2017. április 17., hétfő

Mit műveltek a gyerekeinkkel?!



Ezt a posztot tulajdonképpen hónapok óta írom. Gyűjtögetem hozzá a cikkeket, formálom a mondanivalómat, és egyre nagyobb a felháborodásom. Ahogy telnek a hónapok, úgy egyre több és több a téma, egyre ijesztőbb, egyre félelmetesebb a kép, ami kirajzolódik, és amit korábban csak botránynak, és elképesztőnek neveztem, az mára egy vegytiszta, tudatos szándékosságon alapuló ördögi mesterterv képét mutatja. Ilyenformán nem engedhetem meg a továbbiakban, hogy csak magamban füstölögjek a dolgon, hanem be kell fejeznem, és közre kell adnom a gondolataimat ezzel az egésszel kapcsolatban, mert nem tudok másképpen elszámolni saját magammal. A velük ellentétben nekem nagyon is létező lelkiismeretemmel. Semelyik részével. Leginkább az apaival nyilván, de a gondolkodó emberrel, a magyar állampolgárral, a felelős választóéval sem.

Én egész egyszerűen úgy látom, és úgy gondolom, hogy megtámadták a gyerekeinket.

Mielőtt kifejteném, ide kívánkozik belőlem az a gondolat, amelyet az utóbbi években tőlük hallok állandóan: hogy legyen vége az álszent politikai korrektségnek, a libsi kamu píszínek gúnyolt píszínek. Hogy lehessen végre kimondani a kemény igazságot. Hogy ne kelljen enyhítő frázisok közé beszúrni a gondolatokat, hogy a "gondolatrendőrség" ne legyen gondolatnáci, ugye, ahogy éppen ők mondják. Valójában tőlük ugye két dolgot jelent - ne tévedjünk, ne értsük őket félre - a/ hogy bármilyen antidemokratikus, kirekesztő, ordenáré, vagy diktatorikus mondanivaló mostantól legyen oké (nem lesz soha), és b/ hogy ők mondhassák meg, ki és mit mondhat, melyik és milyen vélemény érvényes, és melyik ab ovo érvénytelen. Mielőtt kiábrándul az olvasó, ez az egész poszt, sőt egész blog úgy, ahogy van, nyilván érvénytelen.

Hát legyen, uraim. Akkor mondjuk ki a kőkemény valóságot, állok elébe. Legyen az, hogy a nettó igazságokkal kezdünk, azaz a tények hadd maradjanak tények. Én tudom, hogy mostanában újra hatalmas divat meggörbíteni a valóságot, meg eltakarni mammutmédiával, totális lefedettséggel, álhírterjesztő portálokkal, nincsenek illúzióim, hatalmas hatalmak hatalmas elnökök megválasztását is hekkelik, már mérne hekkelné a valóságot egy érdektelen pici ország pici, de teljhatalmú hatalma, aki a hatalma hatalmához erősebben ragaszkodik, mint az demokratikus körülmények között elképzelhető lenne.

Ettől még a tények makacs dolgok, tisztelettel. Márpedig azok azt mesélik nekünk, hogy megtámadtátok Magyarország gyermekeit. És ez, polgártársak, nem játék és móka-kacagás, hanem a rögvalóság. A gyereknevelés az egyén és a társadalom szintjén ugyanis nem a játék része. Nem olyan területe az életünknek, mint a fejlesztési pénzek, vagy a médiatörvény, vagy egyáltalán a napi politika. A gyerekek nem eszközei a mocskos parlamenti szürreál-nyomornak. Őket nem használod így-úgy. Ők a gyerekeink. A gyerekemért pedig elsétálok Firenzéig és vissza, a gyerekért nekimegyek bárminek és bárkinek. A gyerekek nem a jövőbeli szavazóid, vagy a tébolyult ötleteid kísérleti terepasztalai. Nem érdekel, hogy szerinted hány lakatost kell erőszakkal kiképezni, és úgy kiképezni, hogy a gimnáziumi férőhelyek számát csökkented. Nem érdekel, melyik nagyhatalmi játszma része az egyházi iskolák kitömése, más egyházi, alapítványi, vagy bármilyen iskolatípus kinyírása, mert szerinted az nem kell. Nem érdekel, hogy milyen botrányosan beteg, ostoba vagy gonosz akcióterv része a cigány gyerekek szegregálása, vagy a Pető-intézet tanárainak megalázása, ellehetetlenítése. Leszarom magasról, hogy melyik eszeveszett gátlástalan elme találta ki, hogy a CEU ellenség.

Ezek a gyerekeink, érted?

