2016. január 25., hétfő

Az internet és a gyerekeink



Olyan érdekes volt megfigyelni, hogyan vált az internet a mindennapok részévé. Olyan hálás vagyok, hogy gyakorlatilag felnőtt emberként nézhettem végig az elejétől mostanáig. Lassan 20 éve kezdődött az én életemben. Jelei, meg előszele nyilván sokféle volt, de most itt nem írnék részletesen a Commodore 64-en eltöltött délutánokról, amikor olyan játékok, mint a Falcon Boot, a Hunch Back, vagy a Raid over Moscow uralták az agyunkat, pedig érdekes és csoda idők voltak. A lényeg mégsem a képernyő előtt történt, ahogy ma sem. Csak akkor úgy kezdődött a képernyő előtt töltés, hogy átsétáltam a Boldihoz, becsöngettem, aztán megkérdeztem az édesanyját, hogy otthon van-e. Nem pedig úgy, hogy rácsöriztem viberen. Ma már romantikus történetek, nem beszélve olyan 'apróságokról', hogy amikor arrafelé volt dolgom, és velem volt a gyerek, akkor kimutattam az ablakon és azt mondtam, hogy apád ebben a kiserdőben töltötte azokat az éveket, amikor akkora volt, mint te most. És Blanka rám nézett mértanilag kerek szemekkel, és azt kérdezte, hogy és mi a frászt csináltatok egész délután egy erdőben?! Kb 4 perccel később pedig rábólintott az elmesélt történetre, hogy jaa, akkor ez elég jó lehetett, papa. Elég jó volt, gyerek. Elég jó.

Nem hibáztathatom, sőt. Átlagon felül van levegőn, társaságban, naná. Meg akárhogy is, ő még hála istennek javarészt offline. De az élet számára kezdettől egészen más képet mutat, és bekövetkezett, amiről az én generációm is mondta, ahogy minden generáció: nekem sose mondja majd a gyerek, hogy jaj, te ezt nem érted. De nem érted. Én se értem. Három betűs rövidítésekben beszélnek, építkezési zajokat hallgatnak zene gyanánt, és a viccen túl pedig kis túlzással minden pillanatban képernyők veszik körül őket. Olyan mennyiségű információt kellene befogadniuk, ami ebben a korban (és amúgy bármilyenben, a miénkben is) befogadhatatlan. Felnőtt egy generáció, amelyik sokkal kevesebb impulzusból kell, hogy megtanulja például, hogy milyen érzés várni. Valamire. Bármire. Megmondom, miért. Mert 3 éves korától kezdve nem kell egy hetet várnia a következő epizód mesére (se zenére, se filmre, se semmire). Hanem megnézi az összes részt egyben. Ez annyit tesz, hogy a figyelem, az emlékezet, a várakozás, a türelem, egy csomó fontos tulajdonság szükségszerűen másképpen, más forrásokból épül be, és épül meg a fejükben, mint nekünk. Ott a generációs szakadék. Mindegyik tudja kezelni a tapi képernyőt 2 évesen, meg a távirányítót, és 4 évesen kikeresi a zenéjét, tök mindegy, hogy a youtube, vagy a spotify elé ülteted. Kicsit ijesztő, meg kicsit bámulatos is. Lehet nem tudomást venni róla, és lehet úgy gondolkodni, hogy akkor inkább te tanítod meg nekik használni ezeket a holmikat.

Miközben mi, a mára felnőttnek számító generáció (akkor is, ha sokan magunkat nem is feltétlenül tekintjük annak) ugyanúgy megküzdünk ám az internettel, meg ezzel az egész szarral, amit ez jelent. Persze ki hogyan. Ma már nem számít menőnek, ha a leveleid megjönnek a telefonodra. Pedig nem olyan rég még azokon röhögtünk, akik kiabálva beszéltek az utcán, hogy mindenki lássa, hogy van rádiótelefonjuk. Mindenféle kifejezéseket tanultunk, igazából felnőttként beleszoktunk ebbe az egészbe, megtanultunk chatelni, vagy csetelni, na lám, leírni például semmit sem tudunk. Az gyötrelmes, ahogy az emberek írnak. Jelentsük ki. Mai kifejezéssel kimaxolják az igénytelenséget, de dulván. Meg persze szórakoztató belegondolni, hogy van ám egy csomó család Magyarországon, ahol a gyerek kettest kap külalakra, ha nem írja le szépen a nevét, anyu meg apu pedig hivatalos ügyeket intéznek gond nélkül olyan emailcímekkel, hogy zsanci87 meg kegyetlen_mackó@. Mert ott meg ide fejlődött ki a digitális kultúra. És ezt bántás nélkül mondom. A telefonjában is mindenkinek van Autószerelő Tibi meg Fodrász Kati meg Vizes Feri, de tippem szerint minimum százezres létszámban élnek, akiknek csak ilyen van. Immár alanyi jogon lesz free wifi az egész bolygó körül évtizedes távlaton belül, jön az önműködő autó, és a virtuális 3d világ, aztán Bruce Willis majd elintézi a végét.

