2016. november 25., péntek

Helyzetkép a szélsőjobb / hungarista / náci arcokról a rendőrgyilkosság után


Egy kérdéssel és egy fontos megállapítással kell kezdeni ezt a témát. Az egyik (és erről majd később részletesen), hogy a mindenkori hatalom mikor fog vajon megtanulni egy problémával már azelőtt érdemben foglalkozni, hogy ártatlan emberek teljesen feleslegesen és felháborító körülmények között tragikus halált haljanak a nemtörődömség következtében? A másik a fontos megállapítás, mely szerint nem véletlenül adtam ennyi nevet ennek a szimpatikus csoportnak. Azt tapasztalom, hogy ezek a srácok kínosan ügyelnek arra, hogy ők micsodák, és mik nem. Annyira, hogy megsértődnek, ha nem pontosan annak nevezzük őket, aminek ők magukat tartják. Erről is szó lesz később. De kezdjük az elején.

Szélsőjobbos mozgalmak lényegében minden modern demokráciában vannak, és ezzel alapvetően semmi gond nincs is. Ahogy vannak kommunista arcok is, vannak mindenféle nézeteket, életmódot, világképet magukénak vallók is. Amíg ez vállalható keretek között tartható, amíg ezt a hatalom megfelelően tudja és hajlandó kezelni, addig ez tök normális jelenség, és valójában csak az ember sokféleségét bizonyítja. Idióták mindig is voltak, szélsőjobb, szélsőbal, sőt bármilyen szélsőség és fanatizmus szörnyű , dehát ilyenek is vannak sajnos. Naív és hasonlóan idióta vágy azt remélni, hogy majd egyszer csak nem lesznek. A baj ott kezdődik, hogy először is hol vagyunk mi egy modern, normális demokráciától. Ott folytatódik, hogy a rendszerváltás óta a mindenkori hatalom nem tudja ( = nem akarja) kezelni a szélsőjobboldalt, sőt annak semelyik részét. Mára pedig a gyűlölet szándékos felkorbácsolása idején a szélsőjobb kifejezett hatalmi eszköz lett, meg is van a hatása. Azért a rendőrgyilkosságig nem kellett volna feltétlenül eljutni - és azt azért képes vagyok feltételezni, hogy ez nem is volt célja senkinek. Csak ahogy Magyarországon annyi minden - így alakult. De miért alakult így? Egyáltalán kik ezek a csávók?

Mindenképpen ki kell jelenteni, hogy ahogy a melegek sem egyfélék, úgy a nácik sem. Van köztük békésebb, amelyik otthon puffog a cigányra, a zsidóra, a libsire, a bárki kurva anyjára, meg vannak az utcán masírozós harci alakulatok. Tulajdonképpen az előbbivel nincs is gond, sőt ez az európai "normális" változata a szélsőjobboldaliságnak. Hogy otthon a nappali sarkában ki milyen poszterre izgul, az ő dolga. Az utcán vonulgatni azonban csak feltételekkel volna szabad. Dehát - mint mondtuk, és mint tudjuk - Magyarországon ezek a feltételek, hát hogy is mondjam, képlékenyek. Ráadásul a vezető szélsőjobbos akciócsoport ma már parlamenti párt, így más a büdzsé, mások a lehetőségek, más a kapcsolati tőke és más a kommunikáció. Nem árt tisztába tenni, mi micsoda, ki kicsoda.

Amiből ugyanis elég, az a maró gyűlölet elé vetített szenteskedő hazug szarhullám, ami kezdi olyan szinten elárasztani Magyarországot, hogy lassan az utca átlagos embere komolyan elhiszi, hogy ez oké. A Jobbik ma - mivel parlamentben ül, sőt azt akarja elhitetni, hogy kormányzásra alkalmas - nem ugrálhat horogkeresztes zászlók alatt, Vona Gábor pedig nem pampoghat gázkamrákról a sarkon. De attól még, hogy ezek az emberek most éppen kölyök vizslákkal fotóztatják magukat, attól még ezek az emberek hozták létre a Magyar Gárdát, meg a második Magyar Gárdát. Ezek az emberek szponzorálnak, vagy egykor szponzoráltak  minden náci, hungarista, ordenáré hangú gyűlölködő weboldalt. Bátorítottak, segítettek, vagy ők maguk alapították a szervezeteket a Betyárseregtől a Magyar Nemzeti Arcvonalig. Aztán persze összevesznek egymással, mint Novák Nemnáci Előddel is, és eljátsszák, hogy se Tyirityánhoz, se Györkös Istvánhoz, se Budaházyhoz, sem semelyik másik militáns faszhoz soha nem is volt semmi közük. Álljunk is meg egy pillanatra:


