2018. március 27., kedd

Üzenet a Z generációnak - a munkáltatótól



Kedves Z generáció, kedves 1995 után születettek,


sokat olvasni, hallani rólatok, hogy mennyire más világban nevelkedtek, mennyire más impulzusok érnek titeket, mennyire másként gondolkodtok, mennyire más vágyaitok és motivációitok vannak. Talán azzal kellene kezdeni, hogy benneteket sem illik egy kalap alá venni, mert nem vagytok ugyanolyanok, és néhány emberrel való beszélgetés után sommás ítéletet alkotni, általános tanulságot leszűrni lehet, de nem szabad. Én viszont egy rendezvényes - vendéglátós - marketinges pali vagyok, és mindez csak azért fontos, mert ezekben a szakmákban aránylag sok emberrel találkozunk, számában és típusában is sokféle emberrel dolgozunk. 1996 óta dolgozom, ez számokban nagyságrendileg azt jelenti, hogy eddig a pillanatig biztosan több, mint 15.000 pincérrel, hostessel, és mindenféle egyéb alkalmi munkavállalóval dolgoztam együtt (állandó alkalmazottakról nem is beszélve). Csak az utóbbi 3 évben több, mint 1000 korotokbeli fiatallal dolgoztam, úgyhogy kijelenthetjük, hogy megalapozott a véleményem, amit most megosztok veletek.

Ez a poszt a munkáról fog szólni, és azért írom, hogy segítsek. Azért, mert annak ellenére, hogy nagyon mások vagyunk, nagyon másképp képzeljük az életet, nagyon más szabályok szerint élünk, néhány dolog feltétlenül ugyanaz mindenki számára. Néhány kérdésben nincs generációs különbség, nincs mellébeszélés, néhány dolgot ugyanúgy csinálunk. Ahogy cipőt hasonlóan kötünk, és orrot is általában hasonlóan fújunk, úgy a munkával kapcsolatban is van néhány dolog, amiben nincs különbség. Illetve sajnos van, és én most azért írok, mert ezen változtatni szeretnék.

1. Bemegyünk dolgozni - azt hiszed, viccelek. 10 fiatalból, aki jelentkezik alkalmi munkára, általában 3-4 (!!) egyszerűen nem megy el dolgozni. Hiszed, vagy nem, nem jöttök dolgozni. És nem csak hogy nem jöttök, hanem le se mondjátok, vagy egy órával munkakezdés után küldtök egy sms-t, hogy közbejött valami. Vagy késtek egy órát, de azt is úgy, mintha ez teljesen természetes lenne. El sem tudod képzelni, hány embertől hallottam, hogy azért mondja le, mert sajnos késő estig tart az előző munka, vagy mert a kollégiumból mégsem engedik el, vagy hogy váratlan dolgozat lesz másnap. Ez itt egy munkahely. El sem tudod képzelni, milyen felelősség, milyen nyomás, milyen anyagi és egyéb terhek, határidők, feltételek, és főleg milyen szigor van azok vállán, akiket épp szarban hagytál. El sem tudod képzelni, mennyi munkájuk van abban, hogy egyáltalán legyen olyan projekt, amiben neked munkát tudnak adni. El sem tudod képzelni, hogy ők egy olyan korban nőttek fel, ahol azok, akik lemondták a munkát egynél többször, azok új szakmát kellett, hogy tanuljanak, mert itt kigolyózták magukat. Tudom, hogy munkaerőhiány van, tudom, hogy minden sarkon van új munka. Nem lesz mindig. Ha azt tanulod meg, hogy a munka esetleges, az adott szavad meg szart sem ér, akkor veled is így fognak bánni, és meg is fogod érdemelni.