Mi meg addig gondoskodhatunk róla jó esetben, hogy a gyerekek valami normális eligazítást kapjanak tőlünk ebben az egészben. Nem ártana amúgy végiggondolni, hogy a felelősség meglehetősen nagy. Mi vagyunk az utolsó generáció, akik egy képernyők nélküli világban nőttünk fel. Ami abban pótolhatatlan és jó és hasznos, és finom és zseniális volt, azt csak akkor fogják tudni az unokáink, ha mi megtanítjuk a gyerekeknek. Nem hiszek abban, hogy 2200-ban gitárízű applikációk lesznek Hendrixek helyett. De lesz egy benzines régi Corollám a hátsó kertben akkor is, ha egy városszéli garázsba kell elgurulni benzinért, mert máshol már nem lesz.

A gyerekkorunk csodáin kívül azonban a digitális világban is tőlünk fogják várni a segítséget a gyerekeink, miközben jobban értenek hozzá. Mi is most tanuljuk, tanultuk meg ezt. De ettől még mi mutatjuk meg nekik (jobb esetben), hogyha például egy fotót megosztanak magukról, az milyen messzire juthat. És hány évig. És persze emberek felelőtlenül tartják fotók milliárdjait a facebook-on, mert nem gondolnak bele, hogy a 19 éves gyereküknek ha megküldi a fél egyetemista csoport azt a képet, amin "viccesen" vigyorog 9 évesen valami családi fotón, az ugyanolyan érzés lesz, mintha a tinédzser gyerekeidnek átengednéd a lakást házibulizni, de a róluk készült kizárólag családi fényképeket a nappaliban szanaszét hagynád. Más lett a magánszféra, más lett a személyes tér, és elsősorban az lett más, hogy amíg a mi gyerekkorunkban egy hülye döntésünket, vagy elromlott poént, vagy bármilyen ciki helyzetünket látták hárman, és hallották utána 25-en (és már meg akartunk pusztulni ettől is ugyebár), most ez akár több ezer ember is lehet 1 nap alatt. Kicsit jobban észnél kell lenniük a maiaknak.

Ahogy mondani szoktuk mi egymás között, a világ mázlija, hogy amikor kölyök voltam, és azt a megdöbbentő mennyiségű hülyeséget, őrültséget és baromságot csináltam, akkor nem volt instagram meg facebook...



2016. január 20., szerda

Nyílt levél a taxis tüntetőknek egy úgynevezett utastól


Sziasztok srácok!

Gondolom nem gond, ha tegeződünk, az elmúlt 20-25 évben én is ezt hallgattam, ha beültem hozzátok, sőt sok esetben meg se kérdeztétek, hogy szabad-e. Azért írok nektek röviden, mert az utcán és a fejekben botrányosan nagy a káosz, láthatóan nem nagyon értitek, mi történik veletek - hadd segítsek egy picit!

Ugyebár mindössze 1 nap alatt kiderült néhány 'aránylag' fontos dolog a tüntetésetekről:

1. A kutyát nem érdekli a problémátok. Sőt.
2. A kutyát nem érdeklitek ti magatok. Sőt.
3. A kutya sem reméli, hogy eléritek, amit akartok. Sőt.