Ez a másik vesszőparipám, a hangnem. Ezek a kopasz bunkók azt is saját kizárólagos joguknak tartják, hogy hangos, dühös, üvöltözős hangon szóljanak emberekhez. Én azért beszélek ehhez hasonló hangon, mert egyrészt eléggé felbasz, hogy illegális, de megtűrt félkatonai alakulatok fegyverekkel masíroznak az országban ma már totál szabadon, másrészt kifejezetten demonstrálni szeretném, hogy ahogy a kokárdámat nem engedtem ugyebár kisajátítani, úgy a dühös hangnemet sem fogom. Elég volt abból, hogy aki náci, az üvöltözhet cigányok kiirtásáról, melegek felgyújtásáról, ha meg vele szemben valaki kemény hangot üt meg, akkor meg megy a hiszti. Ahogy az elején is említettem, ugyanez vonatkozik a megnevezésekre is. Basszátok meg gyerekek, ti mocskos, legalja, undorító, (amúgy törvénysértő és börtönbe való) náci söpredék vagytok. Lefosom, hogy te magadat hungaristának vallod, de nácinak nem. Ne bábozzuk már el ezt a szart kérlek. A btk szerint 4-5 tényállást kimerít minden egyes megnyilatkozásod, kedves Torockai László, kedves Tomcat vagy ki  faszom, kedves Tyirityán Nemtomki, Budaházy György, és a többi. Uszítás, közösség elleni izgatás, tiltott jelképek, stb. A gyilkosságra való folyamatos felbujtás, meg a katonai alakulatok szervezése csak úgy privátban, szóval hagyjuk ezt a cuki rizsát arról, hogy ti mik nem vagytok, meg hogy mi a faszt akartok megvédeni. Semmit. Nem az országot, a fehér fajt és a kereszténységet akarjátok megvédeni, mert egyikről sincs a leghaloványabb fogalmatok sem. Ti rettegtek, csak nem tudjátok, mitől, mert az egész rendszer végtelen nagy ostobaságában ugyebár senki sem képezte magát úgynevezett könyvekkel, ezért nem tud egy bővített mondatot elmondani sem azon túl, hogy meghalsz geci. Mondjuk aki Radnóti köteteket éget, attól éppen mi várható ugye. Csoda, hogy a tüdejét rendeltetésszerűen tudja használni a nyomorult.

