2014. szeptember 27., szombat

A Corvinnál



Szaladtok mind. Itt állok a mozi előtt, hihetetlenül ideillő zene a fülemen és nézlek Benneteket. Az ötöde néz vissza egyáltalán, a többinek idegen maradok. Húzod a hároméves kislányod, mert időre mész. Nem állhat meg a szobor előtt ámulva. A másik bezzeg megállhat. Annak álldogálnak és dumálnak a szülei. A húszéves szerelmesek meg úgy mennek kézenfogva, hogy be nem áll közben a szájuk. Persze mindegy miről beszélnek,  mert közben ragyognak, és más nem is számít.Világítanak. Lassan elgurul egy biciklis gyorsan. Az első hideg szél van. Fújja a kendőtöket. Persze aki a kerekesszéket tolja, az visszamosolyog. A többi soha. Tizennégy éves kislányok nevetgélnek a mozi lépcsőjén ülve. Mellettük egy bazi nagy könyvet olvas egy lány, állva. Vár valakit. Fújja a szoknyáját és a haját, de csak áll. Apja nyakában lengeti kezét-lábát az a kisfiú. A bohóckodás a láthatóan hullafáradt apa hajába kapaszkodva maga a világ, nem kell más. Ő pedig biztosan sietve gyűrte be azt a gyönyörű vörös  copfot a sapka alá. Ennyire volt idő. Persze tudta, hogy ezzel az arcformával nagy baj nem lesz. A szél csinál majd pirospozsgát, az meg majd megy a kilógó tincsekhez, a buszmegállóban meg ennél nem kell több. 

Sokan vagytok, mégis ha egy percre becsukom a szemem, kicserélődtök majdnem mind. Mindenki másfelé megy, mégis van egy hullámzó rendje a mozgásnak. Gyönyörűen hozzátok a nagyvárosi szerepeket. Mindig az apró, öntudatlan mozdulatokat kell nézni, mert az arcotok elszomorító. Kőből van, mert így védekeztek, érthető. Meg itt sincs, mert az agyatok tolja a feladatlistákat, időpontokat, telefonszámokat, vizsgatételeket, meeting memokat, idióta főnökök és még hülyébb beosztottak utolsó mondatait, kifogásait, védekezéseit, fenyegetéseit. Van, akinek még a szája is mozog, amikor felidézi, de a szeme a legtöbbjét elárulja. Katatón módon megy a mozgás, egyenes vonalú egyenes, leszámítva az oszlopokat, szemeteseket, kutyákat és babakocsikat. A pici mozdulatok ennél fogva felértékelődnek. Azok mesélnek el Benneteket igazán. Ahogy lesimítod a szoknyádat, látom hogy utálod a tested. Zavarodott, ideges mozdulat. Az a másik bezzeg úgy néz vissza a válla fölött a tejivóból kilépve a pasijára, hogy ott nem kérdés az este programja. Neki legkevésbé sincsen gondja magával, legalábbis ami a külsejét illeti. Milyen megrázó lenne mindkettőtökkel közölni, hogy pont fordítva kellene lennie...

Hogy kijönnek az automatizmusok egy mindennapi rutin-jelenetben. Milyen elképesztő ilyen nagy mennyiségben látni, ahogy a hajatokba túrtok, a táskában matattok, vagy a szél-könny-szemfesték aggódás menetrendet csináljátok. Mintha ezt is mindenki ugyanúgy csinálná. A másik oldalon meg az orrukat túrják-törlik, a zsebükbe próbálják gyömöszölni a kezüket vagy a telefont, és ahogy mennek. Édes istenem, nem tud menni egyik sem. A férfiak valami egészen hajmeresztő testtartással húzzák magukat előre, mintha egy egyezményes görbe lenne a jelük. A nők tartása valamelyest jobb, hiszen többet baszkurálták őket, vagy alkatilag / érvényesülésileg látom az egyenes hát indokát az arcon, de menni - azt 5%-a tud normálisan az embereknek. A többi elhordja a testét A-ból B-be. Kiragyog az a néhány sportoló alkat, az a néhány test-tudatos arc, az a nyilvánvalóan táncos lány például, meg az a széles vállú gyerek is. Önkéntelenül is rájuk néz a legtöbb ember. Pedig biztosan közöttük is gazdagon van sekélyes, felszínes, gonosz és idióta. De valahogy a séta közben is összegömbölyödő, létezésükben is folyton eltűnő többiekről meg az az érzése az embernek, hogy úgy vannak jelen az egész életükben, hogy nincsenek ott.