Nem akarok rosszindulatúnak tűnni, de ez sajnos nem véletlen. És nem is egy oka van. A régi időkben a tiétekhez hasonlóan pacsizós-kacsintós rendszerben működött minden. És igen, volt orvos, aki hazavitte a kincstári ágyneműt, és volt, aki nem. A gyár gépein sokan műszak után fusiban melóztak, és volt olyan, aki nem. Volt pincér, aki meg pisszentett, amikor a csapvizet kinyitotta, és volt, aki tényleg ásványvizet hozott. Azóta pedig - döbbenj meg! - sok-sok olyan szakma van az orvostól a vendéglősig, ügyvédtől a melósig, ahol emberek évtizedeket, vagy éppen tízmilliókat áldoztak arra, hogy a becsületeseket megkülönböztessék a csalóktól, kóklerektől. Hogy elhatárolódjanak a mocsoktól, a lopástól, a szarházi gondolkodástól. Szakmai és civil szervezetek alakultak és melóztak baromi keményen azon, hogy az igazi minőség újra számítson, és egy-egy szakmának újra legyen respektje. Ők nem a konkurenciát akarták erővel kiszorítani, hanem a szart. A becstelent. A hazudósat. Tudom, hogy sok szakma, és szakmákon belül rettenetesen sok szereplő még mindig hátravan a folyamatból. De most nem ez a kérdés. Hanem ez:

Ti hol voltatok eközben? Elmondom, srácok. Átalakulás, megújulás helyett ti 26 év alatt hozzászoktattatok minket ahhoz, hogy a taxis továbbra is néha bunkó. Néha érthetetlen módon cigizik. Meg elmondja útközben valami fura okból, hogyan burkolta le otthon a teraszt a spanokkal. Vagy hogyan csal adót. Honnan lopja a benzint. Melyik autószerelő havertól van okosba a melyik faszom alkatrész a 20 éves szarban, amiben éppen ülünk. Sajnos megszoktuk tőletek, hogy van olyan válasz mondjuk éjfélkor az esőben, hogy 'nem viszlek el', vagy 'arra most nem megyek'. Meg kellett szoknunk, hogy utcán nem szabad leinteni autót. Megszoktuk, hogy a barátnőinket éjszaka lehetőleg nem ültetjük be egyedül hozzátok. A külföldön élő rokont csakis akkor, ha jól beszél magyarul. Budapesten a 90-es és 2000-es évek tájékán még tök 'normális' dolognak számított, hogy taxisok az utcán verekednek. Pofozkodás ment a droszton. Maffiaháború a szállodákért, az éjszakában, a reptéren. Ti így modernizáltatok. Magántaxisok trükkjeitől a hatalmas taxitársaságok mindenféle ügyeiig.

Igen, volt és van becsületes taxis, mielőtt rám szóltok az általánosításért. Tudjuk, utaztunk velük is. De mekkora az arány? 5%? Őket igazán sajnáltam eddig, mert nekik eddig tényleg szar volt. Már nem sajnálom, mert amelyiknek esze van, már Uberezik. De vajon hol voltak a becsületes taxisok, amikor a becstelen kollégák lehúzták 25 évig a turistát? Fejpénzt kaptak az éttermektől, ha azt a helyet ajánlják? Ezek ellen miért nem tüntettetek? Amikor az Intercontinentalból a Marriottba vitte a kolléga a turistát 70.000-ért, akkor miért nem zártad le a rakpartot? Amikor máskor a szállodás barátom mesélte, hogy a portások és londinerek szaladtak ki megmenteni a szállóvendéget, mert már ott állt a hotel előtt 8 taxi és boxerrel kényszerítették a tiltakozó külföldi utast, hogy fizessen 40.000 Ft-ot? És ez nem 5 évente egyszer fordult elő. Hol voltak a becsületes taxisok, amikor a becstelen kollégák azzal rombolták a bizniszt, hogy több ezer eurót húztak le kisgyerekes menekültekről? Utolsó pénzüket csalták ki kiszolgáltatott nyomorultaknak? Akkor hol a faszomban voltatok, srácok? Akkor nem fájt a jogsértő magatartás? Egyáltalán miféle vicc ez, hogy a taxis követel jogkövető magatartást bárkitől is? De most komolyan? Ki tudja mondani valaki röhögés nélkül Magyarországon ezt a mondatot?

Veletek meg sajnos amúgy sem lehet. 2016-ban az a bajod, hogy kevés utas választ téged, mert erőszakosnak, csalónak, félelmetesnek tart (sokszor okkal ugye), arról nem beszélve, hogy legkésőbb az Uberrel tényleg kiderült, hogy arcátlan és nevetséges árakon dolgoztok. Te meg kimész az utcára, fenyegető, erőszakos vagy, és követeled, hogy a gusztustalanul magas áraidon legyek szíves kötelező jelleggel veled utazni? Ettől szerinted majd téged választalak?

Te nem azért tüntetsz, hogy visszaszerezd az utast. Baszol az utasra. Nem azért tüntetsz, mert másnak a feltételei mások. Te azért tüntetsz, hogy a TE módszereiddel statáriális alapon tiltsanak be mindenki mást, és a te szar, elavult, aljas, nevetséges áron szolgáltatott nevetséges szolgáltatásodat írják elő nekem kötelezőként.

