíjas bérlete, rokkant kártyája, kamu diákja és kamu karszalagja.Taxik hurcolnának embereket körbe-körbe végtelen kerülőutakon óra nélkül, a Ligetbe érkező buszok meg direkt az öreg nénik előtt csukhatnák be az ajtót ordítva röhögve, egész nap szólna a buszon, hogy fagyival-szájjálle-ott-hátul, miközben direkt leitatott diákok hányhatnának végre szabadon az ülésre, és mondhatnák a természetesen direkt itt utazó kismamáknak, hogy a lófaszt adom át a helyem - felsorolni is lehetetlen azt a sok mókát, amit egy igazi Magyarkodás Napja jelentene.

Egész nap mikrofonokban, közönség előtt ígérgethetne, hazudozhatna bárki, vagy az énektehetségét villogtathatná egy színpadon, ami előtt csak olyan nézők állhatnának, akiket valami csók miatt engedtek oda. A VIP-ban egymást taposná 500 celeb, akik interjút adnának, miközben azt kiabálnák, hogy a magánéletem szentségét nem tartja tiszteletben a sajtó, és lefeküdnének egymással random módon, utána pedig szerződéseket, csillogó tárgyakat és részvénypaketteket adnának egymásnak, amit újra és újra elcserélnek valaki mással, valami más haszontalan hülyeségért cserébe. Közben mindenki szidna valakit annak a háta mögött, és folyton megpróbálnák egymást kilökni a VIP-ből, amiből nagyon édes dulakodás lenne egész nap. Nagyon fontos, hogy ezen a helyen a különleges vendégek jó érzésének növelése érdekében egy csomó köteg készpénzt teljesen véletlenszerűen adogassanak tovább egymásnak körbe-körbe egész nap, és aki esetleg eltesz belőle, azt a fesztiválon könnyű drogokat osztogató maffiabanda alkalmazásában álló rendőrök kísérjék át légkondícionált börtöncellákba bélszínt enni.

A fesztiválon legyen sportközpont, ahol feltétlenül gyújtogassanak futballhuligánok egy olyan meccs közben, ahol a díszpáholyban útépítéseket zsíroznak. A sportlétesítményben lehessen csomó sportágban doppingolni, lehessen szakosztályokat megszüntetni, lehessen óvodásoknak élményparkot, iskolásoknak sportpályát ígérni, és mindenképpen lehessen részt is venni olyan meccseken, ahol a vége előtt 2 perccel még mindenki vezet, aztán mégis mindenki kikap és kiesik.

A Ligetben ezen kívül lenne lehetőség speciális, nyáron is szétfagyó elemekből térkövezni, szabálytalanul fákat kivágni, illegális telkeket vásárolni, visszabérelni, haveroknak drágán bérbe adni. Volnának állomások, ahol gáz-, és villanyórákat lehetne piszkálni, autószerelő műhely, ahol kilométeróra visszaállítástól a használt fékbetét berakásáig mindent kipróbálhatnánk, illetve lenne 20-30 hely a parkban, ahol egész egyszerűen szatyorral sorban állnának a magyarok! A poén kedvéért!

Ha úgy hirdetnénk meg a Magyarkodás Napját, hogy 100 forint a belépődíj, de ennyiért itt egészen biztosan kibaszhatsz valakivel, akkor az én becslésem szerint ez egy 1.000.000 látogatót vonzó rendezvény lenne, ahonnan szaros cipővel, végighúzott kocsival ragyogó arcú, boldog emberek mennének haza.


A többinek meg legalább lenne egy nyugodt napja. Legalább egy.


2013. május 15., szerda

Az öregek



Közhelyek tömege az agyamban, ha elolvasom ezt az egy szót. Öregek. Arcuk ráncaiban az egész világmindenség, elrohanunk mellettük, mert tiszta hülyék vagyunk, de dolgunkvanbazmeg. Lassúak, néha túl sokat szöszölnek, sokszor meg azt látom, hogy rideg módon rájuk mordulunk, mert vacakolnak valamivel, vagy nem értik. Nem beszélünk velük eleget, nem avatjuk már be őket ebbe-abba, rájuk legyintünk, vagy odafigyelünk kicsit. Vagy nagyon. Aggódunk, jövünk, segítünk. Ameddig jöhetünk.


