2013. június 19., szerda

Gyakorlati útmutató gerincbetegek és hátfájósok részére



Ez kissé unalmas és rendhagyó poszt lesz, mármint olyan értelemben, hogy az elmúlt közel 3 hónapom részben arra ment rá, hogy megreccsent a hátam márciusban. Gondoltam, leírom a magam sajátosan nyers módján a vonatkozó kalandjaimat és tanulságaimat. Lényegében azért, mert ez annyira szar, hogyha egyetlen embernek egyetlen fájdalmas pillanattal is kevesebbet jelent, akkor már megérte megírni.

Szóval egy síelésen becsípődött az ideg. Illetve én úgy éreztem. Illetve én azt éreztem, hogy most tényleg baj van. Előzmény röviden: Tizenév kihagyás után laza királykodás a hegyen, elégtelen bemelegítés, és odafigyelés hiánya, rossz mozdulat, késszúrás-jellegű élmény. Megállás, megcsavargatás, lehajolgatás, kimozgatlak-kurva-anyád-nehogy-már-az-első-napon. Még két órán át síelés, délután lefelé már kabinos liftben sziszegés, aztán vízszintes EKG. Este egy széket magam előtt tolva tudtam csak járni, a két barátom nem tudta, hogy sírjon az állapotomon, vagy vinnyogjon a látványon, mindenesetre patetikus állapotba kerültem. Hasról hátra fordulás nettó 4 perc, könnyekkel. Légzésenként szúrás. Ja, osztrák alpok nyilván, hétvége, legdurvább gyógyszerünk egy Advil ultra. Hazafelé 9 órás kocsiút, karóba húzott menyét pozícióban, megfeszített hasizom órákon át, az az egyetlen, ami a helyén tartja a gerincoszlopot. Megjegyzem, egészen isten-közeli élmény, amikor a hasfaladat megfeszíted, hogy a becsípődött gerincoszlopodat néhány milliméterrel hátrébb tedd a helyére, mindezt azzal a fájdalomérzettel, amikor bent szakad a lélegzet.

Megtanultam a hátammal kapcsolatban néhány dolgot. Voltam masszázson, specialistánál, kínai akupunktúrán, oszteopatánál, cranioszakrális kezelésen, valamint a halálomon. Ja, és 6-7 éve gyógytornára is járok lelkiismeretesen. Senki se írjon, javasoljon, tanácsoljon többet. Most már egyrészt jól vagyok, másrészt megvan a megoldás. Itt nincs egy univerzális aszpirin, amit baj esetén lenyelsz, sem egy reflexiós pont, amit megnyomnak, és jól vagy, sem egy krém, ami "ténylegműködik". Ezzel folyamatosan foglalkoznia kell igazából mindenkinek, aki egy nap 3 óránál többet ül. Ennyi a szar hírem. A jó meg az, hogy meg lehet oldani heti 40 kilométer úszás nélkül is. Persze az a legjobb megelőzés, és úszom is, fogcsikorgatva próbálom megszeretni.

Amit mindegyik szakember elmondott, az viszont érdekes. Ne hajolj, hanem guggolj, ne tedd keresztbe a lábad, ha nem muszáj. Ne könyökölj a kocsiban, ne fogj keresztbe a kormány felső részén, headset a vállhoz szorítós faszság helyett. Eddig nem érdekelt. Amikor meg azt veszed észre, hogy a fogmosás közben szokásos enyhe előrehajolás a mosdó fölé nem megy, mert előreesik az egész felsőtested (miközben beszarsz a fájdalomtól), tehát vagy egy csuklóval támasztod magad, ami elég komplikált, vagy roggyantott térddel mosol fogat, amitől először lenyeled a fogkrémet a röhögve sírástól, mert annyira fáj - akkor rájössz, hogy apró mozdulatok tömege a napod. Olyan kis mozdulatoké, amikre valójában semmi szükség, de folyamatosan terhelik a hátad. Én megtanultam vigyázzban aludni, ami megelőzéskor nem szükséges, de arra tudsz figyelni, hogy ne eleve a karodat magad alá tekerve feküdj, vagy ne a csípődet kifordítva. Én ott értem el a csúcsot, amikor véletlenül álmomban ösztönösen fordultam egyet, és arra ébredtem azonnal, hogy mi-ha-ku-hur-va-ha. 50 perc séta az ingatlanban, járókeret style. Nulla három harminckor.