Rábasztál, cimbora. És a világ legcsodálatosabb, legigazságosabb módján basztál rá. Ugyanis az egyenlőtlen versenyhelyzetet TE MAGAD zsaroltad/alkudtad ki 2013-ban. TE ragaszkodtál hatósági árakhoz, hogy kiszorítsd a kisebbeket. Akik már akkor 190-ért vittek engem. Hatóságilag bezárattad. Akkor nem annyira érdekeltek téged az "egyenlő versenyfeltételek" ugyebár. Amikor ott volt a lehetőség, hogy egy piacon 180-200ft/km árú szolgáltatást nekem előírhattok 280-ért, ott valahogy nem üvöltöztél "versenyfeltételek" témakörben. Nem nagyon mentél ki tüntetni, hogy "Ne húzzátok le az utasaimat!!!". Nem nagyon láttalak, cimbora. Amikor másokkal basztak ki hatóságilag, amikor a teljes utazóközönséged őrjöngött, akkor nem hiányoztak a lelkednek a korrekt feltételek.

Plusz hogy vegyelek komolyan, amikor azt olvasom a tüntetéssel kapcsolatban "érvként", hogy neked 2-3 naponta autót kell mosatni, és hasonló költségeid vannak? Te hallod magadat? A fogorvos is tüntessen, mert neki fertőtleníteni kell a fúrót? Az neked egy extra teher, hogy tiszta autóval utazhassak? Ez nem alap? Vendéglős is tüntessen, mert minden tányért mindenkinek külön el kell mosnia? Geciség, nem?

Hát ez a baj veled. Te fenyegetőzöl, mert fogalmad nincsen rólam. Te úgy szeretnéd visszaszerezni az utasaid bizalmát, hogy szétbaszod a hétfőjüket, aztán - bár bejelentve előre nincsen - a kedd-szerdát is. Jogkövetésért tüntetsz, de már a tüntetésed sem az... Úgy akarsz barátságos és kellemes szolgáltatónak látszani, hogy bekommenteled a neten a téged kritizálóknak, hogy "majd ha beülsz hozzám a beteg anyáddal, ott legyen nagy a pofád". Szimpatikus. Szívesen fizetnék ilyen szolgáltatásért, komolyan. Szívesen vennék igénybe szolgáltatást olyanoktól, akiknek a maguk közül kiválasztott képviselői (akik kopasz, tréningruhás, nagydarab, utcán üvöltöző arcok amúgy) eleve komoly félelmet keltő, fenyegető külsejű, fenyegető hangú, fenyegető dolgokat mondó emberek - az a típus, akivel soha, semmilyen körülmények között nem akar találkozni tisztességes, normális kultúrember. Eddig is csak azért, mert muszáj volt.


Nem emlékszem rá, hogy a hatósági árakról való alku közben eszedbe jutott volna, hogy az aránytalan, pofátlan árak igazából egy nagyon durva aljasság az utasaitok ellen. Nem emlékszem rá, hogy a taxisok legendás jogsértései miatt bármelyikőtök kiállt volna. Nem emlékszem rá, hogy tüntetnél azok ellen, akik 2 éve nem matricáznak sárgára, kurvára nincs engedélyük, de sárga rendszámmal és hatalmas mercikkel simán ott állnak a nagy irodaházak, hotelek, éjszakai szórakozóhelyek környékén. Nyilván nehéz fiúk. Az ő kocsijukat bezzeg nem köpködöd meg rugdosod, mint az egyetemista Uber sofőrt. Bátor vagy és kemény. Nem emlékszem rá, hogy a taxisok pontosan mikor hirdették meg azt a tüntetést, aminek az a célja, hogy 25 év után eltűnjenek a világ útikönyveiből és turisztikai weboldalairól azok a felhívások, amik a budapesti taxisok mocskos trükkjeire hívják fel a figyelmet, és nyilvánvalóan sok milliárdos kárt okoztak a teljes turisztikai szektornak.