A gyerekeink, akikért dolgozunk, kelünk és fekszünk. Akikért indulunk, akiket jó embernek nevelünk. Akikért áldozunk, akikkel feltöltjük az életünk akksiját, és megyünk tovább. A gyerekeink. Normális vagy te? Eszeden vagy te? A maradék eszed is elment, végleg? A gyerekeinkkel senki sem szórakozik. Az nem egy mérlegre tehető súly. Hanem a vérem. A VÉREM. Nem kirakatáru. Leveszed róla a kezedet. Nem mondom többet. Le. Veszed. Róla. A. Mocskos. Kezedet.

A gyerekeimnek normális iskolája lesz. Normális eséllyel, normális versennyel, normális szabályokkal. A tanárokat megbecsüljük. Minden pedagógusra duplán figyelünk, akárhol, akármilyen kurzusban, akármilyen formában veszi körül a gyerekeinket. A fal festett, a bútor ergonomikus. A tanrend élhető, figyelembe veszi, hogy a gyerek gyerek, hogy nem tud 8 órán át ülni, koncentrálni, nem szükséges nyolc órán át stresszelnie, aggódnia. Kiszámítható, következetes, tisztességes, az ő érdekeit szolgáló rendszer veszi körül.

Mert nem bűnözőt, szabálykerülőt, gerincbeteget, fásultat, funkcionális analfabétát, ügyeskedőt, agresszívat és tiszteletlent akarunk nevelni belőle. Hanem ellenkezőleg. Sikeres magyar nemzet nem kényeskedő, alantas, bólogató, és diktatorikus iskolákból és rendszerekből nevelkedik. És abból különben sem kérünk, a felnőttek világában sem. De a gyerek nem a sztori része. Az ő helyzete stabil, azt azonnal, rendbe tesszük, és ahhoz ha nyúlunk, csak fejlesztési, javítási céllal tesszük. Nem belpolitikai célok mentén. Soha többet. Soha többet.

Nem engedjük őket megerőszakolni gyermekotthonokban. Nem zárjuk be árva gyerekek hatalmas küzdelem árán otthonnak tekintett otthonát, és szórunk szét több száz gyereket az ország sarkaiban. Mert kell az ingatlan. Lehajtom a fejem. Annyi hír van, és annyi minden zajlik, hogy ilyenek felett csak úgy továbblépünk társadalmilag úgy egy hét után. Ügyes, mondanám, ha nem lenne ennyire aljas módon gonosz. Így inkább lehajtom a fejem. Az árva gyerekekért, egy pillanatra. Nem zárunk be egyetemet, mert az barbárság. Bármit is akarunk politikailag, meg választásilag, meg hatalommegőrzésileg, nem jut olyan ordenáré borzalom az eszünkbe, hogy bezárjunk egy független egyetemet. Nem használunk ilyen gusztustalan eszközöket a politikában, mert ez fasizmus. Annak annyi minden más egyértelmű jelével a mindennapjainkban. Ami egyenként is tűrhetetlen, de így, csoportosan aztán igazán végtelenül taszító képet fest. De még ebben sem, még így sem, semmilyen körülmények között nem megengedhető, hogy a gyerekeinket egy akár ennyire gátlástalan rendszer is használja. Olyan nincs. Vagy van, csak akkor velem például számolni kell. Az biztos. És van egy olyan sanda elképzelésem, hogy nem vagyok egyedül.

