2013. augusztus 29., csütörtök

Inkább Eta



- Kérem, a hangjelzés után lassan és érthetően mondja el a teljes nevét. Bíp.
- Somoskői Béláné Etelka. Eta.
- Kérem, a hangjelzés után válaszoljon tisztán igennel az alábbi kérdésre: Ugye Ön a saját szabad elhatározásából hívta az emelt díjas telefonszámot, és a hívás valamennyi költségét szándékában áll kifizetni?
- Igen.
- Máris kapcsoljuk a kiválasztott médiumot, a kapcsolásig türelmét kérjük.

 ...

- Üdvözlöm Etelka a harmónia, a tisztesség, és a békés orvoslás szentélyében. Fery Wonder vagyok, tisztánérző, valamint atlantiszi fényjáró. Önnek szükségtelen bármit is mondania Etelka, valamennyi problémáját, kérdését, örömét és bánatát látom és érzem, ezen a tudatommal feszesen tartott dimenziókapun keresztül.
- Ööö...Inkább Eta.
- Bizonyára Ön is érzi a kettőnk közé kifeszült fényhúrt. Kérem nézzen mindkét szemével a jobb szemembe a képernyőn, hogy agyféltekés energiával stabilizáljam az elméjét, Etelka.
- Inkább Eta.
- Izolációs szekvenciával asszimilálom a pajzsmirigyét, mert rendellenességet érzek mögötte. Tegye csak kérem a bal tenyerét a hüvelykujjával felfelé oldalt a térdkalácsára. Ugye néha szokatlanul forrónak érzi a kávét, Etelka?
- Inkább Eta.
- Rendben. Vegyen egy mély levegőt orron át, és amikor megvillantom a szemem, mondja hangosan, hogy zsömle. Interferencia lesz a keresztszalagjainál, de nem porcos. Nem lesz gondja vele többet, Etelka, megígérem Önnek.
- ... Inkább...Eta...
- Meghiggadok egy pillanatra. Engedje meg kérem, hogy kommunikáljak a belső erőmagommal, Etelka. Ez kvantumtechnika, eltart pár percig, de ezt a léleksokkot, amit a kilégzésén hallok, nem tudom mással kezelni. Arra kérem addig, hogy hozzon egy régi párnát. Köszönöm. Tartsa kérem a vonalat.



- Itt vagyok, Etelka, köszönöm a türelmét. Megerősítést kaptam az erőmagomtól, hogy Ön egy fiatalkori aurakisiklástól érzi hidegebbnek a jobb mellét. Arra kérem, hogy a régi párnát szorítsa közvetlenül a mezítelen mellkasához, és amikor a körmömmel koppantok a szemfogamon, hirtelen dobja el a párnát, és kiáltsuk együtt, hogy NEM! Ezzel levesszük a mágiát, Etelka.
- Inkább Eta.
- Nagyszerű. Végezetül azzal szeretném megköszönni Önnek a kezelést, Etelka, hogy rituálisan egy ősi, úgynevezett damaszkuszi hordóba szellentek, amivel az ártó szellemeknek mutatom meg, hogy nem térhetnek vissza Önhöz, mert mától én, Fery Wonder vigyázok Önre, és valamennyi bárányomra, aki megtisztel a hívásával.





2013. augusztus 21., szerda

Káromkodások elemzése




A magyar nyelv egyik egyértelmű csodája. Az egy dolog, hogy hány külföldi van, aki hangzás alapján válik szerelmessé magyar káromkodásokba, vagy esik le az álla, ha elmondasz neki egy számodra közepesen hosszú gondolatmenetet, amiben szerepelnek csúnya szavak, ő meg bámul, hogy ennyi káromkodás összesen nincs az ő nyelvén - de belegondoltunk már, hogy a káromkodás valójában mennyi nehéz helyzetben segít ki bennünket? Pl. ha nem jut eszünkbe egy szó, vagy ha pici bosszúságra káromkodunk egy ízeset, és ettől valahogy úgy érezzük, kicsit rendbe jöttek volna a dolgok?

Mielőtt kitér mindenki a hitéből, ezt a témát is úgy kell kezdeni, hogy a/ nem általánosítunk, azaz nem mindenki káromkodik, hagyjuk meg a jól nevelt, és erre igényes emberek hitét. B/ káromkodni nagyobb részt helytelen dolog. Nyugalom. C/ a káromkodás csak a megfelelő helyen, időben, és környezetben elfogadható. Ahogy egy tribünön ülve is furcsán hatna úgy szólni a mellettünk ülőhöz, hogy "kielégítőnek találja-e a mérkőzés által nyújtott szórakozás minőségét, kedves barátom?", úgy egy ügyfelekkel elköltött éttermi vacsorán is bizarr (vagy kibaszott bátor) lenne odaszólni a főnökünknek, hogy "az enyém geci rágós, te mi a picsát is eszel?"

Plusz írtak/írnak erről ezren, ezerfélét (például itt). Azaz az ilyen témáktól elrettenő, ettől liftező mellkas-jelenséget produkáló, avagy kiskorú olvasók minden jóindulatom mellett legyenek kedvesek ide kattintani . Tőlük elnézést kérek, amiért ezzel az alávaló dologgal egyáltalán eszembe jut foglalkozni. Komolyan. De mit tegyünk, ez jutott ma eszembe. Meg amúgy sokat is káromkodom. Nemtom, mér.







(kattincsálel-kattincsálel-kattincsálel-kattincsálel-kattincsálel-kattincsálel-kattincsálel-kattincsálel-kattincsálel-kattincsálel-kattincsálel-kattincsálel-kattincsálel-kattincsálel-kattincsálel-kattincsálel-kattincsálel-kattincsálel-kattincsálel-kattincsálel)





Nem a faszt nem. A legtöbb (és a jó) esetben ártalmatlan környezetben engedi el magát az ember, ahol se tétje, se lényege a káromkodásnak. Kijön. És jól is esik. Ráadásul a magyar káromkodások hatalmas része annyira, de annyira szórakoztató tud lenni. Szinte mindenki találkozott már olyan arccal, aki az éjszakában, vagy egy szántóföld melletti krimóban, vagy valami teljesen túlvilági szituációban jött szembe, és úgy káromkodott, hogy vinnyogtál a röhögéstől. A szavakon. A hangsúlyon. Úgyhogy ne vegyük annyira komolyan. Mert nem kell.

De miért röhögünk ezen ennyit? A magam részéről azért, mert ennyire részletgazdag, színes, és ötletes szókapcsolatok, szóképek sehol máshol nincsenek. Kezdjük azzal, hogy a magyar nyelv káromkodásainak, ennek a kis nyelvi szubkultúrának a középpontjában a baszni szó áll (és ez önmagában elég sokat elárul, nem?). Univerzális kifejezés, ahogy a fent linkelt cikkben is áll, és ami nem lehetne sokoldalúbb, hiszen valamennyi nem elváló igekötővel értelmes, és egymástól eltérő jelentésű szavakat alkot (ugyebár be-, ki-, le-, fel-, meg-, el-, át-, rá-, ide-, oda-, szét-, össze-, vissza-). Vegyük észre az egyéb finomságokat is. Nyelvtanilag tökéletesen ellentétes jelentésű mondatok varázsütésre ugyanazt jelentik: A kurva élet bassza meg! - Ne bassza már meg a kurva élet! Van, hogy ellentétes a jelentésük, de nem egymás ellentétét jelentik, hanem tök mást: Baszdmeg! (1 millió jelentés) - Ne baszdmeg! (ne viccelj, nem mondod komolyan). A kedvenceim a nyelvtanilag teljesen értelmetlen, mégis csodálatosan undorító módon gömbölyű káromkodások: pl. a Kurva élet faszát! vagy a Faszom picsájába!, esetleg Te kurvageci.