Most olyan apróságokról tényleg ne beszéljünk, hogy egyedülálló módon adózol (amikor éppen), más szakmák a tiéd sokszorosát fizetik. Te meg azt kiabálod az utcán, hogy a matrica, meg az engedély, meg a többi szar 200-300e Ft-ba került? Szerinted melyik szakmában kerül ennyibe az "indulás"? Mások milliókat fizetnek ki hatósági engedélyekért, vagy még többet, hogy az alkalmazottaikat a törvények szerint továbbképezzék, vagy a megfelelő papírok meglegyenek, vagy megépítenek/beszereznek/fejlesztenek, hogy pályázati feltételeknek, vagy ántsz, vagy nav előírásoknak feleljenek meg. Nem átmatricázni kell egy kocsit, ember. Te meg erről ordibálsz?

Budapesti taxisok nagyobb öngólt szerintem még az életben nem lőttek, mint ti most. Ennél egységesebben átirányítani az embereket az Uberre az Uber biztosan nem tudta volna. Se senki. Ennyire egységesen maga ellen fordítani az egész várost nagyon keveseknek sikerül.

És hogy erre pont az év leghidegebb néhány napját sikerült kiválasztani, az komolyan, már csak a koktélcseresznye a habon. Hogy nevetni is lehessen. Bár ezt is taxis módon oldod meg, mert kiállsz a kocsival, aztán elmész kávézni. Öten őrzik a kocsikat, a taxis meg sehol nincsen. Kíváncsi lennék az arcodra, ha a nővérek is úgy tüntetnének, hogy a buszsávodba kitolja a kórházi ágyat, aztán otthagyja a picsába 3 napra. Az év vicce az a tüntetés, amelyik még a taxisnak sem annyira fontos, hogy legalább ott legyen ő maga is. Ő bazmeg a saját tüntetésén sincs ott. De azért követelés az van. Amolyan taxis követelés. Hogy kapcsolják le az Ubert. Holnap meg a göncölszekeret, nem? Oldják meg!

Mindenki azt kapja, amit megérdemel. Amit pedig ti műveltetek az elmúlt évtizedekben, olyan a világon nincs. És ne is legyen soha többet.







2016. január 14., csütörtök

Apja és lánya tökéletes napja a téli szünetben


dec 22


Olyan fél tíz felé ébredtünk a Tücsökkel. Téli szünet, az apás fele, eszehagyott lustálkodás, és a teljes decemberi rohanás utáni első óriási nyújtózkodás volt az elmúlt három napunk. Úgy voltam vele, hogy fáradt vagyok én is, a gyerek meg az őszi szünet óta egy hosszú menetben nyomta végig a heteket különórákkal, késő estig tanulással, egyszóval két napig a fürdőszoba volt a legtávolabbi expedíciós célpont a nap során, ma meg úgy döntöttünk, hogy kimozdulunk kissé.

A reggeleink igazából a pofátlan kategória. A gyerek a nappali közepén a nagy kanapén félálomban, én a konyhapulton keresztül elég álmosan sorolom a reggeli kaja lehetőségeket, miközben automatikusan baszkurálom össze az első kávémat. Csak a kotyogós, amivel pepecselsz kicsit, mert az ébreszt fel tulajdonképpen. A negyedik "mitennél?nemtom" dialógnál azt felelem a kölyöknek, hogy nemtomot sajnos nem vásároltunk, aztán csak lesz lágytojás meg vajas zsömle meg tej meg a másik fele nutellásan, na persze.

Az a mai precízen kitervelt kombináció, hogy reggeli után hirtelen szöszölünk itthon további három-négy órát, amely magába foglalja, hogy apa azért rendet rak ruhailag és konyhailag némiképpen, Blanka hajat mos, játszunk, filmet nézünk, agyonverem párnákkal, hosszan és kimerítő részletességgel beszélgetünk sminktermékekről valamennyi résztvevő fokozhatatlan érdeklődésének megfelelően, valamint felöltözünk, ésatöbbi. Utána úgy lesz, hogy először lemegyünk a Ramenkába enni egy levest, utána elmegyünk korizni, végül hazafelé vásárolunk kaját. Ha minden sikerül, a végén - esetleg -  lustázunk még egyet.