A kocsiból kiszállás pl a legaljasabb műveletek közé tartozik, elárulnám. Megértettem a kerekesszékes ember problémáját, hogy egy ilyen idomtalan, kibaszott nyíláson, mint a kocsiajtó, milyen tetvesen nehéz bemászni egy olyan ülésbe, amiben rendeltetésszerűen is maximálisan gerincellenesen ülsz. Ráadásul kuplungolni begyulladt porckoronggal olyan, hogy egy szemgolyó-pirszing az tai chi. Ha nem fordulsz ki ülve oldalra a kocsiajtóban, és úgy állsz fel, akkor az egész gerinced megcsavarodik teljes hosszában. Érdemes rászánni az időnkből mintegy 3-4 másodpercet a megfelelő mozdulatsorra.

Feleslegesen előrehajolva eszünk, írunk, gépelünk, tévézünk. A kanapén a félig fekvés (térd alá egy nagy párna, fej mögé kettő) olyan megoldás, ami kettétört gerincoszloppal is működik. Teszteltem, amikor nem tudtam ülni. Tárgyalásokon óránként kértem 5 percet, amikor megbocsátják nekem, hogy járkálok vagy állok beszélgetés közben. Még formálisabb meetingen is szemrebbenés nélkül bemondható probléma, ezen aztán nyilván senki nem fog fennakadni. Korábban nagyjából 17 évnyi tárgyalás közben soha életemben eszembe nem jutott volna. Azóta nem ülök egy helyben 3-4 órákat.

De az egészből a legtanulságosabb az nekem, hogy igazából ha nem vagy szarul, akkor egy dolgot kell csak csinálni, de azt rendszeresen. Most az összes orvos, terapeuta, meg mindenki fordítsa el a fejét. Óránként meg kell állni 2, azaz kettő percre. Akármilyen mozgás jó. Öltönyben is, simán. Kétóránként is jó. Kis fejkörzés. Kis kar, váll nyújtás. Kis derék mozgatás. Hasizom megfeszít 10x2 másodpercre. Lehajolás nyújtott lábbal párszor. Ameddig megy. Lényeg, hogy mozogjon. Menjen a vér, mozogjon az izom, ahogy Nádas mondta a Hugyos Józsiban: mindenki menjen a dógára. Én amióta mozog, azóta mozgatom. Onnan indultam, hogy a tükör előtt fel tudtam emelni a két karom oldalsó középtartásba hasító fájdalom nélkül. Aztán meg fel tudtam emelni oldalra a térdem, mint a kutya a fánál. Azt kell csinálni, ami megy. Ami nem fáj. Ami eszedbe jut. Mindegy. Csak csináld kicsit. Nem izzaszt, nem kell bicepsztartós ipod, meg futószalag meg nájki, ha csak ez megy, csináld ezt. Bajt elkerülni jó lesz. Persze izmokat erősíteni nem így kell, tartós prevencióhoz ennél több szükséges valamivel, meg ne én beszéljelek le a mozgásról nyilván, de ez inkább azokról szól, akik semmit sem csinálnak, mert ez szart-se-ér, arra meg nincs idő-pénz-lehetőség.

Nem igaz, hogy szart sem ér. Mozogjon. Napi 10x2 perc arra elég, hogy ne romoljon tovább. És ne forduljon ki, ne csípődjön be, ne essél ki hetekre a gyereknevelésből, a melóból, az életedből.

Az iszonyú az, hogy alig múlt el az éles fájdalom, máris lustulok. De nem szabad. Ezt még egyszer nem szabad. De sajnos az emberi természet inkább ilyen. És kisebbségben vannak a kitartó, szorgalmas, önmotivált arcok. Rossz mozdulat ellen ők sem védettek. De lényegesen kisebb eséllyel történik meg velük, mint azokkal, akik nem mozognak rendszeresen.