Egészen kivételes helyet foglalnak el a kérdő mondatok ebben a mesevilágban. Fantasztikus lehetőségek, és cirkalmas, hosszú, bővített mondatok 100% káromkodás-tartalommal kezdődnek úgy, hogy: Miért nem...? Vagy hogy Mi a...? Sőt. Vedd a legegyszerűbb példát, és figyeld az ég-és-föld különbséget, meg a variációk tárházát.
Verzió A: Mi van? Verzió B: Mi a (fasz/picsa/geci/kurva anyád/szar) van? Nyelvtanilag elemeznéd nekem azt, hogy mi a kurva anyád van? Úgy értem, alany-állítmány-tárgy? :)))

A nyomatékosításra, mint szóbeli fordulatra amúgy is elképesztően alkalmas a randa szótár. Jössz? Hogyne. Jössz? Hogy a faszomba ne. Jó a film? Igen. Jó a film? Kibaszott jó. (jó, oké, itt meg aztán a végtelen: jó a fim? Beszarsz, annyira, lefosod a bokád, megőrülsz bazmeg, annyira, és a többi)

Jelzőként, hasonlatok érzékletessé tételére is szinte korlátlanul használjuk. Ráadásul itt is csuda értelmetlen, teljesen oda nem illő szavak gond nélkül hibátlanok, de sosem tudjuk meg, miért. Mert odáig rendben, hogy büdös volt, mint a szar. De hogy: figyelj, a kocsim úgy gyorsul, mint a faszom (?!?!). Egyáltalán mi az, hogy gecijó? Úgy értem, tudom, hogy mi az, de MI? :) A lófaszhagymáról meg a picsafüstről nem is beszélve. Meg az olyan diskurzusokról, hogy: Szeretsz? Kurvára!, vagy Szeretsz? Mint a picsa, vagy Szeretsz? A lófaszt szeretlek... Vagy a fokozás végtelensége, hogy mi a retkes, büdös, tetves, mocskos, véreres telibek#&@#>#... nem?

Szót kell ejteni arról a jelenségről, amikor egy másik ember édesanyjának prostituált múltjával foglalkozunk. Önálló szócikket, fejezetet, tanszéket igényel a téma.  Fel lehet szólítani nemi érintkezésre (sőt annak egyesével valamennyi al-, és válfajára egészen az elképzelhetetlenül sértő, fokozhatatlanul suttyó értelmetlen határtalanságokig, hogy pl. szopd le a kurva anyádat, ami tényleg az egyik végpontja a káromkodási 'kultúrának'). El lehet "oda" menni is, sőt oda szoktunk küldeni is valakit, de önmagában, minden további bővítés nélkül is tökéletesen alkalmas beszélgetés lezárására (kurva anyádat), nyitására, vagy egy egész nap, vagy akár egy ember maradéktalan jellemzésére: Milyen volt a manus? Hagyjuk. Kurva anyját.


Végezetül felhívnám arra a különlegességre a figyelmet, hogy a magyar nyelvben a szenvedő szerkezet egyrészt helytelen, másrészt szörnyű ostobán is hangzik (el lett vive...). Mi az üdítő kivétel? :) Hát nem?


Hát csak okosan a káromkodással. Álszenteskedni nem kell, ahogy tahónak lenni sem. Sőt, káromkodni nyilván tapló dolog akkor is, ha mindenki elköveti. Mondjuk csak ki. Viszont ha a humor, és a jó ízlés adja a kereteit, plusz megválasztjuk a helyét és idejét, valójában bele is fér. De csak így.


2013. augusztus 2., péntek

Szar napod van?



Az a pillanat, amikor bekanyarodsz a kocsiddal. Nagyon lassan halad, naná. Nincsenek illúzióid. Negyven perce állsz a dugóban, hogy utána tíz percig tartson egyáltalán bejutni a parkolóházba, és hálát rebegni, hogy maradt még hely. A pufi kabátot hülyeség volt nem levenni beszálláskor, mert egy egészen csinos kis gőzfürdőkben használatos forró légbuborék alakult ki a kabát, és az alatta lévő pulcsi alatt/között. A tarkódtól a lapockádig érezhetően nedves a bőr a hátadon. A zoknidat hagyjuk a csizmában, a fűtött kocsiban. A latyak rég leolvadt róla, ott tocsog. Mély levegőt veszel orron át. Hirtelen megcsikordul a fogad. Ott a helyed. Egyes, gázfröccs, egy mecsek-rallyn otthonosnak számító mozdulattal parkolsz, körülnézel közben. Nem kapkodsz, de elszántabb nem lehetne az autód mozgása. Kvázi üzened a világnak, hogyha előtted sietve beparkolna bárki az adott üres helyre, úgy akkor is torokra mennél kérdezés nélkül, ha egy gügyögő fehér fókabébi vezetné a kocsit. December 17-e van. 18 óra 50 perc. Az Aréna Plaza P2 szint M szektorában parkolsz. Zöld bazmeg, zöld.