Indulás, volna okom sziszegni kicsit a parkolóőrre, de a kocsiban egy perc múlva már csicsereg mellettem a világ legbájosabb mingyárkamasz hülyesége, magyarázza kézzel-lábbal. Nem szokott egyébként beszélni, csak ha ébren van, és nyilván megunhatatlan. Énekeljünk dalokat, mondja, 2 másodperce van mindenkinek kitalálni egy dalt, és máris énekelni kell, akármit lehet. Nyomjuk, gyerek, te kezded. Lopva a forgalom helyett az arcát nézem, mert imádom azokat a pillanatokat, amikor hamisítatlan gyerek. És bár egyre többet próbál nagyoskodni, amikor játszik (meg amikor alszik!), nyilván csupa gyerek még. Más szerkezet nem is képes arra, hogy további magyarázkodás, vagy gondolkodás helyett azonnal énekelni kezdjen, vigyorogva. Meg ilyen játékokat kitalálni. Vagy tíz-tíz dalt elénekeltünk, én elkéstem az egyikkel, aztán ő kifogyott, kihoztuk döntetlenre, de aztán bevallottam neki, hogy ez így nem fair, mert én sokkal öregebb vagyok, és sokkal több dalt tudok fejből.

A leves isteni volt, a gombákat a tányéromból ellopkodta a gyerek megint, pakolt ide-oda a kedve szerint ezt-azt, aztán uccu az Arénába. Gondoltam rá, hogy szitkozódni fogok a forgalomban, de viselhető volt. Mondjuk az Arénából kijövet a Rákóczi úton belém gurult egy ijedt tekintetű kisasszony, de lényegében arcizmom sem mozdult, mivel előző héten szándékosan gurult belém ugyanoda egy barom, aki úgy gondolta, hogy elég gyalogost engedtem már át a zebrán, és indulhatnánk akár. Ott is kiszálltam, hátrasétáltam a napszemcsis tahóhoz, aki egy Sösangyong típusú lakossági hobbidzsipben ülve hápogva gimnasztikázni kezdett, hogy jóvammár öreg, pedig csak annyit mondtam, hogyha gondolod álljunk félre betétlapokat kitölteni, rendőrt hívni, tetszés szerint.

Az Arénában újabb csuda élménnyel lettünk gazdagabbak. Ugye egy üzleten keresztül kell lemenni a jégpályára. Én már a New Yorkerben pillázni kezdtem, amikor becsipogta a riasztót a korcsolyám, majd az őr megnyugtatott, hogy ismert jelenségnek vagyunk tanúi. Kegyet gyakorolva továbbintett, mi egyszerre vontunk vállat. A jégpálya jegypénztár zárva. A Piszkos Fred regényeket idézően unott arcú büfés egykedvűen odaböki, hogy 35 perc múlva pálya karbantartás lesz, akkor bezárnak egy órára. Akkor most nyitva vagytok még, nem? Nem. A gyerek olyan arccal néz rám, hogy az mindent megér. Csak én értem a szemében a "vele meg mi lehet, apa?!"mondatot, ezért csak közepesen húzom fel magam, és egy "nagyon vonzó, nagyon barátságos, köszönjük szépen, máskor is örömmel jövünk"-kel búcsúzom.

Stressz nélkül, szarva az egészre gurulunk át a Bálnához, ahol sima parkolás, igényes food-truckok, ingyenes pálya van, és tömeg sincs. Nem hiszem el. Usgyi. Forró csoki tökéletes, aki pedig a leveseket áruló kocsit elnevezte Nyaklevesnek, az előtt leborulok. Piros orral, vigyorogva ülünk vissza a kocsiba, a vásárlás aránylag vidám, mert Blankának épp röhögőgörcse van, amikor beesünk a boltba. Fél órával később jó fáradtan, kipirulva, nagy motyókkal érkezünk haza, és mivel szünet van, bőven 11 után ér véget a kajálunk valamit, tücsök? főzöl valami finomat? Persze, megfürdesz addig? Biztosan nem. De lécci. Nem. De. Nem. Összehajtogatlak. Hülye vagy. Sokkal több tiszteletet kell tanúsítanod édesapád iránt. De ha tök hülye vagy. Fürödhetsz a szokásos esti verés után is. Látod, mondom. Akkor te milyen is vagy Tücsök? Távirányítót ideadod? Vért ne adjak? Inkább valami kaját. Mi az a valami? Miből lehet választani? Attól, hogy apád vendéglátós, ez még nem egy étterem. Jó, de mi van enni? Csirkéstészta? Tejszínes? Akkor az. Jó, papa. Halleluja.

Vigyorogva. És ez persze egészen elalvásig így megy. Igazából amióta beszélni tud, ez így megy. És amíg én beszélni tudok, így is fog, remélem.