2. Kezdő vagy - és ez jó dolog. Tanulni, fejlődni, javulni, gyorsulni, ellesni - ez a dolgod és lehetőséged egyben. Bizonyára az osztályban, a chat-en és a virtuális térben sokat jelent a hatalmas önbizalmad és öntudatod. Itt és most is szükség van rájuk. De csak akkor, ha ezeket megelőzi a figyelem, a koncentráció, az ambíció a tanulásra és elsősorban az alázat. Munkakörnyezetben te vagy a legkisebb, úgyhogy kérlek tedd meg, hogy negyvenes arcokkal nem kezdesz el konzultálni arról, hogy egy feladathoz neked mennyi kedved van, hogy milyen a kis hangulatod, hogy ez volt-e szerinted megbeszélve vagy azt úgy kell értelmezni, meg a többi baromság. Adott egy feladat, csináld meg, pont. Időre, normális minőségben, ahogy kérték, úgy. Ne te döntsd el, ne bíráld felül, ne okoskodj, ne ciccegj, ne vágj pofákat. Ötleteidre, akár kritikádra, kommentjeidre persze szükség van, és hajrá bátran. A nyafogás, a lustaság és a vállvonogatás nem tartozik ezek közé. 

3. Viselkedés - én esküszöm, hogy nem értem ezt. Ez nem korosztályok és generációk kérdése. Ez neveltetés kérdése. Ez annak a kérdése, hogy az agyadban mi a dolgok sorrendje. És a Z generáció tagjainak túlnyomó többsége fejében hatalmas káosz van, de olyan ügyekben, amit én nem is értek. Tanárokat meg az iskolaigazgatót sem tegezed helyből, akkor a megrendelőmet, vagy a VIP vendéget miért? Miért veszed elő a telefonodat feladat teljesítés közben? Attól, hogy ma már egyre nyíltabban és több helyen lehet tetkókat villantani, meg orrkarikával érkezni, egy munkahelyen ez nem természetes. Vagy kérdezd meg, barátom. De ennél sajnos radikálisabb a gond. Az igazi nagy gond az, hogy viselkedés mintából csak az a készlet van meg neked, amit az iskolában használsz, ahol a kis barátaiddal ülsz együtt órán. Ettől azt hiszed, hogy a munkahelyen a főnök a tanár, a többiek meg itt is a haverjaid. Nem azok. Ne cseverésszél, nem azért jöttetek ide. Ne álljatok már félre munka közben telefonon vicces dolgokat mutogatni egymásnak, mert megbolondulok. Ne kelljen már szólni, hogy én egyébként fizetek azért, hogy te épp csajozol az első nőnemű pincérrel, akit melléd osztok be, a vendég meg ott áll és nézi ezt, miközben rátok vár. Ne kelljen már baszki ilyesmiért szólni. Nem hiszem el, hogy egyébként felnőtt korú embereket nekem azért kell üldöznöm munkavégzés közben, hogy mostál-e kezet pisilés után, vagy hogy lécci fújd már ki az orrod. Nem bazmeg, nem viccelek, és nem fantáziálok, minden, amit írtam, és ezután írni fogok, megtörtént esemény, és nem is egyedi eset sajnos

4. Józan ész - Olyan döntésekkel, olyan szituációkkal vagyok kénytelen megküzdeni, amikor veletek dolgozom, amivel 1996 óta az említett 15.000 ember közül soha senkivel sem. Nem bántásiból és játszásiból mondom, hanem tényleg segíteni akarok, és tényleg megtörténtek ezek. Volt olyan gyerek nálam, akit egy 200 négyzetméteres konyhában elküldtem valamiért a túloldalra. Tettem tovább a dolgom, negyedóra múlva utánamentem, hogy baszki hol ez a csávó. A konyha túloldalán állt, a kezében a cuccal, amiért elküldtem. Hát te? - kérdezem. Hát ő itt vár engem. De miért, arany kis szívem? Hát azt nem mondtam, hogy vissza is jöjjön. A másik gyereknek elmagyaráztam, hogy ez a hűtő itt nincs bedugva, mert ezen a falon nincs több konnektor. Be kéne menni a raktárba, kihozni a hosszabbítót, és itt a másik falon (1,5m) lévő konnektorba bedugni (eleve hogy már ezt is magyarázni kell, az egy tragédia, csak mondom). Bement a gyerek a raktárba, OTT bedugta a hosszabbítót, végighúzta a komplett rendezvényhelyszínen a kábelt (45m), majd beledugta a hűtőt, és külön odahívott, büszkén megmutatta. Én mindjárt 42 éves leszek, 195 cm magas vagyok és 105 kiló, de majdnem bőgni kezdtem. Ott álltunk egymással szemben, és ő hosszú percekig nem értette, mi a gond. Hogy hol rontotta el. Volt olyan, aki konyhai kisegítőnek jelentkezett, 6-8 óta időtartamban. Elmagyaráztam a munkát, mivel nem kezdők vagyunk kölykökben, ezért A4-es papírra kinyomtattuk, hogy a szendvics úgy készül, hogy vaj, fölé salátalevél, fölé sonka szelet, stb. Bólogat mindenki, a csávó mondja, hogy a zöldséget fel tudnám-e szeletelni neki, abban tudok-e segíteni. Nézek ostobán, mondom, hát itt vajon mi a gond, mi akasztja meg ezt a bonyolult folyamatot? Rám néz, hát az van, hogy ő fél a nagykéstől. Konyhai kisegítőnek jelentkezett. Nem sokszor gondoltam életem során arra, hogy talán mégis nyugtatókat kéne szedni, de ez egy ilyen pillanat volt. Tessék gondolkodni, srácok. Tessék józan ésszel élni, különben hajmeresztő dolgok várnak mindkettőnket.



Annyira jó lenne, ha ezek kitalált történetek lennének, és nem lenne még 40 ilyen sztorim. Annyira jó lenne, ha nem kéne állandóan arra gondolni munkavégzés, és a munkátok szervezése közben, hogy vajon ezek az alapdolgok miért nem magától értetődőek egy csomó srácnak? Vajon miért kell nekem irányítás helyett nevelnem benneteket ennyire sokszor? Miért kapok döbbenetesen gyakran olyan válaszokat, amik teljesen elképzelhetetlenek? Miért mesélik a korosztályom tagjai, akik munkát adnak nektek multinál, ügyvédi irodában, vagy akárhol, hogy basszus sokan felmondtok próbaidő alatt olyan indokokkal, hogy idézem "nem gondoltam, hogy pénteken is ötig is kell lenni", "nem hittem volna, hogy ez ilyen nehéz lesz", vagy eleve el sem vállaltok munkákat 23-25 évesen, mert "én négyszázezer forint nettóra gondoltam", mert "hétvégi munka kizárt", vagy mert "autó, telefon és laptop is van a csomagban?" El sem hinnétek, hogy ezek mennyire gyakori, vagy mennyire nem elrugaszkodott példák. El sem hinnétek, hogy hány alkalommal mondjátok ezt olyanoknak, akik 24 évesen éjjel-nappal dolgoztak, éjjel-nappal hajtottak, éjjel-nappal nyomták, hogy azok legyenek, akik ők ma. De a legfurcsább, hogy még ennél is fontosabb szempont volt, hogy minél hamarabb elmondhassuk őszintén, hogy értünk valamihez, de úgy télleg. Nem úgy, ahogy anyuka mondja otthon a kislányának, hogy szép hangod van csillagom indulnod kéne a megasztárban, hanem TÉNYLEG érteni valamihez. Érezni azt az érzést, a büszkeséget, a tudás magabiztosságát, az ambíció lendületét, azt a remek tudatot, hogy képes vagyok valamit magas színvonalon, önállóan, tisztességesen megcsinálni. Érezni, hogy apám és anyám most büszke lehet rám. Érezni, hogy a kurva életbe érdemes volt tanulni, érdemes volt levizsgázni, érdemes volt fennmaradni és bent maradni annyi éjszakán és hétvégén át, mert én most tudok valamit, amit korábban nem tudtam. Mert van egy szakmám. Mert van egy tudásom. Mert van tapasztalatom, múltam, gyakorlatom. Belenézni egy nő szemébe, kihúzni magamat és elmondani, hogy mivel foglalkozom. Mi a munkám, az állásom. Önállónak, önellátónak lenni. Magam urának lenni. Sikert elérni, kudarcból tanulni. El sem tudom képzelni, hogy miért nem vágyik sokkal több srác közületek minderre. Miért nem vágyik arra sokkal több fiatal, hogy megtapasztalja mindezt. Miért kell azt hallgatnom, hogy NEKEM magyarázza azt a kölyök, mikor én hívtam el dolgozni, hogy mennyire várja már a végét, hogy mehessen haza a picsába, mert dolgozni unalmas, szar és semmi értelme. Miért nem érti, mennyire kellemetlen, kínos, döbbenetes ilyet mondani a munkáltatójának. És mennyivel kínosabb, döbbenetesebb ilyen fiatalon így gondolkodni.


Az elején is leírtam, kivételesen a végére is odateszem, hogy rengeteg a kivétel, az üdítően kellemes, értelmes, ambíciózus fiatal. Sokan meglepnek a lendületükkel, a kíváncsiságukkal, a vággyal, hogy tanuljanak. Van, akit magát is idegesíti, hogy a korosztálya nagy része tragikus állapotban van fejben. Van, aki megérti, miért fontos fejlődni. Van, akit tényleg hajt a tudásvágy, aki gyakorlatot akar szerezni, akiben van alázat, akiben van még tisztelet, aki szorgalmas és aki nagyon magas színvonalon is képes dolgozni.

Bárcsak az összes többi is figyelne rájuk, tanulna és kérdezne tőlük. Bárcsak sokkal többen lennének ilyenek. De egyelőre nem ők a többség, és itt kell elismernem, hogy ez minden korosztályra érvényes. Semelyikben sem ezek vannak túlnyomó többségben. De nektek még van lehetőségetek változni, váltani, újítani és fejlődni. Egyelőre sokkoló állapotú fiatalok jönnek szembe, sokkoló hiányosságokkal, sokkoló közönnyel. Szedjétek össze magatokat, srácok, minden értelemben hatalmas szükség volna rátok, de ez így borzasztó kevés lesz.









2018. március 8., csütörtök

Love me gender - fejtegetés a nemi tébolyról, amely felé tartunk



Épp a nőnap kapcsán gondolkodtam el sokadszor azon, hogy hova is jutottunk ezzel az egész kérdéssel, ami kirobbant Weinstein kapcsán, elharapózott, mint #meetoo, meg mindenki rákapcsolódott a témára a harcos feministáktól a harcos melegekig, és tulajdonképpen elszabadult a pokol. Mármint abban az értelmében szabadult el, hogy a szellem ugyebár kijött a bizonyos palackból, és azóta - hála az internetnek, és a közösségi oldalaknak - lényegében megállíthatatlanul terjed minden irányba. Kétségkívül nagyon jó, kívánatos, fontos, és hasznos irányba is, és a túloldalra is, amennyiben a boszorkányüldözéstől a viták helyetti nettó acsarkodásig minden elindult, mindenki totál ideg a témát illetően, higgadt, nyugodt beszélgetést, eszme-, és véleménycserét pedig alig látni.

Nem ártana talán leszögezni néhány alapvetést, hátha az segít tisztán látni, mi történik a nemek harcát, szerepét, identitását illetően, illetve ezek "interakcióit" illetően:

1. Minden olyan "weinstein", legyen az férfi vagy nő, aki visszaél a hatalmával, az szex nélkül is  maximálisan elítélendő. Ez a fajta gondolkodás és cselekvés a legalja. Aki pedig szexre használja ezt, aki másik ember akarata ellenére kikényszerített szexuális szituációra használja a hatalmát, aki bárkit bármire hatalommal kényszerít, az pedig bűncselekmény, azt el kell ítélni, pont. Tudom, hogy utópia, tudom, hogy kiirtani sem lehet sajnos, de ebből a szemszögből nagyon remélem, hogy egy csomó érintett (általában a hölgyek ugye) ráébredt most, hogy igenis lehet szólni, lehet tiltakozni, és igenis nem kell eltűrni, igenis le lehet győzni a weinsteineket. És remélem, hogy egy csomó aberrált rohadt baromnak meg tele lett a gatyája, hogy ő lesz a következő a sorban és abbahagyja/befejezi/el sem kezdi a zaklatást, az erőszakoskodást, ezt az egész gusztustalan, taszító nyomort.

2. Hatalmi szituáció nélkül is mondjuk ki, írjuk le, hogy a szex intim téma, senkit a világon akarata ellenére ne lehessen erre kényszeríteni, és egyáltalán nem baj, ha a határok tisztábban kirajzolódnak az akart és a nem akart szex között. Ez már páros játék, mert ehhez a nők is kellenek. Ugyanis nem megy az sem, hogy a diszkóban tetszik, ha fogdossák a mellem a parketten, vagy nyúlkálnak a pultnál, aztán ha a dolog mégsem tetszik félóra múlva, vagy a csávó mond egy rondát, akkor sikoltozni kezdek, hogy engem itt egészen mostanáig megpróbáltak megerőszakolni. Vagy mindenki részt vesz abban, hogy ez az egész szexuális jelenség és annak "akarása" egy normális kerékvágásba jusson vissza, vagy a jelenleginél csak sokkal durvábban fog elszabadulni a pokol, és a nemek üldözni fogják egymást udvarlás helyett (némi túlzással)

3. Mindenki azzal szexel, akivel akar. Pont. Se a szomszéd asztal, se a tetves kormányzat, se senki a világon ne ugasson bele abba, hogy ki kivel szexel. Annak egészséges, civilizált határait meg lehet szabni törvényekkel (gyerekek védelme, állatok védelme, stb), de ha valaki sokmagvas rozskenyérrel akar kúrni, és ezt otthon teszi, akkor az ő dolga. Felőlem feleségül is veheti, ahogy feleségül is mehet egy lámpaoszlophoz, és lehet bevallott szexpartnere egy kombájn is, ameddig azzal normálisan parkol szex után. Magyarán ez az egész nevetséges ugatás arról, hogy melyik párkapcsolat egészséges és melyik nem az, ez egy szemfényvesztő, általában vallási alapú hazug és gusztustalan szokás, amelynek lejárt az ideje. Senki sem lesz attól sem egészségesebb egy párkapcsolatban, hogy ő heteoszexuális, és nem lesz attól automatikusan rosszabb ember, hogy meleg. Senkinek sincs joga ítélkezni, sorrendet felállítani, és mások legintimebb személyes szokásai fölött ítéletet mondani, pláne társadalmi normaként vagy kötelező haladási irányként bárkinek bármit előírni.


Viszont néhány dolgot ugyanilyen kategorikusan visszautasítok:

1. Akinek egy kombájn a szexpartnere, az nem követelheti tőlem, hogy mostantól én őt egy külön gendernek tekintsem. Nemrég mesélte egy barátom, hogy már olyanok is vannak, akik bútornak képzelik magukat, és olyanok is, akiket valamiért "zir"-nek kell szólítani (mármint a nemüket), különben sértve érzik magukat. Én pedig azt gondolom (igen, ez egy nyers hangvételű poszt), hogy mindenki elmegy a kurva anyjába, nemi identitásból nem kell hetente újakat kitalálni, vagy felőlem ki lehet, csak azokat az új kategóriákat, amik a héten alakultak, és van 6 követőjük, én hadd nevezzem egységesen hülye fasznak. Ha majd a nemzetközi tudományos szaklapok lehozták a vonatkozó cikkeket, amelyben érvekkel alátámasztva elismerik az új nemi identitást, vagy kiderül, hogy minden kontinensen százezrek élnek az új identitás tudatában, akkor szívesen nevezek bárkit az új nevén, de hogy 2 hét után követelőzni, meg perelni látok ilyen csoportokat, az - mondjuk ki - nevetséges, veszélyes, és szánalmas is. Ez ugyanis már nem a sokszínűség kategóriája, ez a téboly maga. Ettől a világ nem több lesz, hanem a meglévő sokszínű nemi identitások válnak komolytalanná, megkérdőjelezhetővé, ezekkel a faszokkal egy kalap alá vehetővé. Aki pedig azt hirdeti, hogy ő egy férfi testben élő leszbikus meggyfa, aki angolnatestben élő transznemű rókagombákkal kíván együtt élni, annak nem külön gender, meg külön elnevezés, hanem egy recsegős gecinagy pofon jár szerintem.

2. Mint említettem, a #meetoo kampány arra való, és az a haszna, hogy eddig eltiport, megszégyenített emberek erőt meríthetnek belőle, és ki merhetnek állni végre magukért. A kampánynak azonban több szélsőséges iránya is elindult és terjed, amit viszont abszolút visszautasítok, sőt nagyon károsnak, nagyon veszélyesnek tartok, és amúgy undorítónak és törvénytelennek is. Arra gondolok, amit sok remek cikk és remek ember emleget hónapok óta - hogy ez a kampány nem arra jött létre, hogy rögtönítélő bíróság legyen. Nem is értem, hogyan fejlődhetett odáig, hogy FB csoportok végeznek ki embereket virtuálisan, hogy emberek a neten szórakozva tesznek tönkre életeket, karriereket. Hogy feldühödött nők habzó szájjal fröcsögve követelik ennek vagy annak az eltakarítását, aztán kiderül, hogy hoppá nem úgy volt. Ez pontosan ugyanaz a hatalommal való visszaélés, csak itt a nyilvánosság hatalmát használják emberek, és nem egy hatalmi munkaviszonyt. Ugyanolyan ordenáré, ugyanolyan káros, ugyanannyira elutasítom. Az internet, meg néhány haver nem veheti át az igazságszolgáltatás szerepét, az ártatlanság vélelme nem változott meg a #meetoo óta, ha az igazság kiderítése és szolgáltatása ugyanolyan igazságtalan, mocskos, egyoldalú és riasztó, mint a szexuális ragadozók maguk, akkor nem különbözteti meg attól semmi sem.

3. A férfiak és a nők általános kapcsolatának, egymáshoz való viszonyának a megváltoztatására való törekvés. Én ezt is visszautasítom, kikérem magamnak, és nyomorultnak tartom. Arra gondolok, hogy a harcos feminista (NEM a normális egyenjogúságért küzdők!!) nekilátott meghirdetni a teljes nemi tébolyt azzal, hogy bazmeg a nőket mostantól nem szabad előre engedni az ajtóban, nem beszélhetek velük se gyengédebben, se udvariasabban, mint a férfiakkal, és egyáltalán, az egész udvarlás dolgot át kell gondolni, mert lealacsonyító (!!), hogy a férfi udvarol a nőnek. Ezen a ponton valósul meg az a fajta nemi őrület, aminek már nemhogy értelme nincsen, de kifejezetten destruktív. Ha én megsértek egy nőt azzal, hogy rámosolygok, átadom a helyem, vagy előre engedem a sorban, mert pocakos, akkor ez a világ megérett a pusztulásra. Akkor a legalapvetőbb dolgaink is elcsúsznak a helyükről. Akkor a zsigeri ösztöneink ellen próbálunk meg haladni, akkor a létünk alapját és értelmét kérdőjelezzük meg. És ez faszság. Káros, agyalágyult, non-sense faszság. Ugyanis ha ezek a nők azt hiszik, hogy most rohadt idegesek, mert a férfiak folyton udvarolnak nekik, meg ágyba akarják vinni őket, akkor majd figyeljék meg, mennyire idegesek lesznek, ha a férfiak majd nem akarják ezt.


Hála istennek a világ nagyobb része nem ilyen. Hála istennek, ahogy a férfiak túlnyomóan nagy többsége tisztelettel beszél és bánik a nőkkel, úgy a nők nagyobb része is szeret nő lenni, szereti, ha nőként bánnak vele, igenis igényli azt, és nem szeretné ezt nélkülözni. Ha a nemi szerepeket ahhoz képest kezdjük el egymáshoz viszonyítani, hogy minden férfi a farkát mutogató szatír, és minden nő pedig egy szintén torzult őrült, akkor nem nagyon fogjuk megérteni egymást ezen a bolygón. Márpedig ez az egész gendertéboly kezd veszélyes méreteket ölteni, és veszélyesen nagy hullámokat gerjeszteni. Ahogy a férfiaknak kötelességük azonnal kiállni minden rohadt szarfaszú szexuális ragadozó ellen, úgy a normális nőknek is hallatni kell a hangjukat, és el kell mondaniuk, hogy igenis jó érzés kapni egy virágot vagy egy gesztust, igenis jó érzés, ha a férfi kinyit egy ajtót, ha feláll az asztaltól, amikor üdvözöl, ha megvárja a kocsiban, míg beérünk a házba, ha kiveszi a kezünkből a nehéz szatyrot, ha megfogja a kezünket az utcán, ésatöbbi.

Van a világban éppen elég hely, ahol a férfiak és a nők helyzet egymáshoz képest átment az őrületbe. Elég Japánra gondolni a szingli lakóparkokkal, a sosem látott kevés születő gyerekkel a kulturális elvárások és különbségek miatt, elég néhány afrikai országra gondolni, ahol a nőknek annyi joguk sincs, mint a tárgyaknak, elég az ISIS-hez meg Boko Haramhoz hasonló elvetemült állatokra gondolni, ahol pedig (szex)rabszolgaként tartják a nőket.

A civilizált nyugati világ hatalmas felelőssége nem csak abban rejlik, hogy saját lakói, közösségei számára haladó szellemiségű, elfogadható, élhető, igazságos szociális és társadalmi körülményeket teremtsen. Az is felelőssége, hogy példát mutasson. Amilyen álszent és képmutató volt ez a világ sok tekintetben mostanáig (és sok mindenben még mindig az), úgy inkább örülni kellene, hogy ezek a burkok, ezek a spanyolfalak leomlanak, és végre nyíltan lehet beszélni a problémáról. Ezt nem arra kell használni, hogy a használhatatlanságig túltoljuk ezt a biciklit (is). Ha végre lehet a nemek egyenlőségéről beszélni érdemben, ha végre azonos munkáért követelhető azonos jövedelem, ha végre azonos jogok illetik meg a nőt és a férfit, akkor ne arra használjuk ezt a tudást és lehetőséget, hogy az állva hugyozásról vitatkozunk, mert akkor nem vagyunk érdemesek arra, hogy vitatkozzunk róla. Ha végre Amerika-, és Európa-szerte egyre több országban házasodhatnak a melegek, akkor ne arról vitatkozzunk, hogy a magukat bútornak képzelő emberek milyen megnevezést követelnek maguknak, mert akkor tényleg nem érdemeljük meg ezt az egészet.

Vagy tudunk épelméjű, normális, középutas, kompromisszumos megoldásokat találni a nemek kérdésére, vagy tudunk egymást tényleg tisztelve és érdemben párbeszédet folytatva eredményeket és új értékeket kreálni, valamint megőrizni azokat, vagy képesek vagyunk úgy felszámolni korábbi (akár több évtizedes) sérelmeinket, hogy azok nem egy elvakult, ugyanolyan romboló és primitív bosszúhadjáratba torkollnak, vagy el se kezdjük ezt, srácok, mert mélyebbre fogunk jutni, mint ahonnan elindultunk.