Egy élmény ebben a masszában az a kevés jókedvű ember, aki visszamosolyog és aki egymással is nevet. Persze aljas vagyok, az első szeles őszi estén 7-kor egy csomópontban mi az anyámat várok mégis? Nem is csalódott vagyok, inkább csak konstatálom, hogy elmúlt a nyár az arcokon, eltűntek a mosolyok, felgyorsultak a léptek, behúzódtak a nyakak, eltűntek a kézfejek, és a papucsok. Megszűnt a szar-minden-de-legalább-meleg-van.

Mondjuk a másik oldalon viszont kétségtelen előnye a jelenetnek is, az évszaknak is, hogy ami látszik, az sokkal nagyobb arányban igazi. Ott abba a hatalmas kendőbe igazi tarkón futó borzongás miatt bújik az  a nem szép, de legalább frankón élettel teli lány. Ott pedig ugyan eltelt 10 perc, mire az elsőt látom, de egy faszi tud azzal a tekintettel ajtót nyitni egy idegen nőnek, amire az másnap is emlékezni fog. Alig mer ránézni, amikor megköszöni. Az udvariasság mára tényleg annyira ritka lett, hogy már flörtnek számít.


Ja, a hihetetlenül odailllő zene a fülemen ez volt... Hogy aztán a nagyon is elgondolkodtató, tökéletesen hétköznapi, egyszerű, és a láthatatlan apróságaitól mégis szép utcakép után stílszerűen az Alien-re üljek be...





2014. szeptember 17., szerda

A magyar gazdasági csoda, avagy íme az ötlet, ami a világ leggazdagabb országává tesz minket



Az alaptétel pofon egyszerű. Egyrészről az lenne ugye egy országban (városban, vagy bármilyen egységben) az optimális, tankönyvi gazdasági berendezkedés, ahol a közösség valamennyi tagja azt csinálja pénzért, amihez a legjobban ért, és legszívesebben is csinálja, igaz? Ha van ilyen ember, karriert csinál. Ha van 100 ilyen ember egy cégben, az globál vállalattá nő. A másik alaptézis, hogy eladni azt kell a vásárló közönségnek, amire (akár tudja, akár nem) a legnagyobb szüksége van, avagy a legszívesebben költene rá. Azaz, a "vigyünk vizet a sivatagba" elmélet. Hát kérem. Én a magam szerény módján úgy gondolom, hogy megoldottam ezt a gordiuszi csomót ennek a drága kis országnak a javára, méghozzá a fenti mindkét alaptétel egyidejű érvényesülése mellett. Ahogy Frank Drebin mondta, Önnek nem kell felállnia. Íme:

1. Engedjük a magyarokat végre (és innentől minden szónak jelentősége van!) szabadon, büntetlenül, korlátok, szabályok és bármire vagy bárkire tekintet nélkül - hülyének lenni. Igazán, felszabadultan, csodálatosan hülyének. Mások számára elképzelhetetlenül, megfejthetetlenül, és távolról nézve fantasztikusan szórakoztatóan hülyének. A szó legszebb, legmagyarabb értelmében.

2. Ezt az egészet adjuk el a civilizált, nyugati, unatkozó, többszáz milliós nagyközönség számára a weben, egy 24 órás, örökké tartó, végtelen valóságshow formájában.