Megvan a Voltaren Dolo nevű kapszula? Legyorsulja a Cataflamot. Na, abból megettem egy olyan 50 szemet az időszak alatt. A cerkában csalánfutás szimpatikusabb extrém sportnak tűnik. Csak szólok.


2013. június 16., vasárnap

Férfiak akcióban




Az elmúlt 6 hónapban újra volt alkalmam megtekinteni a budapesti éjszakai élet báját. Előtte vagy 10 évig távol tartottam magam ettől az egésztől, így aztán még a szokásosnál is jelentősebb kontraszt várt, amikor újra szemlézni kezdtem a jelenséget. A klisék hasonlók, a motiváció alapvetően semmit nem változott, tehát a basszunk be - basszunk oda - basszunk szentháromságból mindenki vérmérséklete, és környezetének elvárásai szerint választ minimum egyet, korra, nemre, vallási hovatartozásra való tekintet nélkül... Elsőre bizarr módon mégis az tűnt fel, hogy a férfiak (és nagyobb részüknek már a megnevezéssel is aránytalanul bókolok) milyenek, és mit művelnek az éjszakában. Felmerül két kérdés: egyrészt én mi a túrót foglalkozom ezzel? Másrészt ez vajon mindig is így volt? Az elsőre azt felelném, hogy mert egyszerre borzasztóan szórakoztató és ritka szomorú. A másodikra azt, hogy valószínűleg mindig, csak korábban mással voltam elfoglalva...Halmazokba szedni embereket genyóság. De lássuk be, vicces. Így az udvariassági körök helyett vágjunk bele. 

Azt a típust tartom a legsokoldalúbbnak, aki az enyhe-közepes túlsúlyosságát hangerővel kompenzálja. Azért sokoldalú, mert nála rengeteg irányt vehet az este. A mesterséges gátlástalanság image jól felépített, és már józanon is jelentkezik. Üljünk már be, rendeljünk már, csináld már, gyerünk már. Húzogatja a többiek karját, néha hátba vágja a mellette ülőt, hogy mondomnem?! Minden buli a legnagyobb, minden este élete estéje. Iszonyatosan gáz félmondatokat enged meg a pincérnővel szemben, akinek megszólalnia sem kell, hogy az undorát kifejezze. Ez a típus az, aki közepesen bebaszva a nyakadnál fogva húz oda magához, és ilyen sörbűzös okádék szájszaggal magyarázza 4 centiről, hogy ti mennyire gecijó barátok is vagytok. Követeli a táncparkettet, ahol a világ összes számának ismeri a szövegét. Eddigre van annyi anyag a testben, hogy az eget boxolja, és nem érdekli, hogy a térdéig ér az afrika-térkép a hónalján. Nagy biztonsággal mond igent gyakorlatilag minden alkoholra és kábítószerre az éjszakában, utóbbitól elájul, vagy a végérvényes elhülyülés útjára lép. Az ég ajándéka, ha láthatom/hallhatom csajozni. Egy szabályos íven dolgozik, józanul ugyebár nem hiszi el magáról, hogy a jó nő meglehet, ezért iszik nyolcat azonnal. Ettől legalább elhiszi. De nem lesz meg, viszont van szorgalma esténként harminc lepattintást, durva megalázást és sértő megjegyzést is elviselni. Három felé a koordináció és a beszédközpont egyszerre kap gellert egy utolsó rohamra, amikor a fosadékra izzadt, macskarészeg, riasztó állapotú töltött galamb populációval még megpróbálkozik. Ha itt is elküldik, jellemzően ezeken torolja meg az összes sértést, amit aznap kapott, és ettől legalább azt hiszi, hogy most kőkemény macsó volt. Aztán ha újra behányt, elájul. Másnap meg kiposztolja, hogy oda lett baszva iszonyat durván.