Szóval ne engedjük elkalandozni a figyelmünket. Magyarországon már a szoci kormány idején is vastagon lehetett Vér és Becsület (a Hitlerjugend jelszava, ha valakinek új volna) néven nemzetközi náci szervezetekhez csatlakozva felvonulást, német katonákra megemlékezős náciskodós ünnepséget tartani. Azóta vidéken frankón "gárdistának" öltözött náci bandák tartják rettegésben a cigányokat, magukat valami polgárőrségnek vagy mi a szarnak hazudva. Ilyen volt a Magyar Nemzeti Arcvonal is, amelynek vezetője ugyebár nemrégiben spontán fejbelőtt egy 46 éves családapát. A TEK pedig hála istennek idejében észbe kapott, és már 5 év késéssel (és a gyilkosság után 2 héttel) egy összehangolt akció keretében vagy 15 helyen rajtaütött a szervezetnek, hatalmas mennyiségű fegyvert, robbanószert, miegyebet lefoglalt, és előállított egy csomó embert.  Szeretném megkérdezni, hogyha ennyi mindent egy szuszra sikerült pár héttel a rendőrgyilkosság után lefoglalni, akkor vajon mennyi fegyvere lehetett és lehet a mai napig ennek a militáns náci bandának ÖSSZESEN? Úgy értem, az vajon felmerült bárki fejében, hogyha a főnököt rendőrgyilkosságért lekapcsolták, akkor a többiek vajon mindent elöl hagytak hetekig? Vagy esetleg eldugtak "néhány" fegyvert, arra számítva, hogy itt basszameg rajtaütés lesz? Továbbmegyek. Ha a Nemzeti Arcvonalnál ennyi ijesztően sok törvénytelen fegyver volt, amit egy rendőrgyilkosság után is le lehetett foglalni, akkor a Betyársereg 1, Gárda 2, Torockai 3 csapatoknál vajon mi az isten lehet? Itt évekig egy komplex, több ezer emberből álló fegyveres náci bűnszervezet kedvére grasszált össze-vissza éleslőszerekkel, baszdmeg? Meg olvasom, hogy orosz titkosszolgálati csoportocskákkal "air-soft" nevű műanyag lövedékes team-building gyakorlatokat tartottak a Nemzeti Arcvonal vidéki bázisán? Pardon, srácok? Hogy micsoda? Ezek gondolom egészen más orosz titkosszolgálati kapcsolatok, mint amit a Jobbikos KGBéla nevű, azóta sem börtönben rohadó, szintén néppártivá vált demokrata úriember masszíroz nemzetközi diplomáciának álcázva, ugye? Mi folyik itt, uraim? Úgy értem, tökre örülök, hogy a TEK üres metróállomásokat ilyen látványosan el tud foglalni, és a füstből valamennyi VIP vendéget sértetlenül ki tudja menteni, de közben az országban mi történik? És ha lassan a bolti lopásokra is a TEK vonul ki, akkor egy nyíltan náci, militáns fegyverbuzi őrülthöz pontosan miért is egy golyóálló mellény nélküli mezei járőrt küldtetek ki, gyerekek? És ha igen, akkor miért van még mindenki az állásában a TEK-nél? Özvegynek mit mondtatok? Posztumusz kitüntetés ide is, aztán jóvan?

Tökre megnyugtató, hiszen 4000 óriásplakáton is el tudom olvasni, hogy minden barna bőrű rémisztő terroristától megvédenek engem, de nincs itt egy aprócska rés ezen a pajzson, úgy egész véletlenül? Csak nekem tűnik fel, hogy lényegében kirajzolódik egy oroszok által szponzorált, egy parlamenti párt által fenntartott elképesztően szerteágazó szélsőjobboldali katonai rendszer, amelyik sem nem hivatalos, sem nem törvényes, sem nem jóindulatú, hanem az ország rettegésben tartásának az eszköze? Akiknek a hatályos törvények ellenére valahogy mindig szabad masírozni, lövöldözni, felvonulni, kukákat gyújtogatni, habzó szájjal meccsen tombolni és rombolni, vagy kussban, fekete dzsippekkel falu főutcáján eszetlen félelmet kelteni? Hogy a picsában van ez? Most azt komolyan meg sem említem, hogy mindezeknek a költségeit a helyreállításoktól a "rendezvények" biztosításáig, a hajmeresztő és teljesen felesleges huliganizmusig már megint a normális adófizető állja, mert pénz az van itt mindenre, a lóvé az nem gond. Azt sem kérdezem meg, hogy a gyermekvédelem, a szociális network, a családügyi minisztérium hol a retekben van, amikor náci rendezvényeken gyerekeket látok kopaszra nyírva, karlendítve, vezényszavakra bokacsattogva, amikor táborokat szerveznek ezek az arcok, ahol gyerekeket radikalizálnak és fanatizálnak (hogy aztán kimenjenek velük, meg anyuval családilag a térre azt üvöltözni, hogy a buzi az ne neveljen gyereket, mert tönkreteszi bazmeg) - ez mi? Ezt lehet? Ilyen van? Itt ez megy?