Ne ingasd a fejed, baszod, elmondom, mire gondolok. (Na itt kezdődik a magyarkodás, még el se olvastad, de már hülyeség szerinted. Igazolod a tételemet...) 
Tehát: A valóságshow-k az indulásukkor ugyebár kizárólag arra épültek, és abból csináltak dollármilliókat, hogy a jóléttől unatkozó, stresszmentes életet élő nyugat-európai és amerikai emberek  - nem lévén éppenséggel adrenalin-növelő életformájuk - a tévében néztek olyanokat, akik számukra az izgalmat produkálták. Akik megalázták magukat színpadon (Bikicsunáj), vállalhatatlanul primitív és igen sajátos módon éltek összezárva házakban (Frenki vagy Kismocsok, Kismocsok vagy Frenki?!), illetve véres pókkal kevert bölényszemet ettek egy pöcegödörben, éheztek a dzsungelben, valamint az őszinte szerelem legszigorúbb, eredeti keblű hívei megpróbáltak együtt hinni a sírig tartó hűségben kockás hasú, mindenen felnevetős egyetemi docensekkel.

No kérem. Szerintem azért ezt nézik a világban, mert ez a legdurvább, amit el tudnak képzelni. Amerikában pl. hatalmas karriert futott be egy olyan sorozat, ahol az utcán kaptak 50(!!) dollárt a csajok, ha felhúzták a pólójukat, és srácok, ha felhúztak egy méhekkel teli műanyag buborékot a fejükre. Évek óta gondolkozom, hogy ez mennyire gáz, de nem jöttem rá, miért. Ma rájöttem. Itt vannak a dollár százmilliók az utcán, hölgyeim és uraim, az orrunk előtt, és mi nem látjuk. Ezeknek az embereknek a magyarokat kell nézniük. És elfelejtenek mindent, amit valaha valóságshow-nak gondoltak.

Ha ugyanis bekameráznánk 5000 random magyart, és nem szólnánk nekik (elő ne gyere nekem a személyiségi jogokkal, hallod! :):) Ismétlem, Magyarországon vagy!), szóval nyilván nem szólnánk nekik, viszont a rendőröknek, meg a Tanácsnál szólnánk, hogy ők most a biznisz miatt nem tartóztathatóak le, izé, meg show must go on, stimmel? Államérdek, aláírás, pecsét. (Hagyjuk a politikát egy kicsit.) Na csak játssz el a gondolattal, komolyan:

Az egész világ ámultan nézné, hogy megjelenik mondjuk sima hétköznap a kamerázott családnál az áramszolgáltató, mert elromlott a villanyóra. Megszereli a csávó, számla helyett meg felajánlja, hogy megbütyköli az egészet a faszba, hogy negyedannyi legyen a számla innentől. Biccentés, húsz a zsebbe. Mutter ellötyköli a mokkáscsészét nylonba öltözve, aztán telefonon megfenyegeti a gyerek tanárát. Közben kamera átmegy a lakóparkban a szembe szomszédhoz, ahol öten atlétában felsővezetői meetinget tartanak. Gurul az Ászok, morog a kutya, közben lepacsizzák a pályázatos dolgot, a számlás okosság úgy lesz mögérakva, ahogy kell, és fel se néz senki, amikor hatodiknak egy önkormányzati képviselő ugrik be. Ő  csak egy töményet kér, mert végülis szerda van, délután három. Az Önkóból le van simázva az év végéig minden festési és hidegburkolási meló, de azért kéne egy evás cég (nyilván!!). Szeme nem rebben senkinek. Idáig megvan, hogy hány család fizetne például havi 10 eurot csak a Benelux államokban ezért?

Lennének ilyen rövid riportok is, amikor a magyar ember teljesen érthetetlen módon még mindig és újra és újra válogatott meccsre megy, meg sorban állva lökdösődik, meg autóból derékig kihajolva egy nuncsakuval fenyegetőzik, illetve szórakoztató körkapcsolásban több száz magyar véleményét kérdeznénk meg, akik minden ok nélkül nagyon viccesen mind egymást hibáztatnák akármiért. És semmi mást nem csinálnának.

A téma kifogyhatatlan, a hülyeség folytatólagos és a végeláthatatlan hangérien montipájton pedig gazdaggá tesz minket. Magyarok fognak szerepelni a Buzzfeed/Huffington Post toplistáin, elárasztjuk a Facebook-ot, mi leszünk az új Gangnam Style. Az összes amerikai talkshow-ba minket fognak hívni, ahol magyarul fogunk üvöltözni a sikoltozva nevető közönségnek, hogy NEEEEMÉÉÉÉRTEEEED?! A világ feküdni fog a lábaink előtt, és a new yorki hi-class közönségben az lesz a király, aki magyar nyelven tudja elmondani (és el is tudja magyarázni) az addigra világhírűvé vált és lefordíthatatlan visszakérdezések visszakérdezését:

- El tudod intézni?
- Hogy a kurva anyádba ne?


