2016. április 23., szombat

A szexuális zaklatásról terjedelmesen, indulatosan, és egyszerűen, hogy megértsd még te is


A Kiss László féle, minden szempontból gyomorforgató és gusztustalan botrány sokadszor indította el az agyamban ezt a nagyon mélyről jövő, sziszegéses hörgéses ökölbe szorító üvöltést, de ez csak 1 eset a sokból, 50 évvel ezelőttről, és a csoportos nemi erőszak csak egy ocsmány végpontja ennek a világnak, amit egyes férfiak a nőkkel művelnek. Hagytam időt, hogy higgadjon a mondanivaló, de nem tette. Szinte kíváncsiságból kattingattam kissé, és semmi meglepetést nem okoz, hogy a szexuális zaklatás a nők témája. Sokan sokszor felháborodnak rajta, okos nők sokat írnak róla, a jellemzően nők által olvasott szintén okos férfiak leírják, hogy egy felháborító szégyen, meg nyilván vannak jóérzésű férfiak páran, akik háborognak ezen.

Csak valahogy a férfiak közül nem sokan állnak ki, és nem sokan mondják a többi, érintett férfinak, hogy a beteg, primitív, komplexusos kurva anyádat, te paraszt. Ezt eléggé hiányolom, így jobb híján megteszem én, ebben a posztban. Mielőtt megteszem, ideírom a szokásom szerint, hogy általánosítani helytelen, mind ismerünk kedves, tisztességes, nőkkel bánni tudó és nőket tisztelő férfiakat. Sőt, el merem hinni, hogy a többségünk normálisan áll a nőkhöz, egészségesen gondolkodik róluk, megbecsüli őket. De ahogy a taxis levelemben sérelmeztem a becsületes taxisok kiállását a mocsokkal szemben, úgy most magam szeretnék pontosan ugyanígy kiállni azon férfiak nevében, akik szeretik (de tényleg) a nőket, akik maguk is szenvednek attól, ahogy a többi férfi viselkedik a mindennapokban, és akikkel együtt azt szeretném üzenni, hogy: szégyelljétek magatokat.


Ez a poszt a szexuális zaklatásról szeretne szólni. Nem tudományosan okoskodni, nem konkrétan nemi erőszakról és otthoni bántalmazásról (a zaklatás amúgy hányadék és extrém végpontjairól) akar szólni, erről egyrészt tömegnyi cikk szól, másrészt épp a jelenség másik végét akarom boncolgatni. Mert úgy látom, sem a férfiak, sem a társadalom, sőt sok esetben a nők maguk sincsenek tisztában azzal, hogy hol kezdődik a zaklatás. Ahogy az sem tudatosul bennünk, milyen megdöbbentően általános dolog ez, hiszen annyira gyakran fordul elő, hogy szinte normálisnak gondoljuk. Emiatt ez a poszt egy felháborodott üvöltés, trágár és bántó, nyers és szándékosan olyan nyelven íródott, amilyen nyelven ezek a férfiak beszélnek. Egyrészt, mert ezen a nyelven beszélnek, másrészt, hogy el lehessen képzelni, mit élnek át azok a nők, akikkel ennél csak durvábban beszélnek.

Ma már a civilizált emberek nagyobb része tudja, hogy amikor a munkások füttyögnek a miniszoknya után, az nem jó poén, hanem az bizony szexuális zaklatás, és minimum lenézzük az ilyen tahókat. Azt ugyanakkor láthatóan nagyon sokan nem érzik, hogy a mindennapi kommunikációban/viselkedésben milyen elképesztően sokszor van jelen ugyanennek valamilyen formája.  Hihetetlen, amit egyes férfiak az utcán, a metrón, vagy bárhol megengednek maguknak. Már az is zaklatás, ahogy belebámulnak a nőkbe, a nők belsejébe mindenfajta szégyenérzet nélkül. Észre se veszi a paraszt, hogy a "poénjai" 80%-ban szexista, bántó, erőszakos megjegyzések. Tárgyalókban(!) el tud hangzani az, hogy "ez ne így csináljuk, mert meg fogjuk szívni. - Tudod, mit kéne megszívni, höhö..". Céges rendezvényen, kollégák (de nem barátok!) között fennakadás nélkül hangozhatnak el olyasmik, hogy "nem vettél melltartót?" Munkahelyi környezetben adott esetben még sokkal-sokkal durvábbak a körülmények. Nemcsak pincér-pincérnő, hostess-biztonsági őr, hostess-egész világ viszonylaton, hanem kosztümös irodai környezetben is hallhattam olyasmit, hogy "a barátodnak engeded fenékbe?", vagy akár egészen konkrét felajánlásokat is. Persze tudom, hogy vannak ezeréves irodai barátságok, amik amúgy tényleg elbírják a keményebb poénkodást, vannak nők is gazdagon, akik rájátszanak erre, sőt bírják is az ilyesmit. Nem hülye és nem vak vagyok, de nem róluk szól ez az írás, ma nem rájuk koncentrálnék.


Arra koncentrálnék, amikor áll a szerencsétlen kolléganő, és el akar süllyedni rákvörösen, mert valamelyik prosztó tapintatlan menedzser tett egy megjegyzést a lábára. Vagy a másik rákérdezett viccből 4 kolléga előtt, hogy ma milyenre borotválta ott. Ma arra koncentrálnék, amikor egy céges rendezvényen ül az asztalnál 8 férfi és 2 nő, és szemrebbenés nélkül a mélytorok technikáról megy előbb a viccelődés, aztán a hölgyek interjúzása következik a saját tapasztalataikról. Egészen elképesztőnek tartom, hogy ma már a férfiak egy riasztóan nagy része probléma nélkül visszakérdezhet egy munkahelyen egy nőnél, hogy "te menstruálsz?", ha annak bármilyen ügyben bármilyen szakmai(!) problémája, kifogása, ellenvetése van. Sőt ugyanebben a szituációban már sok férfi számára "normális" megkérdezni, hogy "nem volt este szex, mi?" Ma az érdekelne engem, hogy mi a picsa bajuk van a férfiaknak, akik azt élvezik, hogy a vonatkozó nők láthatóan feszülnek, szoronganak, kellemetlenül érzik magukat, vagy vérmérséklettől, neveltetéstől, aznapi állapottól függően éppenséggel pánikban vannak miattuk, a közelükben, a mondataiktól, a gondolataiktól, a mértéktelenül tiszteletlen, ordenáré, gusztustalan megnyilvánulásaiktól.

Nos, meg is mondom, szerintem mi a bajotok, ilyen típusú férfiak. Hogy senkiházi nullajancsik vagytok. Hogy mélyen a valóságban kisebbségi komplexusos, kéztördelős, remegős szarok vagytok. Egytől egyig minden férfi, akinek az a kattanása, hogy BÁRMILYEN módon hatalmaskodjon egy nőn, az gyenge, az rejteget valamit, annak súlyos önértékelési gondja van. Igen te, aki a péntek esti buliban attól nősz nagyra, hogy be vagy baszva, és akkor elkezded fogdosni őket a sötétben, meg arról magyarázni a pultosnak, hogy mit is csinálnál a vécében. Meg te is, aki ciccegsz a metrón, meg kacsingatsz, esetleg félhangos megjegyzést is teszel a pináról, höhöhö. Mindegyik egy nyamvadt puhapöcs, amelyik stresszhelyzetben kurvázni kezdi a nőket, amelyik lényegében bármilyen nőkkel kapcsolatos gondolatmenetét képtelen úgy átadni, hogy abban pina, fasz, szopás, baszás, fröcsögő testnedvek, vagy erre történő konkrét utalások ne szerepeljenek. Amelyik képtelen egy bármilyen beszélgetést lefolytatni egy csinos nővel anélkül, hogy hosszú lábaktól a szexuális vicceken át a saját megdöbbentően férfias megjelenéséig ne tenne valami megjegyzést. Amelyik nem tud egy nőt 30 percig simán csak kollégának, sportolónak, anyának, beosztottnak, eladónak, jegypénztárosnak, vagy akárminek tekinteni, hanem kizárólag csöcsöknek tudja tekinteni őket, és annyira primitív, ostoba fasz, hogy ezt még közölnie, éreztetnie is muszáj. Mert annyira egy korlátolt tahó, hogy azt hiszi, a nő is hozzá hasonlóan kizárólag azon gondolkodik séta közben az utcán, hogy kit szopna le, és kit csak később. Azt hiszi a szerencsétlen suttyó barom, hogy hozzá hasonlóan a nő is úgy intézi a napi dolgait, hogyha meglát közben egy csinos manust, akkor másra sem tud gondolni, mint hogy 3 barátnőjével hogyan ülne egyszerre a szájára. Azt hiszi, hogy egy nőnek ugyanúgy létszükséglet minden beszélgetésben a kemény pornóról beszélgetni, vagy azt szóba hozni, mint az ő nyomorúságos kis életében.

Nem így van, te fasz. Hagyd már békén a nőket. Ne sziszegjél "viccesen" mögötte a Lidl sorban, ne "suttogd" a haverodnak a mozipénztárnál, hogyan rángatnád a fejét, ne menj oda a hostesshez megkérdezni, van-e barátja, és ha van, az "komoly-e" baszdmeg. Nem a te kedvedért van miniszoknyában, és főleg nem azért, mert kurva. A másik meg nem azért jár kivágott ruhában, mert liftben akar baszni veled. (kurvák is, igénytelen nők és kivételek is gazdagon vannak, ne hümmögjél baszod. Rájuk is igaz, hogy nem általánosítunk. De ma a normális nőkről van szó, képzeld, van olyan is, hm?) Nőies, csinos, és vonzó akart lenni ma reggel, ami nála (tudom, téboly!) nem jelenti azt, hogy megkötözve akar visítani egy hotelszobában 6 perccel azután, hogy bemutatkozott neked. Abból csak a milf anal és a teen gangbang kategóriákban van rengeteg a pornóoldalon, ahol élsz, hülyegyerek. A normális nő nem lesz erre kíváncsi. Nem erre lesz kíváncsi. Nem lesz rád kíváncsi.


És nem átallom bizony elmondani még azt is, hogy szerintem miért nem kíváncsi rád. Sok oka van, ezek legtöbbje egyszerűbb, mint hinnéd. (Csak ugye nem hiszel neki, mert ha visszautasít, tanácsot ad, neadjisten kritizálni merészelne, akkor úgyis kurvává válik automatikusan, így nehéz kissé eljuttatni hozzád az információt, kedves mindentudó teremtés koronája) Ezek miatt nem kíváncsi rád:
1. Azt hiszed, hogy tőle elvárhatod, hogy minden nap aznapi szőrtelenítésen átesett, illatos teste legyen, cserébe te maximum azt tudod nyújtani ápoltság vonalon, hogy nem szaros a segged. És halál komolyan elhiszed, hogy a kettő egálban van. Neki nem lehet kicsit se lenőve a haja, nem lehet picit izzadt egy nyári délutánon, neki top sminkben és magas sarkokon kell léteznie mindig, cserébe te azt nyújtod, hogy zoknit cserélsz foci után, továbbá ha fingasz, akkor lehúzod az ablakot, és a cigi/sör/csípős-hagymás gyrosos leheletre szórsz egy tic-tacot. Bravó.
2. Ijesztő, mogorva, humortalan és paraszt vagy, és elvárod, hogy ez vonzóvá tegyen téged. Ha mégsem tesz azzá, egyenesen erőszakossá, agresszívvá válsz. Ő kötelességtudóan legyen kedves, szolgálat-, és áldozatkész, mert a nő mindig friss, ráér, alázatos, szorgalmas, nem ugat neked, nem basztat, sőt kussol, te viszont egy két bites bunkó vagy, akitől nem várható el semmi. És ez így legyen vonzó a nő számára, vagy kurva. Amúgy is annak tartod, de ha "hibázik", ezt meg is mondod neki.
3. Nem kíváncsi rád, mert te vagy, aki akarsz tőle valamit, de úgy gondolod, hogy kizárólag a férfiak nyelvezetét, ritmusát, sebességét, gondolkodását, céljait és koordináta-rendszerét kell ehhez használni. Nem érdekel, nem ismered, le se baszod a nők vonatkozó ugyanilyen rendszereit, ugyanis szerinted ilyen nem is létezik. És csodálkozol, ha nem kapod, amire vágysz.
4. Nem kíváncsi rád, mert te sem vagy kíváncsi rá, és nem hülye, hogy ezt ne tudja azonnal. Te 2, esetleg 3 testrészére vagy kíváncsi, és halálosan meg vagy sértődve, ha neki ez kevés, ő ugyanis belőled ennyit sem akar, sőt. A világon mindent inkább akar, mint ezt.
5. Nem kíváncsi rád, mert a felvezető műsorodból pontosan tudja, mit kapna tőled. Amire szüksége volna, azt nem tudja megkapni tőled, mert fogalmad sincs róla, mi az, nemhogy rendelkezzél is vele. Ha meg most azonnal igent mondana arra, amit te akarsz (basszunk-basszunk-basszunk), hebegni kezdenél, tördelni a kis kezedet, hogy hújézusom, akkor most hogy is van? Arra vagy berendezkedve, hogy visszautasítanak - te sértegeted őket - és itt a vége. Ha a nő felkínálná magát neked, ha a nő tényleg azt csinálná, amiről te habzó szájjal ábrándozol, nos a legtöbb esetben nemhogy megdugni nem tudnád rendesen, de még megcsókolni sem. Mert fogalmad sincs egy csókról. Plusz ittál 4 sört és 2 rövidet, hogy bátor macsó legyél, és most egy ocsmány disznóól van a pofádban. De szerinted vonzó disznóól. Nos, van, akinek az. Legyen mind a tied. És ez a paradoxon az oka amúgy annak, hogy ordenáré módon beszélsz és viselkedsz a nőkkel és a nőkről.
6. Nem kíváncsi rád, mert fogalmad nincs a nőkről, és ez ordít rólad. Mert nem tudsz egy ajtót kinyitni, egy széket kihúzni, egy női kezet rendesen megfogni, egy poharat a kezébe adni, egy zsebkendőt sem tudsz tisztességesen kérni vagy adni. A szemébe nézni sem tudsz egy nőnek 10 másodpercig a suttyó vihogás, a biztonságot adó szexuális tartalmú megjegyzéseid, vagy valami egyéb szánni való pótcselekvés nélkül. Kevés vagy, ezt mindketten tudjátok, és ezért bántod őket. Mert ahelyett, hogy mernél tanulni tőlük és róluk, ahelyett, hogy mernél kérdezni, mernél hibázni, ehelyett kidülleszted a tyúkmellet és azt hiszed, te tudod, mi kell a nőnek. Ne ugasson a nő, te majd tudod. Hát nem tudod. Nem tudsz egy nőt előreengedni se a sorban anélkül, hogy a micsodájára ne gondolnál, meg arra, hogy ő biztosan a te hatalmas, bámulatos és ellenállhatatlan hímtagodra koncentrál, hát most komolyan, mi a kurva anyját csinálna mást, nem?
7.  Nem kíváncsi rád a nő, mert ránézésre sem tudsz semmit sem nyújtani, amire szüksége van. Mert csak olyanokkal mertél eddig szóba állni, akik tényleg vagy egy mandulás magnumért kúrtak veled, vagy tényleg csak a kocsikulcsod érdekli őket, és mivel ez egyszerű, közérthető koordináta-rendszer, ebben ragadtál, ebben gondolkodsz, ez a világod. Emiatt nem tudsz egy magára valamit is adó nővel semmi mást kezdeni, mint sértegetni, szexista parasztságokat mondani neki, tárgynak tekinteni őt, hogy kompenzáld a kibaszott hatalmas hiányosságaidat - tudniillik, hogy TÉNYLEG nincsen semmi, amit adni, vagy nyújtani tudnál. Mert riasztóan üres vagy. Mert tudatlan vagy, cserében nem alázatos vagy és tanítható, hanem hangos, büdös, szánalmas és unalmas, valamint a végtelenségig kiszámítható. Vagy maximum ijesztő, taszító, rémisztő - ez a legtöbb, amit elérhetsz, ezért ezt el is akarod érni. Ha szeretni nem képes a ribanc, legalább féljen, és ettől hadd higgyük azt mindketten, hogy tisztel. Mert tisztelnie KELL, a kurva anyját, mit képzel. Én a férfi vagyok, követelem a nekem alanyi jogon járó tiszteletet. Neki nem jár tisztelet, neki a fasz jár, úgyis csak annyit akar a lóvén kívül. Hát ezért nem kíváncsi rád a nő baszdmeg. Mert te magad már beáraztad magadat. És lehet platinából is a mandulás magnumod, apukám, attól az még kutya faszát sem éri az egész.


Takarodj le a nőkről. Takarodj le a szidalmazásukról, a bántalmazásukról, a zaklatásukról, takarodj le a hatalmaskodó, ijesztő, rémisztő és ocsmány viselkedésről. Egy nyomorult, gyáva patkány vagy, aki a fizikailag gyengébbekkel kurva nagy jani, mert nekik nincs túl sok fizikai eszközük ellened. Se a téren, se a buszon, se este, se otthon, se máshol. A kurva anyádat neked is, meg minden olyan parasztnak, aki nőket bánt. A kurva anyátokat, hogy ahhoz is gyávák vagytok, hogy a saját súlycsoportban keressetek ellenfelet, ha izmozni akartok. Ja, hogy ott már megbuktatok sokszor. Ja, hogy ott neked kellett letérdelni szopni ugye? Ja, hogy megalázott a főnököd / kinevetett egy lány gimiben / a másik csávó vitte el a lányt, mindez csorbát ejtett a kis férfiúi önértékeléseden, és így kompenzálod, ugye? Értjük ám mind. Rajtad kívül mind tisztában vagyunk ám azzal, miért vagy te ilyen erőszakos, szélsőséges, nevetséges hülye fasz. Rajtad kívül mind tudjuk, mit jelent ez a sok pótcselekvés, ez a használati tárgyak villogtatása, ez a nőkhöz és nőkről történő  'lefelé' beszélgetés, csak amelyik nő ér valamit, azt nem nyűgözi le, hogy a tabletedet vékonynak, a farkadat meg vastagnak mondod. Őket nem nyűgözi le, hogy ordibálva buzizol, hogy más férfiakról is lekezelően beszélsz, hogy állandóan magadat fényezed, hogy minden mozdulatod valaminek a kompenzációja / rejtegetése.

A szexuális zaklatásnak ezer és ezer formája van, csak te azt hiszed, rád ezek nem vonatkoznak. Vagy azért, mert szerinted te nem csinálsz/mondasz ilyet, pedig de. Vagy azért, mert azt hiszed, ezek egy része tök oké, pedig nem az. Illetve nem te döntöd el, hogy mi oké. Arra ott a nő, aki a célpontja a zaklatásodnak. Neked az a dolgod, hogy a nővel nőként bánj, és ne te akard eldönteni, az mit jelent, vagy hogy ennek hol a határa. Mindenkinél máshol, és te alkalmazkodsz. Nem te döntöd el, mi fér bele, ahogy smárolni sem akkor fogtok, amikor te úgy döntesz, ugyebár. Ha tényleg azért vett fel miniruhát, mert ribanc és a szexuális tárgyaddá kíván válni, azt hidd el, könnyű lesz észrevenni még neked is. Ha viszont nem azért, akkor ne akard a mocskoddal meggyőzni arról, hogy akarjon azzá válni a te ostoba kedvedért. Nem fog. És ne is tegye. És remélem előlép az oszlop mögül a hapsija vagy az apja, amikor megjegyzést teszel. Hogy rögtön bemutathasd a geci nagy férfierődet egyenlő körülmények között. Ja, hogy gyáva vagy. Ezt a hapsi és apa megjelenése nélkül is tudtuk, te görény.

Álszenteskedés helyett mondjuk ki, hogy férfitársaságban, a barátok között minden férfi szokott olykor ordenáré módon beszélni a nőkről, a szexről, ahogy bármi egyébről is. Ezért van barátok között, hogy ott beleférjenek dolgok, mondatok akkor is, ha ez amúgy helytelen. Mert az, sőt ezt tudják is azok a férfiak, akik korlátozott helyeken, időben és emberek társaságában engednek meg ilyesmit. Más kérdés, hogy egyáltalán miért van erre szükség, de ettől még tény, hogy van. Én sem vagyok kivétel. Sőt, a nők is csinálnak és mondanak hasonlót, sőt... Ettől még a nők társaságában viselkedünk, mert viselkedni kell. Ettől még nem nyomatunk vicces szexpoénokat az irodai kávékonyhában. Ettől még meg tudjuk különböztetni az udvarlást a zaklatástól. Ettől még meg tudjuk különböztetni a bókot a sértéstől. Az ízlésest az ízléstelentől. Ettől még fel tudjuk mérni a helyzetet, a nőt, a határainkat. Ettől még nem viselkedünk úgy, mint valami neveletlen, viselkedészavaros bunkó paraszt. Ettől még nem kezeljük le a nőket, és főleg (!!) nem teszünk úgy, mintha a nőnek mindössze egy funkciója, kötelessége, életcélja lenne - a férfi.

Minden kulturált és a nőkkel normálisan viselkedő férfi nevében kikérem magamnak az ilyen férfiak magatartását. A "könnyen kapható lányok" nevű hányadék "értékrendszertől" az irodai/utcai/stb megjegyzésekig. Az utcai füttyöngetéstől a nők verbális megalázásának társadalmi szintre emeléséig. Kikérem magamnak, hogy a férfiakról általánosságban ilyen szörnyű képet fessetek, hülye parasztok. Kikérem magamnak, hogy nőket megalázzatok, félelemben, kínban tartsatok.

Ameddig nem értjük meg, hogy a családon belüli erőszaktól a csoportos nemi erőszakos át minden nőkkel szemben elkövetett felháborító szörnyűségig mindennek az az eleje és a kezdete, hogy a szexista hozzáállást, viselkedést és megjegyzéseket el se tudjuk választani, meg se tudjuk már különböztetni a tisztességes és normális hozzáállástól, addig a szörnyűségek csökkenésére, visszaszorítására esély sincsen. Tudom, hogy ebben a nőknek is rengeteg hibája, tanulsága, tennivalója van. Tudom, hogy az egyén szintjétől a top politikáig mindenki részvétele kell hozzá, és azt is tudom, hogy ez nem megy azonnal. De a folyamat egyik alapja, hogy a tisztességesen gondolkodó férfiak elhatárolódnak ettől a szeméttől. 

Ezt igyekeztem ma megtenni a magam részéről. A számomra a világon legfontosabb 3 nő kedvéért. A tisztességes férfiakért. Minden lány barátomért, és minden nőért, akit érint ez. Leszarom, mennyire naív gondolat ez, sőt épp ez a baj, hogy ez ma naívság, mégis a leghatározottabban kijelentem, hogy ezt azonnal tessék befejezni, kedves érintett férfiak, hülye parasztok. Szó szerint anyátokkal bánjatok úgy, ahogy a többi nővel.




2016. április 7., csütörtök

A kudarc







A kudarcról rettenetes nehéz beszélni. Igazából mindent nehéz vele kapcsolatban. Már elképzelni is rémes. De mégis muszáj annyira, de annyira sokszor elképzelni. Meg mindig felbukkan az életben. Néha csak egy lehetőség, néha konkrét félelem. Néha a jeges valóság, és néha egészen valószerűtlenül messze van. Szerintem érdemes gondolkodni róla egy sort.

Már csak azért is, mert a kudarc egy betegséghez is hasonlít, sőt több betegségnek is alkotóeleme, akár éveken keresztül is agyon tud nyomni egy embert pusztán a félelem a kudarctól, vagy egy kudarc feldolgozása. Annyira, hogy teljesen általánosan elfogadott álláspont, hogy nagy kudarcot sokáig dolgozunk fel. Úgyhogy feltétlenül foglalkoznunk kell a kérdéssel, még ha rettenetesen viszket, meg szúr, meg kellemetlen is.

Gyűlöljük a kudarcot. Egységesen, mindannyian. Azért gyűlöljük, mert túl azon, hogy per definíció valami épp nem sikerül, ami az emberi természetnek nem a kedvence, a saját magunkba vetett hitünk, az önbizalmunk - önbecsülésünk - önértékelésünk, a kedvünk, a napunk, a mindenünk meg tud reccsenni tőle. És az szar. Pont. Meg az alaptermészetünk az, hogy sikerüljenek a dolgok, így megyünk előre. Ha viszont ez így van, akkor hogy lehetséges, hogy a hatalmas nagy sikernek örülünk annyira, mint amennyire egy közepes kudarc megráz bennünket? Hatalmas sikereket nem kell hónapokig feldolgoznunk...Ezért túl is lépünk rajta, sőt elfelejtjük. Motivációs videókat nézünk a Facebookon nálunk sokkal rosszabb sorsú emberekről, meg olyanokról, akik örülnek mindennapi dolgoknak, és napi szinten tanulunk újra és újra örülni, mint valami dedóban. A kudarcokról kevesebb videót nézünk, leszámítva a pofára esős bakikat. Nem is beszélünk róla, sőt meghalunk, ha beszélni kellene róla, úgyhogy a kudarcokkal legtöbb esetben egyedül harcolunk. Talán emiatt tart annyival tovább az egész feldolgozási ügymenet.

A kudarcban ráadásul sokszor nem az a legrosszabb, amit épp elveszítünk, vagy elrontunk. Hanem odaállni egy tükör elé, és bevallani. Az borzasztó tényleg. Az az érzés, a pillanat, amikor saját magunk előtt szégyelljük magunkat, vagy megszégyenülve hülyének, tehetetlennek, keserűnek, menthetetlennek érezzük magunkat. És ettől menekülünk. Pedig nagyobbat ütünk magunkon azzal, hogy évekig hurcoljuk, rágjuk, birkózzuk, emésztjük, küzdünk vele és vergődünk miatta, mint hogy elismerjük. Néha meg kell tenni. És ráér kisebb dolgokkal elkezdeni, tök jól működik. Ahogy egyszer egy nagyon jó barátom mondta nekem, Amerikában a 40 év alatti férfiak jelentős része már tönkrement vagy befuccsolt valami céggel, hitellel, stb. Vagy többel. És hogy ez ott tök normális része az életnek, itthon meg emberek lelki értelemben is a tönk szélére kerülnek hasonló helyzetben, mert itt ez nincs a rendszerben, nem vállalkoznak 200 éve, stb. Tényleg így van. Valami őrületesen komolyan veszünk mindent. Meg a szívünkre. Úgy értem, nyilvánvalóan vannak azok az ügyek és történések, események és pillanatok, amikor a lelkünkre kell vennünk, vagy ami olyan kudarc, hogy nincs kérdés. De a hétköznapi ügyeinkben volna mit optimalizálni. Úgy értem, rengeteg ember egy állásinterjún is szétmarcangolja magát, már ott helyben is, nem hogy egy visszautasítás esetén. De kudarc a bevásárlókocsis mini-harc a sorban, ugyanaz a parkolóban, a diszkóban, a parton, a suliban (!), sőt ma már kudarc a nemlájkolás és a kudarcok forrása csak nő, a megbeszélt, megértett, elfogadott kudarcok száma nem nagyon.

Legalábbis amit az utcán, a városban, a világban tapasztalok, látok és olvasok, annak alapján nem kifejezetten mondanám, hogy a közösségek, az országok, vagy az civilizált ember különféle életformái olyan magabiztosan, vagy hatékonyan kezelnék ezt a kérdést. Szakemberek és szakkönyvek persze remekül leírják, elmondják és igazuk is van amúgy - de mintha az embereknek maguknak ez kicsit sem volna természetes, sőt, mintha egyre rosszabbul reagálnánk a kudarcokra. Ez nem egy építő folyamat, ez félelmet, szorongást, dühöt, indulatot szül, ez egymás ellen fordít, és konfliktust gerjeszt minden értelmében, minden kontextusában.

Meg kellene tanulnunk beszélni a kudarcról, megélni és megfelelő pillanatokban elfogadni, tűrni, érteni azt. Kellene rá tanítani a gyerekeket, kellene tréningelni rá nagyon nagy létszámban a munkavállalókat, a vállalkozókat. Szükség volna olyan párbeszédre, ami nem a marginális értelmiség (ha ugyan még feltalálható ez Magyarországon) részéről valami ráncolt homlokú okoskodás, hanem nagyon széles körben, nagyon közérthetően, egyszerűen, befogadhatóan tekint a problémára, és ad élhető megoldásokat emberek kezébe.

Ez így ugyanis pokoli nehéz. Tanulástól sportig, munkahelyi projektektől a párkapcsolatokig blokkolja, gyötri, nehezíti az életünket a kudarcoktól való félelem. Hány és hány valószínűleg zseniális ötletet el sem kezdtünk megvalósítani, mert aggódtunk a kudarctól. Vajon hány tökéletes számot, hibátlan könyvet nem írtak meg, hány táncot nem táncoltak el, hány startup-ot dobtak ki idő előtt a kudarctól való félelem miatt? Vajon hány szerelem nem jött létre, vajon hány festmény és épület, életre szóló kaland és még millió dolog nem jött létre, nem készült el, nem épült meg, nem éltük át, nem mentünk oda, nem indítottuk el, nem foglalkoztunk vele tovább pusztán amiatt, mert belénk tápláltuk egész életünk során azt, hogy jaj csak nehogy. Vigyázzunk, álljunk meg, hagyjuk ezt, nem kell ez, ő sem kell, a lehetőség sem kell, köszi. Nem utazunk, nem hívjuk fel, nem próbáljuk ki, nem tanuljuk meg, nem indulunk neki.

A kudarc egy rohadt bénító, blokkoló, sokkoló dolog, de akármilyen borzasztó, azt állítom, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítunk neki. Nagyon kevés szerelem fáj annyira, amikor elmúlik, mint amennyire fájna, ha tudnánk, mit hagytunk ki, amikor ki se próbáltuk. Mint annyi minden más, ez is egy utazáshoz hasonlít. Ha a kudarctól való félelem irányít, akkor maradunk a kis szobánkban 2 héten át egyfolytában. Ha nekivágunk, akkor lesz kaland, lesz izgalom, sorban fogunk állni a reptéren, éhesek leszünk, esetleg leégünk közben, megcsíphet a bogár, ellophatják a pénzünket, elveszhet a bőrönd, stb. Mégis megéri, mert az az élmény, az a kaland, az a boldog pillanat, amikor fentiek közül épp semelyik se történik, csak reggelizünk valami csoda helyen és gyönyörködünk, az pótolhatatlan. Az már ott lesz a fejben, a szívben, azt már nem veszik el tőlünk.

Ráadásul ott van az a szemétség is az emberi tulajdonságok között, hogy életünk akármelyik pontján ha visszatekintünk, mire emlékszünk? Bizony nem azokra a napokra, amikor biztosat választva otthon maradtunk, és lemondtunk egy élményről, nehogy elromoljon, vagy baj történjen. Hanem arra emlékszünk, amikor ott voltunk, átéltük, belélegeztük, megcsináltuk, amikor mertük, amikor nem hagytuk abba, amikor végignyomtuk, amikor kiüvöltöttük a lelkünket, amikor sírtunk, nevettünk, amikor szartunk arra, hogy mi romolhat el, csak csináltuk. Amikor nem azzal foglalkoztunk, mi romolhat, vagy veszhet el. Hanem saját magunk mellett hoztunk döntést. És örökre hálásak voltunk utólag érte magunknak. Pedig pofára estél a sípályán, rád léptek a koncerten, de ott voltál a koncerten...

A kudarcnak igenis helye van az életünkben. Jól látható, jól definiálható helye és ideje. De a határait, és a hatalmát ugyanolyan precízen ki kell jelölni. Különben minden további nélkül átveszi az irányítást a teljes életünk felett akár. És azt nem köszönjük meg saját magunknak általában.