Az egész szélsőjobb Vona Gábortól ezeknek a népi hősöknek beállított bűnözőkig attól harsog évek óta, hogy aki őket kritizálja, korlátozni, elhallgattatni akarja, az véleménynáci, az liberáldiktátor, az háttérhatalom. Ezt a részét is tegyük már tisztába két mondattal. Nem többel, mert nevetséges az egész felvetés. Olyan emberek, akik a melegeket beteg, denegerált disznóknak nevezhetik, és ehhez a jogukhoz a szólásszabadságra hivatkozva ragaszkodnak, ugyanezek az emberek fennakadnak, sőt duzzognak azon, ha őket lenácizza valaki. Olyan emberek, akik másoknak nemhogy a véleményét nem hallgatják meg, hanem bőrszín, vallás, származás alapján szó nélkül sortüzet nyitnának rájuk, azok azon hisztériáznak egy mensturáló gimnazista szintjén, hogy nekik jogik van a "véleményükhöz". Ami az, hogy egyes emberek kevesebbet érnek, mint ők. Ha pedig valaki rájuk nem azt mondja, hogy te érsz kevesebbet, nácikám, csak annyit mond, hogy a véleményed a középkorba, vagy a Kaukázuson túlra való szánalmas, primitív, gusztustalan fröcsögés, akkor kikészülnek. Persze ez a gondolatmenet is csak ugyanoda vezet - mi a jó francot várhatsz egy olyan embertől, aki Szálasit isteníti? Aki szerint a meleg, aki nem látogathatja az élettársát a kórházban, nem örökölhet egymástól, nem nevelhet közösen gyereket, az ne merészeljen utcára menni, hanem buziskodjon otthon, ő viszont bármikor masírozhasson civil faszként éleslőszerrel töltött fegyverrel bárhol, üvöltözhessen fenyegető jelszavakat, és buzdíthasson általa kevéssé preferált embercsoportok tömeges kiirtására, mert neki ez viszont alkotmányos joga

Nem az, te szerencsétlen. És nagyon jó lenne, ha a mindenkori hatalom így 26 évvel a rendszerváltás után húzna végre egy éles határt az otthoni, polgári náciskodás, és a fegyveres alakulatok szervezése nevű tevékenység között. Úgy értem, hogy tényleg, mármint hogy ezt baszki ne lehessen. Kurvára érthetetlen, hogy egy fiatal rendőrnek döbbenetesen erőszakos halált kell halnia egy abszolút közismert, abszolút veszélyes, abszolút borítékolhatóan erőszakos náci szemétláda által - és akkor lekapcsolják a magyarországi náci szisztéma kábé ötödét. Nem országos razzia van, nem törvényileg szüntetjük meg mindenfajta köcsög túlmozgásos paraszt garázs-hadseregét, meg háborúsdit játszó komplexusos idióták privát lőtereit, táborait, bázisait, viszünk be mindenkit a büdös francba, aki az elmúlt 5-10 évben ilyen szaron csak egyszer is megjelent - nem. Beviszünk 10 puskát meg 10 embert, aztán hagyjuk jó magyar szokás szerint az egészet a faszba. Jó az úgy, nem? Majd megint fejbelőnek valakit, esetleg lemészárolnak egy családot Borsodban, vagy valaki megint nekiindul egy tankkal, és akkor majd gimnasztikázik a TEK megint egyet.

Botrány, és az adófizető, normális, békeszerető kultúremberek nevében a leghatározottabban kikérem magamnak ezt az egészet. Hogy mindenről hónapokig tud menni az ugatás, a plakátok, meg a politikai tőkecsinálás. Ezt pedig betettük egy fiókba, aztán mint aki jóé végezte a dolgát, odébb állunk. Szégyen és gyalázat, hölgyeim és uraim. Szégyen és gyalázat.


2016. november 21., hétfő

Gyerünk Katinka, gyerünk lázadó úszók - veletek van minden jóérzésű ember!