A random 5000 magyart pedig havonta cserélgetjük, az előzőeket rehabilitáljuk (muhaha) a normális életbe, és az egész pénz a neten jön. Mi itt jól ellopjuk egymástól, meg feljelentjük egymást érte, de semmi baj, mert mindenki sorra kerül, és ezért mindenki gazdag lesz. A világ megtanulja a kutyafittyet. Irigykedhetnek majd mindenért. Nézhetnek majd, hogy államcsőd közelében hogyan lehet ennyi luxusmerci és BMW terepjáró. Bambulnak majd, hogy Magyarországon honnan a tetves vérből van ennyi szlovák meg német autó egyáltalán, és ha a gazdaság csökken, a szegénység meg nő, akkor miért kell péntek délután 40 percet sorbanállni a madaras Teszkóba', mert akkora a tömeg. Zabálni fogja a sok kockafejű a hazai stílust.

Globális vállalatok fognak sokkal sikeresebbé válni a magyar virtussal. Bevezetik ők is a boltokban azt a választ, hogy ez sajnos nincs (luxuskategóriában: ..., és nem is lesz...). Dollármilliárdos őskapitalisták fognak a kandallójuk előtt térdre rogyva dadogva sírni, hogy ez nekik nem jutott eszükbe 40 éve. Vagy a világ legegyszerűbb trükkje, hogy  "ezt sajnos 6-8 hét alatt szállítjuk". Meg hogy a logisztikai üzletág hány százmillió dollárt spórolhatott volna az évek alatt azzal a felejthetetlen megoldással, hogy "valamikor 9-13 óra között érkezik a kolléga". A japán autógyártók ki fogják rúgni a teljes elektronikai részlegüket (többezer embert világszerte), ha meglátják, hogy a mindig pittyegő kis faszságukat egy bontós, 500 forintos biztonsági öv végződéssel oldja meg a magyar. A kábeltévé társaság pedig bevezeti a corporate harakiri intézményét, ha megtudja, hogy a g@ci drágán kifejlesztett wifi jelszavas védelmét nem feltöri ez az okos kis ország, hanem elmondja egymásnak a szomszéd, ezért az egyik nem is vesz tőle egyáltalán semmit, hanem a szomszédnak fizeti a ceh felét. Hát még ha tudná, hogy a saját overallos szerelője simán a kábeltévét is megosztja a szomszédok között egy T dugó szerű szarral 10 rugóért....

Találékony magyarok a világ tetején. Ezt a címet adnám a műsornak. Havi 10 euro lenne rá az előfizetés. Az évi néhány milliárd euro bevételből futná a személyiségi jogi perekre. Meg persze főleg arra költenék, hogy  még több hülyeséget csináljanak a magyarok, akik lubickolnak ebben, és boldogok. Egyszerűen éreztetni kell velük, hogy rájuk nem vonatkoznak "azok" a szabályok, hogy ők most épp kicseleznek valamilyen rendszert, és hogy még akkor is keresnek, amikor épp költenek.  Végre a helyére kerülhetne ez a szuper kis ország. A "Balsors" helyére pedig kerülhetne végre valami faszányos szöveg, valami menő, valami királyság, érted. Valami odabaszós, amit megérdemlünk végre. Kiírhatnánk rá egy pályázatot, amit majd a Majka nyerne.



2014. szeptember 13., szombat

A budapesti SOHO, és amiért szeretem



 
Tegnapelőtt este hazafelé menet megálltam enni egyet a Gozsduban, ittam egy szörpöt, és ahogy szoktam, elbámultam a népeket, a fényeket, és megfigyeltem mindent..Igaz, hallgatni nem hallgattam a zajokat, mert a nyeherészésből, kanálcsörgésből és egyszerre négyféle zenéből álló zümmögős alapzaj helyett a Dude looks like a lady-t választottam teljes hangerőn - adott is egy bájos kontrasztot, sőt egy igazán vicces némafilm lett belőle, amin aztán vigyorogtam is. Olyan volt, mintha mindenki egy absztrakt táncot járt volna séta, evés, vagy üldögélés közben az én zenémre anélkül, hogy azt hallotta volna.