A kockásingesek valamiért úgy gondolják, hogy a kedvenc ingük egy többfunkciós varázslat. Egyik oldalról rejti és titkolja, hogy valójában fogalmuk nincs az öltözködésről, és az ing megóvja őket még attól is, hogy bárki lenézzen a cipőjükre, és lebukjanak. Másrészt a kockás szerintük mindenkin és mindenhez jól mutat. Nem bazmeg. Van, amihez és akinek tökéletes. Van, amihez. Ahogy a byealex szemüveg dettó, kedves szombat esti hipszterek. És az a felnyírás ott jobboldalt nem "merész", ahogy elhitted a fodrásznak, hanem kabaré. A haverodnak meg üzenem, hogy a koponyája tetején 45 fokban elfordított piros baseball-sapka 50 centen jól áll. Többek között azért, mert nem egy 43 kilós holdfény színű testhez hordja. Emiatt a fehér atlétatrikó sem úgy néz ki rajta, mint akit megaláztak a tesi-öltözőben a nagyok.

Ha tehetném, minden csávóra kamerát és mikrofont szerelnék, aki magát jó pasinak tartja. Kicsit olyan jelenség ez, mint a megasztár első fordulója, csak ezeknek nem azt mondta anyukájuk, hogy jó a hangod, csillagom. Valami egészen csodálatos a fejtartás, a mozdulatok, ahogy rágyújtanak, meg ahogy bármilyen női kérdésre csukott szemmel elnevetik magukat. De ezt ki mondta nekik? Meg hogy néha a nyelvükkel tolják ki a pofazacskót belülről? Meg a hajba beletúrás?! Ritmusra enyhén bólogatás lassú ki-látja fejforgatással?! Ezt melyik filmből szedték? Vagy hogy a lakozott felület remekül mutat cipőn, ing-berakáson, hajon, bármin? Uramisten, hihetetlenül szórakoztatóak. A vizuális orgazmus az, amikor a bömbölő zenében odahajolnak egy fülhöz, amitől azt (el)várják, hogy már a leheletük bekoccantja a térdet, megindítja a testnedveket, plusz amúgy is minimum smár-cickót (vö. csőr-mell) várnak a rosszabb hapsi haverok, tehát tétje van a dolognak. És akkor kiderül, hogy a nő tud beszélni, sőt válaszolni egyetlen mondatban, sőt nem koccan bazmeg semmi sehova a fickó fogazatán kívül. Lehervad a fogkefével a kézben begyakorolt mosoly, eltűnik a tuti befutónak gondolt pultra könyökléses hajrázásos mozdulatsor, és 6 órája először elereszt a hasizom is. Imádom, meghalok a látványáért.

Apropó, test. Egyes férfiak felsőtest fetisizmusa szintén múlhatatlan jelenség az éjszakában. Én azt érzékelem, hogy az egyes fokozat megelégszik a betűrt szűk trikóval, demonstratíve. A második szinten már nagyobb a bicepsz, sőt ez a szint már általában jobban tetszik a tulajdonosának, mint a nőknek. Csillogó kiegészítők is fokozzák az összképet; nyakláncok, kacsintás, és mintha újra jönne vissza a fülbevaló is, csak nem a George Michael Faith időszakát idéző fityegős, hanem a gyémánt (muhaha) a cimpán vari megy, ami szintén eleve kizárólag fekete bőrön nézhet ki jól, és azon is roppant véleményes. Ja igen, vannak még azok, akiknek valamiért egy kurva nagy pilóta kekszet kell hosszában hordani a fülcimpájukban, de ehhez raszta haj, meg szakadt canga is kell - én nem tudom. Nyitott, befogadó ember vagyok, ezért el nem ítélem ezt sem, de nem tudok szabadulni a víziótól, hogy 62 évesen lapátolod az újházi tyúkot egy családi ebéden a gyerekeiddel, unokáiddal, egy játékos cinke meg hintának érzékeli a nagyfater fülét a visítva röhögő unokák legnagyobb örömére.... Visszatérve a felsőtest-freak kategória végső stádiuma a menthetetlen gyúrós izom tibor, akinek az alapállása is hordozza a mivammivammivan támadást az én szememben. Tetkódömping, görbe tartás, gyalázatos parfümök. De legalább hozzák magukkal a póthajas-pótmelles kacsaszájúakat, és nem basztatják a helyi nőket. Kerülöm őket.