Valahogy nem is tudok olyanra visszaemlékezni, hogy az öregek ne érdekeltek volna. Talán a tinédzserévek alatt kevésbé. Előtte meg utána eléggé foglalkoztatott ez a dolog. Amióta nagyobb lettem, nem hagyok ki egy alkalmat sem, hogy beszélgethessek velük. Néha engedélyt kérek, hogy kérdezhetek-e. Egyszerűen imádom a történeteiket. Talán azért, mert lenyűgöző 60-70 év távlatában hallani dolgokat. Olyan történeteket, amik mondjuk 49 éve zajlanak. Olyan barátságokat, amik 63 éve barátságok. Meg olyan példákat, jelzőket, hasonlatokat, érzeteket, olyan tanulságokat, amiktől nyelek egyet. Egy csodálatos öreg parasztember a tanyavilágból elmeséli, ahogy az apjával felvitték az almát szekéren Pestre. 75 évvel ezelőtt. Arról a tanyavilágról beszélek, ahol onnantól számít betegnek az ember, ha nem tud megenni egy tányér pörköltet, és nem tud végigdolgozni egy egész napot a földeken. Vitték az almát. Az út 70 kilométer. Ha nekem ma másfél óráig eltart, sziszegek a kormány mögött. Az öreg elmondja, hogy azalatt a két nap (!!) alatt, amíg pont felment a szekér Pestre, ő milyen finom gyümölcsöt szedett az út mellett. És megfigyelte az őszt. Lesütöttem a szemem. Az őszt. 


Egy másik megkért sok évvel ezelőtt, hogy vigyem le a Balatonra. Mondom, ha mesél, Sanyi bácsi, akkor szívesen. Ahhoz nincs elég messze a Balaton, öcskös. Aszonta nevetve. Ahhoz elég messze volt, hogy elmesélje (160 centis, zömök kis ember, akkor volt 80 fölött valamivel), hogy a Don-kanyar, az fiam, hát mit mondjak, egy elég nagy baromság volt. Amikor mentünk, egy jóval idősebb katona odajött, és azt mondta, hogy az alsó vászonnadrág két zsebébe rakjam be ezt a két marék szotyit. Mondom ez kajának kevés. Ez nem kaja. Ez azért kell, hogy ne fagyjon le a golyód. Elmesélte még az öreg, hogy a halottat látni csak az elején szar. Később rájössz, hogy ha meghalni látod, az az igazán szar. Megint később rájössz, hogy ha a melletted álló hal meg, az meg a legszarabb. Lesütöttem a szemem.


Egy harmadik öreg az mesélte, hogy az ő idejében más volt. Akkor úrinő kalap és kesztyű nélkül nem lépett ki az utcára. A fiúk elkísérték délután a kávéházba, szombaton pedig a táncmulatságba. Felkérték, és jól kellett tudni táncolni. A hazakísérés lehetősége erős üzenet volt arra, hogy a fiú udvarolhat - esetleg. Úgy értem, hogy esetleg, hogy azt ki kellett érdemelni. Nem volt harmadik randin lefekszem bárkivel, mondta ő. Ha megérkeztem egy étteremben az asztalhoz, a társaságban minden férfi felállt. Ha valaki három hónapon keresztül kitartóan udvarolt, tisztességes volt, és tetszett is, megcsókolhatott. És hidd el, nem hiányzott nekünk az égvilágon semmi. Megvolt mindenünk, amit csak egy rendes lány kívánhatott. Más idők jártak. Lesütöttem a szemem.


Egy negyedik öreg hajnali kettőkor állt velem szemben. Egy kuka tetejére tettem azt a négy kiló pogácsát, ami aznap megmaradt a strandbüfében. Mondtam neki, hogy ne faljon, mert rosszul lesz. Mondtam neki, hogy nem bír ennyit megenni, de ma éjszaka elcserélheti sorban a pogácsákat tiszta trikóra, fogkefére, ásványvízre, és adhat az összes barátjának is. Sőt, kérhet érte cigit. Elég nagy szemekkel nézett rám. Miért mondod ezt nekem? Miért segítesz? Mert nem kerül sem pénzembe, sem energiámba, sem időmbe, hogy hazafelé kirakjam a kukára a maradékot, és ne a szemétbe dobjam. Nem vagyok semmi különös, csak gondolkodom. Nekem is ad valaki enni, ha szarban vagyok. Jó gyerek vagy, mondja. Kérdezhetek egyet? Ma éjjel te bármit, kölyök, te bármit. Mi a legszarabb ebben az egészben? Ha csak egy valamit mondhatnál, mi lenne az? Hm. Jó kérdés, könnyű a válasz. Látod itt van ez a gyönyörű város. Hatalmas, és elképesztően szép házak vannak benne mindenhol. Én soha, egyetlen egy épületbe sem mehetek be. Ez a legszarabb. A többit megoldom. Lesütöttem a szemem.


Oda kell figyelni rájuk.