És hogy miért is olyan jó ez a környék? Nekem ezért:

1. Egyáltalán nincsenek kopaszok. Nálam azért ez az első, mert lehet egy hely kifinomultan megépített, lehet benne penge a kaja, patent a zene, és süppedős a fotel, mindannyian ismerjük Budapesten azt a kínzó érzést, hogy ide bazmeg nem jövök soha többet, mert ez a sok ijesztő, mély hangon höhhögő szarházi paraszt a holdjárókon billegő műhajú, agyalágyult libáival annyira kellemetlen látvány, illat, és közeg, hogy képtelenség szabadulni a gondolattól, hogy az egyik rotring szemöldökű nekem fordul a strandlabdáival, a vádlitetkós hímje meg két mivangeci között megszúr, még mielőtt megformázom szájjal, hogy bocs nem akartam. Üdítő és csodálatos látvány az egész Gozsdu-Kazinczy negyedben, hogy az 5%-os ingerküszöböt sem éri el az arányuk. Alapvetően olyan biztonságérzetet ad a komplett hiányuk, amilyet Budapesten szórakozóhelyeken nagyon-nagyon régen lehetett csak tapasztalni.

2. Könnyen oda lehet menni, le lehet parkolni. Igen, tömeg van. De próbálj meg bármelyik európai nagyváros bulinegyedének 5 kilométeres körzetébe bejutni kocsival. Én autón járok, és meg tudok állni a szomszéd utcában. Imádom. Itt kivételesen nem bánom a máshol egyre pofátlanabbra hígult bringás mű-ökopopulációt, sőt. Igazából itt a helyük. De nincs dzsippes bőgetés, szépen taxival járnak a srácok, meg besétálnak, meg idebiciklizik - szeretem, hogy kényelmesen meg tudom közelíteni ezt az egészet. Ja, és ezerszer, keresztbe-kasul áthajtottam már itt kocsival, és a legnagyobb buli közepén sem kell órákat várnom, mert a gyalogosok hömpölygő tömege is veszi az adást. Elég ingerültté tudok válni a városi közlekedés idiótáin sajnos - itt valamiért toleránsabbak a népek. Mintha nem felejtenék el, hogy ide nyugizni jönnek.

3. Árak, ár/érték, kínálat. Jobbnál jobb helyek tömkelege, minden jelleg, fajta, íz és illat. Ezer cikket írtak róla, nem is kell részletezni. Gyakorlatilag minden sarkon minden kis zugba érdemes beülni. Egyik se pofátlanul drága, és majdnem mindegyik tényleg finom. Persze a közönségben szoktam látni olykor hatalmas szakértőket, dehát ők a pesti kajaforradalom része, kvázi következménye. Más kérdés, hogy engem vendéglátósként erősen megmosolyogtatnak ezek a társaságok, ahol a fiúkon sosincs zokni, akik két éve még rizseshúsnak ejtették a rizottót, és azt gondolták, a macaron az az, amit a knorr milánói alappal szoktak enni. Ma meg úgy rendelnek erdeigombás noccsit, hogy a pincérnek el kell fordulni, és köhögésnek álcázni a nevetést. (Ami a gordon blue és a satobrian a '90-es években, az a noccsi és a milföj a '10-es években). A kaja ettől még príma ezen a környéken, ami ma már alap, de néhány éve még hol voltunk attól, hogy ennyi finom étel legyen egymás hegyén-hátán, normális áron.. Nem is kell ennél feljebb pozícionálni az egészet, isten őrizzen..