2016. január 8., péntek

Hülyeseget beszélsz



Mindenkivel előfordult már, hogy egy hétköznapi helyzetben hirtelen mondott valami hülyeséget. Valami totálisan oda nem valót, önkéntelenül, hogy aztán vigyorogjon mindenki. Azért jutott eszembe erről írni, mert ma is előfordult, de ma nem én mondtam, hanem nekem mondták, és beugrott, hogy hány és hány alkalommal fogtam a fejem utólag, hogy óbaszki. Úgy értem, nem olyan hülyeségekre gondolok, ami a filmekben van, hogy az ember feláll a meetingen és egy életre tönkrealázza magát. De ahogy tűnődni kezdtem rajta, kiderült, hogy -legalábbis nálam - ez elég gyakori dolog. Nem annyira, mint mondjuk a nagymamám esetében, aki - merjük kijelenteni - kifejezett jedi volt a műfajban (meg sok másban is), így praktikusan soha nem a saját nevünkön hívott minket, hanem a család 30-35 tagjának keresztneveit igazából random használta bárkire (igen, voltam Ágikám is csomószor). Anyu (valójában ő Ági) is sokszor keveri, de ő például kitálalja a levest, aztán jó éjszakát kíván. Mindenki másban erős. Ha már a családi szokásokat kicsit elmesélem, feltétlenül idetartozik nagyapám (fenti nagyi férje), aki például sohasem (értsd: sohasem) beszélt hülyeséget, ugyanakkor vendégségben akár 15 perces - szabadon választott nyelven elmondott - történet meghallgatása után minden kétséget kizáróan tudta azt mondani, hogy igen. De ő egészen kivételes zseni volt.

Én telefonon szoktam őrültségeket mondani, ami azért speciálisan csodálatos, mert döbbent csend követi, és kurva nehéz javítani. Például ha egy ötvenes pasasnak lazán kezicsókolomot köszönök. Azt hiszem ez az egész azért és akkor történik, amikor túlságosan rutinszerű mondatokat akarok/akarunk mondani (apropó, ugye mással is előfordul ez?!?!!!?), ráadásul sietünk, és akkor elcsesszük. De arra kevés mentség van, amikor valaki búcsúzik telefonon, örülök, hogy megbeszéltük, jövő héten akkor találkozunk, és azt felelem rá, hogy persze ti is. Ráadásul ezután letesszük ugye, aztán megy a matek, hogy na ez most mit gondolhat rólam? Vagy az igazoltató rendőrnek azzal köszönök el, hogy viszonthallásra. Vagy a boltból kilépve udvarias akarok lenni azzal, hogy Köszönöm, viszlát, és az a jobbik eset, ha azt mondom, hogy Köszlát!, a rosszabb az, hogy Kvrchabraz.

Ilyen esetekben általában megáll az élet 2-3 tragikusan szörnyű másodpercre. Ez pont elég, hogy végiggondoljam, hogy az összes tanáromnak igaza volt és mégis valami súlyosabb mentális deficittel élek. Pláne ha látom közben a másik ember arcát. A pincérét, akinek a finom volt, ízlett? kérdésére azt válaszolom (mert baromira máson jár az eszem), hogy "Semmiség". A mozipénztáros kislányét, aki ugye sokat kérdez (melyik film, hova ülne, van-e parkolójegy), így arra a kérdésre, hogy "akkor egy darab teljes áru jegy lesz?", én azt mondom, hogy "aha, kártyával". Ez kérem hülyeség. De az ember elgondolkodik, a rutinszerű kérdéseket meg hegyesen szegezik nekem.

Ma azt mondtam annak a drága asszonynak, aki a lakást segít tisztán tartani, hogy "Akkor szia!", és már mentem is kifelé, amire udvarias akart lenni, és gyorsan azt válaszolta, hogy "Igen, én is, ...jajjizé..!" Ahogy csukta utánam az ajtót, hallottam ugyanazt a borzasztó hebegést, inkább magának mondta bosszankodva, hogy "nem is ezt akartam, basszus", és be is kiabáltam még a résen, hogy semmi gond, magam is gyakran beszélek hülyeséget.

Már a kocsiban ültem, amikor elfutott egy nagy vigyor, hogy ezek szerint akkora deficit még sincs. Vagy legalábbis nem emiatt van...

2016. január 3., vasárnap

Újszerű év újszerű blog újszerű poszt



Évekkel ezelőtt jutott eszembe a gondolat, hogy a január elseje tulajdonképpen a leginkább haszontalan nap az évben. Lényegében két dolgot csinál az átlagember ilyenkor. Megpróbálja szó szerint és képletesen megemészteni az elmúlt éjszakát és az elmúlt évet, és megpróbálja ködös aggyal elképzelni, hogy másnaptól már elkezdődik az felkészülés az új mindenre.