Ejteni kell néhány szót a férfiak táncparkettel ápolt kapcsolatáról is, mert ez önmagában egy szocio-tanulmány, és kurvára szórakoztató. Először is szupervicces, hogy a húszévesek még ma is körbeállnak. A rihannával dúsított kiscsajok belül egymással simulgatva elvégzik a nakivelbaszok piackutatást, a srácok meg a külső körben eljárják (egyet jobbra egyet balra) a nekünkmindegycsakbasszál táncot. Mindig van néhány "jófej" csávó, akik vagy egymást tapizva a lányokat "cukkolják", vagy valami hajmeresztő önalázásba kezdenek a kör közepén, amit másnap break vagy freestyle néven lájkoltatnak a spanokkal. Mutter meg lekeni a horzsolást és nem szól egy szót sem.

Az idősebb csávók közül nagyon szimpatizálok azokkal, akik egészen mást hallanak belül, mint ami kifelé szól, és a "táncuk" gyakorlatilag egy szabad vers, egy rángatózó önkifejezés, egy kontrollálhatatlan mix. Van benne jazz-balett metálra, csárdás durva tucctuccra, sőt van benne lassúzási kísérlet gyors diszkóra, rengeteg bocsánatkéréssel. De merik. És bírom. Sokkal jobban, mint azokat, akik összekapaszkodnak a Zorbára (fúúj!!!), vagy azokat, akik szabályosan és szó szerint berángatnak nőket azzal, hogy EZGECCCIÁÁLATGYEREEE, közben a nyáluk fülekre, arcokra, ruhára fröccsen és maximálisan undort keltő, a békanyállal borított testükről szót sem ejtve.

Az éjszaka nem változott semmit. Nagyon érdekes látni, hogy amióta nem voltam, a fiatal korosztály ugyanaz a fiatal korosztály maradt, csak most már nem azon szörnyülködöm, hogy 83-as a gyerek, miapicsa, hanem hogy 93-as a gyerek, najóvammár. A 40 körüli férfiak ugyanolyan szánalmasan lógatják a belüket a kiscsajokra, csak most már nem 26 évesen taszít ez, hanem 37,5 évesen. Az éjszaka továbbra is egy elég rémes húspiac, ahol a férfiak továbbra is úgy próbálják eljátszani ezt a domináns mellizom-ugráltatást, mintha nem tudnák, hogy a legszimplább csók is a nőkön múlik (akiket majd szintén megírok alkalomadtán, sok büszkeségre ott sincs ok). A kínálat borzasztó. Az egyébként létező kivételek meg úgyis tudják... Tök igaza van sajnos azoknak a nőknek, akik azt mondják, hogy normális pasit szinte lehetetlen találni. Nyilván az éjszakában még a normális faszik is ultragázok nagy eséllyel, meg aki itt keres, az itt is talál (ezt de szépen mondtad Gábor).

Néha szoktam morális konzekvenciát levonni a posztok végén. Jelen témában nem is mernék erre vállalkozni. Plusz nem is hiszem, hogy kell ide megoldás, meg nem is arról szól ez, hogy az igazi férfiak márpedig holnaptól Radnótit és Tóth Árpádot idézzenek romkocsmákban (pedig ha valami menő..), de asszem az mindenképp kijelenthető, hogyha lenne a Nyugati óra mellett egy általános férfinyomorultság-mérő, annak mutatója biztosan az Alarm mezőben állna.




2013. június 11., kedd

Jegyvásárlási kalandok a kettes bugyorban



Ma szerencsés voltam szűk másfél óra alatt a mennyországtól a pokolig megjárni minden édes lépcsőfokát annak a nagyszerű élménynek, amikor a neten veszel koncertjegyet. Vagyis azt hiszed, hogy. Végtelen nyugalommal a fejemben és a laptoppal az ölemben rutinmunkára készültem, hiszen a repülőjegytől a külföldön kölcsönzött autón, hotelen, és bisz-baszon át a vateráig alkalmilag részt veszek az e-kereskedelem mérlegének bájos tili-tolijában. Hozzáteszem, a legtöbb esetben minden gond és probléma nélkül, és mivel kényelmes ember vagyok, a pizzámat is olykor a neten keresztül vásárolom meg. Oké, óvatos vagyok, meg minden, de az ügymenet valóban mára egy mindennapi műveletté vált. Nos, irodalmian megfogalmazva a mai délelőttön más típusú irányt vettek az események. 