4. Van hely. Pedig tömeg van állandóan, zsong és pezseg az egész. De ha nem úgy megyünk le, hogy csak egy meghatározott hely meghatározott teraszrészének meghatározott 3 asztala közül az egyik jó nekünk, akkor érdekes módon perceken belül le tudunk ülni. Merthogy a másik, ami engem speciel fixen megőrjít bármilyen bulinegyedben: az a szobrozás és a sorban állás. Biztos az a kettősség lehet az oka, hogy egyrészt több, mint 20 év alatt álltam már annyit sorban, hogy nincs már olyan buli, amire szívesen várnék. Másrészt ezek itt nem exkluzív éttermek. Van az a környezet és van olyan séf, akinek várnék a pultnál az ételére, de ez itt nem az. Itt elvárom, hogy legyen asztal, vagy átmegyek a másik helyre. De ez így is van kitalálva, és nagyon szeretem, hogy alapvetően helyére van belőve az egész környék. A szórakozóhelyek előtti sorbanállást pedig már az alacsony sorszámú Dokkos plasztikkártyák uralkodásának idején is nevetségesnek tartottam, pedig az annyira régen volt, hogy a mai Soho közönségének túlnyomó többsége akkor még maréknyi kavicsot gurított a kanyarcsúszdán.

5. Bazi nagy az egész negyed, és csak nő és nő. Ebben meg az a pláne, hogy a komplett Ryanair-Wizzair-féle angol melós közönség könnyűszerrel kikerülhető. Mert ha van igazi negatívum, nyilvánvalóan ez az. Persze makrogazdaságilag, meg a kollégák miatt örülök is nekik, de felhasználóként azért ez a banda kissé mennyünkinnen. Oké, nem sűrűn vagyok itt hajnali háromkor, és nem számítok életem péntek estéjére egyik héten sem, plusz velük ellentétben nekem nem az az ambícióm, hogy még hányás előtt a köldökömnél érjen össze a két afrika-térkép az eszeveszett tánctól, így könnyebb a dolgom is, amikor el akarom kerülni ezeket az arcokat. És az is igaz, hogy hajnalban már közel sem olyan vonzó az egész környék, mint este 10-kor. De legyünk őszinték, nekem hajnalban már pokoli nehéz vonzóvá tenni bármilyen környéket, vagy pláne helyet. Nem kenyerem ez a folyamatos hú-de-öreg-vagyokozás, de a korlátaim világosak. A saját, 20 éve stabil, kurva hülye társaságom, egy véletlenül odacsöppenős spontán buli, vagy Mick Jagger jelenléte -  ezek hiányában egyre nagyobb csoda kell, hogy jelenlétemmel zavarjam a negyedben hajnal négykor tétován közlekedő szétizzadt, humanoid meztelencsigákat.

6. Van egy hangulata az egésznek. Méghozzá vonzóbb, emberibb és jobb, mint a Liszt Ferenc térnek volt 15 éve, mert kevésbé posh, többféle benne az ember, sokkal több benne a nagyon fiatal arc, mert többnek van pénze (és kedve) egy fröccsre ma, mint egy lattéra akkor. Nyilván segít, hogy más kort élünk, és ma már kevésbé idegesítően sok a devergo és replay felirat. Még szokom persze, hogy áprilistól a kötelezően felírt rövidnadrágot hordja a zsiráftól a galambig mindegyik, de ettől még hangulatos a hely, és ez elvitathatatlan. Lazább, és ami nagyon fontos, érezhetően kevesebb az egymás bámulása, mint régen, és sokkal több az egymással foglalkozó, nevetgélő társaság. Látványosan kevesebb pl. a máneken-mánáger duó, és a többi üveges tekintetű műsenki. Több a nagy röhögés és a spontán hülyéskedni látszó ember. Valahogy több az emberi megnyilvánulás. Nagyon jó látni.


Remélem így is marad. Versenyezzenek csak egymással a helyek, legyenek továbbra is olyan arcok a pincérek mindenhol, mintha csak a szomszéd asztaltól álltak volna fel 5 perce (miközben ha nem is hibátlanul, de egyre jobban értik ám a dolgukat, szakmai szemmel is). Szóljon a zene, legyen 400 féle konyha, mosolyogva kérjenek továbbra is tüzet a kiscsávók. Ennél sose legyen több smink a csajokon, sose legyen kevesebb a papucs és több a férfiékszer. És legfőképp hagyják békén ezt az egész környéket működni.