Nagyjából az elmúlt 25 napod azzal telt (és a következő 3 azzal telik még), hogy rendezvényt építettél múzeumban, sportcsarnokban, filmstúdióban. Ácsorogtál geci hidegben fél éjszakákat, pakoltattál 80 kilós ládákat hajnal hatkor olyan srácokkal, akik ezer órája dolgoztak egyfolytában, és neked, és miattad, mert emberül szóltál hozzájuk, szó nélkül tolják, vonják, húzzák. Mindenki huszonsokadik óráját tapossa. Te 3-4 órákat alszol, építesz, bonyolítasz, bontasz. 1-1 nap szünetben ételt vásárolsz a hűtődbe, kezeled a hólyagokat a lábadon, megborotválkozol, alszol, szarsz egy tisztességeset otthon, az isten verje meg, aztán bonyolítasz, építesz, számlázod, számolod, nem tévedhetsz, jojózik a szemed. Nem hibázhatsz backstage-ben, nem hibázhatsz hóban. Nem hibázhatsz íróasztal mellett, nem lehetsz türelmetlen a csapatodhoz, paraszt az ügyfélhez, pontatlan a szállításkor, vagy bárhol. A helyszínen 40-140 ember folyamatosan jön és tőled kérdez, promt válaszokat vár, nem ér rá baszakodni, nem ér rá, hogy papírokat böngésszél, mondd meg fejből, hova kell akasztani a 200 méter függönyt, pontosan honnan indul a színpad, merről jön be a VIP, honnan lesz cserevécépapír és légfrissítő a mosdóba, hol sminkel az igazgatónő, van-e áram a fodrásznak, bepróbált-e a hang, itt van-e a második fellépő, a konyha megoldotta a desszertre hiányzó díszt? Ég a kültéri fény már? Ettek a hostessek?

Eléggé koncentrálsz. Egy folyosóra felállított konyhán egy műanyag, kék felfordított ládára textilt rak egy pincér, hogy le tudj ülni enni. A szakácsok úgy diktálnak beléd egy szelet húst valami körettel. Csapat az csapat. Ezek a srácok mondják mindig nem kevés éllel, hogy klimatizált irodában, hűtött italok és finom illatok között könnyű teljesíteni az 'öltönyösöknek'. Annyit nevetek velük ezeken, a dumájukon, a hozzáállásukon. A nyersességen túl kőkemény tanulságok. Azon meg nem nevetek. Ezek itt bemennek egymásért a szarba. Úgy értem, tényleg. Nem a tűzoltós értelemben, de a melósbecsület nevű dolog (halkan jegyzem meg) nagyon is él. Ezeken a helyeken, a teherautón, a rámpán, a raktárban, a konyhában nincs ám demokrácia. Itt túlélés van. Húznak, vagy más húz. Mennek, mint az eszement, előre. A rendezvény a világ egyik legmulatságosabb, legtanulságosabb, és legdurvább, de legfaszább környezete.



Ahogy felfelé mész a mozgólépcsőn, a maximális teljesítményre húzott agyad, és a végkimerülés határán vegetáló tested katatón automatizmussal gondolja végig, melyik 5 boltba fogsz bemenni. Mélyen lélegzel, csukod a szemed néhány másodpercre. Megpihensz a rendezvényes hinterlandban / backstage-ben / irodában  megtanult reset funkció segítségével, amikor pár pillanatra ki tudod kapcsolni magad az univerzumból, és venni 3 levegőt úgy, hogy kuss van fejben. Pontosan tudod, hogy amikor kinyitod a szemed, eléd tárul a fogyasztói társadalom legszánalmasabb, legborzasztóbb, és legmegrázóbb mixe, az év legelvetemültebb napjának legiszonyúbb idősávjában. Pont ott, ahol a legkevésbé szeretnél lenni. Lassan kinyílik a szemed. Gyerünk, basszátok meg.