Alább az összegyűjtött cikkek. Mindenki döntse el, milyen országban akar élni. Mit akar mondani a tükörnek egy őszinte pillanatban, és mit akar mondani a gyerekeinek 30 év múlva. Hogy ő mit tett. Mindenki gondolja végig, érte mennyit tettek a szülei, amikor nehéz volt észnél lenni, és hogy ő mit akar tenni. A gyerek nem az a kategória, ha szülő, vagy politikus, pláne kormányzati politikus valaki, hogy sok mindent megtettünk értük, de összességében ez a rész ez sajnos nem sikerült. A gyerek nem olyan, hogy dicséret illeti a szülőt, ha enni kap a gyerek. És ezen a ponton - bár szörnyű a hasonlat - hadd hasonlítsam a gyereknevelést az autóépítéshez. Hadd vonjak párhuzamot a gyerekeket érintő intézmények és rendszerek, valamint az autógyártás között. Hogy érthető legyen, miért vagyok ennyire kegyetlenül kritikus. Hogy miért nem említem az egyébként létező sok-sok magyarországi alapítványt, pedagógust, sőt akár kormányzati intézményt, amelyik valóban hasznos, segíti a gyerekeinket, támogatja őket. Azért nem említem, mert hiába jön ki az autógyárból a sok autó a világ legjobb motorjával, és a legjobb felszereléssel, ha nincs a kocsikon kerék. Mert hiába a legszebb, legáramvonalasabb autókat gyártjuk, ha azok összességében működésképtelenek. Vagy csak néhány kulcsfontosságú dolog hiányzik belőlük. A felhasználó nem fog örülni az autójának, a világ pedig nem a majdnem zseniális kocsit látja majd, hanem hogy ezt hülyeség volt így megépíteni. A gyereknevelésben nincs helye akkora hiányosságoknak, mint amit a mi gyerekeink Magyarországon elszenvedni kénytelenek. A gyerekek nem egy minőségbiztosítási rendszer termékei, amelyek még éppen átcsusszannak az engedékeny mércén. A gyerekeknek a legjobb kell, a gyerekekkel szemben nincs helye és tere olyan szintű lyukaknak, olyan szintű aljasságnak, ami itthon ma zajlik. A gyerekeknek nincs helye játszmákban, és a gyerekekkel kapcsolatban nem az a mérce, hogy a megfelelő nevelésükhöz szükséges 40 faktorból 28 megvan, és az elég jó arány. Nem jó arány. És nyilván az is sokat számít, hogy ma Magyarországon nem azt a szándékot látjuk, hogy a 28 mellé még nyolcat próbál a kormányzat mindenáron megteremteni - hanem a 28-ból valamiért előbb 25-öt, aztán 20-az csinálnak. Magyarországon a gyerekek lehetőségei, a gyerekek általános körülményei romlanak, csökkennek. És ez bűncselekmény, és én ezt szülőként nem hagyom szó nélkül. Hanem ordítok.

A gyerekért felelős kultúrlény megtesz mindent, nem kér érmet a nyakába, és a gyerekeit magától értetődően minden másnál előbbre valónak tekinti. És ha probléma van, akkor a gyerek annak lehetőleg nem része. Ha kevés a pénz, a gyerektől vonják meg utoljára. Ő még eszik. Neki lesz még egy trikója. De részévé tenni őt is a balhénak, belekeverni a mocsok politikába, sőt utcára tenni, meg idióta szabályokkal, sőt a gyerekeknek ártó iskolai / egészségügyi rendszerrel gyötörni őket - az kérem hazaárulás. Vita nélkül. Ha már nincs píszi. Az nettó, komplex, hibátlan hazaárulás, a szótári szócikk sem lehetne különb ennél.


Le lehet szállni a gyerekeinkről. Követelem, hogy azonnal a fent leírt, és alább linkelt állapotokat felszámolni szíveskedjenek a legrövidebb határidő, és a szükséges ráfordítások azonnal biztosítása mellett. A hagymázas tébolyból, ami épül helyette, nem lesz nehéz átcsoportosítani valamit. Lehet, hogy a csepeli velodrom, vagy a faszomfalvai űrközpont, meg a suttyópusztai két domb közötti üveghíd ráérne még egy kicsit. Kell, persze nyilván kell, csak talán egy másfél évvel később, addig meglehet, hogy ráér a dolog.



Feleségül akarta venni a nemrég még kiskorú tanítványát a körmendi alpolgármester
Magyar diákok lesújtó eredménye a PISA teszten
Kihajítják a gyerekeket a bicskei gyerekotthonból, mert kell az ingatlan
Kihajítják a gyerekeket a fóti gyerekvárosból, mert kell az ingatlan
Megteltek a gyermekintenzív osztályok
Lenyúlják a gyerekek táboroztatási pénzét, ellopják Zánkát

És egy másfél éves cikk, egy számomra nagyon fontos témában:

Gyermekéhezésről egy régebbi, de annál jobb cikk











5 megjegyzés:

  1. Nagyon ...nagyon egyetértek! Minden szavával...minden betűjével!

    VálaszTörlés
  2. és itt az ideje, hogy a tüntetéseken a gyerekeink mellett álljunk, még mielőtt bántani kezdik őket

    VálaszTörlés
  3. Tudod mi a baj "Frontember",hogy a belinkelt cikkek között egy sincs ami pl. Csillebércről szólna.Pedig ott is elsíboltak a barátaid néhány milliárdot.Az nem baj? Azt nem a mi gyerekeinktől lopták el? Ja ,csak azt a Te elvtársaid tették ? Bocs......

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod, mi a baj, "Topi"? Mi azért nem fogunk soha egy nyelvet beszélni, mert hozzászólásodból kitűnik, hogy számodra a gyerekekkel kapcsolatban a legfontosabb gond a lopás, számomra pedig a gyerekekkel kapcsolatban a legkisebb gond a lopás. Nem értetted meg, amiről írtam, sajnos így nehéz lesz róla beszélgetni

      Törlés