***
 
Weboldal, koncert kiválaszt (Bécs, szeptember), x db, fizetés, euro, szállítás, azanyám. Ha kihozza, tíz euro. Jó, bemegyek érte, úgyis ma arra van dolgom, belváros, opera, semmi gond. Személyes átvétel is tíz euro. Ha én magam bemegyek érte bazmeg?! :) Telefon, búgó kisasszony, csók drága, ez valami tévedés? Ilyen a rendszerünk, uram. Mondom, ha már úgyis bemegyek, akkor ha ott megveszem, ez a tíz euro nincs? Mivel ennek sokszorosát fizetem nyilván, tényleg csak a vásárlói tisztesség meg a józan ész oltárán kérdezem, türelemmel. Akkor persze, hogy nincs, uram. Briliáns, gondolom magamban. Milyen örömteli rendszer, hölgyem, semmi probléma, jövök. Harminc perc múlva találkozhatni vagyunk szerencsések.

Csókolom a kezét, én vagyok a netes 10 euros arc, elnézést, kifizetem akkor itt, most. Mondjuk emiatt több számla között egy kis mozgást kellett eszközölnöm, hogy a netes meg a normális, na mindegy, ez az én óvatosságom tényleg, szóval mennyi lesz akkor? Ha itt veszi, úgy #&@{}ezer egy darab. Egy pillanatra ha szabad lesz, az olyan gyanús nekem. Fejszámol, nagyapa büszke lenne. Kisasszony, az úgy nagyjából 330 forintos euroárfolyamra jön ki. Ma 302 az árfolyam, ahogy itt nézem. Nem gondolja, hogy talán ez kisebb túlzás esetleg? Ilyen a rendszerünk, uram. Nem mi találtuk ki. Bízvást értem Önt, drága, de ettől ez még nekem amolyan nyúlás szagú, ha érti. Ilyen a rendszerünk, uram. Nem mi... Tudom, kisasszony. Mindegy. Itt a gépem, akkor inkább megveszem gyorsan a neten. Az olcsóbb. Akkor átfut a rendszeren, és csak holnap 14 óra után veheti át. ...Hmm... Ezt most ugye nem tetszik komolyan mondani? Ilyen a rendszerünk, uram. Értem. Itt a kártyám, legyünk túl rajta. Nálunk nem lehet kártyával fizetni.

Pici áramütés-félét érzek, amolyan lábkörömig elnyúlót, amikor érzed, hogy az arcodon a bőr hideg és nyúlós lesz. Felszalad a torkodon egy morgás, és mellizomtól ököltájékig feszülsz attól a lélegzettől, ami jön fel, és tudod, hogy ennyi. Tartotta magát a neveltetésed, a civilizációs korlátaid, meg hogy tényleg nem a szerencsétlen tehet róla, de ettől még ő lesz most az, aki nagyszerű cégét képviselve a piacon, azaz pontosan előtted, megkapja azt az úgynevezett vásárlói visszajelzést, amit valószínűleg a cégnél töltött teljes munkássága alatt nem felejt és emleget majd, illetve valójában csinál, amit akar, a te agyadban ugyanis egy ponttá zsugorodik a gondolkodás, és megrándul a szád széle...

Halkan, szabatosan és érthetően adok egy igen kurta expozét arról, hogy mit értünk vásárlás és vásárló alatt, és hogy mit jelent annak elégedettsége. Felvázolom, hogy a rossz "rendszerek" és a cég életpályája milyen matematikai függvénnyel írható fel egyazon koordináta-rendszerben, valamint adok egy rövid piaci körképet az ijesztő konkurencia szó használatával, végül a közösségi média jelentőségéről is esik néhány szó.

***


A képernyőn látszott, hogy még 12 darab szabad hely van a Wiener Stadthalléban. A döbbent csendben halkan kifizettem a 3 jegy pofátlan árát, és a boldogságtól remélhetőleg sikítozó gyerekemre gondoltam.