2015 nekem egy sok szempontból vonalat húzós, lezárós, letisztázós, újrakezdős év volt. Mi sem jellemzőbb rá, hogy az év utolsó napját kettesben, vidéken, csendben töltöttem. Fél egykor lefeküdtem aludni. Csak saccolni tudom, de hogy 30 évnél régebben történt ilyen utoljára, az nyilvánvaló. A vicces következménye mindennek, hogy az év első napja az eddigi gyakorlattal szemben aránylag értelmes dolgokkal telt. Evés étvággyal, tisztességes méretű séta, játék, könyv, azaz szinte mértéktelenül kibővítettem az erre a napra évtizedek óta stabilizált repertoáromat, amely az egész nap fekvésből, nyögésből, fingásból, hideg/meleg friss/maradék ételek elfogyasztásából állt,  valamint a látogatók minimalizálásából, és a barátoknak/kal történő üzengetésből, hogy mindenki életben van-e, valamennyi létfontosságú szerve a helyén van-e, történt-e összeütközés a törvénnyel, ésatöbbi.

Ami a legújabb, hogy jutott kapacitás gondolkodni is. Nem kell beszólogatni, hogy az normál napokon se megy, ezúttal véletlenül ment. Annyira, hogy még tollat is ragadtam, pedig hosszú hónapok óta eltűntem. Sőt visszanézve és őszintén szólva az egész 2015-ös évben nem foglalkoztam nagyon a blogommal. Most pont fasza lenne az időzítés a nagy fogadalmakra, hogy akkor majd most - de erre egy régi barát tökéletes tanulsága jut eszembe, hogy "jabazmeg január első felében minden konditerem csutka fullon van...".

Amit január elsején kell elkezdeni, az nem érdekel téged igazán. Engem sem. Csalódásokat előregyártani meg utálok. A blogom meg az intim szférám. Hullámzik. Mostanában éppen nem írom. Illetve írom, de nem publikálható formában. Vázlatok, félmondatok, gondolatmenetek, kísérletek, hülyeségek, túlzások. Azt hiszem változtatni szeretnék rajta, de nem vagyok még biztos benne, milyen legyen. Majd útközben kiderül. Ebben a félig közéleti, félig életvezetési megmondósdiban kicsit elfáradtam. Nem tudom, és nem is akarom menetrendszerűen elővenni a megmondó-mutatóujjamat, kinyújtani és akkor témánként rendszerezetten elővezetni a baromságot. Egyre izzadságszagúbbnak érzem. Persze nyilván lesz 1-1 téma, amihez muszáj lesz hozzányúlni, mint a melegek, vagy a menekültek voltak. De talán érdemesebb lenne hétköznapibb, egyszerűbb dolgokról írni. Egy átlagos élethelyzeten keresztül megmutatni a világomat. Ez az egész blog úgyis egyfajta kilélegzésnek indult, az egyes történések, az abszurdok, a hülyeségek, a viccek és a drámák kiírása magamból mindig segített. De 2,5 év után valahogy megrekedtem. Azt hiszem, az gátol, hogy úgy gondolom, túl egyszerű és túl átlagos dolgok nem valók a nagyvilág elé, meg úgysem érdekelnek senkit, ezért próbáltam nagyobb lélegzetű témákról írni, nagy tanulságokat levonni (már amikor nem a nettó hülyeség jött belőlem). Itt a hiba a rendszerben. Hogy néha azt hiszem, a nagyvilágnak írok, és figyelembe kell venni elvárásokat, meg érdeklődést, meg a téma aktualitását.

Rohadtul nem akarom figyelembe venni (bocs), mert ez megöli a blogot. Vagy magamnak írok, és azt elolvassa valaki (vagy nem), vagy nem tudok írni. Nem vagyok újságíró, nem tudok elvárásoknak megfelelni. Nem akarok sem világmegváltani, sem igazság bajnoka lenni. Csak megjeleníteni szeretném az életem kedves, furcsa, dühítő, boldog és boldogtalan pillanatait azért, mert jót tesz nekem, ha a grafomániám segítségével kivezetem magamból ezeket az érzelmeket, amit mindez okoz, illetve helyére teszem őket az írás segítségével. Talán kisebb, rövidebb, gyakoribb írásokra van szükségem. Még a végén kiderül, hogy kellett is nekem ez a hosszabb szünet.

Hát így. A többi meg majd kiderül. Boldog újévet mindenkinek...