Alapvető rendező elvként a Tescot és a Media Marktot messziről elkerülöd. Alighanem csonkolt emberi testek, velőtrázó sikoltozás és a vérfagyasztó valóság várna. Olyan komolyan veszed, hogy a fenti logókkal ellátott zacskókat cipelő házaspároktól is távol tartod magad, hiszen még habot vet a szájuk. Feléd rúghatnak bármikor, vagy egy még élő ponty eshet a cipődre. Megborzongsz. Gyúrósok, hangosak közelébe sem. Lófaszt. Kényelmes, de céltudatosan egyenes vonalú mozgásodat csak az töri meg, hogy folyamatosan figyeled őket. Gyötrelmes állapotban mindegyik. Egymással veszekednek, mert mégis  a kisebbet kellett volna anyádnak megvenni, meg elvitték az utolsó akciós lábast a kurvaannyukba, a dvd lejátszós sort meg nem lehetett kivárni, mostmiafaszlesszöcsém? A kanapéd csendjére gondolsz. Behúzod a nyakad. Innál egy valamit a valahol, aztán felhúzod a szemöldököd, ahogy odanézel, és azt látod, hogy gőzölgő testű emberek télikabátban könyöklik egymást szoftosan az egyik kávézó pultjánál. Neked itt ma végezned kell. Legközelebb december 24-én délelőtt tudnál eljönni, de ha aznap sem alhatod ki magad, akkor defibrillátor lesz a kariaji. 

Azzal az erőltetett nyájassággal kérdezed az eladótól, amit csak össze bírsz kaparni. Felkészülsz a fáradság-flegmaság-fasztérdekelség által megágyazott válaszra, de rendes a nő, nem kényszerít kiselőadásra. Becsomagoljam? Köszi. Nemtom, aha. Igen, az a szín jó lesz. Köszi. 

A játékboltban sokkos állapotú hisztérikus eladók kaparják a kirakat üvegét belülről, és kétségbeesve zokognak. A Rossmann-ban éppen készül felakasztani magát a hostess a promóciós pultra, mert a szexis illatú parfüm-mintákért szemi-kontakt tékvandó megy a nyugdíjas nénik között. Az ajándékcsomagos kislány némán, üveges szemmel téblábol, néha kezébe nyom a legközelebb állónak egy újfajta, citromos, azonnal felszívódó kézfertőtlenítő termékmintát. Tikkel a szeme. Érthető. A Tschibo boltban magánkívül, naplemente színű arccal üvölt egy kalácsképű, kopaszodó szőke pocak, hogy a fürdőköpenyből mérnincsen elles. Lassított felvételként nézem végig. Ahogy a nyála kifröccsen a farmeringjére. Ahogy a bicepsztetkós nője megfogja a vállát, és ilyen mééééély, laaaasssúúú hangon mondja neki, hogy haaggyad-a-faaszba-maccííí. Twilight zone. A menthetetlenek.

Kifordult szemű, hangosan vinnyogó zombi hordák mellett közlekedsz az utolsó bolt felé, amikor megtörténik. Ahogy kikerülöd az egyiket, fellök a másik. Kifordulsz vállból. A hülyegyerekkel nem az a gond, hogy negyven kiló, másfél fejjel kisebb, vagy hogy valamiért 21 egység rágógumi egyidejű alkalmazásától várja a lazaság-flash beütését, hanem az, hogy az 'ötletesen' ferdén feltett baseballsapkától az amúgy is lefelé irányuló, amolyan lógó pöcs típusú fejtartás miatt nem lát semmit az agyalap. Még idáig is adnád a sztorit, de a szája viszont nyílik. Ahogy emeli a sapka szélét, úgy mondja, hogy appicsábabazmegöregaku... és akkor rád néz. Valószínű az van az arcodra írva fentiek fényében, hogy ssssst. Ki se nyújtod a mutatóujjad, pedig elindult. Szükségtelen.


Már a Keletinél ülsz újra a dugóban, hálásan az ismerős illatért, a zenédért, a kis burkodért, a csomagtartóban az összes cuccért. Az jut eszedbe, hogy kész. Meg az, hogy jövőre ezt nem így csinálod. Meg az, hogy ezt majd egy jó nyári napon, amikor megrohadsz a melegtől, és azt hiszed, hogy szar napod van, felidézed.