A Facebook-on minden vonatkozó bejegyzésed (persze az összes többi is) futótűzként terjed. Őszintén remélem, hogy eszetlen jó érzés, hogyha megszólalsz, azt minden valamire való magyar újság lehozza, idézi, fontosnak tartja megírni. Tényező lettél, jelenség lettél, említeni sem kell, mennyire megérdemled. Azt viszont meg kell említeni, hogy azon ritka olimpiai bajnokok közé tartozol, akik a nehezebb, mégis  a jó oldalon szállnak be egy ritka hálátlan küzdelembe. Általában az a véleményem, hogy sportoló meg zenész ne politizáljon, mert nem az a dolga. Az meg feltétlenül a mindenkori véleményem, hogyha ismert sportoló közügyekben hallatja a hangját, akkor rendkívül nagy kínnal válogassa meg, mibe szól bele, hol jelenik meg, mihez adja a nevét. Rossz példa sajnos sok van Magyarországon, de olyan, amit Tőled látunk, Katinka (és ahányszor csak megszólítalak, mindig gondoljuk melléd Shane-t is, hiszen ahogy a medencében, itt sem vagy egyedül hála istennek), szóval amit tőled látunk, arra hirtelen nem is tudok példát mondani az emlékezetemből. És ennek több oka is van. Ezért gondoltam, hogy írok egy posztot neked, nektek, rólatok.

Először is ne feledkezzünk meg arról, hogy amikor te nekimentél tiszta erőből a Magyar Úszószövetségnek, akkor még nem voltál olimpiai bajnok. Hajlamosak vagyunk erről megfeledkezni, pedig ez nem elhanyagolható szempont sem tárgyalási erőpozíció, sem bátorság szempontjából. Továbbá ne feledkezzünk meg arról, hogy évek óta milyen elképesztő támadásoknak vagy kitéve, először csak a szövetségen belüli aljas mocskoskodások tekintetében, de a januári szerződés-széttépős jelenet után a sajtó és a magyar facebook egy része is ocsmány módon neked és férjednek támadt.

Én még emlékszem, hogy Shane egy mocskos pénzhajhász görény volt, én még emlékszem, hogy te hazaáruló voltál, Katinka. Mi nagyon sokan emlékszünk, hogy ti ketten pénzéhes, hálátlan, magyarellenes szemtelen disznók voltatok. Emlékszünk nagyon is jól, hogy titeket Amerikába zavartak, és azt követelték sokan, hogy te ne magyar színekben indulj az olimpián. Sőt ne indulj egyáltalán. És természetesen arra is élesen emlékszünk, hogy ugyanezek a hangok az első aranyad napján hirtelen kussolni kezdtek. Arra meg pláne emlékszünk, hogy a harmadik aranyad után ugyanezek a hangok, ugyanezek a sajtótermékek a mi legendás Katinkánkról írtak. A hirtelen tiszteletbeli magyarrá lett, hirtelen kedves fickóvá lett, hirtelen szerető férjjé és csodálatos társsá lett Shane-ről írtak. Nem felejtjük el, pedig mit tudtunk, és mit tudunk mi, egyszerű szurkolók, Katinka. Semmit sem tudunk arról, amin neked, nektek keresztül kellett menni.

De az nyilvánvalóvá lett, hogy titeket sok más úszóval együtt zsaroltak. Fenyegettek. Bántottak és basztattak. Az nyilvánvaló az elmúlt 1 év nyilatkozataiból, akármennyire szelíden, akármennyire diplomatikusan fogalmaztok is (hála istennek nekem nem kell), hogy egy gusztustalan, elvtelen, becstelen szövetség minden hájjal megkent elnöke sértve és támadva érezte hatalmát és birodalmát Tőled, Katinka. Mert független vagy. Mert megengedheted magadnak, hogy független legyél anyagilag, erkölcsileg, minden szempontból. Téged aztán semmi nem kényszerít, hogy Magyarországon élj, magyar színekben ússz, téged tényleg "csak" a magától értetődő hazaszeretet visz. Az a fajta, amiről ezeknek fingjuk nincs. Akik szétrombolják, ellopják, tönkreteszik a magyar úszósportot huszonsok éve. És nagyon fontosnak tartom megemlíteni, hogy te nem a népszerűség, és még kevésbé a pénz miatt szálltál ringbe. Te nem valami hagymázas politikai bullshit miatt szálltál be, te nem az úszás utáni életedre gyűjtesz krediteket - Te a sportágadért aggódsz. Te - és ezt immár minden kétséget kizáróan többszörösen bizonyítottad - az úszás, az úszók, a sporttársaid, az edzők, az utánpótlás érdekében cselekszel. És ez sajnos igen ritka dolog ebben az országban Katinka. És ezen a ponton emelném ki, hogyha holnaptól soha többet meg sem szólalsz, ha holnaptól beszüntetsz minden akciót, ha holnaptól soha többet magatokon kívül másra egy betűt nem pazaroltok Shane-nel, te akkor is, már most is kivételesen sokat tettél, és neked Katinka minden elképzelhető tisztelet, elismerés, megbecsülés jár azért, amilyen vagy, amiért eddig ezt tetted és merted tenni, amiért ilyen lányt neveltek belőled. Gratulálok, sőt GRATULÁLOK ezért, és ezért külön.

Nekem az első olimpiai úszóélményem a tévében élőben a híres "Gyere Egérke, gyere kicsi lány!!" volt. Minket olyan szinten elkényeztetett a magyar úszósport, hogy nekünk a Güttler Karcsi, a Szabó Joe, a Czene Attila remek úszónak számított, dehát a Darnyi, meg az Egerszegi mellett amolyan megtűrt tehetséges gyerekeknek tűntek. Nekünk az, hogy egy olimpián úszásban aranyat nyerünk, az nem sokkoló történelmi siker volt, hanem a világ legtermészetesebb dolga. Ha nem nyert az egyik, majd nyert a másik másnap. Vagy aznap. Őszintén megmondom, sima úszó világbajnokságokat már sokszor nem is néztem, csak elolvastam a végén, hogy tizenkettő, vagy tizenhat aranyat nyertünk. Fiúk és lányok ontották az érmeket, az éremtáblákat megnyertük, a világ úszó csodanemzete mi voltunk. Amióta az eszemet tudom. Az úszóink Magyarországon hősök voltak. Az utcán odaszaladtak hozzájuk. A tévében ódákat zengtek róluk. És nem utolsósorban a leghalványabb fingja nem volt senkinek arról, hogy ki a szövetség elnöke. Az ugyanis egy lényegtelen hivatalnok, aki a hőseink kívánságát lesi, lábát csókolgatja, és leginkább számunkra, laikus nézők és szurkolók számára egy láthatatlan ember.

Innen jutottunk oda, hogy van egy Hosszú Katinkánk, aki ma már a becsületét menti meg a magyar úszósportnak, aki nélkül sokkos állapotban ért volna véget ez az olimpia az úszást tekintve (a többit meg Danuta meg a vívók rakták oda, és ez persze az egész magyar élsportról sokat elárul, de ez egy másik poszt....). A mai gyerekeknek, a mai tévénézőknek te vagy az Egerszegi Krisztinája. És akkor téged a saját úszószövetséged megzsarol?! Megtámad? Helyreutasít és meghazudtol?

Már elnézést, de micsoda? Hol a szobrod, Katinka? Hol a dal, ami rólad szól, hol van a medence, a sportközpont, amit rólad neveznek el? Miért nem gyaloghintón közlekedsz, és miért nem Gyárfás Szarumán Tamás viszi azt a hátán a többi genny alakkal együtt? Neked saját sportegyesületben a biztonságos, mert lenyúlják az utánad járó támogatást? Hogy a retkes úristenbe, Katinka? És - hogy, hogy nem - kiderül, hogy az EGÉSZ magyar úszóelit abban a helyzetben van, hogy a felkészülési pénzeiket sem fizetik ki, illetve azt is ordenáré, elvtelen, becstelen, vállalhatatlan feltételekhez kötik? Zsarolják az úszóinkat, akik a jövő évi VB "nagyívű fejlesztései" árnyékában lényegében úszni sem mindig tudnak hol? Meg úgy kell összetarhálni az edzéseket, a lehetőségeket, miközben amerikai, kínai, angol és összes többi ellenfeleitek futurisztikus elit sportlétesítményekben, privát helyszíneken, elképesztő tudós/edző/menedzser/szponzor/stb háttér biztosította maximális biztonságban, a legmagasabb szakmai színvonalon gyakorolnak ellenetek?

Mi meg ott tartunk, hogy épp levakartuk egy visszaeső nemi erőszakoló nevét egy uszodáról, hogy egészen elképesztően szégyenletesen alacsony színvonalú nímandok magyaráznak a szövetségben, de lemondani eszében nincs senkinek, hogy fajankók és hiteltelen, deklasszált, semmirekellő emberek mutogatnak rátok, és lekezelő hangú nyilatkozatokat tesznek rólatok, akiknek köszönhetik a munkájukat, akikért dolgozniuk kéne? Ez megy itthon?

Hát akkor én írok egy posztot, kedves Katinka, Shane, és mindegyik másik úszó, aki mellétek állt. Akkor én kiállok mellettetek, én támogatlak benneteket, és kiordítom magamból, hogy nem vagytok egyedül, de nem is heten vagytok. Ti minden jóérzésű, sportszerető, kulturált, normálisan gondolkodó magyar embert képviseltek, és mindegyik ilyen ember támogatását bírjátok. Akkor én biztosítalak Benneteket arról, hogy milliók értenek egyet veletek, szorítanak most (is) értetek, ezek ellen. Akkor én is ordítok, hogy TAKARODJ Gyárfás Tamás, takarodj teljes elnökség, takarodjatok legalja, dilettáns, mocskos ellenségei az úszósportnak, az úszóinknak, takarodjatok a medencék és ellopható fejlesztések közeléből, takarodjatok a sportolóink, a gyerekeink közeléből, undorító senkiháziak. Nekem nem kell viselkednem. Nekem nem kell meghajolnom. Nekem nem kell szépen fogalmaznom.

Elég volt ebből, hogy az egész úszósport visszataszító kétes üzelmek, kétes üzletek, kétes beruházások, diktátori módszerek, elnyomás és zsarolás aljas nyomorult egyvelege. Elég volt ebből, hogy függőségi viszonyba taszított sportolókat nem felemelnek, nem támogatnak, hanem egyszerűen rombolnak mindent és mindenkit, megfélemlített gyerekek tördelik a kezüket, hogy merjenek-e lázadni, ahogy az újságban olvasom. Lázadni?! Hogy mi? Olimpiai bajnok úszók a saját sportáguk, saját érdekeik, saját eredményeik védelmében szót emelnek, és ezt lázadásnak nevezzük? Itt tartunk? Hogy lázadhatna, amikor ÖVÉ az úszósport, hogy lázadna, amikor Ő MAGA az úszósport?


Mi kell még, hogy lemondj, Gyárfás Tamás? Mi lenne elég? Minek kéne történnie még ebben a nyomorult, szétzsarolt és szétlopott, szétzilált, szétfenyegetett és széttaposott sportágban, hm? Mivel lennél elégedett? Hogy mersz még nyilatkozatokat kiadni, hogy mersz még kamera elé állni, hát hány gyanús és elfogadhatatlan ügynek voltál már a főszereplője az elmúlt 25 évben? Hány úszókarriert kell még tönkretenned? Hány gyereket kell örökre elzavarnod a medencéből? Hány aranyérmet kell megakadályoznod, hány edzőt és hány tanítványt kell még kicsinálnod, hogy elégedett legyél? Mi hiányzik még, Tamás?

Nem csak heten vagytok, Katinka. Akármi is lesz, akárhogy is lesz, nem csak heten vagytok. És ha arra kérsz, hogy ordítsunk, zengeni fog minden, azt megígérem a magam részéről. Csak abba ne hagyjátok. Csak fel ne adjátok. Szurkolunk, és veletek vagyunk, ahogy csak bírunk, rendben?

Akartam, hogy tudjátok...