2013. június 2., vasárnap

Az éjszaka állatai




Éjszaka más. Nappal is látod őket, felismered őket, elnézed őket. Élik az életüket, túlélnek. De az éjszaka más. Akkor mutatkozik meg az igazi arcuk. Valahogy mintha a sötétség emelné ki a vonásaikat igazán. Sokkal tisztábban mutatkozik meg a személyiségük. Az indulataik, vagy a fáradtságuk. Az elszántságuk, az elkeseredettségük, akármi is az, az aznapi lényük lényege valamiért úgy rajzolódik ki a lámpák fényében, ahogy semmikor máskor.

A felismerhetetlenségig toprongyos fickó áll velem szemben. Meséltem már róluk. Ez is egyre inkább tabu téma. Hogy most akkor a hajléktalanokhoz hogyan is kell, vagy illik  viszonyulni. A magam részéről úgy vagyok vele, hogy egyrészt a faszom a tabukba, másrészt beszéljünk egy kicsit róla nyíltan. Szenteskedés, prejudikáció és minden nélkül. Próbáljunk meg a klimatizált helyiségben eltartott ujjal kávézgatás közben okoskodás és elméletgyártás helyett leereszkedni a fosba és kérdezni. Odaállni, és szagolni a bűzt, a hányás, ürülék, mértéktelen ápolatlanság, és emberi elhanyagoltság és kiszolgáltatottság bűzét. Szóba állni, mielőtt megítélünk, általánosítunk, könnyen beszélünk, hárítunk, és bosszankodunk. Félreértés ne essék, kurvára idegesít a minden piros lámpánál kopogtatás és ugyanannyira a mocsok, a látvány, és az egész. Iszonyúan dühít, ha látszólag jó erőben lévő fiatal arc grasszál a járdaszigeten, és kéreget egy olyan testalkattal, amivel talicskázni tuti lehetne. Hopp egy ítélet kérdés nélkül.

Sokat beszélgettem velük. Nagyon sokat. Jártam segítőbe, mert mindig maradt nálam valami. Nem szamaritánus elvek mentén kezdődött, hanem egy rendezvény után nálam maradt 70 zsömle. Máskor meg  saját büfém volt, és éjjel egykor mi a f@szt csinálsz 30 joghurttal, ami másnap lejár? A helyzet hozta. Éveken át. Elég tanulságos utazás volt.

Még egy gondolat, mielőtt belekezdek. Tegezem őket. Egyszer az egyik megkért rá, hogy ne legyek már annyira hivatalos, mert az neki ijesztő.

A felismerhetetlenségig toprongyos embertől azt kérdeztem, hogy mióta van az utcán. 32 éve, öregem. Mondom, parancsolsz? Vidékről jöttem, nem kaptam az elején munkát, gondoltam ha a földeken tudtam kint aludni, a híd alatt se lesz gond. Aztán voltak kisebb bűncselekményeim, elloptam ezt-azt, bevittek összesen 3 évre, több szakaszban. Aztán utána már nem tudod megoldani, mert enned kell. Olyan pénzösszeg, ami egy lakáshoz kell, sosincs. Aprópénz van. Trikóra cseréled. Itt az utcában van egy hentes, az délután négykor kiadja a maradékot. Ha dolgozni megyek, nem érek ide négyre. Ha 3 napot dolgozom, összeesem az alultápláltságtól. De ha kapsz érte pénzt, abból tudsz venni, nem? Ha kapsz pénzt, akkor igen. De a hajléktalannak reggel adnak egy lapátot azzal, hogy majd este mindenki kap 1000 forintot. Aztán jönnek tízen, és elkergetnek este. Állatok vagyunk. De azok legalább enni kapnak.


