Miami. Will Smith, Don Johnson, kabriók, pálmafák, Tony
Montana, Leonardo di Caprio versus Tom Hanks. Miami. Karvastag láncok, ostobán
ugrálós elejű kocsik, sakira-rángásos mindenszínű haspólósok, pisztolykodós
jelenetek, hosszú szivarok. Miami. Amíg tévéből nézed. Élőben gondolom mindenkinek más és más. Nekem ilyen volt:
Állok az érkezési oldal fotocelláján kívül. Elég könnyű hozni a frissen érkezettek fáradt-megkönnyebbült mosolyát. De kit érdekel a fáradtság
egy olyan kezet szorongatva, amelynek tulajdonosa az egyenruhás tisztnek még az
életemben-ilyen-jó-gyerek-nem-voltam hangján rebegte, hogy thank you, azóta
viszont felszakadhatott valami, mert az "itt vagyok Miamiban", és a
"úristen, az Amerikai Egyesült Államokban vagyunk" minden szókincse.
Ránézésre neki megtenné egy sátor a reptéri buszok közötti zöld sáv két pálmája
között is. Rendes kölyök az.
Mégis kell a család régóta kijáró ölelése, a gyerek a
gyerek nyakában, hogy merjem érezni a tizenórányi repterek és repülőutak súlyát
a lábamban. Lelassuló filmkockák adják a hátteret azokhoz a pillanatokhoz,
amikor már egy autópályán gurulva konstatálom, hogy végre itt vagyunk. És
amikor azt hiszem, hogy az ámulat elkezdődött, jókorát tévedek.
Miami nyilván az a fajta sokarcú város, amelyik pontosan úgy
reagál rád, ahogy megszólítod. Befoghatatlan méretű területen annyira amerikai,
amennyire csak lehet. Ha a nyugalmat, a rendezettséged keresed, megtalálod. Ha eszetlen partykra vágysz, nem kell sokat keresni. Ha zsizsgést, ha arcoskodást, ha luxust, vagy ha lepukkant balhés környéket keresel, megkapod. Jól bírja, ha finnyogni akarsz a forgalom őrületén, vagy
a 17 fokra agyalágyultan hűtött üzletein. Bízvást el lehet európaiaskodni a mi
szemünknek kurta történelmén, vagy a fogyasztásra felépült létformáján. És
lehet állni lenyűgözve a kurta történelme alatt látható eredményeken, meg nagy
svunggal beledőlni és két pofára élvezni a fogyasztásra felépült létformáját. A
város nem dilemmázik ezen, és igaza van. Ha kuplerájba mész és a társalgóban azt sérelmezed, hogy nem tudsz
nyugalomban Beethovenre Jókait olvasni, fel fog merülni, hogy kettőtök közül nem a kupleráj
van rossz helyen.
Úgyhogy beach, Disney-world, Universal Studios, nem
tervezett hiperzseniális NBA meccs. Valóra vált gyerekkori álmok a bőség zavarától néha fejet
leszakító módon hálálkodós, néha hullára fárasztott gyerekekkel. Seaquarium
csumára lefröcskölős delfin-, fóka-, és orca-showval, mocsári száguldás hatalmas propelleres őrülettel.
Felváltva lélegzetelállító és szürreálisan egyszerű programok. Lakókocsis kifőzdékből
minifesztivál észvesztő tacoval a szakadó langyos esőben hétköznap este kilenckor. Két
toronyház között a 3 sávos útról befordulva nyilvános strand. 35 percre a
belvárostól egy parndorfhoz szokott szemmértéknek olyan outlet, aminek 5
(mondom öt, bazmeg) óra alatt egy irányba
haladva a 65-70%-a járható be. Például egy 10 év körüli, divat iránt cseppet sem érdeklődő leánygyermekkel nyilván sima galopp, de amilyen arccal megy előre...:)) Ínyencek
hozzánk hasonlóan időzítsék Halloween napjára, amikor este elmész 10-15
beöltözött gyerekkel cukorkát gyűjteni meg ijesztgetni a szomszédságban. Ami
még két óra séta...És azzal együtt hatalmas élmény (detéllegaz), hogy a lábfejed minden tekintetben egy
zongoralábbal agyonvert brokkolira emlékeztet majd lefekvéskor. Az egész úgy hibátlan, ahogy van.
A boltostól a parki szemétszedőig atom kedves a legtöbbje, és a
kiszolgálás, vagy akárhol akármilyen szolgáltatás nyilván döbbenetesen jó. Ja, és itt nyomasd a
gigantikus húsos szendvicseket, ülj be egy '50-es évekre hajazó frankó dinerbe,
tedd ki végre a vigyort a képedre, lazulj és lassulj le, és imádni fogod minden
pillanatát. Tudd meg, melyik környék veszélyes és ne csinálj úgy, mint aki
otthon kőbányai közparkokba (abba a rengetegbe) jár késő esti spontán felolvasó
estekre. Kerüld el (kurvára könnyedén) itt is. Menj le a partra, nézd meg
a felújított art deco szállodákat, vagy autózz egyet a sok hihetetlen kertváros egyikében,
és figyeld meg, ahogy parkok parkok hátán, terek, játszók, sportpályák követik
egymást. Vedd észre, hogy tiszta minden és nem dohányzik egy lélek se sehol.
Legyen rá szemed, hogy a Disney park két emelet mélyre épített szimulátora is úgy üzemel, hogy kerekesszékesek is simán képesek... Ezeket kell itt látni. Semmiképpen nem kell, nem szabad és nincs értelme hasonlítgatni semmit semmivel. Tényleg nem. Ha
idejössz, azt fogod és azt tudod élvezni, amiben itt profik. Ennyi a sztori. Jó tanulsága ezeknek az általunk lenézett népeknek, hogy ahelyett, hogy folyton ítélkezünk, egyébként élvezhetnénk azt is, amit egy hely tud. Már csak azért is, mert a hétköznapok attól speciel jelentősen jobban lesznek még akkor is, ha kolbászból télleg csak a bajai kolbászfesztiválon van minden.
Nyilván sima turistaként nekem is más Miami jutott volna,
nem lehetek igazságtalan. Otthon laktam, és az nem az a hely, ahol tudják,
hogy iszod a kávéd, vagy ahol otthagyhatod a bankkártyádat a strandtáskában. Az az,
ahol egyedül sem vagy egyedül, mert felismernek a tárgyak a polcon, az illatok
a konyhában, a hangok a gyerekszobából. Így persze más. Pont úgy vártam már
látni mindezt, ahogy tartottam tőle. Ahogy nyugtalanított a hiánya, és ahogy
most végtelenül megnyugtatott a látványa. És nyilván nagyon más egy nyaralás,
ahol barátokhoz visznek vasárnap grillezni, akik úgy fogadnak, mintha harmincadszor
jönnél. Az pótolhatatlan.
Boldog vagyok, hogy láthattam, megfoghattam,
belélegezhettem. Persze, ha rajtatok kívül semmi mást nem láttunk volna
Miamiból, úgy is tökéletes lett volna a képlet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése