2016. október 14., péntek

Nélküled üres a Place Pigalle - Üzenet Hajdú Petinek



Szevasz Peti,

Ne haragudj már a közvetlen stílusért, de olyan gyakori vendég vagy a nappalinkban, hogy be merem vallani, én így szoktam neked köszönni, amikor te beköszönsz a képernyőn. Annyi szép pillanatot éltünk át együtt, hogy én nem tudlak nem tegezni. Remélem megbocsátod annak ellenére, hogy ismeretségünk ilyen egyoldalú.

A tátongó űrben, amelyet oktalan és hirtelen távozásod okozott a mainstream médiából, nem találom a nyugalmam. Nem szokásom híres embereknek írogatni, meg üzengetni, de veled és ebben az esetben kivételt teszek, mert annyira felháborít, amit veled tettek. Miért, Péter, hogyan és miképpen történhetett ez? A műsoraid egytől-egyig a szórakoztatás és a minőségi tartalom, a valós, értéket képviselő mondanivaló egyedi keverékét adták. Azok a megrendítő vallomások, emberi sorsok és őrületes drámák, amiket ezek az egyperces és ötforintos sztárok elmeséltek nálad. Egyáltalán a vendégek, az a képesség és igényesség a részedről, hogy kizárólag olyan beszélgető-partnereket hívtál meg bármikor, bármelyik műsorodba, akitől tanulni lehet és kell, csupa értékes, komolyan vehető, életével is követendő példát mutató ember. Önmagában azt is őrületes elképzelni, hány és hány millió embernek adtál így akár életre szóló tanítást, útravalót, Péter, valamit, amitől jobb lesz a kis életünk, amitől talán mi magunk is jobb emberré válhatunk, hogy téged, és a kivételes partnereidet nézhettük.

Fogalmam sincs, milyen fogást és kifogást találhattak rajtad és veled szemben. Hogy ki és milyen alapon kezdhette ki a gyönyörű, lehengerlő új műsorodat - el nem tudom képzelni. Annyira egyedi vagy. Ezen a bulváros talk-shown belül a legnagyobbak közé emelkedtél, egyedülálló módon úgy, hogy a műfaj sémáit, sablonjait mindvégig okosan elkerülve kizárólag saját ötletekre, saját megoldásokra építettél. Az a kendőzetlen, tiszta, egyenes érdeklődés a szemedben minden vendéged iránt. Nem véletlenül beszélik, hogy ahogy neked megnyíltak, nem nyíltak meg úgy senkinek, Péter. Az együttérzés, a beleérzés, egyáltalán bármilyen érzés képességének ilyen esszenciája, barátom (talán mondhatom ezt), elismerésem, de komolyan. A mélységes mély bölcsesség a szavaid mögött, a lenyűgöző tudás, ami megnyilvánul minden mondatodban. A választékos, intelligens fogalmazás, a nyelvünk ilyen magas szintű használata minden szituációban, következetesen, készség szinten, nos, nem akármilyen előképzettségről, tanulás iránti tiszteletről és alázatról, a tudásszomj iránti kérlelhetetlenségről tanúskodik. Hogy aztán másodpercekkel később lecsapj egy legendás Hajdú-féle szikrázó kis félmondattal, gyorsan közbeszúrt finom kis poénnal.

Érthetetlen. Az egész karriered a megkérdőjelezhetetlen szakmai alapokra helyezett szorgalom, alázat, munkával szerzett dicsőség példázata. A méltatlan alkuk, a méltánytalan előnyök, az érdemtelenül szerzett haszon ilyen zsigeri taszítása - ugyan rajtad kívül ki mondhatja el még magáról ebben a szakmában? Ezért szúrhattad valaki, vagy valakik szemét. Abban a romlott szakmában elirigyelték a sikeredet. A gyönyörűen, mintaszerűen, önerőből felépített életedet irigyelték, én tudom. Az igaz szerelemben fogant, páratlanul tiszta házasságodat, amelyik gondolom arra ment rá, hogy szétizgultad, szétstresszelted magad. Nem tudtál önmagad lenni a családod számára az iszonyú terheid miatt. És ahogy megérezték az átmeneti gyengeséget az ellenségeid, az irigyeid, köréd gyűltek, hátba szúrtak, miután meggyötörtek.

Pedig csak hagyniuk kellett volna téged alkotni. Hát rád kellett nézni abban az új műsorban, a Showtime-ban is. Ahogy elnevetgéltél a gyerekekkel, mennyire magától értetődő volt a viselkedésed, a gesztusaid a kicsik között, mennyire természetes közeged, hogy gyerekek között vagy, mennyire látszik, hogy rengeteg időt töltesz közöttük. Milyen laza volt, ahogy spontán táncolni kezdtél átvezetésként két geg, két jelenet közt, vagy amilyen egyéni sármot vinni tudtál az egészbe. Hogy gyűlöltem azt a kommentelőt, aki azt írta erre a neten, hogy ja pont mintha Kelemen Anna József Attilát szavalna. Barmok ezek, Péter, lelketlen állatok. Ezek megtámadtak, ezek kipécéztek téged az életben és a neten. A sajtóban és az utcán. Én - nem kérkedem, csak biztos jólesik érezned, hogy van aki kiáll melletted - én Peti megszakítottam egy több éves barátságot, mert valaki azt mondta, hogy olyan ez a bumfordi fickó ebben a roskadásig rakott százmilliós díszletben, meg főleg ebben a laza jópasi szerepben, mintha a Hattyúk tavában a főszereplő Csuja Imre lenne. Én meghúztam a határt, én azt mondtam, mindent nem lehet a Petivel. A mocskolódásnak is kell egy határt szabni. Ha így mentek neked, én arra ugrottam. Meg ha Katát üzletasszonyozták, de gúnnyal, érted, hogy mondom. Na arra habzott a szám, de komolyan, egy családanyáról beszélnek, az isten szerelmére, hát már semmit sem szent?

Száz szónak is egy a vége. Hiányzol a nagy tévékből, a legnagyobbak között a helyed. Méltatlan ez a csatorna, méltatlan, hogy elvették a műsorod nevét, kisemmiztek, hogy félreállítottak. Én mögé látok a függönynek, én olvasok a sorok között, itt valami nemtelen médialeszámolás történt, és én üzenni akartam neked, hogy melletted állunk, sokan vagyunk, kitartunk melletted, és akárki akármit mond, nekünk te vagy a sztárunk, te vagy a Petink, te vagy a showman-ünk. Hajrá Peti!