Megkérdezhetem, hogy pontosan miért kerültél az utcára? Ezt már egy nénitől kérdezem. Ő is megkért, hogy tegezzem. Kiderült, hogy csak 50 éves. De 4 éve utcán van. Hetvennek nézett ki. Volt egy műtétem, tudod? Egy komolyabb. A lábadozás alatt annyi gyógyszert kaptam, hogy magamnál sem voltam. A gyerekek aláírattak velem mindenféle papírokat, hogy intézkednek, amíg bent vagyok. Nem volt hova hazamennem, eladták a lakásomat. (köpni.nyelni.) És nem fogadott be senki? Nem bántalak meg, ha ilyeneket kérdezek? Te nem bántasz, drágám. Te nem tudod, mi az a bántás. A pest környéki erdőkben egy deszkakunyhóban négy férfivel, akik szabályosan megvettek engem valakitől. Na az bántás. De legalább kiderül, hogy igazából nagyon kevés olyan dolog van, amit nem lehet túlélni....Ööö...Izé, ha hozok holnap két takarót, egy polár pulcsit, meg egy termosz kávét, azt elfogadod tőlem? Persze, hogy el. Persze, hogy el...


Hogy lehet egy telet túlélni itt kint? Sehogy bazmeg, válaszolja egy szakállas, szikár arc. Kibaszottul sehogy. Télen az van, hogy bemész a melegedőbe, ismerős arcokkal őrt álltok, különben megszúrnak a cipődért néha. Vagy a kabátodért. Nem értik az emberek, hogy amikor jót akarnak, és adnak egy szép fehér trikót, vagy tiszta nadrágot, azonnal össze kell koszolni, és el kell tépni, különben rábaszol. És mindig van hely a melegben? Ismerni kell a helyeket. A szocimunkásokat. Be lehet húzódni télen. Vannak, akik félnek a melegedőktől, és kint alszanak. Nagyon sokan meghalnak minden télen. De elég, ha csak szétfagy valamid, vagy a tüdődet bassza szét. Következő telet már nem húzod ki.


Egyszer kint ültek négyen a segítő ház verandáján, amikor megjelentem több kiló pogácsával, húsz szelet tortával, szendvicsekkel, mindennel. A szemük, a mosolyuk. A néni, aki az Uránia melletti kis utcában egy ABC üzlet szellőzőrácsán lakott hónapokig. Hordtam a teát, amit a kis utca közepén megállva-kiugorva lehetett csak odaadni gyorsan, ezért soha nem beszéltünk, soha egy mondatot sem. Iszonyú zavarban voltam mindig. A hajléktalan, aki a közelünkben élt egy felüljáró alatt, és alig tudott beszélni, úgy fázott. Hálózsákot, meg régi pulcsikat vittünk neki, és a mögöttünk ülő 2 éves kislányunkra mosolygott, amikor megköszönte. Nem is lehet megérteni, hogy mennyit tanultam ezektől az emberektől, mennyi hálával tartozom nekik azért, hogy elmondták nekem, hogy mindig visszarántottak a földre. Amikor egy mobilszámlán dühöngtem, és a parkolóban egy borzasztóan vékony cigány arc azt mondta, hogy ez a százas és ez a két zsömle a legjobb dolog, ami 4 napja történt vele. Vagy amikor a forgalomban sziszegtem a dugó miatt, és mögöttem megjegyezte a 6 éves picur, hogy el sem tudom képzelni, mennyire nehéz lehet, ha nincsen otthonod, apa. És látom a tükörben, hogy a szomszéd sávban vánszorgó embert nézi. A bűntudat az, amiért feszélyeznek bennünket. Hogy egy kényelmes ülésben ülünk, és a didergő embert nézzük. Nekünk kellemetlen a jelenlétük, megzavarják az illúziónkat. Az a bűntudat, ami akkor sokkolt le, amikor a segítőben odajött a kocsimhoz a 4 ember, hogy segítsen a kincseket kipakolni, és kétszer dermedtem le. Először akkor, amikor benyúltak a kocsimba. Másodszor akkor, amikor megköszönték, és kezet ráztunk. És hazafelé a kocsiban nem akartam elhinni, hogy a társadalmi konvenciók olyan súllyal élnek bennem, és annyira meghatároznak, hogy a legjobb szándékom, az éjjel fél kettőkör plusz körök ellenére is ösztönösen összerezzentem. Kétszer.


"You'll stumble in my footsteps
Keep the same appointments I kept
If you try walking in my shoes
If you try walking in my shoes
Try walking in my shoes"